Nemzeti Sport, 2014. július (112. évfolyam, 177-207. szám)
2014-07-05 / 181. szám
81 Hosszabbítás SINKA LÁSZLÓ A futballvilágbajnokságok, az olimpiák határkövek az életében, és általában, a sport a zsigereiben van, a tenisz pedig örök szerelem. Indíttatásából adódóan, hiszen olyan testnevelője volt, aki stabil alapokkal ajándékozta meg. A küzdelem egyébként is végigkísérte, a legtöbbet önmagával csatázott, míg elmondhatta: most már tényleg színész vagyok. A régi iskola híve, munkájában konzervatív, a felületességtől irtózik. Tanult másoktól, de nem volt, nincs példaképe, ezzel együtt Anthony Hopkinsnak és André Agassinak szívesen megszorítaná a kezét, földig hajolna előttük. » I ■MM MALONYAI PÉTER » ■ Hogy nézi a futballvébét, nem is kérdezem, de kíváncsi vagyok, hogy dél-amerikai napirend szerint él-e? Nem, dehogy. Az a sydneyi olimpia idején volt, hogy átálltam az ottani életre. Egy újság felkérésére hivatásos drukker lettem, ezért eltoltam az időt, hogy teljes legyen a kép bennem, a sportolókkal együtt lélegezhessek. Egyébként hiszi, nem hiszi, a fuutballvébéken és az olimpiákon mérem az idő múlását, ha véget érnek, hálát adok a Jóistennek, hogy megértem őket, s kérem a sorstól, hogy megérjem a következőt. ■Az 1954-es vébé idején már nagyfiú volt Megviselte, hogy nem nyertünk? Tizennégy éves voltam, élénkek az emlékeim. A vereség nem érintett olyan mélyen, mint az, hogy 1956-ban szétszéledt a csapat, s nem hallottunk semmit Puskásról, Kocsisról, Cziborról, legfeljebb hírfoszlányokat. A vereségért kárpótolt valamenynyire a többi sportág, az atlétika, az úszás, a vízilabda, az öttusa. Mindig volt minek örülni, a többi sportág elvitte a bánatomat. ■ Náczi bácsi, azaz Iglói Mihály közbejöttével. Ő volt a testnevelőm az Árpád Gimnáziumban. Edzője Iharosnak, Táborinak, Rózsavölgyinek, világcsúcstartóknak, kimagasló klasszisoknak - volt hitele, ez nem lehet kérdés. Időnként szólt, hogy délután menjünk ki a Tüzér utcába, rekordkísérlet lesz, a kísérletből pedig valóság lett. Hol a gimnázium körül, hol az Amfiteátrumban futtatott bennünket, nekem elég jól ment, egy perc körül tudtam négyszázon, de labdát is adott, amit természetesen értékeltünk. ■ Náczi bácsi ötvenhat, a melbourne-i olimpia után Amerikában folytatta, így nem taníthatta az érettségiig. De nyomot hagyott, eléggé különlegeset. Szokása volt, hogy minden óra végén megtanított nekünk egy népdalt. Nem tudtuk, miért, de fújtuk vele kedvencét, a „Vásárhelyi híres promenádon...” kezdetűt. Később, az egyik érettségi találkozónkon rájöttünk, azért énekeltetett meg bennünket, hogy mindig emlékezzünk rá, ha halljuk a dalokat. Nekem egyébként is eszembe jutna, hiszen főszerepe van abban, hogy megfertőzött a sport. ■ Főként a tenisz, de ez azt hiszem, későbbi történet. Későbbi, de a szerelem örök A margitszigeti, a Sportuszoda melletti pályán töltött évek feledhetetlenek, de voltam Budakalász páros bajnoka is szeniorban, ötven éven át játszottam. Már csak néző vagyok. A nagy kedvencem Agassi volt, minden rezdülése lenyűgözött. ■ A színházban, a régi Nemzetiben is élt a sport. Az ügyelő Zsolt István FIFA-bíró volt, önök pedig fogadtak mindenre. Zsolt urat láttuk a pályán, ugyanolyan eszköztelenül, de határozottan dirigált, mint ügyelőként. Egyszer megkérdeztem tőle, mit mond a játékosnak, ha kiállítja, kiderült, csak ennyit: „Menjen zuhanyozni...!” Fogadások? Voltak, de most, a vébé alatt felélesztettük itthon a feleségemmel. Kiválasztunk egy meccset, berakjuk a pénzt egy dobozba, bedobjuk a cetlinket is, s aki nyert, viszi a pénzt. ■ Nyilatkozatai visszafogottak, lehet, hogy a sportról szívesebben beszél, mint a színházról? Ezen még nem gondolkoztam. De azt tartom, hogy a színházban rengeteg olyan van, ami nem tartozik a közönségre, az meg nem kenyerem, hogy az újságokon keresztül üzengessek másoknak, ne adj’ Isten politizáljak. Az nem a színész dolga, ő azzal üzen, amit - és persze, ahogy - eljátszik a színpadon. A sport meg a véremben van. Emlékszem, a főiskolán mindennap összedobtuk a pénzt a Népsportra, délutánig mindenki elolvasta, akkor kikérdeztük egymást. De nem ám azt, hogy nyert-e a Fradi, olyanokat, hogy mi volt a Kistext női kéziseinek félidei eredménye. Remek memóriagyakorlat volt. ■ Megfogott, amit a példaképekről vall. Azt mondta, nehogy már addig csodálkozzunk rá másokra, míg megfeledkezünk saját magunkról. Tartom. Nálam nem volt olyan, hogy mentem volna valaki után, áhítattal fölnéztem volna rá. Sokakat tiszteltem, de az más. Két ember van, aki előtt a földig hajolnék, Anthony Hopkins és André Agassi. A példaképhiány oka lehet, hogy nagyon nehezen közelítettem meg saját magamat, ez lefoglalt negyvenkét éves koromig. Akkor kerültem a Katona József Színházba, akkortól vállalom, hogy igazán színész vagyok. Mert nem kellett azzal foglalkoznom, hogy jó színész vagyok-e, tudtam, hogy azért lehetek ott, mert az vagyok. ■ Felszabadult? Igen. Hazataláltam. A próbák ideálisak voltak, hiszen arról is szóltak, amire valók. Hogy merjünk rosszak lenni, kísérletezzünk, nom én est omen, próbálkozzunk. Ez csak akkor megy, ha bátorítanak rá. A rendezők, Székely, Zsámbéki, Ascher megtették. Visszaköszönt Major Tamás - aki jött velünk a Katonába a Nemzetiből - tétele, hogy az egyszerűség nem kiindulópont, hanem végeredmény. Lubickoltam a közegben, a sikerek pedig jöttek itthon és külföldön egyaránt. Nagy érzés volt, hiszen korábban folyamatosan harcolnom kellett az elfogadtatásomért. ■ És az ellen, hogy a bátyjával, Sinkovits Imrével hasonlítgassák össze. Ahelyett, hogy azt nézték volna, miben különbözünk. Mert tűz és víz voltunk, külön világ. A fivérem milyen szép is a magyar nyelv, fivér, bocsánat a kitérőért - tizenkét évvel volt idősebb nálam, már főiskolás volt, amikor én kisiskolás. A régi Nemzetiben egyébként is éles volt a generációs kérdés, és még ez is. Imre mindig kisfiúnak látott, olyannak, amilyen voltam, amikor hazajött vasárnapi ebédre a Zápor utcába, én pedig tátott szájjal hallgattam. Élete utolsó éveiben ez szerencsére megváltozott, akkor már jókat beszélgettünk. ■ A régi Nemzeti hierarchiája sok ifjúra ránehezedett. Csak egy példa. Gondolja csak el, a délelőtti próba végén a rendező odaszól a vezető színészeknek, hogy nekik majd este, előadás előtt mondja el az észrevételeit, mert nem akarta, hogy a főiskolások meg a stúdiósok hallják a negatívumokat. Szörnyű. Meg volt olyan darab, Szabó Magda Az a szép fényes napja, amelyikben a bátyám a nála három évvel idősebb Kállai Ferenc fiát játszotta, akinek az unokáját alakító Kálmán György Kállaival volt egyidős. Én másfél évtizeddel ifjabban Bönge, egy hetvenéves háborús veterán voltam, harisnyával a fejemen, elváltoztatott hangon. Nesze neked, szereposztás! Ha egy nagyobb szerepet kaptam, biztos lehettem benne, hogy Kálmán Gyuri adta vissza. Vagy a Testvérek... Illyés Gyula Imrére és rám gondolt Dózsa Györgyként és Gergelyként, amikor bemutattuk a Dózsa-drámát, természetes, hogy a nekem szánt szerepet Kálmán Gyuri kapta, ráadásul utálta. A Katona fordulópont volt, sok mindent igazolt visszamenőleg is, például azt, hogy nem volt hiábavaló, hogy mindig tudatosságra törekedtem. ■ És jöttek az elismerések. Két cím hiányzik csak az életemből, nem lettem például a Nemzet Színésze - már nem tudom, hányszor szavaztak ki, tudom, hogy kik, ők meg tudják, miért. Az egyik legnagyobb dicséret, hogy a múltkor a benzinkútnál a pénztárnál a kislány felkiáltott: Anthony Hopkins magyar hangja - személyesen?! A hangja, személyesen, ez jó. Azért vagyok rá büszke, mert a hangomat a szüleimtől kaptam, de én dolgoztam vele, hogy jól használjam. Ami pedig Anthony Hopkinst illeti, neki, pontosabban neki sem a hangját kellett szinkronizálni, hanem a habitusát, az idegrendszerét. ■ Ahogy tanítják, Sinkó Lászlót akkor is hallani, ha a színpad mélyén van háttal a nézőtérnek. A legendás logopédus, Montágh Imre küldte ezzel a Katonába a főiskolásokat. Megtisztelő volt. ■ Ahogy az is, hogy a Kéktúrát végiggyalogló Másfél millió lépés Magyarországon stábja, ön narrátorként is kitűnt, a bemutató után 35 évvel kapott kitüntetést. Igen. És igazolja a fiatalon távozó rendezőt, Rockenbauer Palit. Aki bejárta a világot, hogy rájöhessen, csak a lába elé kell néznie, és csodákat lát Magyarországon. Azóta is mondogatom, mit elégedetlenkedsz, nézz a lábad elé! Nézz a rá A Nemzeti Színházban Ulrich Hub Náthán gyermekei című darabjában a Szultánt alakította, itt Földi Ádámmal FOTÓ: MTI FOTÓ: GORDON ESZTER 2014. július 5., szombat memzetisport