Nemzeti Sport, 2014. december (112. évfolyam, 327-355. szám)

2014-12-06 / 332. szám

Egy kis időutazás PAPP BÁLINT ____________________ Hosszú évezredeket kell visszamennünk a történelemben ahhoz, hogy feltárjuk a kézilabda mint sportág kialakulását és alapjait. Az alapmozgások, tehát a futás, az ugrás és a dobás a létfenntartás esz­közeiként az emberré válással párhuza­mosan fejlődtek ki. Az őskorban specializálódtak a vég­tagmozgások, a dobókart egyre kifi­nomultabban használták elődeink. Az ókorban kezdetleges formában, de meg­jelent a labda, és a társasjátékok egyik eszközeként gyorsan népszerűvé vált. A középkorban a rendszeres testmoz­gás az emberi tevékenység része lett, a reneszánsz idején látványos fejlődésnek indult a sport. Az úgynevezett labdahá­zakban a lovagi játékok és a tenisz mel­lett a kézilabdázás kezdetleges formája is megjelent. Az újkorban látványos fejlődésnek in­dult a sport, a kézilabdázás jellegzetes vonásai is akkor váltak egyértelművé. Nagyjából az 1800-as és az 1900-as évek fordulóján három, egymáshoz hasonló játék, a haandbold, a kazena és a torball alakult ki. Ezeket már a mai kézilab­dázás közvetlen őseinek tekinthetjük. Mindhárom játékot különböző szabá­lyok szerint játszották, ezért nemzetközi mérkőzéseket és tornákat nem rendez­hettek, így szükségessé vált egységesíte­ni az elemeket. A szabályokat a német Karl Schelenz egyesítette 1917-ben Ber­linben. Nagypályás kézilabda lett az új já­ték neve, 11-11 játékossal, szabadban, futballpályán kezdték el űzni. A kapu mérete, az előtte lévő terület alakja és a szabályok változtak az évek során, de a nagypályás játék évtizedeken át elfoga­dott versenyzési forma volt. 1928-ban megalapították a Nemzetközi Amatőr Kézilabda-szövetséget, hogy tovább népszerűsítsék a játékot, nemzetközi tornákat, világbajnokságot rendezhes­senek, koordinálják a nemzeti szövetsé­gek munkáját és előkészítsék a sportág felvételét az olimpiai programba. Ma­gyarországon Cséfay Sándor nevéhez fűződik a kézilabda meghonosítása és az önálló sportági szövetség, a Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége 1933- as megalapítása. Főként Németország és Ausztria járt élen a sportágban, majd a második vi­lágháború után a skandináv államok vették át a vezető szerepet, s 1946-ban Koppenhágában Nemzetközi Kézi­labda-szövetség néven átalakították a sportág vezető szervezetét. Az időjárási viszontagságok miatt az északi országok csökkentették a pálya méretét, és a szabályok módosításával teremben is játszhatóvá tették a sport­ágat, megteremtve így a kispályás kézi­labdát. Egy ideig mindkét méretű pályán ren­deztek világbajnokságot, majd a terem­kézilabda sebességével, ritmusával és változatosságával fokozatosan háttérbe szorította a kinti, nagypályás verziót. 1966-tól már csak a kisebb pályán, te­remben tartanak vb-t. A kézilabdázás a kilencvenes és a kétezres évekre az egyik legnépszerűbb sportággá nőtte ki magát, a szabályok megszilárdultak, a technikai és taktikai elemek folyamatosan fejlődnek. Az 1900-as évek elején - a sportág ősének számító játékok szabályainak egységesítésével - megszületett a nagypályás kézilabda A sportág szabályait megalkotó Karl Schelenz és az 1936-os berlini olimpián a magyar csapat Ausztria ellen Mérföldkövek 1917: a kezdetleges kézilabdajátékok sza­bályainak egyesítése, az új játékszabályok rögzítése, a nagypályás kézilabda meg­születése 1928: a Nemzetközi Amatőr Kézilabda­szövetség (IAHF) megalapítása Amszter­damban 1936: a kézilabda hat csapat részvételé­vel bemutatkozott a Berlinben rendezett XI. nyári olimpiai játékokon 1946: Koppenhágában létrehozták a Nemzetközi Kézilabda-szövetséget (IHF) 1966: ettől az évtől kezdve már csak kis­pályán és csak teremben rendeznek világ­­bajnokságot 1972: a férfi kispályás kézilabda olimpiai szám lett a XX. nyári ötkarikás játékokon Münchenben 1976: a női kispályás kézilabda is bekerült az olimpiai programba, és bemutatkozha­tott a XXI. nyári játékokon Montrealban 1991: az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) megalapítása 1994: először rendeztek férfi és női Euró­­pa-bajnokságot A hőskor HAANDBOLD: Az alapötlet egy dán is­kolamestertől, Holger Nielsentól szárma­zott, aki a futballozás során kitört abla­kok üvegcserepeit sepregetve talált ki a tanítványoknak egy másik labdajátékot. A labda pontosabb továbbítására már a kezüket használták a gyerekek. Az új játék gyorsan teret hódított Dániában. HAZENA: Václav Karas és Antonín Kristóf Prágában mutatta be először az álta­luk megalkotott játékot. A pálya mérete (48x32 méter), a kapu előtti terület alak­ja (6 m sugarú félkörív), a kapu mérete (2x2,4 m) és a játékidő (2x25 perc) már sok hasonlóságot mutatott a mai pa­raméterekkel. A pályát azonban három egyenlő harmadra osztották, behatárol­ták a hátvédek, a középpályások és a csa­tárok mozgását, és a kapus nem hagyhat­ta el kapuja előterét. TORBALL: Hermann Bachmann állította össze és jegyezte le a németországi játék szabályait. A játéktér 40x20 méteres, a kapu előtti terület pedig egy 4 méter su­garú kör. ■■■■■■■■MHnniBHnniinMHiHiMiMiBHHmnHnnBHHMMi Andersen meséje Na, ez most nem lesz könnyű... Éppen én jövök itt, ugye, ebben a méltán kedvelt ro­vatban, erre ahelyett, hogy ismét magvas konklúziókat vonnék le a hazai labdarú­gósport aktuális kérdései­ről, esetleg hümmögnék egyet a globális testkul­túrát érintő aktuális folyamatok bármelyikéről, itt vagyok a nagy kézilabda-happening kellős közepén, s miközben nyilván a holnap kezdődő Európa-bajnokság elé szeretnék valami iszo­nyatosan jót írni, elsősorban az jut az eszembe, anno egy buxtehudei sörsátorban rám indult Camilla Andersen. Hm. S pláne hm, mivel eredetileg teljesen más­honnan akartam indítani. Konkrétan onnan, hogy tejfogú hírlapíróként micsoda élmény volt végigélni a részben magyarországi rendezésű 1995-ös kézilabda-világbajnokság magyar me­netelését - Laurencz László szövetségi kapitány eredeti s részben idézhetetlen bonmot-jaival -, s ha ez a rész megvan, jól kibontva és érzelme­sen persze, akkor már csak egy frappáns átkötés kell, s nyomban ott vagyok ennél a mi témánk­nál, a válogatott előttünk álló, remélhetőleg cso­dálatos decemberi szereplésénél. Ehhez képest ez a Camilla Andersen-élmény csak nem ment ki a fejemből, ráadásul társult mellé még egy emlék, hogy tudniillik e törté­net után nem sokkal már Németh András ide­geskedett a brémai csarnok oldalbejáratánál, húszperces, feszült monológja közben a tizedik cigarettáját szívva csontig. Mármost hogy jövök én ebből vissza? És egyáltalán: ért-e ebből bárki bármit? Minthogy így, a cikk felénél már mindegy, el­mesélem én ezt a Camilla Andersen-élményt, továbbá ezt a Németh András-féle dolgot is. Mondjuk semmi extra nincs egyikben sem, hacsak annyi nem, hogy 1995 tavaszán az FTC a BL-döntőért utazott Brémába, a DVSC meg EHF-kupa-elődöntőt játszott Buxtehudéban, előtte pedig Bereczky Attila - a Kurír akkori, az NS jelenlegi munkatársa - egy buli végén fel­szólított, kölcsönzött kocsiján tartsak vele e két meccsre, tök jó lesz, továbbá sör és unikum. S tényleg. A DVSC drámai meccsen kiverte a Camilla Andersennel fellépő Buxtehuder SV-t, hogy aztán a következő villanás az legyen: a két csa­pat közös bankettjén Bereczky Csapó Erika és Nyilas Tünde szendvicsében tomboljon valami borzasztó diszkóslágerre, velem meg - felfog­hatatlan okból - maga Camilla Andersen barát­kozzon a hangulat tetőpontján. Aztán ennyiben maradtunk - azóta is kivételes érdeklődéssel követem az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis, khm, magánéletéről szóló híreket -, kisvártatva pedig már Brémában fejeltük ki az ablaküveget, amiért a Ferencváros gigászi csa­tában elbukta a döntőért vívott csatát. S mivel Németh András gondosan fölépített, klasszis társulata „abban az évben volt a csúcson” (ki­emelés a kiváló szakírótól, Ballai Attilától), ab­szolúte érthetőnek tetszett, miért szív el húsz perc alatt tíz cigarettát a legalábbis feszültnek tetsző mester. Azért szép évad volt, két magyar csúcscsapat­tal. El ne felejtsem: a másik együttes, a Köstner Vilmos vezette Debrecen jól meg is nyerte az EHF-kupát (egy évvel később pedig megvédte címét). Mármost nem azért, de a női válogatott szö­vetségi kapitánya, ugye, Németh András, segítő­inek egyike pedig Köstner Vilmos. És az elején igazából azt akartam mondani, hogy olyan jó lenne látni, ha most, az Eb végén mindketten szívből örülnének. Négy szerző. Négy világkép. Négy látásmód. Négy stílus. Egy porond. DaiQa ' nSMfe1 (Mffeg B&a? ITPZN­ AnnA PR Mik u m jk JL JLa »"a JLP JL M JnnL Jui JLP

Next