Nemzeti Sport, 2015. január (113. évfolyam, 1-30. szám)

2015-01-02 / 1. szám

21 Labdarúgás JEGYZET 2015. január 2., péntek nemae sport A CSENDES, SZOMORÚ KOCCINTÁS UTÁN MÁS LETT A MAGYAR FUTBALLVILÁG SINKOVICS GÁBOR Mané tekerése A Szurkoló kezdte visszanyerni életkedvét. Szil­veszter éjjel még csendben gyászolta az újabb el­vágtató esztendőt, és azt a tényt, hogy a hatvana­dik születésnapja immár lőtávolon belülre került. A hangulatán az sem javított, hogy megszállottan nyomogatta a televízió távirányítóját, de vagy ide­gesítő hazai műsztárokat vagy unalomig ismételt filmeket látott. Jobb híján anekdotázni kezdett, de az akciós virslit főző feleségét nem érdekelték különösebben a százszor elmesélt történetei, így a Szurkoló hiába elevenítette fel, hogy nagyjá­ból negyvenöt esztendeje ilyenkor törte össze a nagymutter vasalójával a csehszlovák válogatott gombfocijátékosait, többször is lesújtva egy Adamec nevűre, így aztán a Szurkoló inkább csendben maradt, éjfélkor ki­nyitotta az akciós pezsgőt, hallgatta a légitámadásokat idéző tűzijáték-durranásokat, a kutyák riadt csa­­holását, majd elaludt. Álmosan, rosszkedvűen, zúgó fejjel ébredt, de már kora délután ott ült a televízió előtt. Angol bajnoki meccseket adtak, egyiket a másik után, s a Szurkoló lenyűgözve figyelte a zsúfolt lelá­tókat, a szédítő iramot és a fáradtságot nem is­merő játékosokat. Leste a Manchester Unitedet, ahogy harcol a Stoke Cityvel, majd végigizgulta a Southampton-Arsenal összecsapást, és amikor a hazaiak csatára, a szenegáli Mané szinte az alapvonalról csavarta be a lasztit az „ágyúsok” kapujába, felpattant a karosszékből, és arra gondolt, lehet, hogy mégiscsak jó év lesz ez. Egy pillanatra átfutott az agyán, lehet, a magyar válogatott hosszú-hosszú idő után újra kihar­colja, hogy ott legyen az Európa-bajnokság hu­szonnégy csapatos döntőjében, de elhessegette magától a gondolatot, és azt mondta, egyelőre örüljünk Mané tekerésének, később a Tottenham futballjának, az akciós virslinek és annak, hogy az irdatlan hidegben nem állt le a fűtés. A Szurkoló aztán leste tovább a futballt, és ponto­san tudta, ez a soha el nem múló szenvedély tartja őt életben még sok-sok szilveszteren át. Lehet, hogy mégiscsak jó év lesz ez. ­gy tartják, hogy olyan lesz az egész M M éved, ahogyan elkezded... Szűk a va­­kációk tárháza. Január elsején egész nap nyalogatod a sebeidet a szilveszteri hun­cutkodások, bulizások, az ipari mennyiségű alkoholos ital legurítását követően, vagy öreg, rutinos sportemberként idejében-hajnalban - kelsz fel, és letudod a csütörtökre rendelt fu­tópenzumodat. Én az utóbbit választottam. Nem mondhatnám, hogy tökéletesen frissen, ropogósan ébredtem, akadt néhány karika a szemem körül, de csak néhány percig von­zott mágnesként magához az ágyam, aztán legyőzte „őt" a hiúságom. Futni kell! - jutott eszembe Kancsal „ Tárni" világbajnok öttusá­zó sportbarátom, egykori edzőkollégám örök érvényű kijelentése. Mosolyogtam, és elkezd­tem öltözködni... Cudar hideg volt odakint. A hőmérő higanyszála alulról fogta a mínusz tízet. Arcomra fagyott a mosoly. De ilyenkor visszafordulni már több, mint ciki. Ebben az évben leszek hatvanéves­­ fogalmam sincs, miért éppen ez jutott eszembe, amikor neki­lódultam. Aztán annak örültem, hogy ismét legyőztem a lustaságom. 2015. január else­jét mutatta a naptár. Reggel hat óra, és én örömmel futok. Pestszentlőrinc, Almáskert, Ganzkertváros utcáin csend, béke, nyugalom honol, nyoma sincs már az éjszakai eszelős dorbézolásnak, tivolnyázásnak. Pihennek az emberek, pihen a város. Én meg büszkén, elé­gedetten trappolok, jó tempóban haladok... A Gilice térnél kapatos, vidám társaságba botlom, négy fiú, három leány jópofáskodik velem. (A hétből négyen dagadtak.) Hová futsz, bácsi? - kérdezik kánonban kacarász­­va. Nevetve válaszolok: az egészségemért! Nincs pénzem gyógyszerre! Ők röhögnek. Én meg nagyon sajnálom őket. Gyorsítok a tem­pómon. Nekem már csak négy kilométer volt hátra hazáig... Boldog új évet mindenkinek! S nem csak úgy... BUZGÓ JÓZSEF rovata FUTBALLMÚLT-EMLÉKEZÉS Csak egy ugrás Afrika FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS 4 SIKERTÖRTÉNET-JUBILEUM Volt egyszer egy remek csapat HARMINC ÉV UTÁN összejöttek, sztorizgattak, futballoztak, és együtt búcsúztatták az óévet az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő válogatott labdarúgói Harminc esztendeje, hogy a magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott máig emlékezetes finálében, a hosszabbítást követő tizenegyespárbajban legyőzte a házigazda Szovjetunió együttesét, és Európa-bajnoki címet szerzett. Az akkori hősök azóta sem szakadtak el egymástól, mind a mai napig tartják a kapcsolatot, Krizán Sándor szervezé­sében a 2014-es esztendő utolsó napjait együtt töltötték Mátészalkán. A 2011- ben elhunyt mesteredző, Bicskei Berta­lan nagy csapatának tagjai közül ott vol­tak azok is, akikről manapság ritkábban hallani-olvasni, feltűnt Szélpál László, Deák Sándor, a Bundesligában szereplő Hoffenheim kapusedzőjeként dolgozó Petty Zsolt, a volt FTC-kapus és később ügyvezető Szeiler József, továbbá Esze­­nyi Dénes és Zsivoczky Gyula is. „Egy évvel az Európa-bajnoki finálé előtt a pulai nemzetközi tornán szerepel­tünk, és semmi jel sem utalt a nyolcvan­­négyes nagy sikerünkre, ugyanis utolsó helyezettként tértünk haza - elevenítet­te fel a harminc évvel ezelőtt történte­ket Szélpál László. - Akkor döntött úgy Berci­ká, hogy belenyúl a keretbe. Nyolc új fiút válogatott be, és attól kezdve el­kaptuk a ritmust, sorra jöttek az ered­mények. A cseheket három nullára, a spanyolokat kettő egyre, a svájciakat egy nullára vertük meg az Eb csoportmec­­­csein, majd az elődöntőben a lengyelek sem tudtak megállítani minket, kettő nullára győztünk. A finálé aztán min­dent vitt: hetvenháromezer néző előtt gól nélküli döntetlen a szovjetek ellen a Luzsnyiki-stadionban. A tizenegyespár­bajban Petry Zsolt hármat is megfogott, míg nálunk a végén Kovács Ervin nem hibázott. Nagy siker volt, akkor miénk volt a világ..." A legendás csapat játékosai nemcsak sztorizgattak, pályára is léptek, s hogy a tudásuk harminc év elteltével sem ko­pott meg, azt jelzi a mátészalkai öregfi­úk elleni 9-6-os győzelem. G.J. KISPESTI KÖTŐDÉS « Faragó Lajos 1932. augusztus 3-án Budapesten született, és pályafutása során ragaszkodott a Bp. Honvédhoz. 1950 és 1963 között védte a legendás kispesti csapat kapuját. Edzőként dolgozott - természetesen -a Bp. Honvédnél, majd a Kossuth KFSE-nél és Mozambikban. Hétszeres válogatott volt, az eredménysora is imponáló, ugyanis volt olimpiai bronzérmes (1960, Róma), háromszoros magyar bajnok (1952,1954,1955) és KK-győztes (1959). KÜLÖNÖS SZILVESZTER: a nagy menekülés terén Faragó Lajos 1956-ban részt vett a Bp. Honvéd túráján, és Olaszországban töltötte az év végét Thury Gábor. ■A Magyarok a Barcáért című film bemutatója kapcsán említette, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Puskás Ferenc sorsa tulajdonképpen a Bp. Honvéd 1956-os túrájával pecsételő­dött meg. Amiről keveset tudunk, de érdekes szituációnak tűnik: hogyan kelt útra a csapat? Elég kalandosan, mert a BEK-ben a Bilbao elleni első mérkőzést november huszonkettedikére tűzték ki - kezdett bele a régimódi történetbe Faragó La­jos, a Honvéd korábbi remek kapusa. - Eredetileg mi lettünk volna a pálya­­választók, ám a történelem közbeszólt. Mi még a forradalom alatt, október har­mincegyedikén elutaztunk, hogy nyu­godt körülmények között készüljünk. Vagy legalábbis nyugodtabb körül­mények között. Én Kispesten laktam, lélekszakadva jött az intéző, menjek a pályára, onnan buszon bevisznek a bel­városba, mert már elintézték az enge­délyt az útlevelek kiadására. Egyébként az utazást megelőző egy-két napban viszonylagos nyugalom volt, biciklivel bementem a városba, óhatószínű kato­nanadrág volt rajtam csizmával. A Ba­ross utcánál ismerősök azzal fogadtak, hogy két hasonló öltözetben lévő ávóst felakasztottak. Hát, mit mondjak? Fel­üdülés volt, hogy utazhattunk. ■ Hol töltötték az időt a meccsig hát­ralévő három hétben? Bécsbe utaztunk, ott végre edzettünk, aztán edzőmérkőzéseket játszottunk az Essen, a Beerschot, a párizsi Racing ellen, Rouenban és Saarbrückenben is pályára léptünk, négy győzelem, egy döntetlen volt a mérlegünk. Hanem a Bilbaótól három kettőre kikaptunk. ■ Az még a visszavágó előtt biztossá vált, hogy elutaznak Dél-Amerikába? Igen. Östreicher Emil el tudta intézni, és mi, játékosok nagyon örültünk. ■ Apropó, Östreicher Emil... A kora­beli hírek szerint becsapta a játékoso­kat a pénz elosztásánál. Ez igaz? Egyáltalán nem. Ha nem csal az emlé­kezetem, papír is van a játékosok aláírá­sával, hogy pontos volt az elszámolás. ■ És akkor a meccsek... Szinte futószalagon játszottuk a mér­kőzéseket. A Real Mardid elleni öt­öt alkalmával meg is sérültem, Alfredo Di Stéfanóval ütköztem. A Barcelonát már Grosics Gyulával a kapuban vertük meg négy háromra. Ha jól emlékszem, a Mi­lan kettő egyes legyőzése után kaptuk a hírt, hogy az MLSZ nem engedélyezi a túrát. Tulajdonképpen innentől vál­tunk önjáróvá, de az események is irá­nyították az életünket, nemcsak saját magunk. Ugyanakkor még hátravolt a Bilbao elleni brüsszeli visszavágó. ■ Egy egynél megsérült, Czibor Zoltán védett ön helyett, és amikor visszaállt a kapuba, három egyre vezetett az ellenfél. Lehet, hogy a vészkapusunk már azon spekulált, egyszerűbb kiesni, mert a dél-amerikai túra fontosabb volt, mint bejutni a BEK második fordulójába? Ezt nem hiszem. Zoli egyrészt nem volt kapus, másrészt a szokásos szertelen­sége miatt hibázott. Engem több mint tíz percig ápoltak, mert a szemem fölött megrúgtak, a seb erősen vérzett. Szinte leugrottam a hordágyról, visszamen­tem a pályára, de már csak egyenlíteni tudtunk. ■ A brüsszeli mérkőzésen Sebes Gusztáv, az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettese is ott volt. Mit mondott? Hogy térjünk haza, és tavasszal mehe­tünk Dél-Amerikába - de nem hittünk neki. ■ Hol karácsonyoztak? Milánóban, mert a játékosok felesé­gei is oda érkeztek. Előbb Brüsszelből Milánóba menet Brémában még négy egyre legyőztük a Werdert. S hogy mi­lyen volt a szenteste? Képzelheti. A San Carlo Hotelben volt egy közös vacsora, később sétáltunk - Törőcsik Istvánnal még éjféli misére is elmentünk -, aztán pedig ment a telefonálgatás az otthonia­­­akhoz. A szüleimmel beszéltem telefo­non, azt mondták: „Rád bízzuk a dön­tést, maradj csak nyugodtan, velünk itthon minden rendben van... ” ■ Hol töltötték a szilvesztert? Időközben Milánóból átköltöztünk Ge­nova mellé a tengerpartra, de a csapat az év utolsó napjaiban még átugrott Af­rikába, Casablancába játszani. Úgy volt, hogy szilveszterre már visszatérnek, de a repülő csak egy nappal később szállt le Nizzában. Úgyhogy elég nyomott hangulatban telt a szilveszter, a felesé­gek hiába várták a többieket, csak csen­des koccintás volt. Igaz, másnap már a visszatérőkkel együtt vidámabban kö­szöntöttük az új évet. ■ Januárban elkezdődött a dél-ameri­kai túra, amelyről végül hazatért. Fel sem vetődött, hogy külföldön marad? Nem akartam kint maradni. Azt sem tagadom, a túráért kapott pénzből egy kocsit akartam behozni, ami sikerült is. Végül biztosították a hazatérőket, hogy nem lesz megtorlás. Márciusban lép­tük át a határt, s ugyan három hónapra eltiltottak bennünket, de más hátrányt nem szenvedtem.

Next