Nemzeti Sport, 2015. április (113. évfolyam, 89-117. szám)

2015-04-01 / 89. szám

21 Labdarúgás 2015. április 1., szerda nemxmtlsport KONDÁS ELEMÉRT MEGLEPTE, HOGY SZOMBATHELYEN NEM VOLT HELYZETÜK­­: BŐVÜLŐ VARIÁCIÓK Elkezdte az edzéseket Lázár Pál. A Puskás Akadémia ellen agyrázkódást szenvedő jobb oldali védő ismét a csapattal tréningezett. További jó híre is van Kondás Elemérnek: „Szécsi Márk végre hadra fogható, és Nagy Zoltán is játszott már a románok elleni edzőmérkőzésen. Már csak Zsidai László lábadozik az operációja után, így aztán bővültek a variációs lehetőségeink.” DVSC-MUNKÁBAN Mélypontról kell a csúcs felé törni FÓKUSZBAN a helyzetkihasználás: a Haladás ellen botladozó, de a románokon átgázoló Loki Pécsen visszavágna az őszi kudarcért Borbola Bence . A napi program a szokásos: délelőtt edzés a pallagi edző­centrumban, délután pedig pihenő. Pénteken aztán útra kel a Debrecen, hiszen egy nappal később az ország másik vé­gében, Pécsen lép pályára a bajnokcsapat. Az előjelek biza­kodásra adhatnak okot, a Loki a hétvégén hazai környezetben a Dinamo Bucuresti-en gázolt át, az edzőmérkőzésen rúgott hat gól és az ott látott teljesít­mény remek alap a közelgő bajnokihoz. „Hasznos volt a románok el­leni találkozó, és nem csupán azért, mert hat nullára megver­tük őket- mondta Kondás Ele­mér, a Debrecen vezetőedzője. - Jó csapat ellen futballozhat­tunk, nemzetközi találkozón léphettünk pályára, a cél pedig egyértelmű volt, tűzben tartani a játékosokat. Az eredmény­nyel és a játékkal is elégedett voltam, szépen futballoztunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, és jó százalékban ki is használtuk őket. ” Ez utóbbi mutató a Pécsen is döntő lehet. Az ősszel például sehogy sem sikerült bevenni a pécsiek ka­puját, hiába voltak lehetőségei a csapatnak, a Nagyerdei Stadi­onban a PMFC győzött 2-0-ra. „Fájó emlék, az más kérdés, hogy az eredmény lehetett vol­na ugyanannyi a mi javunkra is - folytatta a tréner. - Rossz szériában voltunk akkoriban, a pécsiek elleni találkozó egyértel­műen a mélypontot jelentette. Ami ősszel a Pécs elleni mérkő­zés volt, az a tavasszal a Ha­ladás elleni, nagyon remélem, hogy a szombathelyi találkozó­val erre a szezonra is letudtuk a legpocsékabb meccsünket. A Hali ellen jószerével helyzetünk sem volt, márpedig ez nagyon nem jellemző ránk. ” Kondás Elemér amondó, ha labdarúgói Pécsen is olyan százalékban használják ki hely­zeteiket, mint a Dinamo Bucu­resti ellen, nagy baj nem lehet. Ettől függetlenül felhívta játé­kosai figyelmét, a kiesés elől menekülő pécsiek otthonában roppant kemény összecsapásra van kilátás. „A pécsiek kétszer már győz­tek a tavasszal, eredményeseb­ben játszanak mostanában. Rá­adásul kalkulálni kell azzal is, hogy nem éppen ideális a játék­terük. Nekik és nekünk is égető­en szükségünk van a pontokra, ők a biztos bentmaradáshoz, mi a dobogóra jutáshoz, a minél jobb szerepléshez gyűjtögetjük a pontokat. Izgalmas összecsa­pásra van kilátás, amelyen a helyzetkihasználáson nagyon sok múlik. ” » Már optimistábban tekinthet a jövőbe Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS MALONYAI PÉTER Hősök születnek Menjünk vissza az időben néhány hónapot, s idézzük fel az akkori győri hétköznapokat. A tavaly ezüstérmes ETO háza táján enyhén szólva is a nyugtalanság volt az úr, senki sem volt elégedett a bajnoki szerepléssel. Megváltak az edzőtől, játékosokat ebru­­daltak ki, hogy aztán naponta elmondják, a tavasz valóban az újjászületés évszaka lesz, tudják, hogy kicsi az esély, de a dobo­góra még odajuthatnak, s egyébként is meg kell mutatniuk, nem kidobott pénz, amit a futballra áldoz a tulajdonos. Neves­ítsük: Quaestor Zrt. És ezzel elérkez­tünk a jelenbe. Amikor fordult a kocka. A cég nevét mostantól a bűn­ügyi krónikák (is) rögzítik, az elnök-tulajdo­nos előzetes letartóztatásban, a stadiont, a létesítményeket zár alá vették, a fizetésekre nem ad hitelt a sarki fűszeres (hajzselébott, tetoválószalon), nem hogy a csilivili, a hét­köznapi megélhetés is kérdéses alkalmazot­ti szinten. Nem beszélve a csapat jövőjéről. Minden rosszban van valami jó - mondja a Dobó István-i erényeket („Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek!”) csillogtató Miriuta edző, aki aztán semmiről sem tehet, arról végképp nem, hogy cseber­ből vederbe került, a kolozsvári után győri munkaadója sem éppen stabil vállalkozás. Dicséretes alapállás, tartásról árulkodik. A rosszban pedig az a jó, hogy most már azért is elismerést érdemelnek majd a fut­ballistái, ha annak rendje és módja szerint pályára lépnek a soros bajnokikon. Senki sem beszél arról, hogy a befektetés volume­nével nincs arányban a produkció, hogy a jó pénzért szerződtetett devizakülföldiek nem konvertibilisek a f­utballtudást tekintve, nem számít született ügyetlenség, játékvakság - milyen nagyszerű srácok ezek, hogy egyálta­lán mezt húznak, nadrágot rántanak. Alapesetben persze természetes, hogy az ember kitart a csapata mellett (én ezt a nézetet képviselem). Ugyanakkor jól tudom, hogy a magyar futball nem alapeset, ha az lenne, nem fordulhatna elő, hogy potenciális gyanúsítottak kapjanak benne főszerepet. A pénznek nincs szaga, így aztán mindegy, honnan zúdul a labda környékére, hozsanna és üdvrivalgás fogadja nálunk. Ezért aztán hősökké válhatnak azok, akik hétköznapi erényekkel tűnnek ki (hűség). Persze várjuk ki a végét - óvatoskodom (ki­lenc forduló van még), miközben gyorsan elnézést kérek Dobó Istvántól, hogy beleke­vertem. De kell egy igazi hős is. A magyar futball nem alapeset. NYÍREGYHÁZA - EDZŐMECCS Mindenkinek jutott a tapsból VOLT EGY KIS KIABÁLÁS... Korábbi kedvenceit szeretettel fogadta a közönség, az idő előtt lecserélt légiósra, Mohamadou Abdouramanra is csak Mátyus János edző haragudott Bodnár Tibor. Meccsmentes időszak köszön­tött a nyíregyházi szurkolókra. Nem elég, hogy a Ferencváros elleni március 14-i döntetlen (0-0) után háromszor idegenbe szólítja a sorsolás a Spartacust, az amúgy is hosszú hazai fellépés nélküli időszakot még a váloga­tott görögök elleni Európa-baj­­noki selejtezője is megtoldotta egy héttel. Legközelebb április 17-én szerepel otthonában az újonc, amikor a Kecskemétet fo­gadja. Gyanítható, a bajnoki szü­netnek más miatt sem örültek a Szpari háza táján, hiszen a csa­pat tavasszal eddig nyolc pontot gyűjtött, és megbízhatóan hozta azokat a meccseket (Honvéd, Pápa), amelyek a biztos bentma­­radásához szükségesek. „Lendületben voltunk, ez tény, egyvalami miatt mégis jól jött a bajnoki szünet, mégpedig azért, mert sok volt a sérültünk - mond­ta Mátyus János, a nyíregyháziak vezetőedzője. - Szerencsére az utóbbi időszakban sokat javult a helyzet, némileg feltöltődtek a so­raink, Balogh János, Mohamadou Abdouraman és Fodor Ferenc is bekapcsolódott az edzésmunká­ba. Ami pedig a sorsolást illeti, a tavaszi szezon előtt tudtuk, mi vár ránk, de nem keressük a kifogá­sokat, nem panaszkodunk arra, hogy sorra utaznunk kell A csapat a Pápa ellen hozta, amit kell, és ha szombaton is úgy tesz Dunaújvá­rosban, akkor, akkor, akkor... ” Befejezzük a mondatot a tréner helyett: ...akkor szinte biztossá válik, hogy tervezhetik az élvonal­beli jövőt. A keddi, Mezőkövesd elleni edzőmeccsen az ellenfél soraiban több, a tavalyi feljutás kiharcolá­sában hervadhatatlan érdemeket szerző labdarúgót, illetve az edzőt, Lucsánszky Tamást is köszönthet­ték a hazaiak. Közülük az NB II-es csapat két játékosa, Bajzát Péter és Gengeliczki Gergő kölcsönben került Nyíregyházáról a borsodi­akhoz - vajon olyan szemmel fi­­gyelik-e a teljesítményüket, hogy lehet-e nekik visszaút? „Természetesen, mint ahogy a Mezőkövesd csapatának teljesít­ményét is nyomon követjük, hi­­szen remek a kapcsolat a két klub között. Örültem, hogy találkozhat­tam korábbi játékosaimmal és a Szparinál az egyik elődömnek szá­mító Lucsánszky Tamással, akit rendkívüli módon tisztelek.” A nyíregyházi kötődésűek nem panaszkodhattak a fogadtatásra, mindegyikőjüket megtapsolta a közönség, a legnagyobb ovációt persze a tavalyi NB II-es gólkirály, Bajzát Péter kapta a lecserélése­kor, annak ellenére, hogy ő szerez­te az egyenlítő gólt. Mohamadou Abdouramant is megtapsolták, pedig a szünetben beállított kö­zéppályás fél órát sem töltött a pályán, és Mátyus János - kifogá­solva a hozzáállását - keresetlen szavak kíséretében hívta le. Az eset nem egyedi, az őszi, Szolnok elleni Ligakupa-mérkőzésen is történt már hasonló. Hogy számíthat-e büntetésre a légiós? „Még alszom rá egyet”- mosoly­gott a lefújás után a nyíregyházi tréner, akinek a jelek szerint ha­mar elszállt a haragja. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS jjfff MEZŐKÖVESD ZSÓRY 11(0) NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko (Hrabina) - Kosz­­tics (Abdouraman, Petruska), Rubus, Kovacevic, Szokol, Bosnjak (Törtei) - Rezes (Pekár), Zofcák (Souza), Arziani (Kolier) - Halenár (Vámos M.), Darcimelija (Seydi) MEZŐKÖVESD: Dombó - Tajthy (Gengeliczki), Hegedűs Cs. (Nánási), Szeles, Sváb (Engel) - Baracskai, Nyilas E., Takács P. (Izing), Medgyes (Molnár G.) - Bajzát (Csirmaz), Máté J. (Lukács R.) G: Rezes, ill. Bajzát Nyíregyháza, 200 néző V: Takács J. Mátyus János meccs közben dühöngött, a lefújás után már higgadtan értékelt...

Next