Nemzeti Sport, 2015. május (113. évfolyam, 118-146. szám)

2015-05-06 / 122. szám

2015. május 6., szerda 1 HA NINCS MECCSDRUKK, KÖNNYEN FELSZALAD NÉHÁNY KILÓ Cserháti András Ha szerda, akkor Hajrá, foci! Lapunk időszaki kiadványa szer­dán megjelenő számában Egres­sy Gáborral, a korábbi 21-szeres válogatott csatárával (is) készí­tettünk cikket­­ és apró panaszt is hallhattunk a játékostól. „Nagyon furcsa érzés, amikor lehajolok bekötni a cipőmet és érzem a hasamat - mondta a korábban többek között az Új­pestben, a Honvédban és Zala­egerszegen is futballozó Egressy Gábor. - Egyik barátom, Dárdai Pál szívta is a véremet, amikor tavaly meglátogattam Berlinben, úgyhogy elhatároztam, diétába kezdek. Tizenkét kilót sikerült is leadnom, de további öt-hattól még szívesen megszabadulnék. Csakhogy én is azok közé tarto­zom, akik nem gondolkoznak, kinyissák-e a hűtőt este, ha meg­éheznek." S hogy mivel foglalkozik ma­napság a Zalaegerszeggel bajno­ki aranyat ünneplő labdarúgó? Hogy jön a képbe a kézilabda? Na és a koszorúslány? A cikkből megtudhatja. Ezen a héten Bács-Kiskun megye kerül fókuszba, orszá­gunk ezen területével kiemelten foglalkozunk - így arra is fény derül, hogy a Ferencvárosban futballozó Batik Bence testvére, a megyei első osztályú Kiskunmaj­­sában védő Batik Gergő miként éli meg, hogy fivére többre vitte, mint ő. De miért a háromosztálynyi különbség? Kinek a hibája? Az anyagból kiderül. Az is, hogy riporterünk, Csillag Péter merre járt - nos, kollégánk ezút­tal Magyarország első utánpót­lás-akadémiáját kereste fel. A pacsai intézmény mára bezárt, de újságírónk nem min­dennapi történeteket hallott a Zala megyei faluba utazva - ko­rábbi válogatottak, elvált szülők gyerekei, rongyos zászló, érde­kes idézetek. LAPJAIAS-HAJRÁ, FOCI! Az ugratás gyümölcse FOGYÓKÚRÁBA KEZDETT a korábbi válogatott támadó, Egressy Gábor, miután Dárdai Pál kapitány szívta a vérét aki tizenöt éve _ türelemmel várja, hogy __— a korábban egyebek mellet T^nchesterUnitedeUer^ is pály­ára lépő válogatott— végre feleségül vegye. Ismerős arc: Batik Gergő Kiskunmajsán vád, testvére, Bence a Fradit erősíti Egressy Gábor családja körében kényelmes életet él, és ez a korábbi vékonydongájú csatár alkatán is meglátszik, a profi karrier befejezése után felszedett néhány kilót Egyszer volt, hol nem volt, 1980-ban már létezett futballakadémia (sport kollégium) Magyarországon, Pacsán ugyanis a labdarúgás is szerepelt a tantárgyak között Örömteli adok-kapok „Ez igazán jó kezdeményezés, és még a hangulat is nagyszerű volt!" - lelkendezett az olimpi­ai bronzérmes birkózó, Módos Péter, miután többedmagával személyesen is részt vett ked­den Magyarország legnagyobb jótékonysági ruhagyűjtő akció­ján, a harmadik ízben megren­dezett ,Adok-kapok napokon” a Premier Outletben. „Csonti” mellett többek között a világbaj­nok ökölvívó, Erdei Zsolt, az ae­­robik-világbajnok Katus Attila, a vb-bronzérmes szabadfogású kiválóság, Veréb István és Dobó Kata színésznő is a helyszínen népszerűsítette az eseményt. Tavaly összesen negyvenezer használt ruhát gyűjtöttek össze a rászorulóknak, idén már most harmincegyetemét tartanak - és szombatig még él az akció. „Ha valaki hoz egy használt ruhadarabot, a szervezők ku­ponnal köszönik meg, ezt pedig új vásárlására használhatja fel - így mindenki jól jár. Szerintem ez tényleg nagyon jó ötlet, bízom benne, hogy minél több ember kedvet kap az adakozáshoz!” - mondta Módos Péter. K. G. ■JÓTÉKONYSÁG Jótékonyság mellé vidám arcok (balról): "Veréb István, [ Katusz Attila, Erdei Zsólt. MódolSpéter m T­­n SZTÁRVILÁG - BÉBIBUMM Boldog apuka: Sergio Ramos FIA SZÜLETÉSÉT GÓLLAL ÜNNEPELTE a Real Madrid világ- és Európa-bajnok védője - hamarosan ismételhet Van valami a levegőben... Gerard Piqué második fia nemrég jött világra, Lionel Messi, Andrés Ini­­esta és Cesc Fábregas után pe­dig újabb világklasszis futballista jelentette be, hogy hamarosan másodszor is apa lesz. Most épp a Real Madrid világ- és Európa­­bajnok védője, a mostanában a középpályán is szerepeltetett Sergio Ramos osztotta meg a kö­zösségi oldalain a nagy hírt, mi­szerint nála nyolc évvel idősebb barátnője, Pilar Rubio újra babát vár, a kis jövevény nemét ugyan­akkor egyelőre nem tudják. A válogatott játékos és a televí­ziós műsorvezető a 2012-es Euró­pa-bajnokság óta alkot egy párt, tavaly május 6-án pedig megszü­letett kisfiúk, Sergio Ramos Rubio, akit először most mutattak meg a nagyközönségnek. Érdekesség, hogy a születése másnapján a boldog apa gólt szerzett a Valla­dolid ellen - úgyhogy jó a kérdés: mi lesz most? S.Á. Futottak még: Floyd Mayweather és Manny Pacquiao megmutatta azt is, milyen összetett sportig a profi ökölvívás karikatúra: dluhopolszky László nemzetisport Az ugye közismert, hogy Nád­udvar a magyar kézilabdázás egyik fellegvára, amely Kiss Éva, Hornyák Dóra, Nagy Kornél vagy Szathmári János révén válogatottak sorát adta a sportágnak. Sőt a női Baj­nokok Ligája hétvégi négyes döntőjén is ott lesz a csapat - méghozzá az U 13-as lányok, akik a névadó szponzor, a Ma­gyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Kézilabda-szövetség „Legyetek ti az ötödik csapat az MVM EHF FINAL4-on!" elnevezésű jótékonysági pá­lyázatát nyerték meg. Ennek köszönhetően vehetnek részt a négyes döntőn, továbbá komplett Adidas-sportfelsze­­reléssel és egy Képes Sport­előfizetéssel is gazdagodnak. „A díjátadón is megbizonyo­sodhattunk róla, hogy jó hely­re került a fődíj, hiszen igazi, összetartó kis csapat otthoná­ba látogattunk el, amelynek tagjai élnek-halnak a kézi­labdáért" - mondta Pálinger Katalin, a volt válogatott ka­puslegenda, aki maga adta át a díjat a győzteseknek. És ki tudja, közülük valaki talán egyszer játékosként is eljut a BL négyes döntőjére. Munkatársunktól PÁLYÁZAT-GYŐZELEM Az ötödik csapat ott lesz a tornán is helyre került a fődíj, ugyanis a nádudvari gyerekek máris megmutatták, képesek lesznek arra, hogy összetartó csapatként szurkoljanak a lelátón Pálinger Katalin boldogan adott aláírást a kézilabdáért rajongó gyerekeknek RAJONGÁS-ŐRÜLET Feleségét adná a rocksztár Meglepő, egyben merész kijelen­téssel rukkolt ki a 2009-ben meg­szűnt Oasis énekese, a köztudo­másúlag hatalmas Manchester City-drukker Noel Gallagher. A 47 éves zenész egy interjúban el­árulta, leginkább Sergio Agüero, Yaya Touré és David Silva játé­káért rajong, sőt a spanyol labda­rúgónak még azt is megengedné, hogy lefeküdjön a feleségével. Ar­ról mondjuk nem esett szó, hogy a nem mindennapi ajánlathoz a hölgy mit szólna, azt viszont kifejtette a frontember, szerinte mire lenne szükség ahhoz, hogy a trófeák nélküli szezont záró City ismét visszataláljon a győztes útra, példáin lecserélni az együt­test irányító Manuel Pellegrinit. A rockzenész legszívesebben Josep Guardiolát látná a kispadon, és ha ő dönthetne, azon nyomban átigazolná Gareth Bale-t. Vajon neki is felajánlaná a fele­ségét? S.Á. i lapban megjelönt hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Az elhelyezett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét. A hirdetés közzétételekor teljes mértékben figyele­eibe vesszük a gantasác rekénttevékéiysérfil SZÓ1Ó 1997. évi LVIII. teevéfly rend­elkezésit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot" A mediaworks Content first Tilos a Nemzeti Sport bármely fotóját, írott anyagát részben vagy egészében, illetve átdolgozva átvenni vagy újraközölni a Kiadó írásos engedélye nélkül! E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.h­u Főszatesztő: Buzgó József FeszerztEsz&helyettesek: Murányi András (általános), Sz. Nagy Tamás (digitális) Vezető szerkesztők: L Pap István, Szűcs Miklós Vezető olvasószatesztő: Skrapits László pontvezetője Vincze András (labdarúgás), Tóth Anita (csapat- és egyéni sportágak), Hegedűs Gábor (fotó), Budai Miklós (Sportfogadás), Németh Andrea (Hosszabbítás), Kun Zoltán (Sportkrém) Főmunkatársak: dr. Malonyai Péter, Pietsch Tibor, Sinkovics Gábor, Thury Gábor Művészeti vezető: Kispéter Csaba Kiadó: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. (1) 450-2500 kiado@nemzetisport.hu Fetem­i kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Haplapüzletág-igazgató: Hanák Tamás Sport Méria­lapmenedzser Sinkovits András Martan­g- és üzletisjzett­i igazgató: Domán Éva Hzetési igazgató:­­ Miczinkó Katalin Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség 1082 Budapest Futó u. 35-37. Levéldm: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt.­­ és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a MédiaLOG Zrt. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: ingyenes zöldszámon, vonalas telefonról 06 (80) 106 000, mobil telefonról helyi tarifával­ : 05(40) 106 000, tan 06-46-815-800,06-46-506-681, et­afcelofizetes@media­log.hu Reidamádok fogadásai zöldszám: 06-80-106-000, faze 06-46-815-800,06-46-506-681. Hnafcreklamario@m­­edia­loghu hu ISSN 0866-2517­­ Nyomás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Metis mető Bertalan László nyomdaigazgató www.mediaworks.hu hnafc nyomda@mediaworks.hu A Nemzeti Sport példányszámát a Matesz hitelesíti Szerkesztőség: (1) 460-2600 Hirdetés (hirdetes|nemzetisport.hu): (1) 460-2541 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható) NEMZETI SPORT ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6 napos 7 napos Egyhavi díj 4420 Ft 5100 Ft Negyedéves díj 12 900 Ft 15150 Ft Féléves díj 25 740 Ft 30 210 Ft Éves díj 51480 Ft 60 360 Ft 7 napra előfizetőinknek a vasárnapi lapszámot hétfőn terjesztik Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 E-mail: elofizetes.nemzetisport@mediaworks.hu - 4

Next