Nemzeti Sport, 2015. október (113. évfolyam, 268-297. szám)
2015-10-01 / 268. szám
1it» mm.r -------fNyJ .«*—j Tízezrek a Budapest Sportcsarnokban Nagy várakozás előzte meg 1982 decemberében a budapesti női kézilabda-világbajnokságot Kimagasló sikert reméltünk, annak (is) köszönhetően, hogy a Vasas megnyerte a BEK-et, a diadalnak pedig kilencen voltak részesei a vb-re nevezettek közül. Óriási volt az érdeklődés, a magyar csapat valamennyi meccsén tízezer ember drukkolt a Budapest Sportcsarnokban. „Ez egyszeri és megismételhetetlen" - lelkendezett Csík János szövetségi kapitány, akinek lányai a csoportban legyőzték az Egyesült Államokat (22-4), Norvégiát (24-18), döntetlent játszottak az NDK-val (17-17), s következhetett a hatos döntő. Csehszlovákia (20-17) és Dél-Korea (31-25) ellen nem volt gond, Jugoszlávia ellen már inkább. Elvégre ha egy csapat öt hetest s legalább fél tucat ziccert kihagy, nem sok jóra számíthat. Jugoszlávia, ha egy góllal is, de nyert (17-16), így a Szovjetunió elleni mérkőzést hozni kellett az ezüstéremhez. Fergeteges hangulatú, örökké emlékezetes meccsen nyert Magyarország (15-13), miközben Jugoszlávia és az NDK nem bírt egymással (17-17), így aztán a gólkülönbség döntött a második helyen a magyar csapat javára, a jugoszlávoké lett a bronz-, a Szovjetunióé az aranyérem. Az ezüstérmes csapat: Angyal Éva, Baloghné Nyári Erzsébet, Barna Ildikó, Bonyhádi Klára, Csajbókné Németh Erzsébet, Csíkné Horváth Klára, Gombai Katalin, Gödölné Nagy Marianna, György Anna, Jakab Gabriella, Krémerné Agócs Valéria, Nyári Zsuzsa, Őriné Győrvári Györgyi, Rácz Mariann, Sterbinszky Amália, Vadászné Vanya Mária, Maronyai Péter a Népsport II* 2015. október 1., csütörtök * A Nemzeti Sport retrómelléklete Születésnap - Sterbinszky Amália Helsingöri hétköznapok „Amálkám, ha jó kézilabdázó akarsz lenni, akkor bizony sört kell innod. Gyerünk, hajtsd föl!" És Sterbinszky Amália felhörpintett egy korsó Kőbányai Világost. Tizenkilenc esztendős volt, és mondogathatta, énekelhette volna bárkinek: „Egy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a városba került..." Mert Annál, ahogy már akkor is mindenki nevezte, Debrecenből szerződött Budapestre a Ferencvároshoz. A történet persze nem ott és akkor kezdődött, amikor Elekné Rothermel Anna és a többi fradista klasszis, no meg Elek Gyula, a legendás edző sörivásra buzdította a nyúlánk, csinos ifjú lányt. Sterbinszky Amália Hajdúszoboszlón született, ott is nőtt föl, és nem valami kacsalábon forgó kastélyban. Heten éltek egy kétszobás lakásban, beosztva a pénzt, hogy hónap végén is jusson az asztalra étel. De Árnál két nővére a szegénység közepette is megszállottan sportolt, mindketten remekül kézilabdáztak, a helyi csapat erősségei voltak. Húgocskájuk lelkesen figyelte őket, miközben megpróbálkozott a kosárlabdával, az atlétikával, olyan izomzata volt, hogy például remek magasugró válhatott volna belőle. De a kézilabda őt is beszippantotta, tizennégy esztendősen már a Debreceni Dózsa igazolt játékosa lett. „ Ügyes gyerek voltam, de ez kevés lett volna ahhoz, hogy valóban felfedezzenek - mondta Sterbinszky Amália. - Edzenem kellett, megszállottan, keményen, és én hajtottam, gyakoroltam, ahogy csak az erőmből tellett. Négy évig játszottam Debrecenben gyerekfejjel. Gyors voltam, labdaügyes, így aztán nagy jövőt jósoltak. Hittem is, meg nem is. Aztán jött az első fordulópont, afféle álombéli folytatás. Hívott a Ferencváros, és én tizenkilenc évesen úgy döntöttem, irány a főváros. Bejelentettem a debreceni klubnál, nem is késett sokáig a válasz, nem adtak ki, így egy évet ki kellett várnom. Pokoli esztendő volt, meccs, játék nélkül, de a sors akkor már a tenyerén hordozott. Török Bódog, a legendás hatvanötös világbajnok csapat szövetségi kapitánya is látott bennem fantáziát, így aztán 1969- ben egy Norvégia elleni mérkőzésen már pályára léphettem címeres mezben. Hihetetlen volt..." Ennek már negyvenhat esztendeje. Ma pedig már semmi köze sincs a kézilabdához Sterbinszky Amáliának. Talán csak egy aranygyűrű, na meg egy zászló jelzi vagy inkább jelenti a dicső, felejthetetlen múltat. Az aranygyűrűt 2006-ban kapta a Vasastól, a kis piros-kék zászlócska a falon ugyancsak az angyalföldi klubot szimbolizálja. „A Fradiban játszani nagy élmény volt, de azokban az években a Vasas volt a legjobb csapat. Amikor hívott a klub, nem sokat gondolkodtam a válaszon - folytatta Sterbinszky Amália. - Ebben persze az is közrejátszott, hogy a tárgyalások során a Vasas vezetői azonnal igent mondtak, amikor azt kértem tőlük, lehessen végre saját lakásom. Addig ugyanis albérletből albérletbe költöztem, és hát ki szeret állandóan cuccolni, új és még újabb helyeket megszokni? Pedig már állandó válogatott játékos voltam, vágytam egy saját otthonra. Nem voltam szívbajos, ezt elmondtam a Fradi irányítóinak is, de ők csak a vállukat vonogatták, hitegettek, majd ekkor, majd akkor, Amálkám. Előbb-utóbb meglesz a kégli. Nem vártam tovább. Elígérkeztem a Vasashoz, bejelentettem a Fradinál, mondanom sem kell, azonnal lakástígértek ők is, hirtelen mégiscsak megoldást találtak volna a gondomra. De akkor már menni akartam. Menni Angyalföldre, a korszak legjobb csapatához. Naná, hogy a Fradi sem adott ki, újabb egy esztendőt kellett kivárnom, mire a zöld-fehéret piros-kékre cserélhettem. De nem bántam meg. Ma is azt mondom, az a döntés, az a váltás életem legjobb húzása volt." Bitumenes pálya vagy salak. A hatvanas-hetvenes években még szó sem volt fedett, fűtött sportcsarnokokról, hangulatos arénákról. A mérkőzéseket bizony szabadban rendezték, ha esett, ha fújt, ha hőhullám söpört végig a városon, ha fagy. De Árnás pályafutása alatt már sok minden változott. „Minket nem zavartak a körülmények. Eleinte a Fáy utcai gödörben tréningeztünk, salakpályán. Aztán elkészült a bitumenes borítású új otthonunk, ahol aztán évekig játszottunk. Mondom, cseppet sem zavart, ha zuhogott az eső, és a pályát tócsák borították, sőt az ember olykor ki is használta. Emlékszem, a labda átázott, két-három kilósra dagadt. De akár könnyű, akár nehéz labdával játszottunk, szinte mindenkit legyőztünk. Az a Vasas, amelyikbe kerültem, éveken át nyerte a bajnoki címeket, 1982-ben elhódítottuk a Bajnokcsapatok Európakupáját is. Élveztem a játék minden pillanatát, fantasztikus volt Csík Jánossal, majd Mocsai Lajossal együtt dolgozni. Bujdosóval, Csíknéval, Gódornéval, Vadásztával, Angyal Évával és a többiekkel együtt kézilabdázni." Sterbinszky Amáliát háromszor választották meg az év kézilabdázójának, ötször lett gólkirály. Az 1976- os montreali olimpián bronzérmet nyert, az 1980-as moszkvai olimpián negyedik lett a válogatottal, a világbajnokságokon pedig 1971-ben 1975- ben és 1978-ban egyaránt bronzérmet szerzett. Ám a legemlékezetesebb alighanem az 1982-es budapesti világbajnokság marad számára. „Büszke vagyok arra a világbajnoki második helyre, és arra is, hogy az NDK elleni találkozónkon kettős emberhátrányban a kapunak háttal állva, svédcsavarral lőttem gólt. Nem volt mindennapi látvány. A világbajnokság után fejenként harmincötezer forintot kaptunk, majd megint váltottam, de már nemcsak klubot, hanem országot is. Beleszerettem egy dán újságíróba, Helsingörbe költöztem, ahol még két évig játszottam, majd nyitottam egy magánklinikát, a mai napig megvan. Párokat és hétköznapi embereket kezelek gyógymasszázzsal, akupunktúrával, talpmasszázzsal, rehabilitációval. Dániában találtam rá arra a harmóniára, és nyugalomra, amelyet »öreg koromra« kerestem. Már rég elváltam, egyedül élek, de jól van ez így. Nincs bennem hiányérzet. Rengeteget utazom, London és Párizs a kedvencem, időközben rengeteget tanultam, de mindig jutott időm a házimunkára, önmagamra és persze a motorozásra is, ami a szabadság élményét adja nekem. De ha még ez sem lenne elég, tíz percre lakom a tengertől, oda járok futni, sétálni, feltöltődni. A kézilabdától teljesen elszakadtam, az már a múlt, de az emlékek itt vannak bennem, a lelkemben, viszem őket mindenhová magammal. Ha akarom, ha nem. A héten volt a hatvanötödik születésnapom, van mire visszaemlékeznem. Egy közelmúltban elvégzett felmérés során kiderült, hogy a testem nagyjából ötvenesztendősnek felel meg - szerencsére úgy is érzem magam..." Sinkovics Gábor Erő, lendület, elszántság - Sterbinszky Amáliát nehéz volt megállítani, csak keveseknek sikerült Az 1982-es budapesti világbajnokságon trónra emelték társai