Nemzeti Sport, 2015. december (113. évfolyam, 327-355. szám)

2015-12-01 / 327. szám

nemxMisport 2015.decemberi.,kedd Labdarúgás! 3 » CSAK KÉT OLYAN JÁTÉKOS MARADT, AKI A NÉMET SZAKEMBER ÉRKEZÉSEKOR IS ALAPEMBER VOLT MINI INTERJÚ» DZURJÁK JÓZSEF a Ferencváros korábbi csatára Telitalálat a piacon • Jó edző Thomas Doll? Az eredmények őt igazolják. Jó meglátásai vannak, érti a szakmáját, sokszor jó érzékkel nyúl a csapathoz. Persze azt is látni kell, hogy a Ferencvárosnál most olyan­­ anyagi háttér áll a rendelkezé­sére, amilyen régen volt magyar­­ klubnál... Értékes játékosokat tudott szerződtetni, átigazolásai ■ -egy-két mellényúlás ellenére ■ - bejöttek, sőt volt néhány telitalálata is. ■ Gera Zoltán és Hajnal Tamás? 1 No és Cristian Ramirez vagy Ro­­l­land Lamah. ők európai szinten jó légiósoknak számítanak, de kétségtelen, a két rutinos hadvezér hazacsábítása is bevált, velük men­tálisan is sokat erősödött a csapat. Mindkét játékos nagy hasznára van Thomas Dollnak. ■ Hiányol valamit az eddigi két esztendő alapján a trénernél? Nem igazán. Próbálkozott a játékrendszereket illetően is, és mostanra megtalálta azt a had­rendet, amellyel a leghatékonyabb az együttes. És ami fontos, menet közben is tudnak váltani, meccs közben szisztémát cserélni. ■ A kérdés már csak az, meddig repít­heti Timmas Doll a Ferencvárost No­igearo eddigi munka elég­ volt ahhoz, hogy a magyar mezőnyből kiemelkedjen, immár a nemzetközi porondon kellene valamit villantani. Az igazi nagy durranás az lenne, ha hosszú idő után ismét a Bajnokok Ligája főtáblájára jutna a csapat. Egy-két célirányos igazolással ez is sikerülhet. FERENCVÁROS - EDZŐI KITEKINTŐ Beváltott ígéretek KÉT ÉVE DOLGOZIK a Ferencvárosnál Thomas Doll, aki változásokat akart, és tervei nagy részét meg is valósította az Üllői úton , mm A levegő vibrál körülötte. A játékosok azt mondják, akkor is tudják, hogy belép az öltözőbe, ha valaki éppen háttal az ajtónak beszélget. Thomas Doll üde szín­foltja a magyar labdarúgásnak. Nem furkálódik, nem pusmog senki háta mögött, véleményét mindig, bármily körülmények között elmondja. Ritka mifelénk az olyan külföldi edző, akit ennyi­re befogad a közeg. Lassan két esztendeje, hogy a 49 esztendős német a Ferencváros vezető­edzője lett. Odahaza, Németor­szágban 2005-ben a hamburgi együttesnél végzett munkájáért megválasztották az év emberé­nek, s budapesti székfoglalóját követően lapunkban tettük fel a kérdést: nálunk vajon sikeres edző lesz-e? Repül az idő... 2013. de­cember 18-át írtunk, amikor a Ferencváros hivatalos honlap­ján jelentette be: Thomas Doll lett a zöld-fehérek új vezetőedző­je. A tréner fülig érő szájjal pózolt, Fradi-sállal a kezében, és első interjújában elmondta: „Senki se várja, hogy most varázspálcával suhintok egyet, és bajnokok le­szünk. ” Első munkanapján aztán olyan pörgős edzést vezényelt, hogy né­hány labdarúgónak a térdéig ért a nyelve, majd leültette maga köré a futballistákat. Elmondta nekik, hogy bátor, támadó, modern futballt kér tőlük - aki látja a csapatot, tudnia kell, hogy a Fradi játszik. Két évvel később kijelenthetjük: a hazai mezőnyben ez meg is való­sult. A zöld-fehérek lehengerlő­en, ellentmondást nem törően menetelnek a bajnokságban, és immár tizennégy ponttal előzik meg a második helyezett Paksot. A Ferencváros bátran támad, sorra lövi a gólokat, és megvaló­sult Thomas Doll azon ígérete is, mely szerint stílusos és karakteres futballt játszat, az ellenfél tér­felén szerez­nek labdát, és onnan in­dulnak roha­mozni. A stílus kéz­zelfogható, a gólok jönnek, a német edző nem a leve­gőbe beszélt székfoglalóját követően. Építkezés új fiúkkal Thomas Doll kritikaként fogal­mazta meg, hogy a korábbi iga­zolásoknál nem volt mindig sze­rencsés a klub, ugyanis jelentős összegért szerződtetett külföldi labdarúgóknak kutya köteles­ségük azonnal húzóemberré válniuk. A szerződtetések terén is változásokat ígért tehát a né­met edző, és az erősítések eddig zömükben be is váltak. Elküld­te többek között Julián Jennert, Laczkó Zsoltot, megvált Ugrai Rolandtól, és helyükre minőségi labdarúgókat hozott. A két nagy „öreg", Gera Zoltán és Hajnal Ta­más hazacsábítása aranyat ért, a lendületes Varga Roland Győr­ből került az Üllői útra, Cristian Ramirez a védelem bal oldalán kiemelkedőt nyújt... Mostanra eljutott oda a keret, hogy Thomas Dollnak azon kell törnie a fejét, kit hagyjon ki a kezdőcsapatból. Támadni kifulladásig Ha Böde Dániel kicsit is érzéke­nyebb srác, alighanem elmene­kül a Fradiból. Thomas Doll korábban több­ször is kritiks csatárát, Böde Dánielnek pedig nem lehetett könnyű megélnie, hogy az edzője folyamatosan csatárt keres mellé, elé, mögé... „Nem hagyatkoz­hatunk arra, hogy valamelyik középpályásunk eltalálja majd a kaput. A következő szezontól a­­ csatársor arcu­latát meg kell "^[változtatni." * 1 Ez a változ­atás végül Böde Dánielt nem, a szél­sőjátékot an­nál inkább érintette, hi­szen ott erő­sített igazán az együttes. tár A középcs a­tizenegy találattal vezeti a góllövőlistát. A széleken Varga Roland, Roland Lamah és Stanislav Sesták is jól megérd magát a centerrel, Tho­mas Dollnak a meccsek előtt csak azt kell megálmodnia, ki induljon jobbról és ki balról. A rossz taktikából jó lett Nem lehet azt mondani, hogy ne próbálkozna. Előfordult, hogy az ellenfél edzője értetlenül állt a Fe­rencváros ötvédős felállása előtt, az idén a Honvéd ellen pedig há­rom bekk kapott helyet a kezdő­ben. Thomas Doll kipróbálta ezt a felállást is, és dicséretére váljon, ami nem működik, nem erőlteti. A kispestiek ellen zavart együttes benyomását keltették a háromvé­­dős felállással, menet közben vál­tott a Fradi, és győzött is. Thomas Doll-lal sokkal fegyelmezettebb lett a Fradi futballja, és a labda nélküli mozgásban is rengete­get fejlődött az együttes. A hazai mezőnyben megállíthatatlannak tűnik, de ha a következő idény­ben sem jut el minimum az Eu­­rópa-liga csoportköréig, Thomas Doll egyik ígérete beteljesületlen maradhat. Bátor futball kell és tud bánni ,a játékosokkal fiJteui ríTrriTc-tíMl­f.VGlAI BORBOLA BENCE az NS szakírója­FOTÓ: HEGEDŰS GÁBOR Énfctő,hogy a kítével^fag. ezelőtti csapatból csak Dib­isz Dénes és Böde Dániel maradt meg, bár Somalia, Desic és Leonardo talán a mostani, jóval erősebbnek tű­rsó Fradiban is­­ helyet simíthatna magának. tv* ítTpp^______. SB2B1 >­1 —* A rangadón esélyesebb a Fradi, de ez a Videoton már nem a nyár eleji gyenge csapat i Ienencváros-uiosoTon I­V.B­X:S 2:S PAKS-REMÉNYEK Kesergés helyett figyelemfelkeltés MÉG NEM ÚSZOTT EL AZ EB, sok sérülése után Koltai Tamás úgy akar futballozni, hogy tizenharmadszor is válogatott legyen Zombori András Éppen három hónapja, hogy Koltai Tamás a Paks játékos­keretéhez tartozik: a huszon­nyolc esztendős futballista az idénynek még a Videoton pro­fijaként futott neki, a nyolca­dik fordulóban azonban már a Tolna megyei csapatban lépett pályára, éppen az őt kölcsön­adó székesfehérvári együttes ellen. A 12-szeres válogatott labdarúgó nem titkolta, első­sorban a több játéklehetőség reményében határozott az átigazolás mellett, ugyanak­kor döntésénél Csertői Aurél személye is (akivel korábban Győrben már dolgozott együtt) sokat nyomott a latban. Hogy Koltai Tamás jól dön­tött az átigazolási időszak vé­gén, az nem kérdés, hiszen rendszeresen játszik a Paks­­ban, ráadásul aki látta leg­utóbbi gólpasszát a Diósgyőr ellen, az tudja, játéka is közelít ahhoz, amit a legjobb formájá­ban láthattunk tőle. „A játék képe alapján igazsá­gos egy egyet játszottunk a Diós­győr ellen, mégis hiányérzetem van-tekintett vissza a szombati párharcra Koltai Tamás. - Ná­lunk volt az előny, a második félidő közepén emberelőnybe kerültünk, márpedig ilyen hely­zetből illett volna hozni a mécs­esét. Nem tudok másképpen fo­galmazni, ezt bizony elcsesztük. Az igazsághoz az is hozzátarto­ 37.il­ hnen/ npm intsznttunk­ in] n HÓNAPJA IGAZOLT CSAK a paksi csapathoz Koltai Tamás, de úgy érzi, Győr és Fehérvár után itt is gyorsan húzóember lehet passzjátékunk javításra szorul, ugyanakkor örülök neki, hogy miután az előző körben érzésem szerint jó teljesítménnyel járul­tam hozzá a Haladás legyőzé­séhez, a DVTK ellen gólpasszal tudtam segíteni a csapatot. Szer­dán a Honvédhoz megyünk, és bár nehéz kilencven perc előtt állunk, természetesen újra nyer­ni akarunk. A utolsó két fordu­lóban talán a két legjobb csapat lesz az ellenfelünk, azonban ha javul a játékunk a diósgyőrihez képest, a Ferencváros és a Vide­oton ellen sem vagyunk esélyte­lenek. " Immár több mint nyolc esz­tendeje, hogy Koltai Tamás bemutatkozott az NB I-ben (a Honvéd-ETO 2-2-es mér­kőzésen), és kulcsszerepet vállalt abban, hogy Egervári Sándorral és Pintér Attilával a kispadon is bronzérmes lett a Győr, sőt utóbbi szakemberrel a bajnoki címet is megszerez­te. Kétezernyolc május 24-én, a Görögország elleni 3-2-es ta­lálkozón a válogatottban is be­mutatkozott, összesen tizen­kétszer jutott szóhoz a nemzeti együttesben. Ha ebből indu­lunk ki, bizony nem ott tart a pályafutása, mint ahol sokak szerint tartania kellene. „Szerintem mindegyik NB I-es labdarúgónak megfordul a fejében, hogy jó lenne ott lenni a franciaországi Európa-baj­­nokságon, így vagyok ezzel én is - folytatta Koltai Tamás. - Azzal már felesleges foglalkoz­ni, mi lett volna, ha elkerülnek a sérülések, az újabb meghívó­ért viszont tenni kell. Jól érzem magam Pakson, és ha jó a tel­jesítményem, abból nemcsak a csapat profitál, hanem a kapi­tány figyelmét is magamra irá­nyíthatom. ” Kottás Tamás (balra) meg akar ragadni csapatával a dobogón fotó: teknős miklós •* 4 k * * X 4

Next