Nemzeti Sport, 2016. március (114. évfolyam, 60-88. szám)

2016-03-19 / 77. szám

nem» sport 2016. március 19., szombat Tudta-e?» A vívás mestere Kereken 200 ével ezelőtt, 1816. március 19-én született Budán a „magyar szablyavívás családfájá­nak” kiindulópontja, Friedrich Fe­renc illetve nem is ő, ifjabb Friedrich Ferenc a magyar kardvívás origója, hanem édesapja, a Franciaországból hazánkba érkező, Pesten vívótermet nyitó idősb Friedrich Ferenc, akinek életéről keveset tudunk. Fiának vi­szont módja nyílt rá, hogy párizsi, bé­csi, londoni vívóiskolákban tanuljon. Hazatérése után előbb segéd volt apja vívótermében, majd önállóan nyitott vívótermet, később pedig a Nemzeti Vívóintézet vívómestere lett. Ebbéli minőségében dolgozta ki a vívóintézet szabályzatát, ame­lyet a német, francia, olasz és angol nyelv mellett magyarul is kifüggesz­tett, s a magyar nyelv használatára kérvényt írt Eötvös József közokta­tásügyi miniszternek: „A Nemzeti Ví­vóintézetben oktatási nyelvül a ma­gyar nyelvet 1830. évben behoztam és az­óta folytonosan használom." A Nemzeti Vívóintézet első vívó­mestere egyébként idősb Friedrich Ferenc, a második vívómestere ifjabb Friedrich Ferenc volt, az első segéd Balog András, a második segéd pedig Keresztessy József, aki itt kezdte meg dicsőséges ví­vómesteri pályáját. (Keresztessyt tekintik a magyar kardvívóiskola alapítójának, aki csillogó tudása mellett azzal is nagy tiszteletet vívott ki, hogy az 1848-49-es szabadságharcban Aulich Lajos honvéd vezérőrnagy hadtestében szolgált, több csatában, köztük Budavár ostromában is részt vett, végül Klapka György honvédtábor­nok hadtestének hadnagyaként tette le a fegyvert Komáromban.) Ifjabb Friedrich Ferenc is részt vett a szabadságharcban­­ a sa­ját pengéjével. 1848-ban Eötvös József közoktatásügyi miniszter a pesti egyetem vívómesterévé nevezte ki, ő lett a hadi tanfolyam egyik vívómestere Chappon Lajos mellett, majd 1848. december 15- től a Magyar Hadi Főtanoda vívó­mestere. A szabadságharc bukása után magánintézetben tanított. A kiegyezés után ismét kinevezték az egyetem vívómesterévé. Sokat tett a vívósport elterjesztéséért, a sportág magyarországi úttörője volt. 1882-től a királyi család vívómeste­re lett. Tanítványai között találjuk Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost és Erzsébet királynét is. Állítólag élete egyetlen vereségét tiszteletből tanítványától, Erzsébet királynétól szenvedte el Ifjabb Friedrich Ferenc 78 évesen, 1895. február 7-én hunyt el Budapesten. A műsorváltozás joga fenntartva A „Hagyjál már a női vízilabdá­val!” csesztetést szinte napon­ta vágták a fejemhez a múlt­ban, arra utalva, hogy vannak sportágak, amelyek bármilyen eredményt is produkálnak, nem érik el az ingerküszöböt. Most, hogy a riói magyar kül­döttségben a klasszikus csa­patsportágak közül csupán Keszthelyi Ritáéknak van in­dulási joguk, és melléjük ma­ximum férfi társaik csatlakoz­hatnak (nyilván megteszik, ez nem kérdés), érezhetően felér­tékelődött a női póló szerepe. Néhányan azt is elismerik, ko­rábban méltatlanul szorították háttérbe. Hogy ez mennyire szól csupán a reflektorfény­nek, mennyire őszinte, arra csak a jövő adja meg a választ, mindenesetre kristálytisztán világít rá a különbségekre. Rögzült érzések keverednek népszerűségi indexszel, ame­lyek nagymértékben képesek befolyásolni egy-egy sportág megítélését, különösen akkor, ha a médiáról van szó - amely tetszik, nem tetszik, tájékozta­tó funkciójánál fogva nemcsak az ismertséget, az eladhatósá­got is erőteljesen befolyásolja. Avagy az eladhatóság - ezt a megközelítést használva - nem pusztán az eredményességen múlik, sokkal inkább magán az ismertségen, mert ha „rólad szólnak a hírek, s veled van tele a sajtó”, akkor tulajdonképpen nyitva állnak előtted az ajtók. Szép kis gordiuszi csomó... A periférián lévők, a körön kívül esők azért küzdenek, hogy résnyire nyissák ezeket az ajtókat, ennek érdekében nekik állandóan virítaniuk kell. Ideje észrevenni például a rövid pá­lyás gyorskorcsolyázók elmúlt tíz esztendejének elképesztő sorozatát. A torinói olimpián megszerzett 5 pontot (Huszár Erika negyedik, Knoch Vik­tor ötödik lett, ha valaki nem emlékezne) persze sokan be­tudták az egymást kilökögető versenyzők kavalkádjának, és a sportággal elfogultak meg­kapták a maguk „Hagyjál már a rövid pályás gyorskorcsolyá­val!” mondatukat, bizonyítva a tézist: vannak a kiváltságos és vannak a megtűrt sportágak. Hol milliókkal, hol anélkül. Utóbbiak közül azok képesek a felszínen maradni, amelyek megfeszülve - úgymond pofát befogva - harcolnak tovább, hogy néha-néha, egy-egy pil­lanatra reflektorfény vetüljön rájuk. Liu Shaolin Sándor világ­­bajnoki győzelme, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya történelmi diadala olyan em­berfeletti munkáról árulko­dik mind a sportoló, mind a sportág esetében, amely mel­lett hajlamosak vagyunk szó nélkül elmenni, miközben ha egy labdarúgó bármelyik baj­nokságban gólt szerez, talán a kelleténél is több információt tudunk meg róla. A sportágak összevetése természetesen ön­magában tévút, mindig is vol­tak és lesznek hatványozottan nagyobb érdeklődésre számot tartó események, mégis több­ször, sokkal többször lenne szükség elgondolkodnunk a mások sikereit befolyásoló tényezőkön. Mert lehet le­gyinteni a női pólóra, a gyors­korcsolyára, a vitorlázásra, a kick-boxra, a tekére satöbbi, csak nem ildomos, hiszen ugyanúgy meg kell feszülni a kiemelkedő eredményekért, mint az ismertebb sportágak képviselőinek, arról nem is be­szélve, hogy bármiben a világ legjobbjai közé tartozni önma­­gában elismerésre méltó. Különösen annak fényében nem lehetünk igazságtalanok az ilyen sikerekkel, hogy az úgynevezett top sportágakban messze állunk a világ élvo­nalától: nincs Formula-1-es pilótánk, NBA- vagy NHL-já­­tékosunk, top 10-es tenisze­zőnk, motorversenyzőnk, hogy Bajnokok Ligájában szereplő labdarúgócsapatról ne is be­széljünk. Persze ha azt vesszük, hogy anno mennyien legyintettek Dávid Kornél chicagói fellé­péseire vagy Talmácsi Gábor sikereire, mennyien kérdője­ lezték meg szereplésük értékét, azt is mondhatnánk, a jelen női vízilabdája és rövid pályás gyorskorcsolyája még istenes helyzetben van. E két sportág potenciális olimpiai éremesé­lyesként „műsoron van”. Az más kérdés, hogy emberfeletti munka vár rájuk a továbbiak­ban is... (Liu Shaolin Sándor történelmi aranyérme átmenetileg fókuszba állítja a sportágát, amely az elmúlt tíz esztendőben is bizonyított már, persze az eredménykényszer igencsak kemény dió. Feltörni már-már képtelenség, mert a periféria bizony periféria...) Forv MTI Liu Shaolin Sándor(balra) a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás első világbajnoki aranyát nyerte Szöulban az 500 méteres távon, míg öccse, Liu Shaoang (jobbra) bronzérmes lett A kis herceg Megvan ez a kép, ugye? Bár a közismert, az elefántot emésztő óriáskígyót ábrázo­ló rajzra hasonlít A kis her­cegből, ez valójában Rudolf Gergely oldaláról származik a Transfermarkt internetes futballistaértékelőről. A felirat szerint a játékos piaci értékének alaku­lását mutatja - valójában viszont maga a Rudolf Gergelyt emésztő óriáskígyó ez. Vagyis maga Rudolf Gergely. Mert hát a most éppen a Videotonból kiebru-­­dalt csatár nyitván így is gennyesre kereste magát a sportolással (azaz mint életstratégia tulajdon­képpen vállalható minden döntése), de ha reggel belenéz a borotválkozótükörbe, vajon azt gon­dolja, hogy mindent jól csinált, és ebben a pálya­futásban tényleg ennyi van? Nagy felfutás, aztán csak egy-két szórványos gól, összeveszés, kirúgás, csapatkeresés, sérülés, összeveszés, kirúgás, csa­patkeresés? Szomorú ez. Ugyanaz a futballista, amelyik öt és fél éve két Fiorentina-védő mellett néhány né­zőt, szotyiárust, meg a Puskásnál éppen megálló metró vezetőjét is kicselezte, mielőtt mesterien a hosszú felsőbe tekert, azóta leginkább csak ellen­ségeket szerzett, kis túlzással lassan nincs olyan, magára valamit is adó futballcsapat, amelyiknek az öltözőjéből ne utálták volna ki. És nagyjából olyan lekezelő hangsúllyal, legyintve mondják ki a nevét, mint holmi valaha félelmetes és izgalmas, de rég legyőzött betegségét: „Ja, persze, a spanyol­nátha...” Ja, persze, a Rudolf... Mert nem focizik. Sérült. Sértett. Morcos. Nem búja. Nem szereti. Nem szeretik. Van itt minden. „Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van” - mondja a váltóőr a kis hercegnek az emle­getett giccses mesében, és valóban súlyos kereszt, amikor az ember sehová sem tud igazán beillesz­kedni, vagy legalábbis sehol sem érzi komfortosan magát, és változtatni sem tud ezen, csak a tarkóját piszkálja a kellemetlen érzés, hogy mehetne ez másként is, ha képes volna a változásra - amitől nyivon csak még frusztráltabb lesz. És végül vagy sikerül legyőznie önmagát, és érintőirányban ki­röppennie az ördögi körből, vagy feladja, és meg­próbálja az adott körülmények között kitaposni a maximumot a helyzetből - ez forintosítva nem kevés amúgy, csak vajon ez a legfontosabb? Rudolf, a kis herceg esete egyébként nem egyedi - csak mások találtak megoldást. Az amerikaifut­ballista Ricky Wiliams például besokallván fogta magát, és egy évre elvonult Ausztrália partvidéké­re sátorozni az NFL-ből, dollármáliókat odahagy­va, az amerikai futballista, Landon Donovan meg úgy megsértődött, hogy kihagyták a válogatottból, hogy Kambodzsában bukkant fel utcagyerekekkel futballozva valami mezőn. Aztán mindketten visszatértek, és még volt né­hány jó évük. « Szabadfogás N­égy szerző. Négy világkép. Négy látásmód. Négy stílus. Bálint Mátyás Egy porond. Hosszabbítás! VII VAGYELZONA

Next