Nemzeti Sport, 2016. július (114. évfolyam, 178-208. szám)

2016-07-01 / 178. szám

> mma sport 2016. július 1., péntek FRANCE Labdarúgó Európa-bajnokságFranciaország 2016 EURO2016 VÁLOGATOTT MÁR NEM DERÜL KI, MI LETT VOLNA, HA A DIÓSGYŐRI JÁTÉKOS A PORTUGÁLOK ELLEN KÜLSŐVEL LŐ A RÖVID FELSŐBE Hat héttel a rajt előtt úgy tűnt, Elek Ákos LEMARAD AZ EB-RŐL, de mire LÉGIÓSNAK ÁLLNA Elek Ákos a torna előtt nem titkolta, szeretné felhívni magára kül­földi klub figyelmét.­­ „Remé­lem, sikerült - mond­ta a hazatérést kö­­tően a középpályás. - Konkrétumokról azonban nem tudok, pillanatnyilag csak az biztos, hogy hétfőn Diósgyőrben kezdem el a felkészülést. Nem tagadom, légiósként szeretném folytatni, de nem kapkodok, hiszen az is benne van a pakliban, hogy csak augusztus végén dől el a jövőm. Amíg a DVTK játékosa vagyok, kutya köte­lességem mindent megtenni a csapatért és aki ismer, tudja, hogy így is lesz." PIETSCH TIBOR Lehetett volna három egy is a belga-magyar... A magyar-portugál pedig négy három... - sóhajtott fel Elek Ákos, aki a harminckilencedik és a negyvenedik válogatott fellépésén is közel járt a gólszerzéshez. - A két meccsen volt három helyzetem, ha valami miatt hiányérzetem van, az az, hogy nem szereztem gólt. A belgák elleni elpus­kázott lehetőség azért is bosszant, mert egy perccel Thibaut Courtois bravúrja után kaptuk a negyedik gólt. A három egy nyilván szebben festene, mint a négy nulla, habár a tényen nem változtatna. Ettől függetlenül úgy vélem, úgy ki lehet esni, ahogy mi kiestünk. Ha már kiragadtunk egy jelene­tet a nyolcaddöntőből, emeljünk ki kettőt a portugálok elleni mérkőzésről is. Az első játékrész derekán - némiképp váratlanul - ön elé pattant a labda... Elismerem, abban a szitu­ációban hozhattam volna jobb döntést is. No igen, bepasszolhatta volna a labdát Lovren­­csics Gergőnek. Nem erre utaltam. Azzal szerintem nem volt baj, hogy kapura lőttem, a kivitelezéssel már inkább. Persze mindig utólag okos az ember, de külsővel fel kellett volna rúgnom a labdát a rövid felsőbe. Ennél is jobban bosszant a második félidei kapufám - nyilván ez a másik jelenet. Parádés támadás volt, csak azért nem tökéle­tes, mert a végén a labda nem befelé pattant. Ahogy jött középre, kizárólag arra koncentráltam, hogy a védő szorításában eltaláljam valahogy. Végül egész jól sikerült, más kérdés, hogy a kipattanóból majdnem kontrát vezettek a portugálok... Na de minden nézőpont kérdése. Ha azt veszem, hogy volt olyan időszak, amikor azért is hálát adtam volna az égieknek, ha egy percet a pályán tölthetek az Eu­rópa-bajnokságon, felesleges néhány centis tévedéseken keseregnem. AZ ORVOSI VIZSGÁLAT UTÁN DEPRESSZIÓS VOLT A részleges oldalszalag-szaka­­dására céloz? Pontosan. A bajnokság utolsó fordulójában, egy majdhogynem tét nélküli mérkőzés hajrájában sérültem meg. Kaptam egy csúnya rúgást, de az ápolás után vis­­­szatértem a pályára, bár éreztem, hogy baj van. A térdem minden volt, csak stabil nem. A meccs után megvizsgáltak, akkor még azzal biztattak, hogy nem vészes a helyzet, két-három hét, és rendben leszek. Megnyugodott? Nem. Nem vagyok orvos, de tud­tam, hogy súlyosabb a probléma. Fogtam magam, és felkerestem a fehérvári specialistát, Abkarovits Gézát, aki ha tízezer ilyen sérü­lést nem látott, akkor egyet sem. Amikor ránézett a lábamra, annyit mondott: nem lát rá esélyt, hogy ott legyek az Eb-n, mert ennek a sérülésnek nyolc hét a teljes gyó­gyulási ideje. Tekintve, hogy a torna rajtjáig hat hét volt hátra, abban a pillanatban, ahogy ezt meghallot­tam, megrogytam. Franciaországban mégis játszott másfél félidőt... Amikor Székesfehérváron beültem a kocsiba, még depressziós voltam, amikor otthon, Kazincbarcikán kiszálltam, már nem. A hazafelé úton lerendeztem magamban a kérdést. Az ajtón már úgy léptem be, ha törik, ha szakad, ott leszek az Európa-bajnokságon! Az az én szerencsém, hogy a mentalitá­sommal sosem volt baj, ha nem is táncoltatom a labdát a fülemen, a fejemben rend van. Tudtam, hogy rengeteg munka vár rám, de eldön­töttem, nem maradok le az Eb-ről! A helyzetemet könnyítette, hogy a válogatott orvosi stábja is mindent elkövetett a mihamarabbi felépü­lésemért. Külön hálával tartozom Halmai Tamásnak, aki rengeteget, napi hat-hét órát foglalkozott velem. Ilyen edzés, olyan kezelés - az égvilágon mindent megkaptam. Klubszinten minden bizonnyal két hónapig bajlódtam volna ezzel a sérüléssel, mert ott legfeljebb napi egy-másfél órát tudtak volna velem törődni, de a nemzeti együttesnél megkülönböztetett figyelemben ré­szesültem. Arról nem szólva, hogy a feltételek is adva voltak - mondha­tom, válogatott szintűek. Mikor dőlt el, hogy utazhat? Az utolsó pillanatban. Bernd Storck május harmincegyedikén délután kettőkor hirdetett keretet, én aznap délelőtt edzettem először a csapattal... Leültem a kapitánnyal, és mindent megbeszéltünk. Jó érzés volt, hogy mindvégig bízott bennem. De ugyanezt elmondhatom a többiekről is, tényleg az volt a benyomásom, hogy mindenki hisz a felépülésemben. BOLDOGSÁG, HOGY MÁR MINDENKI MOSOLYOG Feltételezem, van már ennél kelle­mesebb élménye is. Amit Franciaországban átéltünk, maga volt a csoda, de... Lehet, furán hangzik, engem leginkább az fogott meg, amit hazatérve tapasztaltam. Barcikán be­tértem egy étterembe, ahol egy hölgy azzal lépett oda hozzám, hogy nem is ez eredményeket köszöni elsősorban, hanem azt, hogy a válogatott két hétre elfeledtette velük az összes gondjukat. S csakugyan boldog embereket látok az utcákon. Elértük, hogy mosolyognak - szerintem ez nagy szó. Főleg úgy, hogy a legtöbben megjártuk a hadak útját, amíg idáig jutottunk. A rajt előtt aláírta volna, hogy csoportelsőként lépnek tovább, de a nyolcaddöntőben négygólos vereséget szenvednek? A súlyos vereségtől eltekintettem volna... A célunk természetesen az volt, hogy továbbjussunk, úgy mégsem vághattunk neki a tornának, hogy ha már egy gólt rúgunk, királyok vagyunk! Hatalmas tett, hogy a csoport élén vé­geztünk, jóllehet gyorsan kiderült, hogy a mögöttünk végző Izland és Portugália jobban járt. A kiesés azért is bánt, mert úgy vélem, a legjobb nyolc közé jutó csapatok között van egy-kettő, amelyiknél jobbak vagyunk. A VB-RÉSZVÉTELLEL ÉRNE FEL A CSÚCSRA Juhász Rolandot lehetne idézni: jobb volt állva meghalni, így van. Lehet, hogy más számolgatott volna az utolsó csoportmeccs előtt, mi „csak” nyerni akartunk! Össze is hoztuk az Eb legjobb mérkőzését... A folytatás pedig ismert. Elismerem, a nulla négy nem hízelgő ránk nézve, de becsülettel mentünk előre, mindenáron gólt akar­tunk szerezni. A második félidő elején egyenlíthettünk volna, pechünkre a belgáknak van egy olyan jó kapusuk, mint nekünk. Hogyan tovább? Lehet ennél feljebb? Ha harmincöt éves lennék, azt monda­nám, hogy minden szép és jó volt, talán szögre is akasztanám a stoplisomat. De még csak huszonhét vagyok, úgy­hogy megyek tovább! Mi több, már új célt tűztem ki magam elé: mindamel­lett, hogy karrierem eddigi legszebb élménye volt az Európa-bajnokság, ne ez legyen a csúcs! Mi múlhatna felül? Például egy világbajnoki részvétel. A csapat mögött is volt egy csapat Figyelembe véve, hogy az elmúlt napokban több játékos is említést tett arról, milyen fontos szerepük volt a franciaországi sikerben a háttérben dolgozóknak, érdemes név szerint megemlékezni róluk. Nos, Bernd Storck - és a futballisták munkáját - Szélesi Zoltán és Andreas Möller másodedzőként, Holger Gehrke kapusedzőként, Tömő Attila csapatmenedzserként, Teodora Bence csapatmenedzser-asszisztensként, Késedi Gábor videoelemzőként, dr. Pánics Gergő és dr. Pák Péter csapatorvosként, Fehér József, Halmai Tamás, Végh Barnabás és Reinhard Mörz fizioterapeutaként, Holanek Zoltán és Victor Moore erőnléti edzőként, Hegyesi László és Szabó László szerelésfelelősként, továbbá Schuth Gábor segí­tette, a sajtó kiszolgálásáért pedig Dinnyés Már­ton, Szabó Gergő, Baricsa Gábor és Nagyiványi Márton felelt. 1 GÓLT SZERZETT eddig címeres mezben Elek Ákos 40 mérkőzésen k­­á , m­ ­ost kerülj meg,­­ de nem ment, mert Elek Ákos is­ ragaszkodott a labdához Wife HEGEDŰS GÁBOR Székesfehérvárról Kazincbarcikára ért, eldöntötte: ha törik, ha szakad, ott lesz Franciaországban. V

Next