Nemzeti Sport, 2016. augusztus (114. évfolyam, 209-238. szám)

2016-08-15 / 223. szám

MSB DV • 2016. augusztus 15., hétfő 4 A Nemzeti Sport retrómellékleteNépsport 1928. augusztus 1.­­ Mező Ferenc: Amszterdam irodalmi aranyérmesének története a lopott szögektől az elmaradt utazásig Az íróasztal bajnoka Bármily hihetetlenül t­a­mar, az 1928-as amszterdami olimpia első magyar aranyérmét nem sportoló, hanem sporttörténész szerezte. Az olympiai játékok története című munkájával Mező Ferenc nyerte meg a szellemi versenyek irodalmi kategóriájának epika számában az első díjat, amelynek értékéből mit sem vont le, hogy a győztes nem lehetett jelen a holland városban. „Isten segítségével győztem a versenyen. Augusztus 1jén hirdették ki az eredményt a stadionban. A messze idegenben felszökött trikolórunk az árbocra és felharsant nemzeti zsolozsmánk, a Himnusz. Életem legszebb percei lehettek volna ezek, de a sors mostoha­­ságából nem lehettem ott. Minden munká­mét, minden szenvedésemét, életem minden csalódásáét kárpótol amsterdami sikerem s boldoggá tesz a tudat, hogy hazámnak is hasznára-javára lehettem" - emlékezett négy hónappal később a zalai kis faluból, Pölöskefőről származó klasszika-filoló- Emlékeztető IX. nyári olimpiai játékok, 1928, Amszterdam Művészeti versenyek Irodalom, epika Olimpiai bajnok: Mező Ferenc (Magyarország), 2. Ernst Weiss (Németország), 3. Karel Scharten és Marga Artink-Scharten (Hollandia) gus, gimnáziumi görög és latin tanár, aki gyermekkora óta szenvedélyesen vonzó­­ dott a sporthoz. Falubelije, Tislerics End­ re idézte fel korai éveit: ■ „Magasugró állványt eszkábált az apja boltjából elcsent szegek segítségével, egy kő kugligolyót kineveztek súlygolyónak, távolugró gödröt jelöltek ki, persze, homok nélkül, és futáshoz meghatároztak egy út­szakaszt a faluban. A győztesnek a jutalom sem maradt el: kapott egy szem medvecuk­rot. (...) Az 1952-es sikeres olimpiai sze­replésünk után a község vezetői meghívták szülőfalujába élménybeszámolóra. A kul­­túrházban gyűltünk össze, a hallgatóság soraiban gyerekkori pajtásai, kiknek zöme már öreg parasztember lett. Volt egy törté­nete, hogy Helsinkiben, a liftben vele utazó NOB-elnök gratulált a tizenötödik arany­éremhez. Feri bácsi udvariasan megköszön­te és közölte, hogy azóta megszületett már a tizenhatodik is. Amikor idáig jutott a beszá­molóban, a hallgatóság soraitól egy nagy bajuszú öreg megszólalt: »Te, Feri, aztán hogyan mondtad meg annak az elnöknek?« Feri bácsi elmondta angolul is, és az egy­kori pajtások szörnyülködve hallgatták a számukra érthetetlen beszédet...". Az olimpiai arany kínos előzménye, hogy az 1885-ben Grünfeld Ferencként született tanár hiába dolgozott éveken át az ókori olimpiák történetét feldolgozó munkáján, a kiadók részéről nem mutat­kozott fogékonyság a közlésre. Végigjártam a kiadókat, felajánlottam nekik készülő munkámat, de elhárították ma­guktól a megtiszteltetést. (...) Akadt egy, aki szóba állt velem, elkéte kéziratomat; amikor néhány nap múlva szívszorongva jelentkez­tem válaszét, megveregette vállamat, meg­­dicsére szorgalmamat, de egyben biztosított, hogyha munkámat megjelenteti, abból egyet­len példány sem fog elkelni." Szerencsére Mező Ferenc éppen ide­jében értesült arról, hogy - miként az az 1912-es stockholmi játékoktól hagyo­mánnyá vált- az amszterdami olimpián is rendeznek szellemi versenyeket. A for­dulatról így írt az 1929-ben Klebelsberg Kuno kultuszminiszter előszavával im­már Magyarországon kiadott, díjnyertes könyv bevezetőjében. „Akkoriban jutott tudomásomra, hogy az amsterdami Olympian irodalmi versenyt is rendeznek olyan drámai, lírai és epikai művek részén, amelyeknek tárgya a sport­­ köréből való s terjedelmük nem haladja meg a 20 000 szót. Elhatároztam, hogy én is próbát teszek a munkámmal: jelentkezem a Testn­ Tanácsnál és ott nagy örömmel vették tudomásul szán­dékomat. Munkám jóval terjedelmesebb volt az előírásosnál, ez­t három részre szabtam s mindegyikkel külön akartam versenyezni. Mivel közben más is jelentkezett a versenyre, a Tanács úgy határozott, hogy munkámnak első részét nevezi, de a másik két részt is vele küldi, hogy a bírák az egész munkát láthas­sák. Nagy örömömre szolgált, amikor az ams­terdami zsűri étesített, hogy munkámat a maga teljességében elfogadta." Mivel Mező Ferenc nem volt tagja a hollandiai magyar küldöttségnek, az át­adás pillanatairól ő is csak mások elbe­széléseiből kaphatott képet. Például Alb­recht főhercegéből, aki így ragadta meg a történteket: „Lélekemelő volt, amikor a szellemi olimpiász eredményét kihirdették s a győztesek sorában Mező Ferenc dr., a magyar győztes nevét hirdette a megafon. A magyar zászlót felhúzták a főárbocra s a zenekar első ízben zendített rá a Himnuszra." Vadas Gyula, a Nemzeti Sport legen­dás főszerkesztője is nagyra értékelte honfitársa sikerét: „Dr. Mező Ferenc tanárnak végtelenül hálásak voltunk vala­mennyien, amsterdami magyarok. Mert az ő győzelme akkor jött, amikor az első napok kudarcai nyomán a legkeserűbb lehangoltság vett erőt rajtunk. Neki köszönhetjük, hogy ez a keserűség eltűnt, és amikor az ő győzelme révén először énekeltük el a Himnuszt a pi­­ros-fehér zöld zászló alatt, mindjárt nagyobb volt a bizalom és jobbkedvű az akarat a ma­­­­gyar gárdában. Ettől eltekintve a zsűri tagjai Amsterdamban el voltak ragadtatva Mező dr. pályaművétől. Azt mondták, ilyen alapos munka még sehol a világon nem jelent meg. Lám, ki hitte volna a kanizsai tanárról, hogy jobban megírja az olimpiád történetét, mint a görögök, akiknek a földje termette az első babérágat, mint a franciák, akik felújították ezeket a versenyeket, mint az angolok, akiknek British Museumuk van, vagy mint az alapos németek és a többi náció." A zalaszentgróti, nagykanizsai, majd budapesti tanár és igazgató 1948-tól rö­vid ideig a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság tagja lett, sportvezetői pályafutása az ötvenes évek végén új lendületet kapott, nyelvezete igazodott a korszak politikai elvárásaihoz. A sajtóban és a rádióban több mint négyezer alkalommal kaptak nyilvánosságot hazai és külföldi előadá­sai, 1961-ben bekövetkezett halála után a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra. Csillag Péter Díjazott gondolatok Következzék néhány szemelvény Az olympiai játékok története című sporttörténeti könyvből. Az ihletadó gyilkosságról... „Amikor aztán a Molionidák az elisiek parancsára áldozni mentek Kleo­­naiba, Herakles ott megölte őket, majd hadat indított Elis ellen és elfoglalta a fővárost. Augiast gyermekeivel együtt megölte, a tizenkét istennek hat oltárt állított és győzelme örömére megalapította az olympiai versenyt, amennyiben e helyen négy testvérével versenyfutást rendezett." A versenyzők trükkjeiről... „A birkózók gyakorlataik, versenyeik előtt olajjal kenték be a testüket, hogy bőrük puha legyen s fel ne repedjen. Aztán homokkal szórták be a testüket, hogy csuszamlás ne legyen, de még azért is, hogy az izzadást csökkentsék. A birkózás befejeztével a testüket belepő port, homokot külön erre a célra - fémből vagy csontból­­ készült vakarókéssel, az ú.n. strenglissel tisztították le." A csodálatos gyermekpankrátorról... „A tralleisi Artemidoros a gyermekek pankrationjában vereséget szen­vedett, de a legközelebbi smymai játékok alkalmával legyűrte valamennyi olympiai ellenfelét, sőt még a magasabb gyermekkorosztályban, az ageneioi között is ő vitte el a koszorút (...) Még aznap tetézte dicsőségét a felnőttek közt aratott győzelmével is. Ugyanis ezek közül valamelyik gúnyolódva szólt neki valamit, amire ő engedélyt kért, hogy a felnőttek közt is megmérkőzhes­­sék. Indulhatott s itt győzedelmeskedhetett" A nők kizárásáról... „Az Olympiába vezető úton, mielőtt átmegy az ember az Alpheioson, Skyl­­lusból jövet van egy magas hegy, amelyen sziklák meredeznek. A hegynek Typaion a neve. Az elisiek törvényük értelmében innen taszítják le az asszo­nyokat, ha rajtakapják őket, hogy az olympiai versenyre jöttek. Mindazonál­tal állítólag még senkit sem kaptak rajta, csak az egyetlen Kallipateirát (...) Ez a nő - férje már korábban elhalt - idomítónak öltözve, tehát férfiruhában elkísérte Olympiába Persidoros nevű gyermekét Amikor aztán ez győzött, az anya nem tudta magát tovább türtőztetni, örömében átugrott az idomítók elkülönített helyét határoló kerítésen, boldogan ölelte magához gyermekét s ledobta magáról a férfiruhát A bundázásról... „Az ilyenekre vonatkozott Themistics megjegyzése: »Rút dolog, ha az atléta pénzért átengedi a koszorút az Olympian«." A hanyatlásról... „A­z atléták életmódja is egyre erősebb visszatetszést szül. Bizonyára kora lelkéből szól Platón, amikor így jellemzi őket »Életmódjuk az álomszószék é­s az egészség szempontjából csalóka. Átalusszák életüket s ha csak egy kicsit is eltérnek az előírt étrendtől, súlyos, nehéz betegségekbe esnek.« Tudós emberként az íróasztal mögött érezte magát a legjobban, miközben mindent tudott az antik világ versenyeiről C KM sas ­ki TsiwQlíiHl M inden téren oktatott 1911. augusztus. Augusztus 21-én lesz 105 esztendeje, hogy megszületett Barcza Gedeon sakk­olimpiai bajnok, tanár, mesteredző és szakíró. Értelmiségi családban nevelkedett, iskoláit Debrecenben végezte el, érettségi után tanulmá­nyait az ottani egyetem matemati­ka-fizika szakán folytatta. Tanári oklevelét 1934-ben kapta meg, sokáig azonban magántanítványo­kat oktatott. Négy évtizeden át volt a honi sakksport meghatározó egyénisége. Versenyzői pályafutását tizenhét évesen, 1928-ban kezdte; a Debrece­ni Sakk-kör, a Beszkárt, a Budapes­ti Előre, a Budapesti Szikra, majd a Tipográfia játékosa volt. 1936-ban lett mester, 1951-ben nemzetközi mester és magyar nagymester, 1954- ben pedig nemzetközi nagymester - 1966-ban levelezési sakkban is nemzetközi mester lett. A logikus stratégiai játékvezetés, a huszárvég­játékok szakértője volt. A nyolcszoros magyar sakk-, bajnok hét hivatalos sakk­olimpián vett részt (1952, 1954, 1956, 1958, 1960, 1962, 1968), 104 játszmában 67.31 százalé­kos eredményt ért el. A magyar válogatott tagja volt az 1936-os müncheni - nem hivatalos - sakkolimpián, ahol csapatban aranyérmes lett. Egyéniben a hi­vatalos olimpiákon egy aranyat (1954, Amszterdam), egy ezüstöt (1956, Moszkva), valamint egy bronzot (1968, Lugano), míg csapatban egy bronzérmet (1956, Moszkva) szerzett. 1952-től a sportág első hazai mes­­teredzőjeként is működött. A leg­hosszabb ideig a Tipográfia egye­sületében edzősködött Bán Jenővel. Előadásaira zsúfolásig megteltek az előadótermek, tévében, rádióban szerepelt. 1986. február 27-én hunyt el - nevét őrzi a Barcza-rendszer. V. G

Next