Nemzeti Sport, 2016. szeptember (114. évfolyam, 239-268. szám)

2016-09-06 / 244. szám

RICHTER ATTILA főtitkár írása US Openre kétszer sikerült kimennem, természetesen amikor Fucsovics Marci, illet­ve Babos Timi játszott. „Természete­sen" - írtam, ám ehhez az is kellett, hogy épp így legyen a sorsolás, de a lényeg, hogy sikerült élőben szurkol­nom mindkettejüknek. Az eredményt mindenki tudja, il­letve a legtöbben tudják, azonban az eredmény nem mindig tükrözi a mutatott játékot. Marci meccse az eredményt tekintve a papírformá­nak megfelelően alakult, 3 „egye­nes szettben” - ahogyan az ango­lok finoman körülírják a magyarul „sima szettek" jelzőt­­ győzött Nicolás Almagro. Élőben azért más volt a játék képe. Ehhez talán annyi elég, hogy amikor Almagro a 6:1 -re megnyert első szett után a máso­dikban is elvette Marci szerváját, egy hangos „come on" kiáltással, ökölrázással nézett ki az edzőire, jelezve, hogy bizony nagyon küz­denie kell minden pontért. Aztán, amint Marci jobban megérezte a játékot és valóban ki-ki meccsé kezdett alakulni a történet, jöttek a frusztrációt kifejező érzelmi ki­törések is. A meccs végül egy-egy ponton ment el Marci számára, de jól jelezte, hogy jó úton halad, az elmúlt hónapok munkájának gyü­mölcse lassan beérik és dolgozni kell tovább ebben az irányban. A meccs előtt és a meccs után is nagyon érdekes volt olvasni a kö­zösségi médiában a kommenteket. Alapvetően a két véglettől eltekintve - ami mindig jelen van - a többség reálisan értékelte a US Openen elért eredményt és örült Marci játékának. Nyilván mind a túlzó cikkek, mind a lesajnáló kommentek egyike sem segíti Marcit valójában, de összes­ségében úgy érzem, a média is, a ra­jongók és a szakemberek is őszintén képesek örülni annak, hogy a magyar férfitenisz ismét fellendülőben van. Marcival az élen, de egyre többen ér­nek el szebbnél szebb eredményeket, sőt, Balázs Attila, aki éveken át volt a legjobb magyar férfi teniszező, ismét pályán van. Ám nemcsak pályán van, hanem eredményes is, hiszen hete­dik magyar bajnoki címe után gyor­san nyert egy 10 000 dolláros future tornát is. Visszatérve New Yorkra, Babos Timi meccse elutazásom napján ke­rült sorra, ráadásul éppen az első meccs volt, így annak első két játsz­máját is láthattam. Marcit végső so­ron az elmúlt években többször is láthattuk itthon, hiszen a Davis-ku­pa-találkozókon mindig játszott, sőt vezére is volt a csapatnak, ám Timit gyakorlatilag évek óta alig láthatjuk - szerencsére. Hiszen ez azt jelenti, hogy a világot járja versenyről-ver­­senyre, aminek eredményeként a US Openen életében először kiemelt volt. Talán ez teherként is jelentke­zett, vagy talán csak rossz napja volt, de nagyon nehezen találta a ritmust az első fordulóban. Hiába vezetett az első szettben már 5:2-re, az osztrák lány, Barbara Haas teljesen felszaba­dultan játszott, Timi pedig időnként kicsit görcsösnek tűnt. Az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Timi a jobb játékos, ám nagy küzdelem volt. Timi pedig küzdött, tudta, ő a jobb és a végén ő jöhetett le győztesen a pá­lyáról. És a végén ez számít. Persze nem mindig van ez így, hiszen hiába kapott ki végül az Arthur Ashe-ről elnevezett pályán az ötödik kiemelt Simona Haleptől, mi úgy emlékezünk erre a meccsre, hogy Timi szenzáci­ósan játszott és hajszál híján kapott csak ki. Ez a szurkolók privilégiuma és ez­­ is­­ a szép a sportban. A teniszben annyiban kicsit köny­­nyebb a szurkoló dolga, hogy szinte hetente történhet olyan, ami felül­írja az előző heti érzésünket. Akár pozitív, akár negatív irányba. Napról napra, hétről hétre dolgoznak, ját­szanak, versenyeznek. És egy utol­só gondolat a US Openről, a junior lányoknál Udvardy Panna rendkívül figyelemreméltó eredményt ért el, miután a második kiemelt ellen szettet tudott nyerni és végül 6:4, 3:6, 4:6 arányban alul maradt. Kala­pot emelek előtte is. Teljesen egyértelmű, hogy Timi és Marci a mai magyar tenisz leg­jobbjai, a hírek elsősorban róluk szólnak. Ám többek között az is közös bennük, hogy mindketten játszottak a junior Davis-kupában és Fed-kupában. Mindketten nyer­tek Grand Slam-versenyt juniorban, mindketten tagjai, sőt vezérei a felnőttválogatottaknak. Nos, 2016 és 2018 között Budapest rendezi az ifjúsági világbajnokságot, vagyis a junior Davis- és Fed-kupát. Idén először rendezik itthon a tornát, amelyen a világ legjobb tizenhat fiú és legjobb tizenhat lány csapatai küzdenek meg egymással egy hé­ten át a bajnoki címért. Gálfi Dalma, Stollár Fanny és Bondár Anna, majd egy évvel később a Gálfi, Stollár és Udvardy Panna szintén játszottak ezen az eseményen és mindkétszer bronzéremmel tért haza a csapat. Az eseményen olyan játékosok is játszottak, mint Catherine Bellis, aki idén a felnőttek között a har­madik fordulóba jutott a US Ope­nen, tehát nagyon magas színvona­lú teniszt láthatnak a nézők. Az eseményt a Nemzeti Edzés­központban és a Vasas otthonában, a Folyondár Sportközpontban rende­zik meg szeptember 27. és október 2. között. Bár junioresemény, bízunk benne, hogy minél többen kijönnek és szurkolnak nemcsak a magyar fi­úknak és lányoknak, de a világ min­den tájáról érkezett csapatoknak is, amelyek régiójuk legjobbjai és ame­lyekben már szárnyaikat bontogat­ják a jövő nagy bajnokai. Zárásként az jutott eszembe, hogy egyre gyakrabban hallani, hogy bizony-bizony láttak anno Novak Djokovicsot játszani itthon. Igen ám, csak amikor Magyarorszá­gon lépett pályára, akkor még nem volt világelső, sőt még csak hírneve sem volt. Nagy az eshetősége an­nak, hogy a következő generáció legjobbjai Budapesten játszanak, ezért már csak ezért is biztatok mindenkit arra, hogy látogasson majd ki a helyszínre. Napjaink leg­jobbjait pedig 2017-től lehet Bu­dapesten látni, hiszen februárban a hölgyek a WTA-, majd áprilisban az urak az ATP-tornáját rendezik a magyar fővárosban. A VILÁG LEGTEHETSÉGESEBB JÁTÉKOSAI JÖNNEK BUDAPESTRE Néhány napot - pontosan négyet - New Yorkban töltöttem. Imám szívesen, hogy a US Openen, de ez így nem egészen igaz, miután az idő jelentős részét a városban, a szállodákban tartott ATP-, WTA- és ITF- értekezleteken töltöttem. Még annak fényében is nagyon sajnáltam, hogy így volt, hogy valójában nagyon hasznosak voltak a találkozók. Babos Tímeát ritkán látjuk Magyarországon, hiszen egész évben versenyez **%******" FOTÓ: REUTERS usopWN­OT^^ FEDÉL ALATT Alig négy héttel az idei torna előtt felavatták a US Open központi stadionjának tetőszerkezetét, az építmény már többször is segítséget jelentett a versenyen. A két év alatt, 150 millió dollárból elkészült tető hét perc alatt csu­kódik be, illetve nyílik ki az Arthur As­he-ről elnevezett aréna felett, amely 23 771 férőhelyével a világ legnagyobb teniszstadionja - ezzel párhuzamosan ez a sportág történetének legdrágább beruházása. A Billie Jean King nevét viselő teljes komplexumot szintén fo­lyamatosan újítják fel. New Yorkban 2008 és 2012 között és tavaly csak hétfőn tudták megrendezni a viadalt lezáró férfidöntőt, mivel az esőzések miatt rendre csúszott a program. A négy Grand Slam-torna közül a US Open a harmadik, amely fedett arénával rendelkezik: Wimbledonban 2009, az Australian Openen pedig már 1988 óta lehet esőben is teniszezni - a Roland Garroson egyelőre nem egyeztek meg az önkormányzattal és a lakosokkal. „Eddig is csodálatos érzés volt itt pályára lépni, különösen nekem, amerikaiként. Azt hittem, ezt nem lehet fokozni, de tévedtem, ez va­lami elképesztő - áradozott Serena Williams. - Persze ettől még láttuk az első héten, hogy ha rossz az időjárás, nem segít sokat, hiszen csak egy pá­lyán lehet játszani, de lehetővé teszi mégis, hogy például az elődöntőket és a döntőket meg tudják rendezni akkor is, ha szakad az eső. Arra pedig nagyon büszke vagyok, hogy éppen New Yorkban valósult meg minden idők legdrágább teniszberuházása, ráadásul tényleg tökéletes munkát végeztek. Persze mindennek megvan a maga hátránya, behúzott tető mel­lett hűvösebb van a légkondicionáló miatt és a nézők zaja is hangosabb. Ami máskor csak nagyon távoli zaj­nak tűnik, az behúzott tetőnél annyi­ra hangos, hogy néha hallom, miről beszélnek. Ennek ellenére tényleg csak azt tudom ismételgetni, hogy ez egy csoda." I­m. « vzmr­­­v 13 ■áW­ MAGYAROK EURÓPÁBAN Az elmúlt két hétben hat tornagyőzelmet láttunk a magyar teniszezők jóvoltából - Stollár Fanny (jobbra) párosban győzött

Next