Nemzeti Sport, 2017. június (115. évfolyam, 147-175. szám)

2017-06-01 / 147. szám

CZÖLLÖGI György :­K­Ml A LEGINKÁBB HÁTBORZON­GATÓ A FIN­A KÖZLEMÉ­NYÉNEK ZÁRÓ MONDATA.­eglehet, nem történt más, csak a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) - a pénzdíjak össze­gének növelésével, de egyenletesebb szétteríté­sével és a költségek átvállalásával - megpróbál szakmai újításokkal minél több bajnokot vonzani a világkupaversenyekre, Hosszú Katinka és Shane Tusup elkeseredett reakciója mégis azt mutatja, drasztikus és nem kellően előkészített szabályvál­toztatásról döntöttek, amikor meghatározták, hogy négynél több számban senki sem állhat rajthoz egyazon viadalon. Az újítás bejelentésekor ráadá­sul - a történtek fényében igen cinikus módon - a közlemény kedvező fogadtatásról beszélt az edzők és a sportolók körében, holott nyilvánvaló, hogy az Év női úszójával és a női úszásban a FINA által az Év edzőjének választott szakemberrel, a vk-ver­­senyek állandó és lelkes résztvevőivel (s igen, legfőbb haszonélvezőivel) senki sem egyeztetett. Ellenkezőleg, azt a szisz­témát lehetetleníti el az új szabály, amely Hosszú Katinka és Shane Tusup egyedi módszereként változtatta meg az úszás történetét: több hónapos felkészülés és formaidőzítés helyett folyamatosan utazva, versenyezve edzeni­­ és nyerni. Mi következhet ezután? Naivan gondolkodva az, hogy a FINA magyar alelnöke mindent elkövet a legjobb magyar versenyző (egyben a világ legjobb női versenyzője) érdekében, és kikéri magának, hogy a tudta és akarata nélkül ilyen, a magyar úszó felkészülését, programját gyökeresen megváltoz­tató szabály születhet, miközben mindent elkövet Hosszú Katinka és Shane Tusup érdekében. Senki sem annyira naiv azonban, hogy ilyesmit reméljen, ellenkezőleg, maga az úszónő mondta ki, amit sokan feltételeznek: Gyárfás Tamás keze lehet a dologban. A súlyos és az egész helyzetre jellemző vádra az­tán érkezik a válasz, no nem Gyárfástól, hanem - ahogyan azt más hasonló helyzetekben már megszokhattuk - a magyar sportvezetővel szim­biózisban dolgozó román igazgatótól, Gyárfásnak „nincs köze” a döntéshez. (Pedig a közlemény másutt csak annyit állít, hogy „a szakmai bizottság javaslatára született” a döntés, de nehéz elhinni, hogy a hatmillió dolláros projektről a végső szót nem a büró, a vezető testület mondta ki, amelyben ott az alelnökünk.) A leginkább hátborzongató azonban a FINA köz­leményének záró mondata (tudjuk, ki a kommu­nikációért felelős alelnök, ugye?): „Semmilyen szempontból sem kedvező, hogy alig 10 nappal a­ július 15-én kezdődő 17. FINA-világbajnokság előtt a rendező ország legjobb versenyzője ütkö­zik a FINA-vezetéssel”. Ha a bajnokunk érdekeinek védelmét reméltük, valóban naivak voltunk. TEGNAPI SZÁMUNKBAN CRISTIANO RONALDO JÁTÉKÁT ELEMEZTÜK ANNAK KAPCSÁN, HOGY A REAL MADRID VILÁGKLASSZIS FUTBALLISTÁJA A LÁTVÁNYOSSÁG HELYETT IMMÁR A HATÉKONY­SÁGRA TÖREKSZIK. AZ INTERNETES PORTÁLUNK­RA ÉRKEZETT VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. RealCR7 „Régen szélen játszott, most közé­pen, és idősebb is, de a tudása nem változott." Duke 1983 „Jah, már nem cselez. Inkább két kézzel fellöki a védőjét, ahogy tette Lánggal is az Eb-n a gól előtt...’ Szumics666 „Szerintem nem ő változtatott játékstílust, hanem egyszerűen más poszton játszik... Ha védőként játszana, még látványo­sabb lenne a »visszaesés«. ” Tomi8080 „Don Alfredo Di Stéfano is »vissza­ húzódott« például a '60-as BEK-döntőn, és így rúgott hármat. Utána '62-ben adott 2 gólpasszt Öcsinek a BEK-döntőben. Ilyen az élet." V­éleményünk mindig is volt. Csak eddig nem feltétlenül, nem minden esetben mondtuk el, írtuk meg. Illetve a szomszédos, szélső hasábon a pillanatnyi aktualitásokról, örö­mökről, keservekről napról napra közlünk egy erő­sen behatárolt terjedelmű publicisztikát, afféle szer­kesztőségi álláspontot, vezércikket. A sport azonban nemcsak napi aktualitásokat szül, hanem korszakos hőstetteket, bukásokat is, máskor vitákat és viszályo­kat gerjeszt. És nemcsak közösen kiérlelt szerkesz­tőségi álláspontok léteznek, hanem egyedi elmék, lelkek is. Nem voltunk, nem vagyunk, nem is lehetünk az egyetlen és osztatlan, objektív igazság birtokában. Már csak azért sem, mert a sportban - nem lévén egzakt tudomány - ez a kategória alig ismert. Számos kérdés­ben még lapunk munkatársai is annyi nézetet vallanak, ahányan vannak, így ezekben az ügyekben végképp nem tarthatunk, nem tartunk igényt általános egyetértésre. Nem is keressük mindenáron, ezért ha úgy ítéljük meg, hogy a jó harcol a rosszal, a helyes ütközik a helyte­lennel, nem engedjük meg magunknak a semlegesség langyos luxusát. Mindeme megfontolásokból úgy határoztunk, hogy 2017. június 1-jétől kiteljesítjük a Nemzeti Sport pub­licisztikai rovatát. Az eddiginél lényegesen nagyobb terjedelemben, kitüntetett helyen, az NS 2. oldalán adjuk közre az általunk felkért külsős szerzők és la­punk munkatársainak véleménycikkeit. A mai, „nul­ladik felütés” után holnaptól a hét minden napján e hasábokon jelentkezik az Alapvonal. A rovatcím nem témaválasztást, sokkal inkább stílust, (sport)világlá­­tást jelöl. Természetesen kitüntetett helyet kap nálunk is a labdarúgás. Azaz manapság már ez sem természetes. Nagyapáink még rajongtak érte, „socialista” ország voltunk, apáink egyre gyakrabban már viszonzatlan szerelemmel gyűlölték a magyar futballt, az utódok egy részében pedig nem maradt más, mint a gyűlölet a szeretet írmagja nélkül. Ha ezzel nem is érthetünk egyet, igyekszünk értelmezni, megértetni, miként ala­kulhatott így. Talán azért, mert az elmúlt évszázad tíz­tizenöt uralkodó futballnemzete közül csak a miénk süllyedt vissza a középszerbe, így önmagában nem is az egykori magasság, nem is a mélység fáj, hanem e kettő kontrasztja. Ez persze csak egy magyarázat, de rovatunkban keressük a többit is, és az ellentétek, görcsök feloldására is törekszünk. Annál is inkább, mert a tavalyi Európa-bajnokság eufóriája pontosan megmutatta, hogy a parázs akár három évtizeden át, több rádobott földréteg alatt sem huny ki, egy tiszta légáramlat mindent újra lángra lobbanthat. Ha a budapesti olimpiáról már nem is ábrándoz­­hatunk, néhány földközeli elemzést mindenképpen megér, miért nem a célban dőlt el ez a verseny, mi­ért léptünk vissza már a rajt előtt. Nemcsak ebben a kérdésben, egyébként is könnyebb és sokak szemében hálásabb lenne a feladatunk, ha rendre beérnénk a ne­mekkel, igenek nélkül, de a minden tagadására csu­pán politikai mozgalom építhető, sport nem. Ahogyan ! -----------------------------ALAPVONAL Támpont egyéb írásainkban, e rovatunkban is sportbarátok és hivatásos szurkolók maradunk, de elvtelen rajongók, bratyizók nem. Számos gondolatot, írást szentelünk majd a har­madik évezred versenysportja két mételyének, a dop­pingnak és a fogadási csalásnak. Nem elfogadva a legegyszerűbb és leghatásosabb, kategorikus ítélke­zést: örökre eltiltandó, megátalkodott gazember, aki erre vagy arra vetemedik. Mert vajon mit tett volna a mára egészen elfeledett „költőcske", Szabolcska Mi­hály, ha néhány pirula rendszeres elfogyasztása árán Ady Endre válhatott volna belőle? Hát a széklábfaragó mester nem esne kísértésbe, ha tudná, hogy némi, meg nem megengedett, de valószínűleg titokban tart­ható segítséggel Dávid szobrának megformázására is képes lenne? No és áttérve az eredmények felre­ A SPORT AZONBAN NEMCSAK NAPI AKTUALITÁSOKAT SZÜL, HANEM KORSZAKOS HŐSTETTEKET, BUKÁSOKAT IS, MÁSKOR VITÁKAT ÉS VISZÁLYO­KAT GERJESZT ÉS NEM­CSAK KÖZÖSEN KIÉRLELT SZERKESZTŐSÉGI ÁLLÁSPONTOK LÉTEZ­NEK, HANEM EGYEDI ELMÉK, LELKEK IS. tepiacára, ott pedig saját portánk előtt söpörve, ha mondjuk mi, újságírók jól jövedelmező fogadásokat köthetnénk rá, hogy holnapi cikkünkben hány kérdő­jel szerepel majd, biztosan mindenki megmaradna patyolattisztának? A fekete és a fehér hősöket ezért inkább meghagyjuk Jókainak. A modern élsportba, mint a szórakoztatóipar húzó­ágazatába áramló temérdek pénz élteti az emberfeletti teljesítményeket, de mennyire törvényszerű, hogy a különleges lehetőség egyeseknél „emberalatti" reak­ciókat szül? Az a keserves valóság, hogy ép ésszel és morállal már-már elviselhetetlen az a teher, amelyet a bajnokok, a bálványok hordoznak? Vagy annak az amerikai hokiedzőnek adjunk igazat, aki az ezt firtató kérdésre kivágta: a testvérét annak idején, még innen a húszon, elvitték Vietnamba, a háborúba, az ismeretlen­be, a halálos veszedelembe, nos, az teher volt, jégko­­rongozni viszont nem az. Efféle gondolatok foglalkoztatnak, és ez még csak az én agyam. A munkatársaimé bizonyára egészen másfe­lé, más srófra jár. Az egyik szerint valamirevaló fér­fiember még mindig kizárólag lábbal nyúl a labdához, a másik állítja, épp ez a megrögzöttség vágja agyon a magyar sportot, ez a technikai sportokra esküszik, azt fullasztja bármilyen benzingőz, emez azt vallja, szégyen, hogy nincs egy normális nemzeti stadionunk, amaz bizonygatja, nincs a focipályánál immobilabb és gyorsabban amortizálódó állótőke, így vagy úgy, de többtucatnyian készülünk arra, hogy tartalommal töltsük meg ezt az új formát, a Nemzeti Sport publicisztikai rovatát. Nem lesz mindig igazunk, nyilván nem fog mindenki­nek tetszeni, amit írunk. Olykor már olvasás előtt vagy helyett is megkapjuk a ledorongoló kritikát. Ebben a végletekig polarizálódott hazai közéletben nem lehet­nek illúzióink, szándékos félreértések, félreértelmezé­sek, csúsztatások ellen pedig nem hadakozunk. Eddig sem tettük, ezután sincs miért. Mégsem kérdés számunkra, hogy ma jó irányba lé­pünk, méghozzá nagyot. Ha valamely „terméknek" megszűnt a monopóliuma, az információé feltétlenül. Mindenki gyártja, mindenki fogyasztja. A világháló név­telen, arctalan használóitól kezdve azokig, akik évtize­dekkel ezelőtt, még a nyomdagépek, a lapzárta előtt kezeslábasban rohangászó betűszedő szakik időszaká­ban választották ezt élethivatásul. Nem tehetjük meg, hogy éppen mi állunk le a termeléssel, és nem érhetjük be tények előállításával, közlésével. Különösen nem a sportban. Mert más tekintetben is sajátos műfaj ez: a közélet különféle terepei között csupán itt számít sikk­nek, erénynek, elfogulatlanságnak a kívülállás, a tájéko­zatlanság. Laikusnak eszébe nem jutna elemzést rittyen­teni a harangöntésről vagy az egofuturista költészetről, a vasággyal negyvenkilós, szódásüveg talpú szemüvege mögül a világra kandikáló okostojás azonban nagy biz­tonsággal árazza be riói olimpiai aranyainkat. Mondhatnám most, hogy ellenpontokat is szeret­nénk képezni, de nem másokkal szemben határoz­nánk meg sem magunkat, sem a­zetközi és a magyar sportot, ellenpont helyett maradjunk inkább a támpontnál. Holnaptól minderre törekedni fogunk. Ez volt a kezdőrúgás - vagy kezdődobás -, ami nem a meccs legizgalmasabb pillana­ta, de reményeink szerint ha­marosan jönnek a gólok is. Ha pedig beesne egy-egy öngól, előre sajnáljuk. Mi is a magyar sportból, a mai magyar valóságból vé­tettünk. BALLAI Attila iSZUBJEKTiVBiM DRAMA A Ferencváros- Vasas kupadöntő 90. percében Murka Benedek és Lovrencsics Gergő ütközött a levegőben, majd a ferencvárosi a földön maradt.­­ Miközben az esz­méletét elvesztő játékosért küzd az orvosi stáb, az ellenfél futballistájának, Remilinek az arca mindent elárul... * Miassi és SZABÓ Miklós 2017. június 1., csütörtök nemacetisport

Next