Nemzeti Sport, 2017. július (115. évfolyam, 176-206. szám)

2017-07-01 / 176. szám

SOMOGYI ZSOLT ásás lehet a máltaiakkal szörnyen kínlódó Videoton, és a semmit sem akaró lettek ellen sokszor bántóan körülményes Fradi a Va­sasnak - az angyalföldiek gyorsan elintézték, hogy a Beitar elleni selejtezőjük legyen a téma. Gyorsan, úgy négy-öt perc alatt. Pedig három idegenben szerzett gólért minden magyar kupacsapat összetenné a kezét... És most mégis a Vasas a viccek céltáblája. Lehet, hogy csak NYOLCVANNYOLC PERCNYI KITŰNŐ univaM magyar csapat ké-HOGYAN pes így veszíteni? LEHET ÍGY Lehet német edző-ELRONTANI jó, macedón védője, ukrán támadója, a magyar csapat mindig is magyar JÁTÉKOT? marad. Amelyiknek drága a különgép, ezért hajnali három órakor indul a menetrend sze­rinti fapadossal, bár ez inkább csak jellemző, mint elfogadható kifogás. Hogyan lehet így elrontani nyolcvannyolc percnyi kitűnő játékot? Ilyet tényleg senki sem csinál! Az egyik azt mondja, épp a végére fáradtak el, erő híján nem volt tökéletes a koncentráció - na de úgy hat ember nézte, amint negyven métert halad valaki a kapujuk felé, legalább rákiálthattak volna, a zárt kapuk mögött esetleg megriad a támadó. Ha erre készültek, tartson már az erő kilencven - plusz öt­­ percig (zárójelben: és ha már kupaszereplésre készülünk, ne kelljen már akkor halasztást kérni, amikor el sem kezdődött a bajnokság, ugyebár...). A másik szerint az edző cserélt rosszul, mert ami­kor kontrázni lehet, Kulcsár Tamásnak és Remili Mohamednek a pályán a helye, a láthatóan ne­hézkessé váló Ádám Martinnak vagy éppen Mahir Sagliknak kevésbé. Ha a Sturm ellen 0-3 után volt erő 4-3-ra győzni, akkor 3-1-ről ne legyen 3-4, hacsak nem ez a szándék. Tudjuk, hol élünk, a meccs másnapján már meg is jelent, 108-szo­­ros pénzt adtak a hajrában, kétgólos magyar ve­zetésnél az izraeli sikerre. Az a gyanús, ami nem gyanús, ezt Pelikán gátőr is megtanulta ,­hát akkor mennyire gyanús, ami nagyon gyanús? Le­hetett ez a világ legtisztább sportküzdelme, sokan fogadnának arra, hogy valakik fogadtak eme... Habár bíróság elé mindössze néhány ember és néhány meccs került, tudjuk, a csalás mérete sokkal nagyobb, ezért elkerülhetetlen, hogy ne lássanak egy ilyen fordulat mögött hátsó szándé­kot a kívülállók. Nem csak a futballban van ez így, nincs az a hatalmas küzdelemben döntetlennel véget érő kézilabdameccs, amelyről nyugodtan elhisszük, rendben volt minden körülötte. Ettől még a Vasas simán továbbjuthat. Fogadni mernék rá, megpróbálja. TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK A VA­SAS FUTBALLCSAPATÁNAK NEM MINDEN­NAPI VERESÉGÉRŐL AZ IZRAELI EURÓPA-LIGA­­SELEJTEZŐN. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. babus! „Azért a Vasas-vezetők véleményét várom, nem úgy ismerem őket, hogy elmennek szó nélkül egy ilyen meccs mellett. A 4-es számú játékost érdemes nézni főleg, a 2., 3. gólnál nem akart védekezni, az biztos." Zottanius „Aki látta a meccset, annak világos, hogy az utolsó 5 percben már lépni alig tudtak a Vasas játékosai. Az összes labdáról lemaradtak, kínos volt nézni, hogy egyetlen izraeli passzt sem tudtak elérni, vagy utolérni a támadót. Fickándoz­­tak a kapu előtt a hazaiak. Ez siralmas, ezen kel­lene változtatni, mert ilyen erőnléttel, ilyen lassú futballistákkal sehova sem lehet eljutni." Redneck026 „A foci az a sport, ahol a meccs végén a sportfogadók nyernek." Crazyjenci „3 gólt rúgni idegenben szép. De 5 perc alatt hármat kapni? Bochumban jelez a készülék. " anakronista „Lehet, azért engedték be a végén azt a 3-at, hogy izgalmasabb legyen a visszavá­gó, és több néző váltson majd jegyet..." Vissza a földre... 2017. július 1. szombat nemzeti sítort m ■ ' m­mmm 81 A ■ ALAPVONAL Lebontandó falak úgy mi az, amit másként csinálna, ha még egy élete lenne? Például nem indulna román színekben olimpián, ahogyan 2010-ben tette, amikor úgy utazott Vancouverbe, hogy sem az edzőjének, sem a szervizemberének nem jutott hely a küldöttségben. Az ottani sérülése is szinte kizárólag erre vezethető vissza, mivel edzés után, pihenés helyett neki kellett előkészítenie a léceit a másnapi versenyre. Persze egy huszonkét éves fiatal számára mindennél fontosabb az ötkarikás részvétel - főleg azt követően, hogy négy évvel korábban sérülés miatt el sem jutott Torinóba. Bizonyos mértékig viszont annak a sérülés­nek köszönheti, hogy magyar válogatott lett, és olimpiai hetedik helyezett, épp mankózott egy versenyszínhely felé, amikor találkozott a Magyar Síszövetség ügyvezető elnökével, Kaszó Klárával. Ott és akkor kezdődött az a beszélgetéssorozat, amelynek aztán a Magyarországra áttelepedés lett a vége, így mesélt élete nagy sorsfordulójáról, illetve jutott el a sorsszerűség felismeréséig a Csíkszeredai szár­mazású alpesi síző, Miklós Edit. Története azt a kivételt formázza, amely valamire mindenképpen figyelmeztet: előbb rendszerre van szükség, hiszen a szerencse is többnyire az arra érdemeseket találja meg. Bár sokan fellengzősnek, a lényeget alulról is alig sú­­rolónak tartják a sportági nevelőközpontok akadémiává felkenését, a címke mégiscsak a sportági kiválasztás és nevelés tudatosságban és tervezhetőségben az alap­fokot jócskán meghaladó szintjéről árulkodik. A kom­munista világ talán kevésbé átkos emlékű sportiskolás rendszerének összeomlása után ugyanis hiába hirdette­­tett meg az iskolaközpontú - akinek meg az kevés, az egészséges viszonyokat garantáltan megteremtő piaci alapú­­ utánpótlás-nevelés, a szisztéma nem működött. A volt egységtábor országainak sportdicsősége közben folyamatosan kopott, attól függően, ki mikor kapott ész­be, illetve éli fel ma is a már nem is létező tartalékokat. Érdemes ránézni az olimpiai éremtáblázatra, majdnem mindent elmond. Magyarországnak nemcsak a saját romjaiból kellett megpróbálnia újjáépítenie magát, egykettőre kiderült, hogy a határain kívül szakadt részeken is elvárják a részvételt a romeltakarításban. Az elmúlt negyedszá­zad folyamán voltak kormányok, amelyek minderről nem kívántak tudomást venni, jobbik esetben elegánsan agyonhallgatták az egészet, az idő pedig telt. Mond­hatnánk, hogy közben újabb áldozati generációk voltak kénytelenek örökre eltemetni álmaikat, ha cirka száz esztendeje nem csupa áldozati nemzedékek élnének ebben a tágas medencében. A magyar élsportban felbukkanó ritka külhoni kivéte­lek közben alig lépték túl az egyéni sorsalakulások, il­letve államhatár-átrajzolások „áldozatainak” dimenzióját. Tömegjellegről már csak azért sem beszélhetünk, mivel a sport a huszadik század azon éveiben kezdett társadal­mi tényezővé válni, amikor már csonkolt részeit siratta javában az ország. A háborús kis magyar világ pedig minden bravúros megvalósítás ellenére sem fordítha­tott több energiát és pénzt a sportra, egyéb „testmoz­gások" foglalkoztatták akkoriban a magyar fiatalokat. A kommunista fél évszázadban már fel sem vetődhetett a kérdés, a vasfüggöny eltűnése után pedig az idősebbek rohantak aprópénzre váltani aprócska tőkéjüket. Az ifjak többségének fogalma sem volt - honnan is lehetett vol­na? - a hogyan továbbról, annál is inkább, mivel kezdet­ben az anyaország felől érkező szirénhangokat is több­nyire a gyors haszonra leső közvetítők hallatták. Amiből aztán csak kivételes esetben lett valamennyi érdekelt számára elfogadható „üzlet”, annál több volt viszont a csalódott, megkeseredett hazakullogó, akik aztán en­nek megfelelő hírét vitték a szép új világnak. A MAGYAR SPORTJÖ­VŐ UGYANIS CSAK EGY SZŰK TIZENÖT MILLIÓS KERETBŐL MERÍTHET NEM LÉVÉN SEM PÉNZ, ÉS TALÁN KÉSZTETÉS SEM RÉSZT VENNI A VI­LÁG NAGY SPORTOLÓI ÁRVERÉSÉN. KATAR VAGY TÖRÖKORSZÁG VÁLHAT EGYIK PILLANATRÓL A MÁSIKRA ATLÉTIKAI NAGYHATALOMMÁ, MA­GYARORSZÁG KEVÉSBÉ. EZ A TIZENÖT MILLIÓS POTENCIÁL KITERMELHET AZONBAN KÖZÉPTÁVON OLYAN VERSENYZŐKET, AKIK FUTBALLBAN, JÉG­KORONGBAN, NETÁN ÖKÖLVÍVÁSBAN NEMCSAK SZÁMBAN, HANEM SZÍN­VONALBAN IS GAZDAGÍT­HATJÁK A KÍNÁLATOT. E meglehetősen szubjektívre sikerült múltba tekintő helyzetábrázolásra azért volt szükség, hogy megfelelő ellenpontozást kapjanak mindazon kezdeményezések, amelyek a legutóbbi években szökkentek szárba a kül­honi magyarok lakta régiókban, elsősorban Erdélyben. A magyar sportlövő ugyanis csak egy szűk tizenötmilliós keretből meríthet, nem lévén sem pénz és talán késztetés sem részt venni a világ nagy sportolói árverésén. Katar vagy Törökország válhat egyik pillanatról a másikra at­létikai nagyhatalommá, Magyarország kevésbé. Ez a ti­zenötmilliós potenciál kitermelhet azonban középtávon olyan versenyzőket, akik futballban, jégkorongban, ne­tán ökölvívásban nemcsak számban, hanem színvonal­ban is gazdagíthatják a kínálatot. Az elkötelezettséget, a hazafias érzületet ugyanis egyrészt hozzák magukkal otthonról, másrészt erősíti bennük az alakuló, de soha meg nem változó többségi nemzeti magatartás. Ennek bizonyítékaiként szolgálnak a felhördülően értetlenke­dő reagálások, amelyek menetrendszerűen érkeznek a csíki hokisok vagy háromszéki kosarasok, futballisták himnuszéneklésére. Újabban meg az olyan, alig rejtetten rosszalló hangvitelű sajtóelmélkedések, amelyek egy­­egy sportcélú beruházást nem önmagában kifogásolnak, hanem székelyföldi elhelyezésének jogosságát vitatják. Statisztikának álcázott félinformációkkal, sejtetésekkel, a magyar állam expanziójának nyíltan meg nem nevezhető, de egyértelműnek tekintett bizonyítékaival. Persze lehetne, mit több, kell is beszélni arról, miért ne lenne jogos kívánalom egy kisebbséghez tartozó, de attól még rendes - rendesebb? - adófizető részéről, hogy román állami forrásokból finanszírozott sportcsar­nokok, stadionok, kollégiumok épüljenek a lakóhelyén. Addig is azonban a Puskás Akadémia Csíkszeredai köz­pontja, illetve a Székelyföld határain is túlnyúló fiókjai, az immár saját jégpályákkal is büszkélkedő Székely Jégkorong Akadémia, a Madárfészek Akadémia min­tájára készülődő Székelyföldi Ökölvívó Akadémia vagy a formálódó Novák Kerékpáros Akadémia máris csupa olyan bázisnak ígérkezik, amely azt példázza, hogy ha a helyi álmok megvalósításába partnerként száll be az anyaország, az egyház, a helyi önkormányzat, sok át­hághatatlannak tetsző korlátot lehet máris a süllyesz­tőbe küldeni. Miközben nem tűnik ellentmondásosnak a kinyilatkoztatott cél sem: felszámolni a székelyföldi utánpótlás legnagyobb problémáját, a tömeges elván­dorlást, ésszerű keretek közé kényszeríteni, sőt haszno­sítani a magyarországi „aranyláz” elszívó hatását. Hogy ne tűnjenek el egész generációk gyerekestül, edzőstül - miközben három-négy fiatalnak sikerül profi sporto­lóvá válnia az együttműködési megállapodások révén a legtehetségesebbek magyar színekben folytathassák pályafutásukat. Mivel a remény mellett a gyanakvás hal meg utoljá­ra, ne legyenek kétségeink, vannak itt még lebontandó falak, eltakarítandó rob­ok Nem­csak Romániában, Magyaror­szágon is. Öregek mesélték, hogy a háború utolsó robbaná­sai után talán még el sem oszlott a füst, a pincékből előbújó em­berek ásót, lapátot fog­tak, romot takarítottak. És közben mosolyogni tanultak, értékelni az életet, próbálgatták az optimizmust, a­­ lét legerősebb kö- / H­tőanyagát. Itt most nincs szó háború­ról. Újjáépítésről annál inkább. CSINTA Samu V* -I­ I- Bár a sztárvendég Salvatore Schillaci volt az UTE Szilágyi úti sportcentrumában tartott focitáborban, É­... a kis lurkók is az 1990-es vb gólkirálya mellett ámulattal figyelték Swann Ritossát, a világhírű free­­style-ost is, akinek produkciója láttán újfent bebizonyosodott, hogy a futball valóban HIL­L 1 ^ H fejjáték. Jm JF FÖLDI D. ATTILA K

Next