Nemzeti Sport, 2017. szeptember (115. évfolyam, 237-266. szám)

2017-09-01 / 237. szám

HASONLÓAN ELISMERT FÓRUMON SAJNOS NEMIGEN FOGLAL­KOZNAK HAZÁNK SPORTOLÓIVAL.­abos Tímea idei szezonja - a budapesti WTA-torna megnyerését leszámítva - fino­man szólva sem alakul úgy, ahogyan tervezte. Csalódás ez az év, ő is tudja, mi is tudjuk. Bukott már el váratlanul, gyengébb riválissal szemben, búcsúzott papírformának megfelelően, játszott borzalmasan, és kapott ki szinte behozhatat­­lannak tűnő előnyről. Mégsem szabad minden vereségét egy kalap alá venni. Az idei US Openje például messze jobban si­került a vártnál, pedig ha tényszerűen nézzük, második körös vereségre ritkán lehet büszke egy sportoló. De Babos az elmúlt hónapok gyöt­relmei után végre látható magasság­ba tette fel a lécet, amelyet ha a jövő­ben átugrik, nem lehet rossz szavunk az eredményeire. A New York-i első fordulóban már­­már vert helyzetből fordította meg a döntő játszmát alacsonyabban rangsorolt riválisával szemben - az ilyeneket mostanság sorra bukta el -, a második körben pedig néhány labdameneten, pontosabban a má­sodik szett közepén két kihasználatlanul hagyott bréklabdán múlt, hogy ne szerezze meg karrier­je eddigi legnagyobb győzelmét. Tudjuk, a „mi lett volna, ha...” a sportban sem hivatkozási alap, de mindenkinek ajánlanánk figyelmébe Marija Sarapova mérkőzést követő őszinte, megkönnyebbült mosolyát. Az ötszörös Grand Slam-győztes klasszis a favoritnak tartott Simona Halep legyőzése után Babos Tímeát is három szettben, nagy küzdelem árán tudta bú­csúztatni, bár a színvonal alacsonyabb volt, az izgalmakra nem lehetett panasz. Mindez a világ legnagyobb teniszstadionjában, óriási figyelem közepette. A sportág legnépszerűbb szakértője, Mats Wilander is többször dicsérte Babost elem­zésében - ne legyenek kétségeink, mostanság hasonlóan elismert fórumon sajnos nemigen foglalkoznak hazánk sportolóival. Ráadásul nem kellett kínosan éreznünk magunkat a Tel­jesítményét látva, mint amikor sírásra görbülő szájjal adogat, aztán minden labdát világgá üt, csak legyen végre vége - Sarapovának a mér­kőzés második felében muszáj volt jól játszania a továbbjutáshoz, máskülönben búcsúzott volna. Ez pedig a női tenisz momentán egyetlen piac­képes szereplőjétől olyan elismerés, amely Ba­bosnak a vereség ellenére stabil alapot jelenthet a folytatáshoz. TEGNAPI SZÁMUNKBAN INTERJÚT KÖZÖLTÜNK SALYU ROLANDDAL, AKI A PUSKÁS AKADÉ­MIÁTÓL NÉGY ÉVRE A BL-RÉSZTVEVŐ CIPRUSI APOELHEZ SZERZŐDÖTT. AZ INTERNETES POR­TÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Salur Jó ezt olvasni, remélem, adják az APOEL BL-meccseit. A ciprusi bajnokságot adja valame­lyik tv?" Rubic .A BL-csoport hat mérkőzést jelent összesen, és ebben a csoportban a harmadik hely sem tűnik elérhetőnek, ráadásul semmi sem garantálja Sallai pályára lépését egyelőre. Nem értem, miért az ujjongás, az olasz első osztályhoz, de még a másodikhoz képest is szerintem ez visszalépés." Jeihener „Most ebben a BL-csoportban kell bizonyítani, és olyan sok gólt nem fog rúgni a ciprusi csapat szerintem... Sebaj, hosszú a négy év, lesz még tehetősége mondjuk gólkirálynak lenni. Szóval sok sikert, semmi sérülést!" nincs foci „ Olyan csapatok ellen játszhat - ha odateszi magát emberesen -, amelyeket magyar futballisták zömében csak tévében láthatnak. Nos, ha itt lehetőséget kap, és él is vele, akkor nem csak youtube-os menedzserek fogják őt ajánlgatni/keresni." Del Pierot? „Az őt kritizálóknak csak annyit: bár lenne legalább még 50 ilyen Sallai-kaliberű húszéves játékosunk." uszbek Mihály szerint a mérlegekből az olvas­ható ki, hogy az MLSZ bevételeinek 40 száza­léka származik közpénzből, így a 2016-os év sem hozta közelebb a magyar labdarúgást a piaci körülményekhez. Sajnos régi lemez ez, annyira, hogy már serceg. A sportközgazdász azt is mondta ko­rábban, hogy az önfenntartáshoz legalább négyezer fizető néző kellene átlagosan, bár ez az igényszint valószínűleg új kalkulációért kiált, mivel a legutóbbi bajnokságban je­lentősen megemelkedtek a bérek a labdarúgó NB I-ben. A játékosok felső harmadának (az első száz futballistának) havonta 3.5-4 millió forint bruttó fizetése van, ez megkö­zelíti az osztrák vagy a dán élvonal jövedelmi szintjét. S ha már itt tartunk: Magyarországon az élvonal előző idény­beli átlagos nézőszáma 2687, a 8.7 milliós Ausztriában (10 élvonalbeli csapattal) 6500, az 5.7 milliós Dániában (14 klub a Super Ligában) 5680 volt. Ha a labdarúgást a sporthoz hasonló üzletnek tekint­jük, akkor elvárható az önfenntartás igénye. Ha a magyar futballt a kulturális örökség fontos elemeként értelmez­zük, a megújításához konszenzus és társadalmi összefo­gás szükséges. Ha a focit a tömegessége miatt (az igazolt sportolók háromnegyede labdarúgó) az egészségügyi prevenció hatékony eszközeként tartjuk számon, akkor komolyan kell vennünk a népegészségügyre gyakorolt hatását. Ha ez a sportág - szintén a tömegessége révén, no meg azért, mert elég korán el lehet kezdeni - nagyon jól kiaknázható pedagógiai célok megvalósítására, az is­kolán belüli alkalmazhatóságát is meg kell fontolni. Célszerű ezt a négy megközelítést komplexen és tör­ténetileg kezelni, s megvizsgálni, az élsport gyakorol-e közvetlen hatást a sportolási szokásokra, a testedzésre vagy az amatőr sportra. Szerintem minta nélkül nincs mintakövetés. A másik fontos axióma, hogy szoros összefüggés van az igazolt labdarúgók száma és a sportág eltartó ereje között. Amikor ugyanis a labdarúgás hazánkban még népmozgalmi jelleget öltött - konkrétan a múlt század húszas éveitől a hetvenes évek végéig -, a sportágat rendszeresen művelők és a mérkőzésre járók száma a kölcsönhatások miatt ugyanazon a magas szinten volt, és számszakilag is csaknem megegyezett. Negyedmillió néző a pályákon, negyedmillió futballista a klubokban. Ma van ugyan újra 260 ezer igazolt játékos, de a hétvégeken a megyei bajnokságtól az NB l-ig mindössze 80 ezer né­zővel lehet kalkulálni. Az NB l-ben átlagban 2700, az NB lI-ben 700, az NB llI-ban 150, a megyei (BLSZ) I. és II. osz­tályban 100, legalul feleennyi nézővel számoltam. A magyar futball szebb időszakaiban együtt jártak a mérkőzésekre a generációk, nagyapa, apa és fiú, csak­hogy ez a folytonosság a nyolcvanas években megsza­kadt, a tömegesség és érintettség a rendszerváltás után két évtizedre a mélypontra zuhant, és csak a Csányi ve­zette MLSZ és a kormány közös erőfeszítésének korsza­kától duzzadt vissza a létszám. Az a helyzet állt elő, hogy - mivel az igazolt játékosok túlnyomó része utánpótlás­korú - most a fiúknak kellene megfogniuk az apák kezét, hogy együtt menjenek ki a meccsre. Tudjuk, ez nehezen kivitelezhető, mert az apákat többnyire nem vitték ki a nagyapák, ráadásul az apák jellemzően nem is fociztak versenyszerűen, tehát nem szoktak hozzá a közeghez. A hetvenes-nyolcvanas években egy-egy élvonalbeli meccsen az alacsonyabb osztályok ráérő játékosai, a kisebb klubok vezetői, edzői, futballimádó szurkolói, öregfiúk és kispályás csapatok alkotta baráti közössé­gek, szabadnapos játékvezetők, a megyei, városi szö­vetségek aktivistái találkoztak egymással. Erős szövete AZ A HELYZET ÁLLT ELŐ, HOGY-MIVEL AZ IGAZOLT JÁTÉKOSOK TÚLNYOMÓ RÉSZE UTÁNPÓTLÁSKORÚ-MOST A FIÚKNAK KELLENE MEGFOGNIUK AZ APÁK KEZÉT HOGY EGYÜTT MENJENEK KI A MECCSRE. TUDJUK, EZ NEHEZEN KIVITELEZHETŐ, MERT AZ APÁKAT TÖBBNYIRE NEM VITTÉK KI A NAGYAPÁK, RÁADÁSUL AZ APÁK JELLEMZŐEN NEM IS FOCIZTAK VERSENYSZERŰEN, TEHÁT NEM SZOKTAK HOZZÁ A KÖZEGHEZ. volt a labdarúgásnak. Néhány szegedi, Csongrád megyei példa jut eszembe. A SZEOL-nak az­ NB I-ben hét-nyolc ezren szurkoltak, de a Fradi vagy az Újpest ellen kint voltak akár 20 ezren is. A Szegedi Dózsa és a Vasutas jó hangulatú mérkőzéseire (NB II vagy NB III) rendszeresen két-három ezer néző ment ki, és minimum ugyanennyi­en voltak a HMSE hódmezővásárhelyi meccsein. Akko­riban a városrészi csapatok (Alsóváros, Móraváros, Do­­rozsma, Tápé, UTC) egymás közti megyei rangadóin nem volt ritka az ezres nézőszám, de egy Szentes-Csongrád vagy egy Apátfalva-Makó találkozó is hasonló nagysá­gú közönséget vonzott. Amikor Végh Antal tollából 1974-ben megjelent a Miért beteg a magyar futball? című rosszul megírt, de rendkívül hatásos pamflet, 8173 volt az átlagos nézőszám az NB I-ben. 1986-ban, amikor legutóbb szerepeltünk világbaj­nokságon, még 7611. A mai 2687-es nézőszám súlyos kérdéseket vet fel. A legtöbb szakmai bírálat jogos, ami a találkozók tem­pójára és a játék színvonalára vonatkozik, ugyanakkor tegyük hozzá, hogy igen nehéz felpörögni üres lelátók előtt. Én üzleti alapon úgy ráznám gatyába az élvonalbeli fut­ballt, hogy nyílttá tenném a 2019—2020-as bajnokságot. Meghívnék néhány nagy hagyományú várost, és pályázati úton lehetővé tenném a nevezést mások számára is. A jelen­legi versenykiírást természetesen semmi okunk nem lenne módosítani, de a jövő évit már a következő - nyílt - sorozat felhívásával szerkeszteném meg. Addig is 12 csapat indul az NB I-ben, de pályázhat a két kieső is a 2019—2020-as első osztályú státusra. A cél: olyan közösségeket helyzetbe hozni, amelyek képesek a minimum ötezres nézőszámot elérni. Ha erre húszan képesek, akkor húszcsapatos lesz az élvonal. Meghívást kapna az élvonalra a maiak mellett Zalaeger­szeg, Kaposvár, Pécs, Sopron, Nyíregyháza, Kecskemét, Szolnok, Szeged és Békéscsaba, de nem zárnám ki annak­­ a lehetőségét sem, hogy pályázhasson Siófok, Veszprém, Tatabánya, Salgótarján, Dunaújváros vagy Eger. A doku­mentációban a következőknek kell szerepelniük: 1. NB I-es infrastruktúra igazolása a licencelőírások szerint. 2. A székhelyen működő sportvállalkozás üzleti és szakmai ter­ve az élvonalra szponzori szerződésekkel, a befogadó ön­­kormányzat támogató nyilatkozatával, ami nem feltétlenül jelent pénzbeli segítséget, ám kitér a város által fenntartott edzőpályák és/vagy stadion használatára. 3. Az utánpót­lás-nevelés koncepciója a kötelezően indítandó csapatokra vonatkozó kötelezettségvállalással, különös tekintettel a gyermekkorú (5-12 éves) sportolók minőségi képzésére. 4. A megfelelő szakemberállományra vonatkozó nyilatko­zatok. 5. Négyezer előre megváltott és kifizetett éves bérlet 17 hazai mérkőzéssel és meccsenként 2000 forintos „jegy­árral” számolva 136 milliós bevételt jelentene, ám ez az összeg visszafizetendő, ha nem nyer a pályázat. Egy ilyen jellegű bajnoki pályáztatás jelentős összefogást igényelne minden egyes székhelyen. A folyamatot az MLSZ és a kormány tanácsadóinak közreműködésével tartanák kordában. Magas szintű garanciák, kötelezettségvállalások jönnének létre, és ki-ki bizonyíthatná, hogy együttműködé­sek hálózatával nagyot lehet lendíteni a­­futball ügyén. Elképzelhető lenne, hogy az egyesületek - már csak pályáza­tuk sikeressége érdekében is - végre valódi marketingtevékenységet fejtenének ki a nézők meg­szerzéséért. Szigorú sza­bályok betartásával cégek vásárolhatnának bérlete­ket dolgozóiknak, meg­könnyítendő a kluboknak a szervezést. Ettől persze még nem lesz jobb a szakmai mun­ka - sem az utánpótlás­­képzésben, sem a profik szintjén -, de futballnyel­­ven szólva, egy kontrával helyzetbe lehetne kerülni. ■ ■ir Vylin Jegyeket, bérleteket! DLUSZTUS Imre 2017. szeptember 1. péntek nemzetisport Noblesse oblige, avagy aki világbajnok (nem is beszélve arról, ha négyszeres...), annak mindenütt, így Prágában, a csehek elleni vb-selejtező előtt is különleges fogadtatás dukál. Joachim Löw német kapitány arcáról is lerí, pontosan tudja, mely csapat élén érkezett a cseh fővárosba 1 N 11 REUTERS/ 1

Next