Nemzeti Sport, 2018. január (116. évfolyam, 15-30. szám)

2018-01-16 / 15. szám

nemzi sport 2018. január 16., kedd Presztízsügy BABJAK BENCE J­oseph Paintsil jövőjével kapcsolatban továbbra sem jutottak dűlőre a felek, így a ghánai légiós még nem tért visz­­sza Európába. S egyre inkább úgy tűnik, hogyha klubján, a Téma Youthon múlna, a tizenkilenc esztendős középpályás Buda­pest helyett Belgium felé venné az irányt - ám erről a Ferencváros hallani sem akar. Az egyre hosszabbra nyúló történetben az biztos, hogy a zöld-fehérek szeretnék megtartani az őszi idényben hat gólig és négy gólpasszig jutó középpályást, aki kölcsönben futballozik a klubnál - szerző­dése alapján 2018. június 30-ig. Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója elmondta, élnek a megállapodásban foglalt opció­val is, és szeretnék végleg megszerezni a játékost. Csakhogy a belga élvonalban szereplő Genk is szemet vetett rá, és a jelek szerint több pénzt fizetne érte, mint a magyar klub. „Úgy tudjuk, a Genk már mindenben megegyezett a Tema Youthszal Joseph Paintsil szerződtetéséről - mondta la­punknak Guillaume Maebe, a belga Het Nieuwsblad sportrovatának újságírója. - Az egyetlen bökkenő, hogy a belga klubnak a Ferencvárossal is egyezségre kellene jutnia, de a Fradi tárgyalni sem hajlandó a légiós elengedéséről. Pedig a Genk némi kompenzációs összeget is fizetne a zöld-fehéreknek, ha már télen lemondanának a középpályásról. Nem tudom, mennyi pénzt ajánlottak, de ez sem lendítette előre az üzletet. A Genk akkor sem adja fel, ha télen nem tudja megszerezni a futballistát, nyáron vél­hetően ismét megpróbálja majd." A szerződésben foglalt opcióra, vala­mint a belgiumi érdeklődésre Orosz Pál hétfőn a klub Facebook-oldalán reagált. „Joseph Paintsilt június harminca­­dikáig köti munkaszerződés a Ferenc­városhoz, az ez utáni időszakra vételi opcióval rendelkezünk, amelyet érvé­nyesíthetünk - írta a vezérigazgató. Ehhez a klubnak kell megállapodnia a játékossal a javadalmazásáról, ez december huszonegyedikén írásos formában megtörtént. A Genk nem keresett minket, ellenben arról ér­tesültünk, hogy a játékos klubját igen. A jogászaink felvették a kapcsolatot a belga klubbal." Az afrikai egyesület múlt héten arról értesítette a Ferencvárost, hogy a labdarú­gónál maláriát diagnosztizáltak, ám a pa­pírokat kiállító orvost és a futballistát sem sikerült elérni. Vasárnap viszont a Nemzeti Sport Online olyan fényképeket kapott a neve elhallgatását kérő ghánai forrástól, amelyeken a középpályás társaival készül, s egyáltalán nem tűnik betegnek. „ Kaptunk egy kórházi jelentést, amely szerint a játékos maláriás - olvasható Orosz Pál bejegyzésében. - Furcsáll­tam, hogy az állt benne, hazaengedik a kórházból. Hétfőn kellett visszamennie kontrollra, ha meggyógyult, akkor a héten várjuk őt. A tanulság, hogy érvé­nyesíteni kell a jogunkat. A Ferencváros számára ez nem pénzkérdés, hanem presztízsügy." A kontroll eredményéről lapzártánkig nem érkezett információ, az viszont biztos­ra vehető, hogy a Ferencvárossal ellentét­ben a Tema Youtht nem a presztízs, hanem a pénz érdekli. A klub vélhetően anyagilag kedvezőbb ajánlatot kapott Belgiumból, csakhogy a Ferencvárossal kötött köl­csönszerződés és az abban foglalt opció megakadályozza az üzletet. Ugyanakkor ha Joseph Paintsilt egészségesnek nyilvánítják az orvosok, szerződése alapján a Ferencváros­hoz kell visszatér­nie, ellen­kező esetben szerződésszegést követ el, amire Orosz Pál is kitért. „Felvettük a kapcsolatot azzal a zü­richi jogi irodával, amelyik a Ferencvá­ros nemzetközi ügyeit intézi. A végső­kig elmegyünk, hogy érvényesítsük az igazunkat. Ez már nem a pénzről szól, hanem egész egyszerűen arról, hogy ezt senki sem teheti meg a Ferencvárossal. Elmegyünk az UEFA-hoz és a FIFA-hoz, minden érintett féllel felvettük a kapcsolatot. Bevonjuk a ghánai magyar nagykövetséget is. A ghánaiak Belgium felé küldenék a középpályásukat, de a zöld-fehérek nem hajlandóak lemondani egyik legjobbjukról, és Orosz Pál vezérigazgató arról írt, A VÉGSŐKIG ELMENNEK azért, hogy megtartsák a légióst, precedensértékű jelenség lesz, hogy mindenki lássa, ilyet nem lehet tenni a Ferencvárossal." Az élet azonban a ghánai nélkül sem áll meg, kedden az első edzőmérkőzését játssza Thomas Doll együttese, 18 órakor a Népligetben látja vendégül a Dunaföld­­várt. A szurkolók az ötszáz forintos belépő­­ kifizetése után 17.30 órától léphetnek be a sportközpontba - de az ősz egyik legjobbját biztosan nem lát­hatják. Ez két fiatal labdarú­góját is kölcsönadja a Ferencváros, Csernik Kornél és Kundrák Norbert tavasszal az NB II-ben szereplő Soroksárban futballozik majd. A csatárként bevet­hető 18 esztendős Kundrák Norbert az őszi idényben két bajnokin lépett pá­lyára, de mindössze öt perc erejéig. A 19 éves középpályás ősszel hat bajnokin 3­­ percet játszott, legutóbb október végén, a Mezőkö­vesd Zsóry elleni 1-0-ra megnyert meccsen kapott lehet Joseph Paintsil jó játékos, és a Fradi okkal ragaszkodik ahhoz, hogy az Üllői úton maradjon FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS SOROKSÁRON FOLYTATJÁK­ ­ Újpesten mesélhetnének Joseph Paintsil esete eddig kísértetiesen hasonlít egy két évvel ezelőtti történethez. Mbaye Diagne, a Juventus kötelékéből érke­ző szenegáli csatár a 2015—2016-os idény őszén tizennégy NB I-es , meccsen tizenegyszer volt eredményes az Újpestben, a Ferencvárosnak a Groupama Arénában fejelt győztes gólt, ám a téli felkészülésre késve érke­zett vissza, majd közölte, hogy a kínai élvonalban szeretné folytatni, és nem akar a lila-fehéreknél futballozni. A klub végül némi huzavona után elengedte Ázsiába. A különbség annyi, hogy a jelek szerint most nem Joseph Paintsil, hanem a ghánai klubja akarja kész tények elé állítani a magyar csapatot. A VIDEOTON EDZŐTÁBOR Indulás frissített kerettel A következő két hetet Spanyolországban töltő piros-kékek A KÍNAI ÉLVONAL újoncával és az immár Joan Carrillo edzette Wisla Krakówval is megmérkőznek. Videoton a második. A tabellán éppúgy, mint a 2018- ban külföldre utazó magyar csapa­tok között. A bajnokságban a Fe­rencváros előzi meg, a „túrázásban" pedig Fejér megye másik élvonalbeli klubja. A Puskás Akadémia kerete ugyanis már útra kelt, szombat óta Andalúziában edzőtáborozik. Kedd délutántól fogva már két magyar együttes tartózkodik Spanyolor­szágban, mivel a Videoton Frankfurt érintésével Valenciába repül, onnan pedig autóbusszal teszi meg a célál­lomásig, Benidormig hátralevő 10 kilométert. A január 30-i hazautazásig több felkészülési mérkőzést vívnak a pi­ros-kékek. Az elsőt már szombaton, a kínai Super League újonca, a Pe­king Zsenho ellen (ha valaki nagyon kíváncsi rá, a kezdési időpont: 15.30 óra). Pontosan hetvenkét és fél óra elteltével újabb erőpróba vár a Mar­ko Nikolics edzette csapatra, 23-án, kedden a Wisla Krakow lesz az el­lenfele. Ha nem is szép számmal, de akadnak ismerősök a lengyel gárdánál, vezetőedzője éppenséggel nem más, mint a Videotont legutóbb (a 20­0-2015-ös idényben) bajnoki címhez segítő Joan Carrillo, közép­pályássorában pedig Nikola Mitrovics tüsténkedik, aki a Székesfehérváron eltöltött két éve alatt Szuperkupa- és Ligakupa-győzelmet ünnepel­hetett. Benidormban még legalább kétszer pályára szeretne lépni a Vidi, de ezek a találkozók egyelőre szer­vezés alatt állnak. Akinek viszont nem kell szervez­nie spanyolországi kiruccanását, az Barczi Dávid, Fejes András, Asmir Suljic, Szolnoki Roland és Ezekiel Henty. A szóban forgó öt labdarúgó tudniillik már nem tagja az első keretnek, meg­felelő ajánlat esetén tá­vozhat a klubtól. Mi több, Barczi Dávid már távozott is, miután közös meg­egyezéssel felbontotta szerződését. „Frissíteni kellett az öltözői le­vegőt" - indokolta a drasztikusnak nevezhető döntést Marko Nikolics, hozzátéve, ha egy csapat nagyon akar alkotni, olykor nagyot kell vál­toznia. A fentebb említett megfelelő aján­lat még egyik játékos esetében sem futott be, ugyanakkor érdeklődésből nincs hiány. A hírek szerint Fejes Andást Mezőkövesden, Debrecenben és Pakson is szívesen látnák, Asmir Suljicra és Ezekiel Hentyre a Slovan lenne vevő (utóbbinak Franciaország­ból is akad kérője), Szolnoki Roland neve pedig Felcsúton ve­tődött fel, ám a két klub nem tudott megállapod­ni. A szerződésbontást követően Barczi Dávid alighanem könnyebben talál magának csapatot, helyzetét csak az nehezíti, hogy az elmúlt időszakban mindössze hét bajnoki mérkőzésen kapott lehetősé­get, háromszor kezdőként, négyszer csereként. A kissé megcsappant keretét ed­dig Tomás Tujvel mellett Huszti Sza­bolccsal feltöltő Videoton termé­szetesen nem csupán eladni, venni is szeretne. Mint Kovács Zoltán sportigazgató elmond­ta, folyamatosan tárgyalnak a jelöltekkel, reményei szerint rövidesen bejelen­tenek egy(-két) igazolást. Ha nem is új igazolás, de új arc az első csapat öltözőjében Réti Patrik és Anel Hadzic öccse, Elvir­­­a középpályás és a támadó az NB III-ban szereplő Videoton II alapembere volt az ősszel. A téli alapozást azonban már a „nagyok" között kezdték el, és a jelek szerint a szakmai stáb elégedett az eddig nyújtott teljesítményükkel - a kö­vetkező két hetet ők is Spanyolor­szágban tölthetik el. P. T. játékos biztosan TÁVOZHAT Székesfehérvárról Labdarúgás­­ 3 1 Dzsudzsák Balázs marad T­izenkét és fél év után tért vissza Huszti Szabolcs Magyarországra, és az élvonalbeli aranyra hajtó Video­tonhoz szerződött. Sokan úgy tartják, a labdarúgó döntése hazatérési hul­lámot indíthat el a külföldön futbal­lozó rutinosabb, jó képességű labda­rúgók körében. Ezek alapján többen is arra a következtetésre jutottak, hogy a 31 esztendős Dzsudzsák Ba­lázs ugyancsak a hazatérés gondo­latával foglalkozik. Csakhogy a re­ménykedők tévednek, mert egyelőre szó sincs a 93-szoros válogatott NB I-be való átigazolásáról. Egyelőre... A labdarúgót ugyanis a nyárig szer­ződés köti az Arab Emírségekben szereplő al-Vahda csapatához. A klub elégedett Dzsudzsák Balázs já­tékával, ő pedig azzal az összeggel, amelyet havonta kap a teljesítmé­nyéért. A válogatott csapatkapitánya november végén adott interjút a Nemzeti Sportnak, és a jövőjét firtató kérdésre akkor a követke­zőket felelte: „Elvileg januárban sor kerül arra, hogy elővesszük a szerződést, aztán majd meg­látjuk, milyen úton folytatjuk. Egyelőre nincs semmi konk­rétum, és nem is akarok ezzel foglalkozni. Teszem a dolgom, próbálok hozzájárulni ahhoz, hogy a csapat minél sikereseb­ben szerepeljen." Majd ugyanabban a beszélge­tésben hozzátette: „Hál’ istennek még mindig kivívom a teljesít­ményemmel, hogy nem dobál­nak kölcsön, nem engednek el - egyszerűen van egy áram, és ha ezt valaki kifizeti, oda me­hetek, ahová akarok. Most is ez a helyzet. Egy hónap múlva bárkivel tárgyalhatok, meglát­juk, milyenek a lehetőségek, és megpróbálunk úgy dönteni, hogy jó legyen. ” Dzsudzsák Balázs (22) az al-Vahdá­­ban mutatja meg, mit tud a futballból

Next