Nemzeti Sport, 2018. március (116. évfolyam, 59-72. szám)

2018-03-01 / 59. szám

SZÖLLŐSI GYÖRGY következve egy a profi sportolók üzleti képvise­letére szakosodott ügynökséggel, most először készítettük el azt a rangsort, amely kereskedelmi értékük szerint listázza a reklámcégek, szponzo­rok számára legvonzóbb lehetőséget megtestesítő magyar versenyzőket. A listát lehet nem szeretni, de évente egyszer érdemes a szakemberek, a rek­lámpiacon a hirdetőkért naponta megküzdő kol­légák véleményét meghallgatni és rácsodálkozni, hogy igen, ilyen csoportosítás is létezik. Ha nem is az egyetlen, nem is IGAZSÁGOT TENNI VÉLETLENÜL SEM AKARUNK, mindenek felett való, de annál mindenkép­pen fontosabb, hogy ne vegyünk róla tu­domást. Kicsit még keressük a fogalmakat, pró­bálgatjuk a szavakat. Összeállításunkban Hosszú Katinka a „legbefolyásosabb" sportolóról, Dénes Ferenc egyfajta „népszerűségi" listáról beszél, nyilván nem alaptalanul, jóllehet szándékaink szerint sem erről, sem arról nem szólna ez a rangsor, csakis az üzletről. Mert igen, van olyan is, amikor azt mérlegeljük, miként hat, mit jelent az országnak, az új nemzedékeknek egy-egy sportsiker, mennyiben példakép egy-egy sporto­ló - ez az ugyancsak folyton vitatott év sportolója választás lényege -, és igen, ezek a szempontok sokszor fontosabbak a pénzügyi megközelítés­nél. Balczó Andrásról például nehéz elképzelni, hogy úszónadrágot vagy autót reklámoz a tévé­ben, mégis mindenki számára világos volt, hogy megkérdőjelezhetetlen példakép, generációjának milliókra ható hőse kapott életműdíjat januárban a Nemzeti Színházban. Még egyszer: egy sporto­ló, egy sportteljesítmény értékét sokféle tényező szerint mérlegelhetjük, meg is tesszük, amikor jegyet veszünk, közvetítést nézünk, sportágat vá­lasztunk, példaképet ajánlunk a gyermekünknek, aki meg fociskártyák gyűjtésébe kezd, vagy egy külföldi sztársportoló mezében akar aludni. Mér­legre tesszük a teljestményt, a személyiséget, az élményt, a büszkeséget, és ki tudja még mi mindent, miközben szubjektív tényezők sokasá­ga határozza meg, hogy melyik sportágat űzzük, melyikre veszünk belépőt, kiért utazunk el távoli versenyekre is, vagy kit akarunk ereklyék, aján­déktárgyak formájában is magunk körül tudni. Választásunkat meghatározza a tradíció, a sze­mélyes ízlés, a divat, sok minden más, miközben például online kiadásunk szerkesztői hajszál­pontosan látják naponta, hogy melyik sportoló, melyik sportág produkál sokakat érdeklő, nagy „kattintásszámot" hozó híreket és melyik nem. Igazságot tenni véletlenül sem akarunk, csak mostantól évente készíteni egy pillanatfelvételt a magunk és partnereink legjobb tudása szerint a magyar sportolók kereskedelmi értékéről, hogy aztán a szurkolók és a szakemberek folytathassák a véget nem érő vitát. TEGNAP BESZÁMOLTUNK ARRÓL, HOGY AZ UEFA ÁTSZERVEZI A LABDARÚGÓ BAJNOKOK LI­GÁJÁT ÉS AZ EURÓPA-LIGÁT. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉ­ZÜNK. Őrnagyos „A BL-t kellene átnevezni Európa-ligá­­nak, míg az Európa-ligát például UEFA-ligának. Ugyanis ahol alig játszanak bajnokok, azt röhejes Champions League-nek nevezni!" ilko965 „Nem lennék meglepve, ha a BL-t már többen néznék Európán kívül. És tudomásul kell venni, hogy egy kínait a legnagyobb klubok mécs­esei érdeklik. Onnantól kezdve pedig, hogy esik a nézettség, kevesebbet fizetnek a tévéközvetítése­kért, kevesebb a szponzor, kevesebb a pénz. Ne­kem se feltétlenül szimpatikus, de ez van." Ninja_M­K „Legyen egy klasszikus BEK a bajno­kokkal a kis országokért, akár az ő piacaik miatt, és legyen egy Szuperliga 36 indulóval, 26 főtáblás­sal, ahol hetente lehet Barca-Juve jellegű mécs­eseket nézni,­ ha- »r -en „Meg kéne csinálni a közös magyar­­horvát-szlovák bajnokságot, hogy legyen a mécs­eseknek tétjük. Ebből a bajnokságból kapásból 3 BL-induló lenne, tehát az első három hely meg­szerzője­­ érdekes lenne nagyon. ” Alex055 „Ez a fajta kiemelés már csak a jelenlegi gazdagok (országok/klubok) előnyének bebeto­nozását jelenti. Pénz­­reklám)/játékos csak ilyen helyekre megy. ” 15? 2018. március 1. csütörtök nemzetisport hardonnay? Csodálatos az illata, a zamata. Akkor ilyet kérek én is. Koccintsunk a szebb jövőre, vagy tudom is én mire. Jó ez a hely. Gyakran jársz ide? Nekem, saj­nos nincs időm a belvárosban mászkálni, pedig ha az em­ber kilép ebből a borozóból vagy borbárból, rácsodálkozhat az impozáns, gyönyörűséges Bazilikára vagy egyszerűen csak belefeledkezhet az utcán hömpölygő tömeg látvá­nyába. Csodaszép lányokat láttam útközben, és ez a hely is tele van csinosabbnál csinosabb hölgyekkel, akik finom mozdulattal kortyolnak bele a borba, amatőr alkoholista­ként. Biztos, hogy írni akarsz rólam? Szerinted érdekel még valakit a nyomorom, a nyomorunk, amibe azzal az átkozott, vagy inkább elátkozott fogadási csalással kerültünk? Nem sajnáltatom magam, nincs miért. Én kerestem a bajt, vagy inkább hagytam magam belesodorni a történetbe. Pénz. Újra és újra a pénz. Felment-e bárkit is a bűn alól, ha csak szeretne jól élni? S a jóléten most nem luxust, nem grafitszürke vagy a mosta­nában oly divatos fehér luxus terepjáróval furikázást értem. Még véletlenül sem. A jóléten én anyagi biztonságot érzek, hogy mindent megadhassak a családomnak, hogy ne okoz­zon gondot a csekkek befizetése, netán egy-egy új cipő, egy pulóver a gyereknek vagy az asszonynak. Tényleg jó ez a Chardonnay. Igyunk még egy pohárral. Mesélek neked, hi­szen végül is ezért találkoztunk, de a nevemet ne írd le. Higy­­gyék azt, hogy fantom vagyok, és az egész csak kitaláció. Ez a mocskos ügy. Százezer forint miatt hurcoltak meg. Ennyit tettem zseb­re, ennyivel károsítottam meg a társadalmat, a hazát, a magyar labdarúgás szent közegét. Sok pénz? Ha azt vesz­­szük, hogy akkoriban hetvenötezer volt az alapfizetésem NB I-es futballistaként, akkor nem kevés. Egyébként tudod, melyik kifejezést utálták leginkább a klubtulajdonosok an­nak idején: fizetésnapot. Hiszed-e, vagy sem, ez törlődött a fejükből, a gondolataikból. Nem kaptuk meg a jussunkat egyszer, kétszer, háromszor. S közben nyomtuk a me­lót, futottunk, tréningeztünk, meccset játszottunk, győzni akartunk. Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. S amikor már kezdtünk besokallni, fellázadni, behívattak bennünket külön-külön, és azt mondták: három havi bérrel tartozunk, fogadd el a felét, és írd alá a papírt, hogy mindent meg­­kaptál, hogy nincs több követelésed. S ez így ment hóna­pokon, éveken át, egy-két-három-négy-öt-hat s ki tudja hány klubnál az első és másodosztályban. Romokban volt a magyar futball, és nem csak az eredménytelensége, a háttere, a szervezetlensége és a csórósága miatt. Tudod, mit irigyelek leginkább a mostani profinak mondott ma­gyar labdarúgóktól? A biztonságot. Hogy kizárólag csak a játékra kell koncentrálniuk, és nem azon kell töprengeniük, miből vesznek kaját a gyereknek, miből fizetik a lakás vagy a ház törlesztőrészletét. Ha azt mondom neked, hogy a pá­lyafutásom során legalább két bajnoki címünk úszott el a pénztelenség miatt, akkor hidd el, hogy nem túlzok. Szóval százezer forint. Ez okozta a vesztem, s gyakorlatilag ennyi pénztől ment tönkre az életem. Beismertem, elismertem. Azt mondták nekünk akkor, hogy fiúk, jön ez a Ligakupa-meccs, aztán alakuljanak úgy a dolgok, ahogy szeretnénk, és ti jól jártok, a befolyt összegből végre fizetést kaptok. Hülyék lettünk volna nem elfogadni. Valamennyien benne voltunk, a teljes keret. Később volt, aki tagadta, én inkább elismertem, hogy tudtam az egészről. S talán ez volt a legjobb megoldás. Akadt olyan játékos, aki tíz napot töltött a rács mögött, köz­­törvényes bűnözők mellett, akik ellopták mindenét, a me­legítőjét, az edzőcipőjét, és beleröhögtek a pofájába, hogy szaros százezer forint miatt itt rohad a sitten. „Tesó, miért nem sétálsz ki a kis pitiánerségeddel?” - mondták neki. Igyunk még egy pohárral? AZT MONDTÁK NEKÜNK AKKOR, HOGY FIÚK, JÖN EZ A LIGAKUPA-MECCS, AZTÁN ALAKULJANAK ÚGY A DOLGOK, AHOGY SZERETNÉNK ÉS TI JÓL JÁRTOK, A BEFOLYT ÖSSZEGBŐL VÉGRE FIZETÉST KAPTOK. HÜLYÉK LETTÜNK VOLNA NEM ELFOGADNI. VALAMENNYIEN BENNE VOLTUNK, A TEL­JES KERET. Az előbb nem Aczél Zoliról beszéltem, mielőtt még fél­reértenél. Őt hurcolták meg a legdurvábban, mint egy véres rongyot, úgy mutogatták a televízióban, mint aki baseball­ütővel tarkón vágta a nagynénjét, vagy forró vízben fürdet­te a mosómedvéjét. De nincs kedvem viccelődni, sokkal inkább sírhatnékom van mindattól, amit átéltem. Elvettek hat évet az életemből, és mostanában kezdem újra em­bernek érezni magam. Hülyén hangzik, igaz? Volt időszak, amikor építkezésen dolgoztam, segédmunkásként. Tol­tam a talicskát, kevertem a maltert, és az járt a fejemben, íme, itt van a bűn és a bűnhődés. Csak aztán amikor azt olvastam, hogy egy mai „sztárcsatár”, aki megannyi klub­ban megfordult már, nem érzi jól magát havi ötmilliós fize­téssel, rosszkedvű, nem találja a helyét, és nincs rendben a lelke, akkor döbbentem rá, hogy az átlagdrukker miért gyűlöli a mostani túlfizetett magyar focisták többségét. A talicskát beborítottam az árokba, és üvöltöttem, károm­kodtam, hogy ez így nincs rendben. Miért sajnáltatja magát ez az elkényeztetett, küzdeni képtelen „gólvágó", amikor neki van a legjobb dolga a világon. Neki és a kortársainak. Mi a túlélésért játszottunk, szó szerint és átvitt értelemben is, belőlünk kényszervállalkozót faragott a rendszer, kamu számlák után futkostunk, könyvelőkkel egyezkedtünk, az adóhivataltól rettegtünk, ahelyett, hogy a játékra, a minél jobb teljesítményre koncentráltunk volna. Ha azt mon­dom neked, hogy volt olyan nap, amikor az adóhivatal öt embere mászkált a házamban, keresett, kutakodott, szá­mon kért folyamatosan, akkor azt gondolod, hogy túlzok. Csoda-e, ha ebben a zűrzavarban elcsábultunk? Hagytuk magunkat néhány tíz- vagy jobb esetben százezer forinttal megvenni? Írd le, vállalom: akkor tízből kilenc futballista belement a piszkos alkuba. Mesélhetnék neked arról a negyvenoldalas anyagról, amelyet a saját szememmel láttam. A kollégád, aki próbált információkhoz jutni, va­lahonnan a Vajdaságból jutott hozzá egy nyolcvan nevet tartalmazó kockás füzethez. Ha engem kérdez, én három­százzal szolgálhattam volna neki. Abban a negyvenoldalas anyagban megdöbbentő dolgokat láttam. Vagy ott vannak azok a „szakértők”, akik nyomták a sódert, véleményt formáltak, igazságot osztottak, szakmaiskodtak, miköz­ben főszereplői voltak ennek a ronda ügynek. De érdekes sztorikat mesélhetnék a feltörekvő edzőgeneráció tagjairól is, az egyikük már csomagolt, amikor megjelentek a nyo­mozók, elköszönt a játékosaitól, pedig nem is érte jöttek. Egy másik, a támadófutball elkötelezett híve, akit tanúként idéztek be, és láttam a bírónő arcán, hogy pontosan tud­ja, ez a fickó nem tanú, hanem főszervező. Vagy a nagy sztár, aki gyakorlatilag főszerepet játszott abban, hogy a fogadási csalás ilyen szervezett formájával Magyarország besározta a sportágat. Még azt is tudom, hogy Vietnamból importáltuk ezt a mocskot. És persze ott van a magyarul már egész jól beszélő sikeres tréner, az igazságosztó, a mindenkivel harcot vívó, aki jelentős beosztást, rangot szerzett a futballmaffia hálózatában. Ők mind, mind, mind megúszták. Kutasi Robi pedig leugrott a toronyházból. Nagyjából öt nappal az öngyilkossága előtt találkoztam vele az egyik plá­­zában. Megdöbbentően lefogyott, és zaklatott idegállapotban volt. Ültünk a kávézóban, suttogva beszélt, és jelezte, hogy a szomszéd asztalnál két nyomozó figyeli, és már megsúg­ták neki, hogy hamarosan lekapcsolják, beviszik. Ő vitte el a balhét, jóllehet a játékosok mellett klubtulajdonosok, menedzserek, edzők is benne voltak a pöcegödörben. Azért vállaltam, hogy mindezt elmondom, mert üzenni szeretnék a jelenkor magyar futballistáinak: becsüljék meg, hogy új stadionokban, milliós fizetésekkel ad­hatják elő a gyakran semmit. Nem szeretném sajnáltatni magam, de­­ csak a kishalakat horgászták ki, a nagyokat hagyták tovább úsz­ni. Mutattál egy dalt idejövet, hadd hallgassam meg újra: „Mocs­kos idők, szeretned kéne, a jövő itt van, sose lesz vége, mocskos idők, a sarokba bújva, bárhogy is volt, kezdjük újra...” Hát én nem bújok többé a sa­rokba. Elég volt! Inkább igyunk még egy pohár bort. S bár csak az alkohol beszélt volna belőlem. SINKOVICS Gábor ■­­ Mocskos idők CATALUNYA­I Ehhez nem szoktak hozzá Katalóniában. A függetlenségüket még nem tudták kivívni, viszont a téli áldást megkapták, bár egyáltalán nem vágytak rá. A híres barcelonai Formula-1-es pálya útbaigazító táblája ritkán havas, nem úgy, mint például a mogyoródi. A Hungaroringen nem ritka a hó, igaz, ott nem is tesztelnek télen - lehet, ezután Barcelonában sem... REUTERS

Next