Nemzeti Sport, 2018. április (116. évfolyam, 88-101. szám)
2018-04-01 / 88. szám
41 Labdarúgás OTP BANK LIGA 24. FORDULÓ, DERBI UTÁN VOLESZÁK GÁBOR eglehetősen rendhagyó, ha egy mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a megjelent vezetőedzők merőben eltérnek az összecsapás jól megszokott értékelésétől, s teljesen más mederbe terelik a beszélgetést, a mondandójukat. Így tett azonban Thomas Doll, aki a felvetésre, hogy hol vannak azok a fiatalok, akik a jövőben Gera Zoltánt és korosztályát pótolhatják, a magyar utánpótlás-nevelés helyzetéről kezdett beszélni. „Olykor nagyon elszomorodom, amikor megnézek egy-egy utánpótlás-mérkőzést - árulta el a Ferencváros német vezetőedzője. - Hiányzik a játékosokból a tűz, a mindent elsöprő odaadás. Képtelenek felfogni, sokat kell tenniük azért, hogy érvényesülhessenek. Nem látom ezt az akaratot. Sok tennivaló szükséges ezen a területen, nem elegendő csak stadionokat építeni. Ebben nekünk, edzőknek is nagy szerepünk van, együtt kell cselekednünk." A szakvezető felhozta a magyar U17- es válogatott Izraeltől elszenvedett vereségét (0-1), mondván: nem a futball élvonalába tartozó csapat volt a mieink ellenfele. Thomas Doll leszögezte, szívesen beállítana tizennyolc-tizenkilenc éves magyar fiatalokat, nem találni viszont olyat, aki később nemzetközi szinten is megállná a helyét. „Mi még, annak idején az utcán futballoztunk, az életünk volt a játék - mondta a német edző. - Ezt a maiak többségéről sajnos nem lehet elmondani. Nem készültek fel a jelentősebb feladatokra. Vannak fiatalok, akiket ha egy párharcban kissé meglöknek, máris felkiáltanak a fájdalomtól, és rohannak az anyukájukhoz panaszkodni." A ferencvárosiak szakvezetője rendhagyó módon A MAGYAR UTÁNPÓTLÁS HELYZETÉT IS ELEMEZTE a lefújás után, szerinte a fiatalok többsége nem bírja elviselni a futballhoz szükséges fájdalmat. NEBOJSA VIGNJEVICS: „HAJTOTTAK, KÜZDÖTTEK, DE...” Az első félidőben ellenfelük fölé nőttek, mégis gól nélküli döntetlennel végződött a derbi. Van önben némi hiányérzet? Az eredmény miatt csakugyan lehet némi hiányérzetem, de a játékunkkal összességében elégedett lehetek - értékelt az újpestiek szerb vezetőedzője. - Az első félidőben jobban futballoztunk ellenfelünknél, bátrabban, határozottabban játszottunk. Kezünkben volt az irányítás, és a labdát is többet birtokoltuk. Sőt úgy érzem, a helyzeteink is megvoltak. Mégsem sikerült betalálniuk... Na, igen, ez már korábban is gondot jelentett. A helyzeteket kidőlhettük, vagyis egészen az ellenfelünk kapujáig hatékonyak vagyunk. Ott azonban hiányzik belőlünk az átütőerő, az utolsó, úgynevezett kulcspasszok sajnos sehogy sem sikerülnek. Nincs mit tenni, ezen a téren még fejlődnünk kell, mert csak akkor dönthetjük el a magunk javára az ilyen mérkőzéseket. Mit mond majd a labdarúgóinak? Nem érheti őket szemrehányás, hiszen hajtottak, küzdöttek, ráadásul a játékunk is nagyrészt rendben volt. A helyzetkihasználáson még dolgozunk, de azt, amit elterveztünk, végrehajtottuk, és még a csúszós talajjal sem gyűlt meg a bajunk. A második félidőben azonban már a Ferencváros is veszélyeztetett... A vendégek felpörögtek, számítottunk rá, hogy ez lesz. Kevesebbet birtokoltuk a labdát, jobban visszaálltunk a kapunk elé, hogy megőrizzük a szervezettségünket. Ekkor is fegyelmezetten futballoztunk, de tény, hogy a ferencvárosiak előtt ekkor több lehetőség adódott. A védőinknek mindvégig figyelniük kellett, idővel a Ferencváros már két-három csatárral is rohamozott. Sok volt a harc, a küzdelem, szerintem ez érdekessé, fogyaszthatóvá tette az összecsapást, a gól ugyanakkor valóban hiányzott. Volt valami, ami aggodalommal töltötte el a ferencvárosiak játékában? Úgy láttam, rendkívül sokat dolgozunk és teszünk azért, hogy helyzetbe kerüljünk. Eközben volt az érzésem, hogy ha nem figyelünk, ellenfelünk is rögtön helyzetbe kerül. Legutóbbi mérkőzésein sok gólt szerzett a Ferencváros, aggasztott, hogy egy-két húzásból a kapunk elé kerülhet. Annak viszont örültem, hogy Böde Dánielt sikerült hatástalanítanunk, ráadásul nem is tudták hozzá eljuttatni a labdát. A második félidőben tartottam tőle, hogy már nem tudunk kellően összpontosítani. Voltak játékhelyzetek, amikor némi szerencsénk is volt, de ez hozzátartozik a játékhoz, és mit sem von le labdarúgóim érdemeiből. THOMAS DOLL: „KICSIT CSALÓDOTT VAGYOK" Küzdelmes mérkőzés vett, gólt azonban nem láthattunk. Bégedet a látottakkal? Csakugyan nagy harc volt a pályán, a futball minősége azonban némi kívánnivalót hagyott maga után, ezért sem lehetek elégedett - mondta a Ferencváros német vezetőedzője. - Nem szeretnék azonban semmit a pálya állapotára és a mostoha időjárása fogni. Mindkét csapatnak alkalmazkodnia kellett a körülményekhez, a csúszós talajhoz, továbbá a meg-megerősödő esőhöz. Az első félidőben a hazaiak kezdeményeztek többet. Ennek mi volt az oka? Magam sem tudom pontosan, miért voltunk annyira visszafogottak az első félidőben. Nem találtuk a ritmust, lassan és pontatlanul játszottunk. Ráadásul nem mentünk bele a párharcokba, és a szabad labdákat sem tudtuk összeszedni. Ezért nem tudott a játékunk kibontakozni, sehogy sem találtuk a ritmust. Oké, a válogatottjaink tíz napig távol voltak, a munkából, az tehát oda lyukadunk ki, hogy csalábon? Elismerem, láttam már sokkal jobban is futballozni a csapatomat. Azt is el kell azonban ismernem, hogy már a legutóbbi, idegenbeli bajnokinkon - amikor kikaptunk a Diósgyőrtől - sem játszottunk lehengerlően. Márpedig ezt nem engedheti meg magának egy olyan csapat, amely célul tűzte ki maga elé a bajnoki aranyérem megszerzését, továbbá a nemzetközi kupaporondon is szeretne eredményeket elérni. Szereztünk egy pontot, ez rendben van, a teljesítményünk miatt ugyanakkor csakugyan kicsit csalódott vagyok, látott az újpestiek játékában olyan elemeket, amelyek elnyerték a tetszését vagy aggoda-lommal töltötték el? Az Újpest az első félidőben remekül használta ki a gyengeségeinket, kis játékokkal, gyors passzokkal elérte, hogy a védelmünk mögé kerüljön. Azt hiszem, egy szót sem szólhattam volna, ha az ellenfelünk az első félidőben gólt vagy épp gólokat szerez. Ahogy azt Nebojsa Vignjevics is elmondta az értékelésében, a hazaiak góljához csak az hiányzott hogy az utolsó kulcspasszok jól sikerüljenek, edzésritmusból. Ám erre sem szeretnék hivatkozni, nem az a fajta vagyok, aki csak a kifogásokat keresi. Nincs mentség a gyengébb játékunkra. A második félidőt ugyanakkor egy nagy helyzettel kezdték... Szervezettebbek voltunk, illetve többet futottunk, és nem engedtük annyira kibontakozni az ellenfelünket. Amadou Moutari ígéretes helyzeténél kétségkívül gólt szerezhettünk volna, nem tudom, hogy megérdemelten-e, de nálunk lehetett volna az előny. A folytatásban többet kockáztattunk, igyekeztünk a cserékkel is a támadójátékunkat erősíteni, ígéretesebb helyzetet viszont nem tudtunk kidolgozni. Ezért meg kellett elégednünk az egy ponttal. * (-) harminc percnél kevesebb játékidőt kapó csere ÍGY OSZTÁLYOZZA A JÁTÉKOSOKAT A nemzeti sport 10 extraklasszis,9 8 7 6 összevetésben is kimagasló teljesítmény forma játék teljesítmény, különlegességek nélkül az átlagost valamivel5 közepes,4 videó nso.hu V a mezőnyjátékban3 súlyos hibákat2 gyakorlatilag1 kiállítás miatt0 érdemi védenivaló nemzetközi klasszisteljesítmény válogatott kiemelkedő meghaladó jó átlagos alig részt vállaló elkövető és durván értékelhetetlen harminc percnél nélküli kapus, teljesítmény labdarúgó játszó futballista produktum kevesebb játék kezdőként harminc percnél kevesebbet játszó mezőnyjátékos 2018. április 1. vasárnap nemxmtisport