Nemzeti Sport, 2018. június (116. évfolyam, 161-175. szám)
2018-06-27 / 172. szám
NŐI LABDARÚGÁS Ismét Itthon Kisorsolták Nyonban a női Bajnokok Ligája 2018-2019-es idénye selejtezőinek csoportbeosztását. Korábban már biztossá vált, hogy a magyar bajnok MTK Hungária a tavalyihoz hasonlóan augusztus elején ismét hazai pályán rendezheti mérkőzéseit. A negyven érintett együttes közül a kék-fehérek az elmúlt öt év eredményei alapján a tizenegyedik helyre kerültek, vagyis a második kalapból várták a sorsolást. A bajnokcsapat kerete két amerikai labdarúgóval bővült. A támadó Kayla Cappuzzót a Northeastern Universitytől szerződtették, korábban amerikai U 18-as és U20-as válogatott is volt, míg a leginkább védekező középpályásként futballozó Nicole Molen a Los Angeles Galaxyban játszott. Mindkét légiós június 30-án érkezik Magyarországra. T. N. BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ 4. CSOPORT, BUDAPEST Augusztus 7., kedd, Hévízi út: Slavia Praha—Atasehir Belediyespor. Hidegkúti Nándor Stadion: MTK Hungária-KFF Mitrovica. Augusztus 10., péntek, Hévízi út: Slavia Praha-KFF Mitrovica. Hidegkúti Nándor Stadion: Atasehir Belediyespor-MTK Hungária. Augusztus 13., hétfő, Hévízi út: KFF Mitrovica—Atasehir Belediyespor. Hidegkúti Nándor Stadion, MTK Hungária-Slavia Praha. A tíz selejtezőcsoport első helyezettjei mellett a két legjobb második is továbbjut, s csatlakozik a húsz kiemelthez. KAPUSTÁBOR Megint Fülöp Márton kesztyűje tortából Idén már a 3. Fülöp Márton Kapustábort rendezik meg Balatonarács-Balatonfüreden. Hétfő óta huszonnégy, 2002-ben és 2003-ban született fiatal kapus edzhet Gujdár Sándor szakmai vezetővel, illetve Házi Lászlóval, Illyés Dániellel, Kakas Lászlóval, Kövesfalvi Istvánnal és Pálinkás Andrással. Az összetartást Juhász Roland, a Videoton 35 esztendős hátvédje, korábbi 95-szörös válogatott, illetve Horváth Gábor, a HLSZ elnöke is támogatja, mindketten a Fülöp Márton Alapítvány kuratóriumának tagjai, de Király Gábor, a Haladás kapusa, 108-szoros válogatott már harmadik éve, míg a német Lepizig légiósa, Gulácsi Péter most először küldött valamennyi kapusnak megfelelő méretű kapuskesztyűt. A tábor péntekig tart, a napi edzések mellett többek között pingpongbajnokság, strandolás és a tihanyi kalandpark meglátogatása szerepel a programban. T. N. Zokért Az edzések után jut idő szabadidős játékra is - a csocsó mindig népszerű jm f W ÜH ' ■INI ■“Huszonkét százalékos helyzetkihasználás PEST MEGYE, II. OSZTÁLY Az edzőváltás sem befolyásolta a Törtei KSK teljesítményét, s tizenhét pontos előnnyel végzett az élen. Mindössze egy vereséggel veszített pontokat a megyei II. osztály Keleti csoportjában bajnokicímet szerző Törtei KSK. Ősszel még Véber György irányította a csapatot, télen azonban az edzőváltás mellett döntöttek a vezetők, s tavasszal már Hollik András készítette fel a keretet. Az eredményességgel korábban és az idény másik felében sem volt gond, a Törtei tavasszal valamennyi bajnokiját megnyerte. „Sikerünk kulcsa az erős szakmai munka és a kilencvenöt százalékos edzéslátogatottság - mondta 34 gólos: Zalaegerszegi Roland (Bag), Pintér András (Gyömrő) 33 gólos: Gór Viktor (Törtei) Hollik András. - Támadófutballt játszottunk, a száznegyvenegy szerzett gól bizonyítja, milyen hatékonysággal. Örömteli, hogy a téli edzőváltás után a játékosok elfogadták a habitusomat, nem szabad azonban elfelejteni Véber György munkáját sem, ő szintén részese a A GOLLOVOLISTA ÉLMEZŐNYE 44 gólos: Erőss Tamás (Budakalász) 31 gólos: Bencze Zsolt (Pomáz) 26 gólos: Bánáti Gergő (Verőce) feljutásnak. Az infrastruktúra adva van, mindkét pályánkon van világítás, de strandfoci- és teqballpálya is rendelkezésünkre áll. Fontos, hogy Godó Tibor elnök s egyben a település polgármestere minden A GOLLOVOLISTA ÉLMEZŐNYE 53 gólos: Potemkin Károly (Üllő) 39 gólos, Wrábel József (Felsőpakony), Vattamány Dávid (Törökbálint) feltételt megteremt, miközben nem szól bele a szakmai munkába. A megye egyben az első hatban akarunk végezni, ehhez azonban erősítések szükségesek, öt-hat labdarúgó igazolását tervezzük." F. B. A TÉLI SZÜNETBEN HOLLIK ANDRÁS VÁLTOTTA VÉBER GYÖRGYÖT A KÉSŐBBI BAJNOK KISPADJÁN Változatlan lendület Viniczai Viktor tizennyolcszor volt eredményes a bajnokságban KELETI CSOPORT A VÉGEREDMÉNY 1. Törtei KSK 3029 1141-1087 2. UFC Györrő 30236125-3370 3. Isaszegi SE 30174981-6055 4. Bagi TC'96 301731074-5254 5. Valkó KSE 301361170-6445 6. Péteri KSE 301341353-6843 7. Tápiószele SE 301181169-6641 8. Aranyszarvas SE 301181168-7341 9. Monori SE II 301241466-7440 10. Péceli SSE 301231549-6839 11. Tápiószőlős KSE 301061448-6636 12. Iklad KFC 301121761-10435 13. Úri KSK 30951456-8132 14. Aszód FC 30941757-7531 15. Hévízgyörki SC 30151945-10023 16. PiUsi LKN 30272126-9513 A GOLLOVOLISTA ÉLMEZŐNYE ÉSZAKI CSOPORT A VÉGEREDMÉNY 1. VS Dunakeszi** 30 2622135-3376 2. Kisnémedi MSE 30 233498-2472 3. Budakalászi MSE 30 2145103-3267 4. Verőce SE 30 183972-4857 5. Veresegyház VSK 30 168667-3656 6. Piliscsaba SE 30 1361163-5545 7. Gödi SE 30 1281058-54441 8. Csömör KSK 30 1411564-7543 9. Pomáz SE 30 1341378-8043 10. Vác-Deákvár SE 30 1341358-8043 11. Szántó SE 30 1331477-7742 12. Mogyoród FC 30 1131674-7935 13. SC Kismaros* 30 642045-8721 14. Erdőkertesi SE** 30 712247-9318 15. Gödöllői EAC*** 30 422447-1429 16. Pilisszentiván SE 30 22824-1156 *egy pont levonva, “négy pont levonva, * levonva "Öt pont DELI CSOPORT A VÉGEREDMÉNY 1. Felsőbakonyi KSE 302514108-3576 2. Törökbálinti TC 302154116-5068 3. Üllő SE 301857100-5859 4. Bugyi SE 30167770-4455 5. Örkény SE 301441281-7446 6. Pereg SE * 301441262-5546 7. Alsónémedi SE 301411555-6343 9. Halásztelek FC 301241474-6640 9. Taksony SE II** 301331464-7037 10. Újhartyán VSE* 301241467-7337 11. Diósdi TC 301071346-5637 12. Újlengyel DSE 301051564-6935 13. Dömsödi SE*** 301171256-7534 14. Ráckeve VAFC 30841861-9028 15. ÓcsaVSE 30622256-11820 16. Tököl VSKII ‘három pont levonva, levonva 30 4 1 25 27-111 13 ‘öt pont levonva,‘“hat pont 2018. június 27. AZ MTK NŐI CSAPATÁTÓL ÉRKEZŐ SZABADOS GYÖRGY IS FIA STÁBJÁBAN . Kiengedtek a végén FÜZESI BÁLINT Korábbi hatpontos előnyéből egyet megtartott az idény végére a Taksony SE, amely osztályozó nélkül került az NB IlI-ba. A tabella azonban csalóka, a bajnoki címet nem kiélezett hajrában szerezte meg Szabados Tamás edző együttese, hanem biztos előny tudatában elhullajtott néhány pontot. „Három győzelemmel kezdtük a tavaszt, köztük a Pilis elleni rangadóval, amely után kényelmesebbé váltunk - mondta Szabados Tamás edző. - Négy fordulóval az idény vége előtt, a Dabas-Gyón elleni gól nélküli döntetlennel vált biztossá a bajnoki címünk, utána megint kiengedtünk, az utolsó bajnokin ki is kaptunk kettő egyre a Tököltől, emiatt csalódtam néhány játékosban. Sok gólt szereztünk rögzített játékhelyzet után, ellenben gólhelyzeteinknek csak a huszonkét százalékát használtuk ki. Örülök azonban, mert a tavalyi évhez hasonlóan ismét összejött a Szabados-duplázás, édesapám, Szabados György az MTK női csapatával is újra bajnok lett. Munkájára nem tartottak igényt, így szakmai igazgatóként a taksonyi stábot erősíti. Győri Rajmund is a stáb tagja marad pályaedzőként, de a felelősség továbbra is az enyém. ” A házi gólkirály, a 15 gólos Kocsis Dávid távozik, mert nem vállalta az NB III-as szereplést, de elmegy Kozma István, Kreisz Viktor, Lakatos Zsolt, Stammel András, Szanka Kristóf és Vasas Attila is. Érkezhet Hatvanból Katona Roland, Pilisről Szemán Lajos, Vecsésről Lajer Gábor, Ausztriából Namuquita Roland, Soroksárról ifj. Hamar István, a Pénzügyőrtől Ivancsics Alex, míg Kozármislenyből Ipacs Péter. VERESÉGGEL FEJEZTE BE az idényt a Taksony, de már négy fordulóval korábban biztossá tette elsőségét. PEST MEGYE Hullámzó teljesítményt nyújtottak a taksonyi játékosok, a sorozatos győzelmek mellett ugyanis váratlan vereségek is becsúsztak FOTÓ: KONCZ GYÖRGY EREDMÉNYEK, GÓLSZERZŐK 14. forduló: Nagykőrös G: Farkas Á. (30.), Szanku (47.) 17. forduló: Dabas II G: Patály (33.), Vörös D. (78.) 18. forduló: Pilis G: Vörös D. (21.), Kozár (22.), ill. Egervári G. (5.) 17. forduló: Tápiószecső 1-1 G: Szanku (78.), ill. Bábik (öngól - 88.) 20. forduló: Gödöllői SE 1-1 G: Kocsis D. (32.), il. Tóth-Iikó (78.) 21. forduló: Szentendre 1-2 G: Vörös D. (33.), ill. Lanczkor (55.), Szijj (65.) 22. forduló: Biatorbágy 3-2 G: Vörös D. (54.), Kocsis D. (55.), Patály (75.), ill. Skita (40.), Tarnóczy (83.) 23. forduló: Maglód 1-0 G: Kocsis D. (44.) 24. forduló: Százhalombatta 1-2 G: Horváth R. (2.), ill. Móra (29.), Pregitzer (59.) 25. forduló: Nagykáta 1-1 G: Farkas Á. (13.), ill. Kosztolányi (65.) 26. forduló: Dabas-Gyón 0-0 27. forduló: Dunavarsány 3-0 G: Kocsis D. (5., 53.), Patály (31.) 29. forduló: Sülysáp 7-0 G: Farkas Á. (3., 79.), Győri (22., 72.), Kocsis D. (23., 35.), Szanku (89.) 30. forduló: Tököl 1-2 G: Krasznay (öngól - 9.), ill. Boznánszky (68.), Králik (78.) A Taksony SE a 28. fordulóban szabadnapos volt Az őszi szezon után is a Taksony SE állt az élen, az első 15 forduló eredményeit január 3 -i számunkban már közöltük. 2-0 2-0 2-1 A VÉGEREDMÉNY 1. Taksony SE 28195467-2262 2. Dabas-Gyón FC 28187363-2661 3. Nagykőrösi Kinizsi FC 28174746-3155 4 Nagykáta SE 28156745-3151 5. Viadukt SE-Biatorbágy281621062-4050 6. Pilisi LK 28137842-2646 7. Dunavarsány 281331254-5242 8. Tápiószecső FC 281161149-4439 9. Maglódi TC 281151253-4438 10. Százhalombattai LK 28951440-6332 11. Tököl VSK 28871336-4631 12. Szentendre VSE 28861443-6530 13. Gödöllői SK 28851540-4529 14. FC Dabas II 28821842-6626 15. Sülysápi SE 28-22622-1032 A Szigetszentmiklós kizárva A GOLLOVOLISTA ÉLMEZŐNYE 18 gólos: Tóth Attila (Dabas-Gyón) 16 gólos: Szálkai Péter (Nagykáta) 15 gólos: Kocsis Dávid (Taksony) A GÓLKIRÁLYI CÍM MEGSZERZÉSÉHEZ ELEGENDŐ VOLT FÉL IDÉNY IS Ősszel még Vecsésen, a harmadosztályban futballozott, tavasszal azonban elég volt tizennégy bajnoki, hogy megszerezze a gólkirályi címet. Gondolta volna a tavaszi idény elején? Azért igazoltam a Dabas-Gyónhoz, hogy bajnoki címet szerezzünk, s hogy megpróbálom megvédeni a gólkirály címem. Hatpontos hátránnyal kezdtük a tavaszt a Taksony mögött, én pedig tizen-TÓTH Attila a Dabas-Gyón 24 esztendős csatára három góllal voltam lemaradva. Végül csak utóbbi sikerült. Az NB III-ban mi nem ment ősszel Vecsésen, ami tavasszal sikerült a Dabas-Gyónnál? Sajnos a harmadosztályban a csapat mellett nekem sem úgy ment, ahogyan szerettük volna, ráadásul meg is sérültem, s az edzések minősége sem volt megfelelő. A Dabas-Gyónnál Aczél Zoltán edzővel erős téli felkészülést végeztünk. Volt egyáltalán reális esélyük megelőzni a Taksonyt? A hatpontos hátrány sok volt, ráadásul télen új keretet kellett összeállítani, Taksonyban ezt már nyáron megtették. Csalódottak vagyunk, mert jobb csapat vagyunk a Taksonynál, de létszámban elfogytunk az idény végére. Tavasszal a Százhalombatta ellen öt gólt szerzett. Elért már ennyi gólt egy mérkőzésen? Éppen a Százhalombatta elleni bajnoki előtt derült ki, hogy lemaradunk a bajnoki címről. Csapattársam mondták, ha már nem lesz miénk az aranyérem, legalább legyek én a gólkirály. Hálás vagyok nekik, mert azon a meccsen tömtek labdával, és sikerült a ziccereket értékesítenem. Ha kapus nem véd jól, nyolc-kilenc gólig is eljuthattam volna, de nem lehetek telhetetlen, mert felnőttszinten még sosem szereztem ennyi gólt egy mérkőzésen.