Nemzeti Sport, 2018. augusztus (116. évfolyam, 222-236. szám)

2018-08-16 / 222. szám

memzeimport 2018. augusztus 16., csütörtök BAJNOKOK LIGÁJA 3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ UTÁN - INTERJÚ JUHÁSZ ROLANDDAL Íme, a szerencségfickó PIETSCH TIBOR Minden álma ilyen hamar teljesül? Hála az égnek, amit elterveztem, abból a magánéletben és a pályán csakugyan sok minden megvaló­sult, de... Pontosan mire gondol? - kérdezett vissza mosolyogva a Malmot 1-1-gyel, idegenben szerzett góllal kiejtő Mal Vidi csapatkapitánya, Juhász Roland. Arra, hogy a szezonrajt előtt nem titkolta, egy nagy álma van még futballistaként: magyar klubcsa­pat tagjaként bejutni valamelyik európai kupasorozat csoportkö­rébe. Alig telt bele néhány hét, és lám, bekövetkezett. Szerencsés fickó vagyok. Ennyi? Na jó, nem csak ennyi. Azért, hogy valakinek szerencséje legyen, tenni is kell. A családom mellett a foci a mindenem. Az előfordul, hogy nem játszom jól, de a hozzáállásom mit sem változott, ugyanúgy hajt a győze­lem iránti vágy, mint gyerekként. Még nem érzem azt, hogy kilógok a sorból, és amíg ez nem változik, nincs okom ama, hogy a befejezésen töprengjek. Tény, a megannyi kiváló egyéni produkció közül az öné kiemel­kedik. Azóta, hogy a Dudelange otthonában megvívott találkozót eltiltás miatt ki kellett hagynia, mind az öt selejtezőt végigjátszot­ta, a lapunktól kapott osztályzata­inak átlaga pedig hetes. Örülök, ha úgy ítélik meg, hogy nem maradtam adós a jó teljesítménnyel. Én nem mennék bele abba, hogy ma­gamat értékeljem, mindössze annyit jegyeznék meg ezzel kapcsolatban, hogy vannak még céljaim. Fizikailag és mentálisan rendben vagyok, a har­mincöt éves Juhász Roland semmivel sem élvezi kevésbé a futballt, mint a tízévesen merész álmokat szövögető Juhász Roli. Arról nem szólva, hogy Székesfehérváron minden adva van a sikeres szerepléshez. Stabil a háttér, profi körülmények között készülhe­tünk, a szakmai stáb rengeteget ad nekünk, a csapatszellem meg kiváló. Egyszer már elmondtam, de elmon­dom még egyszer: szerencsés fickó vagyok. Egyebek mellett azért, mert a karrierem során olyan csapatokban szerepelhettem, amelyek nem érték be a középszerrel, hanem a lehető legjobbra törekedtek. Térjünk rá a legfrissebb élményre. Boldogította már ennyire döntet­len, mint a Malmö elleni? Ennyire talán nem. Az igazság mégis az, hogy legyőzhettük volna a svéde­ket. A lényeg persze a továbbjutás. Ki merem jelenteni, megérdemelten mentünk tovább. A párharc száznyolc­van percéből legfeljebb negyedóráig voltunk zavarban, jóllehet abban a periódusban mindjárt gólt kaptunk. De ahogyan Svédországban is gyorsan talpra álltunk azt követően, hogy hát­rányba kerültünk, a második meccsen sem vetett minket vissza a kihagyott tizenegyes. Kellőképpen koncentrál­tak és fegyelmezettek voltunk, amit elterveztünk, megvalósítottuk - ezért búcsúztattuk a Ludogorec után a Malmot is. Az első körben alaposan meg­szenvedtek a Dudelange ellen. Gondolta volna, hogy egy hónap elteltével már a Bajnokok Ligája­­rájátszásra készülhetnek? Aki figyelemmel követi a luxemburgi együttes azóta elért eredményeit, egyetérthet velem abban, hogy a nemzetközi porondon manapság már a legkisebb sikernek is örülni kell. Csupán a miheztartás végett: a Dudelange úgy várja az Európa­­liga-selejtező visszavágóját, hogy az első mérkőzésen kettő egyre nyert a Legia Warszawa otthonában. Ezzel is oda szeretnék kilyukadni, hogy aki bárkit elintéz egy kézlegyintéssel, hatalmas, nemegyszer jóvátehetet­len hibát követ el. Mint ahogyan a bolgárok és a svédek? Igen, olykor úgy éreztük, hogy kicsit lenéznek minket. Mindennel foglalkoztak, csak azzal nem, hogyan lehetnek jobbak nálunk. Bajuk volt a talajjal, bajuk volt a játékstílu­sunkkal, bajuk volt a bíróval - de ez már maradjon is az ő bajuk. Amíg ők a kifogásokat keresték, mi azon dolgoztunk, hogyan kerekedhetünk föléjük. Úgy fest, a mi módszerünk hatékonyabbnak bizonyult. Arra pedig, hogy milyen futballt játszunk, egy­szerű a válasz: célfutballt. Célfutballt, amely sikerre vezetett. Mivel ezen a szinten kizárólag az eredmény számít, a többiről már nem érdemes beszélni. Beszéljünk akkor arról, hogy a Ludogorec és a Malmö ellen összesen egy gólt kapott a Vidi. Ez a csapat kapitányát, a védelem vezérét dicséri leginkább? A dicséret mindenkit megillet, a pályán levőket éppúgy, mint a kispadon ülőket és a meccskeretből végül kimaradókat. A mai labdarúgásban egyébként is a szervezett és masszív védekezés az alap, ha egy csapat elmondhatja magáról, hogy hátul rendben van, arra már építhet. Ami az említett két párharcot illeti, nem vitatom, a razgradi mérkőzésen egyszer-kétszer Fortuna is beszállt közénk, de a visszavágót már lehoztuk úgy, hogy a bolgároknak nem volt helyzetük. Svédországban ugyan többet támadott a Malmö, a gólján kívül egy ziccere volt, míg Felcsúton csak a kilencvenharmadik percben adódott előtte nagy gólszerzési le­hetőség. Más kérdés, ha Kovácsik Ádám nem védi bravúrral Rosenberg fejesét, most nem lakodal­mat ülnénk, hanem temetnénk... A hatvannyolcadik percben eldönthették volna a továbbjutást, ám Danko Lazovics kihagyta a büntetőt. Nem félt attól, hogy ennek meglesz a böjtje? Nem. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy amíg mi jól kezeltük ezt a szituációt is, ellenfelünket egyáltalán nem dobta fel - tekint­hetjük ezt fordulópont­nak is. Hozzáteszem, miután Danko dühében leszakította a hálót, két­­három percig állt a játék, ami nem jött rosszul nekünk, mert rendeztük a sorainkat, átbeszéltünk mindent. A kényszerszünet alatt odament a tizenegyest elpuskázó csapattársához, és váltott vele néhány szót. Elárulja, mit mondott neki? Annyit, hogy nyugi, Danko, semmi gond, ne foglalkozz vele. Nem hinném, hogy pálcát kellene törni felette amiatt, mert elhibázott egy lövést. Ez benne van a fociban, csak az ronthat büntetőt, aki veszi a bátorságot arra, hogy odaálljon. Aki a folytatásban is figyelte Dankót, azt is láthatta, hogy hihetetlen módon odatette magát, úgy kivette a részét a védekezésből, mint még soha. Ahogy az egy igazi csapat­emberhez illik. A lefújás pillanatában hitte el, hogy megvan a továbbjutás? Ez így volt. Védőként különben sem engedhetem meg magamnak, hogy egyetlen másodpercre is kiengedjek. Mindamellett nem éreztem azt, hogy kikaphatunk. Legfőképp azért, mert nagyon egyben voltunk. A Ludogorec kiejtését követően senki sem szállt el, mindannyian két lábbal jártunk a földön. Mi megadtuk a kellő tisztele­tet a Malmőnek is, habár csak addig a pillanatig, amíg el nem kezdődött a meccs, onnantól fogva a továbbjutás lebegett a szemünk előtt, semmi más. Nem idegeskedtünk, tisztában voltunk azzal, mi a feladatunk. Ha a tét miatt volt is rajtunk nyomás a visszavágó előtt, elviseltük. Az első perctől kezdve a kilencvenhatodikig sokat jelentett, hogy nálunk a nyuga­lom volt az úr. Az ünneplés közben beugrott, hogy az AEK Athénnal küzdenek meg a csoportkörbe jutásért? Akkor már igen. Úgy vélem, se több, se kevesebb esélyünk sincs a görög bajnok ellen, mint az eddigi vetély­­társakkal szemben volt. Ugyanezt mondanám, ha a sors úgy hozta vol­na, hogy a Celtickel kerülünk össze. Nekem mindegy volt, kivel játszunk, csak az érdekelt, hogy a követke­ző két hétközi mérkőzésünket a BL- és ne az El-rájátszás keretében vívhassuk. Túl a harmincötön még ezen a szinten is bírja a tempót? Persze! Az olyan élmények, amelyek­ben az elmúlt időszakban részem volt, erőt és lendületet adnak. Azt viszont nem tagadom, hogy már jobban sze­retek meccset játszani, mint edzeni. Ha azt nézem, hogy a folytatásban heti két mérkőzés vár ránk, még azt is megállapíthatom, hogy végre eljött az én időm!­­­­ NEKEM MIND­EGY VOLT, KIVEL JÁTSZUNK, CSAK AZ ÉRDEKELT, HOGY A KÖVET­KEZŐ KÉT HÉTKÖ­ZI MÉRKŐZÉSÜN­­KET A BL-ESNE AZ EL-RÁJÁTSZÁS KERETÉBEN VÍVHASSUK. A Mol Vidi csapatkapitánya A FUTBALL IRÁNTI RAJONGÁSÁRÓL, az ellenfelek hozzáállásáról, a Danko Lazovicshoz intézett szavairól és a heti két meccs előnyeiről is beszélt a Malmö elleni továbbjutás kapcsán. A gyepen ő a főnök, Juhász Roland remekül irányította a Vidit FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA HATTER ÉRTÉKELÉS Kovács Zoltán: Még nincs vége I­zgalmas volt - fújt egy nagyot Kovács Zoltán, a Mal Vidi sport­­igazgatója a vegyes zónában, majd mosolyogva folytatta: - Fantasztikus eredménnyel büszkélkedhetünk, de - remélem, nem tűnök telhetet­lennek - még nincs vége. Elértünk egy nagy sikert, ugyanakkor abban is bízom, hogy ez csak részsiker, mert a Bajnokok Ligájában gondol­kodunk! Köszönöm mindenkinek, különösképpen a mezőkövesdi és a debreceni vezetőknek, továbbá a Magyar Labdarúgó-szövetség ille­tékeseink, hogy az elmúlt hetekben belementek abba, hogy a BL-selej­­tezőre tekintettel módosítsuk az NB I-es mérkőzéseink időpontját, ők azt tartották szem előtt, mi a fontos nekünk. És köszönöm azok­nak, akik a Malmö vezetőedzőjét felkészítették arra, hogy ki tudjuk verni a csapatát." Kovács Zoltán nem mondta ki, de nyilvánvalóan a Ferencváros né­met vezetőedzőjére, Thomas Dollra célzott, aki a párharc előtt-a svéd együttest irányít­­­tó német tréner, Uwe Rosier elmondása szerint - minden lényeges információval ellátta honfitársát a Vidivel kap­csolatban. No, de vissza a sportigazgató „ünnepi be­szédéhez"! „Köszönöm a játékosoknak, a szakmai stábnak is a hatalmas munkát, és természetesen hálás vagyok a tulajdonosunknak is. Garancsi István partner min­denben, igaz, menet köz­ben sokat harcolunk és veszekszünk, de mindketten ugyanazt akarjuk. Az a fontos, hogy ennek megvan az eredménye, ami bizonyítja, hogy a jó dolgokért érdemes küzdeni. Méghozzá emelt fővel! Mi nem bí­róztunk, nem foglalkoztunk azzal, milyen a pálya, egyszerűen fut­ballozni akartunk. A siker ellenére tudjuk, hol a helyünk, fejlődni és tanulni szeretnénk, hogy még messzebbre juthassunk. Szeré­nyen és alázatosan megyünk to­vább, láthattuk, hova vezet, ha valaki lebecsüli a másikat. Jelen pillanatban nem foglalkozunk mással, mint a szombati, Honvéd elleni találkozóval, mert a bajnok­ságban el kell indulnunk a Fradi után. A címvédés ugyanis legalább annyira fontos, mint a nemzetközi szereplés." A kétfrontos harcra való tekin­tettel a piros-kékek záros határidőn belül három-négy játékossal bővítik a keretüket. Kovács Zoltán ennek ér­dekében már korábban is megtette a szükséges lépéseket, és most, hogy a Vidi már biztosan főtáblás, a kisze­melteket könnyebb lesz Fehérvárra csábítaniuk. P. T. Teljesült a kívánság „A fokozott ellenőrzésre való tekintettel lassan jutottak be a nézők a lelátóra, de aki bejutott, hamar aktivizálta magát. Két kisgyerek például nyomban a magasba emelte azt a transzparenst, amelyen jelezte Juhász Rolandnak, illetve Kovács Istvánnak, hogy szeretné elkérni a mezét. Kétségünk nem volt afelől, hogy siker esetén még ezen az estén teljesül a kívánságuk" - írtuk a meccs előtt készült riportunkban. Nos, örömmel jelentjük, nem tévedtünk: miután a továbbjutás sikerült, a védő és a középpályás azon melegében eleget tett a két ifjú rajongó óhajának, sőt Juhász Roland még a cipőjét is odaajándékozta egy másik kisfiúnak, így válhat valakiből példakép. Labdarúgás 13 1 1 ­ 2.5 milliárd már zsebben Nem mondunk újat azzal, hogy a nemzetközi kupaporondon nemcsak az érzelmek, hanem az anyagiak miatt is érdemes sikeresen szerepelni. Abban az esetben, ha a Mol Vidi FC elveszítené az AEK elleni párharcot, ötmillió eurót (1.6 milliárd forintot) kap, illetve még 2.92 millió eurót (950 millió forintot) az El-csoportkörös szereplésért. Itt még 570 ezer euró (185 millió forint) jár egy győzelemért, 190 ezer (61.7 millió euró) pe­dig a döntetlenért. Ha a fehérváriak kerülnek ki győztesen a selejtezős párharcból, 15.25 millió euró (majd' 5 milliárd forint) jár nekik a BL-cso­­portkörbe jutásért, ahol 2,7 milliót (877 millió forintot) kasszíroznak győ­zelmenként és 900 ezret (292 milliót) döntetlenenként. Ezek ráadásul az alapösszegek, amihez még több millió euró jöhet a közvetítési jogokból származó bevételekből, illetve egyéb bónuszok formájában. SZ. E. M.

Next