Nemzeti Sport, 2018. szeptember (116. évfolyam, 252-266. szám)

2018-09-22 / 258. szám

12 I Sportmix TENISZ NEMZETKÖZI TORNÁK Elbúcsúzott Ez a hét egy búcsúról is nevezetes az ATP Touron: az orosz Szentpé­terváron indult utoljára profiként Mihail Juzsnij. M­ég az előző évezredben kezdte a szakmát, a hivatásos férfi te­niszezők hivatalos honlapja szerint 1999-ben, és tekintve, hogy idén 36 éves múlt, megállapítható, hogy eddi­gi élete több mint felét töltötte az ATP Touron, vagyis versenyről versenyre utazva, a világot járva. Összetenisze­zett 1A 26A 650 dollárt, tíz tornagyőze­lem áll a neve mellett, a Grand Slame­­ken két elődöntő a legjobb eredménye (egyaránt a US Openen), a világrang­listán pedig a nyolcadik helyezés, amit 2008. január 28-án ért el, akkor tehát egyike volt a mezőny legjobbjainak. Ennek idestova tíz esztendeje, de még 2018-at is a top 100-ban kezdte el, mostanára viszont kiszorult onnan - igaz, még mindig csak tíz hellyel, de talán ez is közrejátszott döntésében. A mérkőzései befejeztével katonásan szalutáló orosz hazájához való ragasz­kodását jelzi, hogy egy oroszországi viadalt választott utolsónak, miként az is, hogy Borisz Szobkin személyében karrierje során végig egy honfitárs edzette. Aki történetesen ott ült a le­látón csütörtökön is, amikor a spanyol Roberto Bautista Agut 7:6, 3:6, 6:3-ra győzedelmeskedett - ő lett tehát Juzs­nij utolsó ellenfele. A majdnem ezer meccse között ter­mészetesen találunk magyarok elleni­eket is: a már rég nem teniszező, ma­napság Fucsovics Márton edzőjeként tevékenykedő Sávolt Attila például kettőből kétszer megverte, mindkét­szer salakon és nagy csatában, de a tanítványtól is kikapott Juzsnij tavaly Budapesten. Hiányozni fog a pályákról - most mi tisztelgünk előtte, utoljára. M.A. A hazai közönség előtt versenyző Mihail Juzsnij utoljára indul profiként OCD - 1 51. FÉRFITORNÁK ATP 250-ES TORNA, SZENTPÉTERVÁR (1 241 850 dollár, kemény pálya) Egyes. Negyeddöntő: Thiem (osztrák, 1. kiemelt)-Medvegyev (orosz, 8.) 6:2, 3:6,7:6; Bautista Agut (spanyol, 5.)-Cecchinato (olasz, 3.) 7:6,6:3; Wawrinka (svájci)-Dzumhur (bosnyák, 6.) 6:3,6:6; Klizan (szlovák)—Shapovalov (kanadai, 7) 3-6 7-5 6-3 ATP 250-ES TORNA, METZ (561 365 euró, kemény pálya) Egyes. Negyeddöntő: Nisikori (japán, 1.)—Baszilasvili (grúz, 5.) 6:3,6:6, 6:6; Simon (francia)-Gasquet (francia, 6.) 7:6,6:2; Albot (moldovai)-Berankis (litván) 7:6, 6:6 NŐI TORNÁK ITF-CHALLENGERTORNA, DOBRICS (25 000 dollár, salak) Egyes. Negyeddöntő: Bondár Anna (7.)—Eikeri (norvég, 6.) 6:2,6:1 ITF-CHALLENGERTORNA, LISSZABON (25 000 dollár, kemény pálya) Egyes. Negyeddöntő: Arn Gréta (8.)—Parrizas-Diaz (spanyol) 2:6,6:3,7:5 VÍZILABDA NŐK, OB I Új impulzusok A fejlődés és az új kihívások érdekében igazolt az UVSE-től az FTC-be Tóth-Csabai Dóra, akinek vezérszerepet szán a vezetőség. M­­ekomhoz igazolt. „Az előző idény végén keresett meg a Fradi, nekem pedig tetszett a lehetőség, hogy egy olimpiai bajnoktól, Gerendás Györgytől, illetve Béres Gergely edzőtől ta­argitsziget helyett a Népliget - új útvonalon, ezzel párhu­zamosan immár új utakon jár az Európa-bajnok Tóth-Csabai Dóra, aki négy év után hagyta ott az UVSE női vízilabdacsapatát és az FTC-Te­­nub­atok - jegyezte meg az idei Európa-bajnokságon negyedik vá­logatott egyik kulcsjátékosa. - Úgy éreztem, új impulzusokra van szükségem, ráadásul szeretem a kihívásokat. Jól érzem magam a csapatban, a társak sokat segí­tettek a beilleszkedésben, és már néhány hét közös munka után is sajátítottam el új elemeket." A pólós az elmúlt években a hazai terepen szinte mindent megnyert az UVSE-vel, az előző idényben negyedik FTC-vel viszont vélhetően nem az aranyérem meg­szerzése a reális cél. „Tisztában vagyok vele, hogy az ellenfelek erősek, az UVSE, a Dunaújváros és a BVSC ellen sem lesz könnyű dolgunk, ráadásul az Eger is jól igazolt - folytatta Tóth­ Csabai. - Ugyanakkor én semmit sem változtam, és ha tisztában is vagyok az erőviszonyokkal, min­dig úgy szállok vízbe, hogy nyerni akarok." Az FTC-ből négy játékos távo­zott és négy érkezett, a legnagyobb fogás pedig az eddig az UVSE-t erősítő pólós, aki Bujka Barbará­val együtt a rutint képviseli majd az egyébként sok fiatalt a soraiban tudó csapatban. „Illik hozzám a szerep, hogy a vízben és azon kívül is vezér legyek, és átadjam a tapaszta­latomat a többieknek. Egyéni­leg fejlődni akarok, a csapattal pedig jó volna ismét négy közé jutni” - jelölte ki a célokat Tóth- Csabai Dóra. R. E. B. A tapasztalt Tóth-Csabai Dóra szerint illik hozzá a vezérszerep Egy fiatal csapatban - és most nem is elsősorban a já­tékosok életkorára, hanem az együttesként közösen töltött időre gondolok - szükség van minél komplexebb játékosokra Dór­ mindkét szélen hatékony, jól bekkel, eredményes, vezérszerepet szánunk neki. Bár sokszo­ros válogatott, eddig nem ő került a középpontba, most végre kiléphet az árnyékból. GERENDÁS az FTC-Telekom szakmai igazgatója. Cél az elit A tőle megszokott módon A KEMÉNY MUNKÁBAN HISZ Szasa Nedeljkovics, aki visszavezetné a legjobbak közé a Kaposvár csapatát. ROSKA EMESE BOGLÁRKA A­z előző idény végén sokk érte a nagy terveket szövögető 1. MCM-Diamant Kaposvári Egye­tem női röplabdacsapatát, hiszen a Haladás elleni osztályozón kiesett az Extraligából. Átalakult a bajnokság lebonyolítása, a legjobb hat együttes versenyez az Extraligában, a másik ha­tosnak az NB I marad, így legnagyobb célként most a feljutást fogalmazhatják meg a kaposváriak. Ennek megvaló­sításához pedig a hazánkban dolgozó legjobb edzők egyikét szerződtették - még júniusban jelentették be, hogy a Békéscsaba női együttesével kétszeres bajnok, korábban a Kecskemét férfi­csapatával is aranyérmes szerb Szasa Nedeljkovicsot igazolták a kispadra. „A Vasas női és a Pénzügyőr fér­ficsapatától is kaptam ajánlatot, de közben befutott a kaposvári lehető­ség, és azt éreztem a legjobbnak - je­gyezte meg a szerb szakember, aki az előző idényben Magyar Kupa-ezüstöt és bajnoki bronzérmet szerzett a kecs­keméti férfiakkal. - Sikeresnek érez­tem az előző szezont, a lehetőségek­hez mérten nagy eredményt értünk el, összességében mégis kevésbé stim­meltek a körülmények, mint ahogyan azt vártam, így biztos volt, hogy nem maradok. Igaz, hogy a Kaposvár NB I-es klub most, de a feltételek nagy­szerűek, a vezetőség tényleg azért dolgozik, hogy a csapatnak minden adva legyen a munkához, ráadásul a városban a szurkolók élnek-halnak a sportért, így a röplabdáért is. ” A tréner szerint nem az a cél, hogy a klub minél hamarabb visszakerüljön az Extraligába. Nedeljkovics az elmúlt hat idényben Magyarországon dolgo­zott, nem volt olyan év, hogy aktuális gárdájával ne végzett volna dobogón a bajnokságban vagy az MK-ban. Mégsem bánja, hogy most nem érmekért harcolhat (legalábbis az élvonalban), mert hosszú távú tervei vannak a so­mogyi székhelyen. „Kimondhatjuk, hogy nincs elég fiatal magyar röplabdázó, és szeret­ném, ha az elkövetkező időszakban sikerülne úgy felépíteni néhány utánpótlás-játékost, hogy jelentős szerepet szánhassunk nekik - folytatta Nedeljkovics. - Erő­södik az akadémia, és bár nem tu­dom, milyen feladatom lesz benne, szeretném átadni a tudásomat a fia­talokkal foglalkozó trénereknek és a röplabdázóknak is." A temperamentumos szerb edző stílusa nem sokat változott az elmúlt idényben, a kemény munkában hisz, elmondása szerint azért sem lett a Pénzügyőr edzője, mert nem tudta volna vállalni, hogy csak heti ötször edzenek. Ka­posváron már hetedik hete nagy intenzitással zajlik a munka, az extrali­gás Jászberény és Vasas ellen is játszott felké­szülési mérkőzéseket a csapat, amely a hétvégén nyíregyházi felkészülési tornán vesz részt. „Ugyanúgy él bennem a bizonyí­tási vágy, mint korábban, mindig az a célom, hogy fejlesszem a játéko­sokat, és a maximumot hozzam ki a csapatból - jegyezte meg Nedeljko­vics. - Nem változtam, ugyanazzal a szenvedéllyel dolgozom." A csapattal kapcsolatos hír, hogy a center Leidgeb Noémi pénteken térd­műtéten esett át. II erősödik AZ AKADÉMIA, ÉS BÁR NEM TUDOM, MILYEN FELADATOM LESZ BENNE, SZERETNÉM ÁTADNI A TUDÁSOMAT.­­ Szasa Nedeljkovics Igaz, hogy a Kaposvár női röplabdacsapata most NB I-es, de minden adva van a jó munkához­­és a feljutáshoz fotó: mcm-diamant kaposvári egyetem/muzslay Péter FTC-TELEKOM 2018-2019 Kapusok: Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya, Kluka Krisztina Mezőnyjátékosok: Ács Dóra, Bujka Barbara, Gerendás Matilda, Gémes Alexa, Huszti Dóra, Illés Henrietta, Kövesdi Vivien, Lena Mihailovic (ausztrál), Muzsnay Fanni, Neszmély Boglárka, Péter Dóra, Pőcze Panna, Regős Maja, Takács Vivien, Tóth-Csabai Dóra, Vitéz Anna KAPOSVÁR 2018-2019 Feladók: Krisztina Csesljar (szerb), Kelemen Viktória. Ütők: Császár Norina, Nevena Iricsanin (szerb), Kanizsai Dorottya, Szívós Ildikó. Átlók: Miklai Zsanett, Horváth Alexandra. Centerek: Leidger Noémi, Vacsi Evelin, Harmath Zsófia. Likerók: Héri Sára, Hegyi Bianka o AMERIKAI FUTBALL NFL 635 napot vártak rá Kisebb csoda történt az NFL-ben: csaknem két év után ismét mér­kőzést nyert a Cleveland Browns, méghozzá egy mély vízbe dobott újonc vezetésével t­ eljes 635 nap. Ennyi idő alatt egy elefánt kihordja a borját, egy az iskolát épp elkezdő kissrác elvégzi a második osztályt is, egy kulcsszerep­lő fel- és eltűnik a Barátok köztben, bőségesen lemegy a teljes 1868-69- es szabadságharc, és abba bele se gondoljunk, mi történik ennyi idő alatt a hűtő hátsó sarkában felejtett darab párizsival. Szóval, 635 nap sok idő, és épp ennyi telt el,azóta, hogy a Cleveland Browns NFL-csapatának szurkolói hiába vártak egy árva, nyomorult győ­zelemre. Magyar idő szerint péntek hajnalban, a tengerentúli profi ame­­rikaifutball-bajnokság, az NFL har­madik játékhetének nyitó mérkőzésén azonban megtört az átok: a New York Jets elleni 21-17- es sikerrel megszakadt a liga legszerencsétlenebb csapatának nyomasztó sorozata. És ehhez csak egy sérülés kellett. Tyrod Taylor szenvedte el, a csapat első számú irányítója, aki szűk félidő alatt összesen 19 yardnyit vitte előre csapatát passzaival (ez kevesebb mint egy kézilabdapálya fele), a Browns pedig 16-0-s hátrányba került.. Ám egy ütközés során Taylor agyrázkó­dást szenvedett, úgyhogy Hue Jackson vezetőedző kénytelen volt bedobni a mély vízbe az idei játékosbörzén legel­sőként kiválasztott újon­­ cát, Baker Mayfieldet, akit elvileg még nevel­­getni és tanítgatni akart, mielőtt kihajtja egy éles NFL-meccs vágóhídjára. Ám mint kiderült, Mayfield máris megállja a helyét a profik között, és a legutóbbi, 2002-es playoffszereplése óta nem kevesebb, mint 26 irányítót kipróbáló, és mind­del mellényúló Cleveland megmentője lehet. Élete első NFL-támadásából rögtön mezőnygólig vitte csapatát, az egyenlítést jelentő kétpontos kísérlet­nél ő kapta el a labdát (pedig ez aztán egyáltalán nem a szakmája), a végén pedig nyolc kísérletből hat jó passzal gardírozta végig a pályán a Brownst, mielőtt a futó Carlos Hyde bevitte volna a győzelmet érő touchdownt. (Hyde-nak amúgy is mozgalmas estéje volt: nemcsak ő szerezte a 635 nap utáni első diadalt hozó pontokat, ráadásul épp a születésnapján, hanem a lefújás után rohant a kór­házba mindenórás feleségé­hez, és már meg is született a kisfia.) Mayfield pedig magabiztosan moso­ lyogva nyilatkozott minden kamerába. „Vártam, hogy eljöjjön az én időm, és még csak most kezdek belelen­dülni! - közölte, majd végképp el­nyerve a drukkerek szívét szóba hozta az egy sörgyár által a város számos pontjára lerakott hűtőket, amelyek maguktól kinyíltak a győzelem pil­lanatában. - Egészségére minden clevelandi szurkolónak! Nem ez az utolsó győzelem, amelyet közösen ünnepelhetünk." És nagyon úgy tűnik, hogy a követ­kezőre nem kell majd 635 napot várni. B. M. I . irányítót próbált ki a Cleveland 2002 ÓTA Baker Mayfieldet rögtön bedobták a mély vízbe­­ és bizonyított 1­ 2­6 2018. szeptember 22. szombat nemzti sport NFL Alapszakasz, 3. játékhét. Csütörtök esti mérkőzés: Cleveland Browns-New York Jets 21-17

Next