Nemzeti Sport, 2018. november (116. évfolyam, 297-310. szám)
2018-11-02 / 297. szám
THURY Gábor em vágták kupán egyik első osztályú labdarúgócsapatunkat sem a Magyar Kupában a 32 közé jutásért, így az is előfordulhat, hogy megismétlődik a 2017-es döntő, sőt, a legjobb négy együttes mezőnyébe bejuthat a végső győztes FTC mellett a Vasas, a Mezőkövesd és a 2017-ben NB III-as csoportját megnyerő Budafok is. Még messze vagyunk ettől, akkor azt írtam, az erőviszonyokat tekintve nem ennek a négy csapatnak kellett volna bekerülnie az elődöntőbe, noha a sportban éppen az a szép, hogy nem mindig a papírforma érvényesül. A mondanivaló azon része, hogy nem az említett négyes a legjobb a mezőnyben, némi visszhangot váltott ki - való igaz, egy adott sorozatban azok a legjobbak, akik az adott fázisig eljutnak, más kérdés, PAPÍRFORMA- í°9yt nhT 11'6" kvartettből leg-EREDMÉNYEK alább egy együtt SZÜLETTEK. tes szereplése a honi felhozatalban is meglepetésnek számított. Tulajdonképpen a korábban kieső „nagycsapatokat” illethette volna kritika. A jelenlegi kiírásban a 32 közé jutásért papírforma-eredmények születtek, az esélyesek jutottak tovább, és NB III-asnál nincs alsóbb osztályú együttes a további szakaszban. Tavaly ősszel az keltett nagy meglepetést, hogy kiesett a Videoton és a Ferencváros a Vác, illetve a Kisvárda ellenében. S az is kikívánkozott az értékelésből, hogy bizony a Magyar Kupa rangja nem vetekszik az FA-kupáéval. Hangsúlyozom, nem a játék színvonala, hanem a rangja. Itthon sokáig tapasztalható volt - szeretnék erről tényleg múlt időben írni -, mintha a legjobbak nem vennék komolyan az MK-t. A sorozat korábbi szakaszában gyakran tapasztalható volt, hogy a pályán nem domborodott ki a tudásbeli különbség. S ennek nem csupán az volt az oka, mint néhányszor az „átkosban", a Magyar Népköztársasági Kupában, hogy a bajnoki bundapontokat lehet adni-venni cserébe kevésbé acélos kupaszereplésért, vagy fordítva... Az újabb időkben inkább a koncentrációhiány, a nagy mellény a kiesés oka, pedig a Magyar Kupán keresztül a legkönnyebb kijutni a nemzetközi porondra. A kupagyőztes az Európa-liga-selejtezőben próbálkozhat. Ehhez - megsaccolva - legfeljebb három vagy négy éles meccsen kell túljutni. Ez talán kisebb erőfeszítést igényel, mint a bajnokságban El-selejtezőt érő helyen végezni. Mintha most felmérték volna a „nagyok”, hogy az MK-t megéri komolyan venni. Igaz, a java még hátravan. Válogatott: Nem lepne meg, ha újra behívnák - edzője Dzsudzsákról vutteHNji« Magyar «oko** »t-r^new. ugr vad, IMMtair* ONLINE KIADÁSUNKBAN, A MAGYAR IDŐK CIKKE ALAPJÁN BESZÁMOLTUNK ARRÓL, HOGY DZSUDZSÁK BALÁZS RUSZ KLUBEDZŐJE SZERINT, A LABDARÚGÓ HAMAROSAN MEGHÍVÓT KAP MARCO ROSSI SZÖVETSÉGI KAPITÁNYTÓL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. realfan5 „Amilyen szamok voltunk a görögök és az észtek ellen, nem lenne meglepő. " ambi74 „Nem kell!!!" lempiUmpi „Balázs színt vinne a csapat játékába, de lelassítaná. Kár, hogy mérhetetlen pénzéhsége miatt csak az araboknál tudott elhelyezkedni, és az a hely nem készteti teljes erőbedobásra. Ha mindenképpen szükség van rá, csereként lehet rá számítani." HajrangandA „Válogatottunk legfőbb erőssége, hogy ha egy véletlenszerűen kiválasztott játékosát kicseréljük bárkire, semmivel sem lesz gyengébb." LI2 „Tény, hogy túl sokat már nem tudna ártani." trikolorS „Dzsudzsák az egyik legjobb bal oldali szélső. Viszont az a poszt robbanékonyságot és gyorsaságot követel meg. Ezek az erények az évek múlásával megkoptak, ezért teszik középre, meg tükörszélsőnek. Viszont azokon a posztokon Dzsudzsák nem tesz hozzá a magyar válogatott játékához. Nekem kedvencem volt Balázs balszélsőként, de így már tényleg nincs rá szükség, sajnos." 5 - 3 Vagy mégsem? A West Ham-Tottenham angol Ligakupa-meccsen egy hazai szurkoló bizonyára több életet szeretett volna látni az övéi játékában, de hiába, a vendégek 3-1-re nyertek, a drukker pedig talán éppen ezzel a halloweenjelmezzel minősítette Arthur Masuaku és társai teljesítményét. REUTERS udták, hogy Bauer Rudolf nemcsak diszkoszt vetett, hanem búzát és kukoricát is? A magyar sport történetének első atléta olimpia bajnoka élete jelentős részét a gazdálkodásnak szentelte, már az 1900-as párizsi játékokra is mint a Magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatója készült fel, és sikere után egy Fülöpszállás melletti pusztán telepedett le, ahol növénytermesztéssel kereste a kenyerét. Aranyérméért soha egy fillért sem kapott, igaz, nem is tartott rá igényt, mert tisztán csak a mozgás öröméért sportolt, nem is akart, nem is próbált ebből megélni. Párizsban 36.06 méteres eredménnyel nyert, ami legalább akkora szenzáció volt, mint az a technika, amivel eldobta a sportszert. Az akkor 21 éves sportoló nem indult addig külföldön versenyen, talán ezért is történhetett meg az a malőr, hogy az eredményhirdetéskor a zenekar az amerikai himnuszt kezdte el játszani a tiszteletére. Ami pedig a stílusát illeti, nos, Bauer a ma is ismert fordulásos technikát használva vetette el a diszkoszát, ami akkor merőben újszerűnek, mondhatni, forradalminak hatott. A kordivat szerint ugyanis úgy kellett dobni, ahogy azt Maron híres szobra is ábrázolja. Bauer később azt magyarázta, önmaga fejlesztette ki az új módszert, mert rájött, hogy ha a századforduló kedvelt és általa is előszeretettel művelt csapatjátékában, az úgynevezett füleslabdában (két tíztagú csapatjátszotta, a kemény labdán bőrszalagból varrt fülek voltak) alkalmazott továbbítási módszert használja, messzebbre száll a szer. Hogy valóban innen jött-e az ötlet, ma már ellenőrizhetetlen, főleg mert a párizsi ezüstérmes, a cseh Frantisek Janda Luk is magát tartotta a forgásos dobás kifejlesztőjének, és szerinte Bauer is tőle leste el a technikát egy budapesti viadal során. De bárhogy is volt, Bauer száztizennyolc évvel ezelőtti elsőségén ez nem változtat. Mint ahogyan azon sem, hogy a magyar sport második olimpiai bajnoka a távozó aranyérmesek között is megtartotta a kettes számot: Tersztyánszky Ödön után ő hagyott itt minket a leggyorsabban. 1932-ben hunyt el, 53 esztendősen. És ha már Tersztyánszky Ödön, azt tudták, hogy Amszterdam kétszeres kardvívóbajnokát éppúgy a kényszer tette balkezessé, mint a szintén kétszeres aranyérmes sportlövő Takács Károlyt? Tersztyánszky hivatásos katona volt, szolgált az első világháborúban, és az ottani „kalandjai” kis híján a vívópályafutása folytatásába kerültek. A harcokban többször is megsebesült, majd orosz hadifogságba került, ahol viszont nem érezhette magát túl jól, mert többször is szökni próbált. Egyik ilyen alkalommal súlyos sérülés érte a kezét, a jobbat, ami csak azért tűnt elsőre tragikusnak, mert Tersztyánszky történetesen jobbkezes volt. Ám ő nem esett kétségbe, hanem szép lassan, türelmesen, de szisztematikus gyakorlással átszoktatta magát balkezessé, mindezt huszonnyolc éves fejjel. Tíz évvel később, 1928-ban aztán így, a „rosszabbik kezével" lett egyéniben és csapatban ötkarikás aranyérmes. Tersztyánszky nemcsak a fegyverrel bánt mesterien, hanem a tollal is: nyelvtehetségét kamatoztatva Heinrich Heinét fordított németből magyarra, egy Dosztojevszkij-regényalakról pedig tanulmányt írt. Bőven megélhette volna, hogy az 1968-as és az 1952-es olimpián a sportlövő Takács Károly, talán az ő akaraterejéből is erőt merítve, úgy tudta megnyerni a gyorstüzelő pisztoly bajnoki címét, hogy egy 1938-as kézigránát-baleset leszakította a jobb kézfejét. Takács viszont - ahogy ezeken a hasábokon néhány hónappal ezelőtt Ballai Attila publicisztikájában méltatta - csodaszámba menő akaraterővel és kitartással bal kézzel is megtanult úgy lőni, ahogy mások talán egy élet leforgása alatt sem. MAGYARORSZÁGNAK HÁROMSZÁZKÉT OLIMPIAI BAJNOK SPORTOLÓJA VAN, SZÁZNEGYVENKILENCEN AZONBAN MÁR NEM ÉLNEK. A HALOTTAK NAPJÁN NÉGYÜK SZELLEMÉT MEGIDÉZTÜK, S MA REMÉLHETŐLEG A TÖBBI SZÁZNEGYVENÖT ARANYÉRMES IS SOKAKNAK AZ ESZÉBE JUT. Tersztyánszkynak viszont nem adatott meg a „sorstárs” sikere, mert 1929 nyarán, 39 esztendősen Solymárnál olyan súlyos motorbalesetet szenvedett, hogy abba néhány nap múlva belehalt. Hát azt tudják-e, hogy Weisz Richárd egy órán át birkózott a döntőben a sportág első magyar olimpiai címéért? Weisznek nem adták gyorsan a sporttörténeti aranyérmet Londonban, egy jó órát kellett a szőnyegen izzadnia, és nem csak azért, mert a szervezők, megtartva a klasszikus ógörög hagyományokat, szabadtéri helyszínre álmodták a birkózóversenyeket A döntőben az oroszok (amúgy orvosként dolgozó, versenyzője) Alekszandr Petrov várt rá, aki több mint egy fejjel volt magasabb a magyar sportolónál. Az első hét perc ennek megfelelően „tapogatózással" telt el, amit a mérkőzésvezető azzal bosszult meg, hogy mindkét főszereplőt megintette. Ettől Weisz kapta össze magát, és az első „félidő" 15. percében földre vitte riválisát, ám hiába látszott tusnak az akció, Petrov vállai a zónán kívül értek talajt, így az akció érvénytelen lett. Következett tíz perc ráadás, majd az újabb húszperces második felvonás. Ebben Weisz pontelőnyre tett szert, így ötvenpercnyi tusakodás után a nézőtér joggal kezdte el ünnepelni, ám a mérkőzésvezető úgy gondolta, van még kraft a két legényben, rájuk fér egy újabb, tízperces hosszabbítás. Ez viszont már mindkét nehézsúlyú számára maga volt a szenvedés, a korabeli beszámolók szerint csak lézengtek a szőnyeg közepén, mint az őszi legyek a meleg szobában, így amikor vége lett az egyórás birkózásnak, mindketten boldogan csaptak a levegőbe. Weisz azért, mert nyert, Petrov meg azért, mert végre vége lett. A magyar bajnok ott és akkor még nem tudta, hogy az ő sportolói karrierjének is befellegzett, mert 1909-ben, egy évvel London után Budapesten kiállt a korszak legjobb hivatásos versenyzője, a német Cziganiewitz ellen, és őt is legyőzte. Fájdalom, az akkori atlétikai szövetség (odatartoztak a birkózók is) ezt úgy értékelte, hogy Weisz is beállt a profik közé, ezért eltiltotta az amatőr versenyzéstől, így elúszni látszott az 1912-es címvédés lehetősége is. A stockholmi játékok előtt aztán a túl szigorú bizottsági tagok átértékelték álláspontjukat, és mégis megadták volna a magyar bajnoknak az újrázás lehetőségét, csakhogy Weisz addigra már felhagyott az edzésekkel, így maradt a veszett fejsze nyele és a civil élet. Amibe sok minden belefért: tengerészeti szolgálat, cirkuszi díjbirkózás, kávékereskedés, edzősködés, versenyszervezés, sőt egy időben annak a Japán kávéháznak is Weisz volt a vezetője, ahol 1937-ben József Attila megírta a Születésnapomra című (vö. „... e kávéházi szegleten") versét. Weisz utolsó születésnapját 1945-ben ünnepelhette meg, a háború és az ostrom alatt legyengült és megbetegedett, s december 4-én, 66 évesen örökre elment. És azt tudták, hogy a 106 éve, Stockholmban, hadipuskában első helyen végző Prokopp Sándor alapesetben ki sem utazhatott volna a játékokra, mert elrontotta az utolsó hazai próbaversenyét, ám a helyén számításba vett magyar sportlövőt nem engedte a munkahelyéről a főnöke? Pedig így történt: a Kassán született sportlövő, ahogy arról Kő András számolt be egy hat évvel ezelőtti Magyar Nemzet cikkében, az olimpiát megelőző esztergomi próbaversenyen gyengén teljesített, aminek következtében nem tették be a Stockholmba utazó csapatba, csak tartalékként számoltak vele. Igen ám, de a biztos olimpiai résztvevőnek gondolt Hammersberg Gézát nem engedte el a főnöke a munkahelyéről(!) holmi olimpiai lövöldözés"kedvéért, így szegény hoppon maradt. Prokopp viszont élt a váratlanul tálcán kapott lehetőséggel, és kvázi beugróként nyerte meg a hadipuska 300 méteres versenyszámát. Az 1966-ben, 77 éves korában meghalt Prokopp sikerét egyébként nemcsak a magyarok, hanem a mai Szlovákia is nagyra tartja, talán ennek tudható be, hogy az ottani olimpiai bizottság, a magasfalui születésű Halmay Zoltánnal együtt az ország olimpiai aranyérmesei között tartja számon... A NOB azonban igazságot szolgáltatott a javunkra. Iliss Szellemidézés BERTA Mihály 2018. november 2., péntek nemzetisport