Nemzeti Sport, 2019. január (117. évfolyam, 1-14. szám)

2019-01-02 / 1. szám

BODNÁR Zolán : kerülgessük tovább a forró kását: ha igazán felhőtlenül vidám szilveszteri visz­­szatekintést szeretnénk olvasni az egy év múlva megjelenő Nemzeti Sportban, futballválogatot­­tunknak ki kell vívnia a kijutást az első - részben - magyar rendezésű Európa-bajnokságra” - ezt írta szilveszteri lapszámunk Széljegyzetében fő­­szerkesztőnk, Szöllősi György. Erős a gyanúm, hogy a Ferencvárosnál az újévi koccintásnál is egy erre rímelő kívánság fogal­mazódhatott meg, valahogy így hangozhatott: „Ne kerülgessük tovább a forró kását, ha igazán felhőtlenül vidám szilveszteri visszatekintést sze­retnénk egy év múlva, NINCS MESE, SEM KERÜLGETETT FORRÓ KÁSA.. futballcsapatunknak be kell jutnia valame­lyik európai kupa cso­portkörébe." Minden tett, minden jel és Kubatov Gábor klubelnök évértékelő beszédé­nek több mondata is erre utal. Ha a tetteket nézzük, nem gyakori a futballvilág­ban, hogy a bajnokság első helyezett csapatánál az ötödik forduló után, a négy győzelmet követő első döntetlennél menesztik az egyébként öt éve bizalmat kapó vezetőedzőt. Ám nem titok, Thomas Dolinak azért kellett távoznia, mert a klubvezető­ség évek óta kifejtett minden erőfeszítése ellenére sem sikerült az áttörés a Fradinak a nemzetközi porondon. És a szavak hasonlóan sokat sejtet­nek: „Nagy átrendezés előtt áll az első keretünk, lesznek fájdalmas döntések (...) A nemzetközi si­kerekhez radikális változtatásokra lesz szükség” - fogalmazott a bajnokságot továbbra is biztos előnnyel vezető zöld-fehérek elnöke. Nincs mese, sem kerülgetett forró kása. Kubatov Gábor nyíltan elmondta azt is, hogy bár nagyon szeretnének rendszeresen öt-hat magyar játé­kost játszatni, ennek a kívánalomnak nem lesz könnyű megfelelni, hiszen például ukrán után­pótlás-játékost feleannyiért lehet venni, mint magyart. Azt már mi tesszük hozzá, talán nem is rosszabbat. Nem állítjuk, hogy a Ferencváros másolni készül, mindenesetre a receptért nem kell túl messzire mennie: a Mal Vidinél a szerb Marko Nikolicsban megtalálták az edzőt, aki pedig megkapta a pro­jekthez azokat az általa ismert - főleg délszláv - játékosokat, akikre szüksége volt. A Fradinál most az ukrán vonal erősödik, ezt bizonyítja, hogy Szerhij Rebrov vezetőedző Ivan Petrjak mel­lé most megkapta Ihor Haratint és a fehérorosz Mikalaj Szihnyevicset a keretébe. Az idén 120 éves lesz a Ferencváros. A 30. baj­noki cím elérhető közelségben van. De mindenki tudja, hogyan lehet teljes az ünnep. V­4 HÍRÜL ADTUK, HOGY ROBERT LEWANDOWSKI, A BAYERN LENGYEL FUTBALLISTÁJA MÜNCHENI MARAD. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Niwhya „Ennek nagyon beletörődöm szaga van." 5 „Az ügynöke nem tudta összehozni neki a nyáron az áhított transzfert, ezért marad, és boldog a BM-nél továbbra is." csak a Bayern „Szerintem ez látszik is a játékán. Sohasem volt még ennyire csapatjátékos, mint az elmúlt meccseken. Ez a Bayern jelenleg a bajnok­ságért küzd. Minden más hatalmas meglepetés volna. Főleg, hogy a Pool jön szembe a Bajnokok Ligájában." Josephu 2007 „Lewa a nyáron menni akart, de a nagy kluboknak egyáltalán nem kellett. Népie­sen, savanyú a szőlő..." toto20 „Ha nem lett volna a Dortmund, még min­dig a lengyeleknél lenne." HUNSon „Igazából a Bayernben nagyon jó helyen van, az a csapat mindig BL-esélyes lesz (még ha most nem is megy neki annyira). Nem is fi­atal már, nem is tudom, hova tenne lehetősége elmenni, ahol meg is érné neki." JAX SoN „Szóval elfogadta, hogy ő már nem fog BL-t nyerni. Jelenleg a Bayern a közelében sincs ennek. S nem Kovac, hanem a keret miatt." mindorokkebayern „ Nagyon jó hír! A BL-ről csak annyit, nyugtával dicsérjük a napot!" A­­KI 1­911.12. műi­attHírei:K-te­­2*114.46 Bayern: Lewandowski már nem gondolkodik váltáson 2019. január 2., szerda a Nmzetisport APUCI fel iOJL.jgv.fei Új hősökre várva magyar sport szereplői, hívei, krónikásai gyak­ran és lendületesen lépnek ki a jelenből, akár a dicső vagy emlékeikben ilyennek megőrzött múlt, akár a reményteljes jövő felé. 2019-et például - részben a szocialista időkből belénk rögzült négyéves olimpiai ciklusok miatt - a tokiói nyári játékok előtti esztendőnek tekintjük. Miközben a modern ver­senysportban mindig ma van, a mérkőzés, az Eb, a vb normális esetben nem egy majdani feladat eszköze, ha­nem mostani cél, mindennap új hősök tűnnek fel, és ré­giek el. Gondolkodásmódot és tempót kell tehát váltani, hiszen az új év nem is ránk köszönt, inkább ránk „ront”: már ma este Győr-Ferencváros női kézilabda-rangadót rendeznek, e sportág női szakágában az egész földke­rekségen nincs még egy ehhez fogható nemzeti bajnoki mérkőzés. Ha csak kicsit előrébb tekintünk, az idén Budapest Európa sportfővárosa, és e remekül csengő címet illik valós tartalommal megtölteni. Négy sportágban, csupa egykori vagy mai „hungarikumban", asztaliteniszben, vívásban, kajak-kenuban és öttusában világbajnokságot rendezünk, és ha Hosszú Katinka úszót vagy Bácsi Péter birkózót kérdezik, közelmúltbeli tapasztalataik alapján azt vallják, nincs annál becsesebb, felemelőbb, mint hazai közönség előtt vb-t nyerni. Hozzáteszem, nekünk sincs annál becsesebb, felemelőbb, mint a világ legjobb­jait legyőző bajnokainkat itthon ünnepelni. Ha 2019-et címkézni kellene, a fentiek mellett és el­lenére mégis úgy fogalmaznék: labdarúgó Európa-baj­­nokság előtti esztendő. E minősítés eddig persze nem is létezett, soha le sem írtuk, de azért nem, mert még soha nem „társrendezhettünk” kontinenstornát futball­ban. 2020-ban ez is megtörténik majd, és válogatottunk­nak az olimpiai eszme alaptézise adhatja meg a most különösen érvényes jelszót: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Elmondhatatlanul az. Kissé túldra­matizálva a helyzetet, Bill Shanklyt idézem: „Egyesek szerint a futball élet és halál kérdése, de én ezzel nem értek egyet. Sokkal, de sokkal több annál.” Esetünkben még ez egyszer az lehet, hosszú évek óta először és ta­lán utoljára azért, mert a Puskás Aréna a jövő nyári négy Eb-mérkőzésre születik újjá. Ezért ha e rendkívül, való­színűleg soha vissza nem térő alkalmakkor nem a ma­gyar, hanem mondjuk a szlovák válogatott vonzza majd a nézőket Szombathely és Békéscsaba helyett Nyitráról és Liptószentmiklósról, akkor a labdarúgásunkra és létesít­ményeire szánt minden forint többszörös erővel kérdő­­jeleződik meg. (Csupán zárójeles, a témához áttételesen illeszkedő megjegyzés: ezren százféle ötletet adtak már arra, mire költsük ezt a pénzt, defibrillátorra, kórházi ágyra, oktatási eszközökre, de azt még soha senki nem javasolta, hogy tegyük be a kasszába.) Tökéletesnek mondható dramaturgia, hogy az Eb­kvalifikációs sorozat március 21-én Nagyszombatban éppen szlovák-magyar rangadóval rajtol. Három napra rá aztán a vb-döntős horvátokat fogadjuk, és mindkét mérkőzésre igaz, hogy sokat még egyikkel sem ve­szíthetünk, de ezzel is, azzal is rengeteget nyerhetünk. Ötösünk további tagja Wales és Azerbajdzsán, az első kettő jut tovább. Jó vagy rossz sorsolásról mindig csak saját erőnk ismeretében érdemes és értelmes beszél­ni, ezt egy ízben Szántó Öcsi bácsi, ökölvívó szövetségi kapitányunk igen szemléletesen így fogalmazta meg: „Érdekes, mindig Kovács Kokónak volt a legjobb sor­solása.” E logika szerint labdarúgó-válogatottunknak igazán kedvező sorsolása nem lehet, de reménytelenül pocsék vagy esélyt adó igen. A mostani mindenképpen ez utóbbi kategória, ráadásul Marco Rossi személyében végre képességekben és szándékokban is méltó szövet­ségi kapitányunk van, és két és fél évi bolyongás után a nemzeti együttesbe is visszatérni látszik a lélek. I.JJA SPORTOT NEMCSAK AZÉRT LEHET SZERETNI, AMI MEGVAN BENNE, HANEM AZÉRT IS, AMI NINCS. ÉS EZ AKKOR IS IGAZ, HA 2019-BEN EGYETLEN ÉRMET ÉS MECS­­CSET SEM NYERÜNK. AZÉRT PERSZE INKÁBB NYERJÜNK! Ha csapatunk sikerrel veszi az Eb-selejtezőt, kis túl­zással nem történhet idén annyi rossz a magyar sport­ban, hogy egészen elrontsa a szánk ízét. Ha bukunk, akkor viszont nem érhet annyi pozitív hatás, hogy meg­édesítse. Ettől persze még érthetően mindenkinek - vezetőnek, ■edzőnek, játékosnak,a szurkolónak-- a saját sportága,­­sikere vagy kudarca a legfontosabb. Mert 2019 valóban olimpiai kvalifikációs év is, és Tokióban csak az nyerhet érmet, aki ott van. Eme négy csapatunk is reménnyel pá­lyázik - kézi- és vízilabdában is mindkét szakág -, a dup­la dupla pedig legutóbb 2000-ben Athénban jött össze. Részletesebb esélylatolgatás még indokolatlanul ko­rai, azok az idők már sohasem jönnek vissza, amikor akár másfél esztendővel az 1992-es barcelonai játékok előtt is úgy kalkulálhattunk, hogy Egerszegi három arany, Darnyi kettő, az már az indulásnál öt. Hogy a 2016-os riói triplázók közül Tokióban mire mehet Hosszú Katinka és Kozák Danuta, az most még több ismeretlenes feladvány, a vívás, Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron hitbizo­­mánya ráadásul sokkal inkább a pillanat művészete. A tokiói játékok idején e négy hérosz már egyaránt túl lesz harmincadik születésnapján, a hölgyek esetében érjük be annyival, ki kevesebbel, ki többel. Ma annyi biztos, hogy Berecz Zsombor és Érdi Mária vitorlázó révén van két olimpiai kvótánk. A sportot egyébként is érdemes a napi eredmények­től, eredménytelenségektől függetlenül szeretni. Sőt, úgy érdemes igazán. Önmagában, önmagáért. Mint az amerikai profi kosárlabda, az NBA, az angol krikett, a finn jégkorong, az ausztrál foci hívei. Akiket nem az elő­ző napok, hetek győzelmei, vereségei vonzanak-taszí­­tanak, ők a pénztárnál éves, lélekben életre szóló bér­leteket „váltanak”, hosszú távra kötelezve el magukat kedvenc sportágukhoz, klubjukhoz. Azért nem ingadozik a nézőszám, mert nem ingadozik a kötődés, a ragasz­kodás sem. Az amúgy remek magyar szurkolók jelentős része a sikert jobban szereti a sportnál. Pedig a sport az, amely ebben a naponta változó, forduló, alig követhető világban a legtöbbet megőrzött állandó értékeiből. Ezt pedig nem lehet túlbecsülni. A sport közösségeket hoz létre, tart fenn és erősít, klubokon, városokon, országokon belül és átívelően, számos egyéb területen már meghaladottnak hitt, mon­dott eszményeket képvisel. A sportban, ha nem is egyen­lők az esélyek - aki ezt igényli, elfelejti, hogy a képes­ségek sem azok -, de a feltételek igen, ebből adódóan kevés kivételtől eltekintve győz a jobb. Vagy legalábbis az eltökéltebb, olykor a szerencsésebb. Mert ne tagad­juk, szerencsésnek lenni is roppant hasznos, ráadásul tanulhatatlan erény. A sportágak jelentős részében szá­zadmásodpercek, centiméterek, egyéb módon számsze­rűsíthető végkifejletek döntenek, és az eredményt kiírják a táblára, a kijelzőre. A közélet számos egyéb terepével szemben itt elképzel­hetetlen, hogy a mérkőzés lefújása után az alulmaradó fél azonnal és folyamatosan újrajátszást követeljen, egyetlen alapos és racionális érv nélkül, csupán azért, mert megint veszített, és az fáj neki, ráadásul a győztest sem szíveli. Ugyancsak elképzelhetetlen, hogy a célba körhátránnyal éppen csak betámolygó futó gratuláció helyett azt üzen­je az utcahosszal elsőnek, rettegjen tőle, mert ezután is végig a nyomában liheg majd. Másrészt az is igaz, hogy a bajnoknak üdvös gesztusra várás helyett gesztust kez­deményeznie, ő tehet a legtöbbet a verseny, a mérkőzés nemes, de minimum sportszerű légköréért, a vesztesnek mindig nehezebb. Természetesen a sportban sem szerethet mindenki mindenkit, nem szoríthat mindenki mindenkinek.­­ De végképp elképzelhetetlen, hogy játékos,szurkoló vagy a média képviselőije hétfőn még azt harsogja, hajrá, Fradi, mocskos lilák, kedden már azt, mocskos Fradi, szerdán pedig ezért Újpesten lelke­sen üdvözöljék, és a vezér tisztét testálják rá. A példákat egész álló esz­tendőn át sorolhatnánk, de felesleges. Ennyiből is nyil­vánvaló, a sportot nemcsak azért lehet szeretni, ami megvan benne, hanem azért is, ami nincs. És ez akkor is igaz, ha 2019- ben egyetlen érmet és meccset sem nyerünk. Azért persze inkább nyerjünk! BALLA! Attila A lovasok a pályán búcsúztatták az óévet: a hagyományos Ügetőszilveszteren épp Hajnal Tibor (balra) és Kelemen Tamás csatázik a Kincsem parkban. O­R­MÓNUS Lajos

Next