Nemzeti Sport, 2019. március (117. évfolyam, 73-88. szám)

2019-03-16 / 73. szám

nemmu­isport 2019. március 16., szombat EGYESÜLT ÁLLAMOK CONCACAF BL Mérföldkövet értek el Története legjobb szereplésével büszkélkedhet az elődöntős Sporting Kansas City, NÉMETH KRISZTIÁN KÉT GÓLT SZERZETT, Baráth Botond pedig gólpasszt adott az Independiente ellen. M­agyarok repítették a Sporting Kansas Cityt a CONCACAF BL elődöntőjébe! Az amerikai együttes mindhárom magyar játékosával a kezdőcsapatában 3-0-ra legyőzte hazai pályán a panamai Independi­­entét a negyeddöntő visszavágóján, s 4-2-es összesítéssel bejutott a leg­jobb négy közé. Noha Sallói Dánielt sérülés miatt lecserélték a találkozó 21. percében, másik két honfitár­sunk ellenállhatatlanul futballozott: Németh Krisztián duplázott, míg Baráth Botond gólpasszt adott ma­gyar társának az első gólnál. Peter Vermes, a Sporting KC vezetőedzője elégedetten értékelt. „Végig higgadtak maradtunk, egyetlen percig sem estünk két­ségbe, pedig az első mérkőzésen vereséget szenvedtünk - nyilat­kozta az 52 esztendős szakvezető. - Büszke vagyok a labdarúgó­imra, akik az első gólt követően sem álltak vissza, sőt fokozták a tempót. Taktikusan és okosan futballoztunk. Sohasem jutottunk ilyen messzire a CONCACAF BL- ben, vagyis ez újabb mérföldkő a klub történetében. Nem szeret­nénk ennyivel beérni, ha így ját­szunk, az első hely megszerzése is reális." CONCACAF BL NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ Sporting Kansas City (amerikai) Independiente (panamai) 3-0 (0-0) (Sporting: NÉMETH KRISZTIÁN két gólt szerzett, BARÁTH BOTOND gólpasszt adott, SALLÓI DÁNIELT a 21. percben lecserélték) Továbbjutott: a Kansas City, A 12-vel A Sporting KC egyetlen egyesült ál­lamokbeli csapatként lesz ott az elő­döntőben, és a mexikói Monterreyjel csap össze. A másik ágon mexikói házi elődöntőt rendeznek, a Tigres a Santos Lagúnával találkozik. T. Á. Ragyogó formában van a sportingos Németh Krisztián fotó: sportingkansas.com GÖRÖGORSZÁG JÁTÉKOSSORS­Ai kihívást talált Korhut Mihály örül, hogy az Arisához szerződött, és klubcsa­patával, valamint a válogatottal is eredményes lenne. K­ét hónap telt el azóta, hogy Korhut Mihály az izraeli Hapoel Beer-Sevát elhagyva a görög Arisz Szalonikihez igazolt. A balhátvéd állítja, jobban nem is dönthetett volna, szavait bizonyítja, hogy új csapatában a kezdetektől alapem­berként számítanak rá. Az utóbbi kilenc bajnoki mérkő­zés mindegyikén kezdő volt, öt alkalommal vé­gig játszott, háromszor a hajrában cserélték le, egyszer a félidőben. „Kellett már a vál­tás az Izraelben töltött két és fél év után - mondta lapunknak a harmincéves futballista. - Sze­rencsére gyorsan zajlott minden, három-négy nappal azt követően, hogy elkezdődtek a tárgyalások, már alá is írhattam a szerződé­semet. A döntést megkönnyítet­te, hogy az Arisz nagyon szerette volna, hogy nála folytassam. Az edző az első pillanattól kezdve számít rám, a csapattársaktól és a szurkolóktól kedvező visz­­szajelzéseket kapok, és ez mind pluszmotivációt ad. Ha értékel­nem kellene a január óta eltelt időszakot, úgy érzem, minden a várakozásom szerint alakul." A szaloniki klub nem tartozik a bajnokság legnevesebb csapatai közé, idénybeli szereplésére azon­ban nem lehet panasz. Hat fordu­lóval a zárás előtt a tabella ötödik helyén áll, hat ponttal lemaradva a negyedik­­ Megyeri Balázst és Ugrai Rolandot foglalkoztató­­ Atromitosztól, héttel a harmadik AEK Athéntól. Hogy biztosan ki­léphessen az európai kupaporond­ra, legalább egy hellyel előrébb kellene kerülnie, de lehet, az is elég, ha jelenlegi pozícióját meg­tartja. Ha ugyanis a Görög Kupát olyan együttes nyeri meg, amely a bajnokságban már jogot szer­zett a nemzetközi kupaindulásra, a tabella ötödik helyezettje lesz a befutó. „A Bajnokok Ligája-indulást érő első két helyre már nincs esélyünk, de az Európa-liga következő kiírásában minden­képpen szeretnénk szerencsét próbálni. A dobogón lévő csa­patokkal már nem játszunk, az Atromitosszal azonban igen, sok múlik azon az össze­csapáson. Az Arisz támadó felfogásban futballozik, ami fek­szik nekem, s az is tetszik, hogy a görög bajnokság magasab­ban jegyzett, mint az izraeli, több olyan klub ellen futballoz­hatok, amely nemzetközi össze­hasonlításban is megállja a he­lyét. Kellő kihívást jelent, hogy huzamosabb ideig megálljam a helyem itt. " Korhut Mihály örül, hogy Mar­co Rossi szövetségi kapitány számol vele az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar vá­logatott keretében, amelyhez a játékosok többségéhez hason­lóan vasárnap Telkiben csatla­kozik. Habár a Szlovákia és a Horvátország elleni összecsapás szerinte sem ígérkeznek köny­­nyűnek, reménykedik az ered­ményes szereplésben. „Az Arisz hétfőn játssza kö­vetkező bajnoki mérkőzését, a klubnál szerették volna, hogy én is pályára lépjek, de elfogadták, hogy válogatottbeli kerettagsá­gom miatt kötelesek elenged­ni. A szlovákok ellen paprikás hangulatú mérkőzésre készülök, remélem, szurkolóink belehaj­szolnak minket a jó eredménybe, és hasonlóban bízom idehaza a horvátok ellen is. Ha kellően egységesek leszünk, elkaphatjuk a rajtot." N. ZS. ÉVE légióskodik Korhut Mihály 3 Korhut Mihály hamar alapemberré vált az Arisz együttesében labdarúgás 13 1 Győzött­­ a kalandvágy Üdítővel és pizzával búcsúzott társaitól az Újpest 24 esztendős támadója, akinek IMPONÁL, HOGY A FELJUTÁSÉRT KÜZDHET az ázsiai országban, ám tudja, visszaigazolást csak néhány hónap múlva kaphat. BABJAK BENCE Már Dél-Koreában? Igen, péntek reggel indultam Ázsiába - mondta az újpesti csatár, Novothny Soma, aki decemberig a dél-koreai másodosztályban szereplő Puszan Ipark FC-ben szerepel kölcsönben. - Szombaton az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok várnak rám, majd aláírjuk a papírokat. A csapattársai mikor tudták meg, hogy távozik? A csütörtök délelőtti közös reggelinél közöltem velük. Néhányan meg­döbbentek, volt, aki azt hitte, csak tréfálkozom. Aztán amikor elkezdtem egyenként elbúcsúzni tőlük és a stáb­tagoktól, már mindenki elhitte, hogy valóban klubot váltok. Az edzés után gondoskodtam az ilyenkor szokásos kilépőnek számító üdítőről és pizzáról, majd sok sikert kívántunk egymásnak. Januárban visszatér Újpestre? A kölcsönszerződésben több opció szerepel, meglátjuk, hogy rövid vagy hosszú távon számítanak-e rám a klubnál. Ez nyilván a teljesítményem­től függ. Mikor került képbe az ázsiai lehetőség? A télen több megkeresés is befutott az Újpesthez Ázsiából, voltak érdeklő­dők, de konkrét írásos ajánlat egyedül a Puszan Ipark FC-től érkezett. A mostani szerződés hetek óta a leve­gőben lógott, az esetleges távozá­somra Nebojsa Vignjevics vezetőedző is utalt, de az a szerződéstervezet, amely mindkét félnek megfelelt, szerdán érkezett meg Újpestre. Akkor vált biztossá, hogy távozom. A klubváltás mennyire befolyásolta a tavaszi teljesítményét? Ezt inkább tavaly nyáron kezeltem nehezebben. Miután az előző idényben tizenhét gólt szereztem, folyamatosan azt hallottam, hogy biztosan távozom Újpestről, és légiósként folytatom. Ahelyett, hogy minden idegszálammal a futballra koncentrál­tam volna, a végül meg sem érkező ajánlaton gondolkodtam, emiatt elmaradtak a gólok, és csak kerestem a korábbi önmagam. Tanultam a hibámból, külön mentáltrénerrel dol­goztam azon, hogy ilyesmi ne forduljon elő többször. Nem nekem kell meg­ítélnem, hogy futballoztam tavasszal, de úgy érzem, nem nyújtottam gyenge teljesítményt. Nem tart attól, hogy Dél-Koreában megreked a fejlődése? Erre csak néhány hónap múlva kapok választ. Talán szomorú, talán meg­döbbentő, de tény, az Újpesten töltött másfél év alatt mindössze egy olyan írásos ajánlat érkezett értem, amely a klubnak és nekem is megfelelő volt, az, amelyet most elfogadtam. Nem arról volt szó, hogy négy-öt csapat kö­zül választhattam, és mivel egyelőre a magyar válogatottnál sem számítanak rám, úgy döntöttem, belevágok. Nem három évre írtam alá, ha nem érzem jól magam, vagy szakmailag nem azt kapom, amire számítok, hat hónap után visszatérhetek. Egyetlen megfelelő ajánlat érkezett, amelyre azonnal rábólintott. Úgy tűnik, mintha mindenképpen távozni akart volna az Újpesttől. Szó sincs erről. Karrierem legszebb másfél évét töltöttem a lila-fehéreknél, harcban álltam a gólkirályi címért, Magyar Kupát és bajnoki bronzot nyertem, valamint életem szerelmét is ekkor ismertem meg. Nem menekül­tem Újpestről, csak nagyon szerettem volna ismét légiósként futballozni, és erre most Dél-Koreában nyílt lehetőség. Jobban motiválja a dél­koreai másodosztály aranyérme, mint hogy az Újpesttel bajnoki éremért harcoljon, és ismét az Európa-ligában szerepeljen? Mindkét cél ugyanannyira motivál. Az Újpesttel mindenáron meg akartam sze­rezni a harmadik helyet, sőt az ezüst­érem sem tűnt elérhetetlennek. Ha múlt szombaton, a Haladás ellen nem életem legrosszabb öt percet kellett volna átélnem, még közelebb lenne a második hely. Ugyanakkor Dél-Korea második legnagyobb városának csapatába szer­ződöm, amely korábban négyszer nyert bajnokságot, és most azért küzd, hogy ismét az első osztályban szerepeljen. Gólokat várnak tőlem, és az első hely az elvárás - ez is épp elég motiváló. Kikérte bárkinek is a véleményét, mielőtt aláírt? Természetesen beszéltem a mene­dzseremmel, Vörösbaranyi Józseffel, néhány idősebb játékossal is, sokat segítettek, de a végső döntést nekem kellett meghoznom. A klubváltás pillanatában sosem tudni, hogy jó döntést hoztunk-e, ez mindig akkor derül ki, amikor már bizonyítani és teljesíteni kell az új csapatban. Mely pillanatokat viszi magával útravalónak Újpestről? Az első derbimen rögtön gólt fejeltem a Ferencváros ellen, az hatalmas élményt jelentett. Emellett felnőttszinten a Mezőkövesd Zsóry elleni bajnokin szereztem először mesterhármast, és persze a Magyar Kupa-győzelem is feledhetetlen emlék marad. Ha jól tudom, az aláírás és a csomagolás között még a lánykérés is belefért. Az egyik budapesti étteremben bú­csúvacsora keretében köszöntem el a barátaimtól, és aztán a társaságtól különválva megkértem a párom, Bella kezét. Mivel igent mondott, vőlegényként és menyasszonyként utazunk Ázsiába. GÓLT szerzett az NB I-es idényben Novothny Soma V!»‘_t 'OMktiva lw*'Autójává Kft. A magyar arany emléke Nem Novothny Soma az első magyar labdarúgó, aki Dél-Koreában próbál szerencsét, a kilencvenes évek elején többen is megfordultak az ázsiai or­szágban. Mészöly Géza 1990 és 1991 között futballozott a Pasco Atoms­­ban, míg Bicskei Bertalan 1991-ben vezetőedzőként bajnoki címig vezette a Daewoo Royalst, amelyben Aczél Zoltán is futballozott. A közelmúltban Feczesin Róbert játszott az ottani élvonalban, a magyar támadó 2017 janu­árjától tavaly nyárig volt a Csonnam Dragons labdarúgója.

Next