Nemzeti Sport, 2019. április (117. évfolyam, 89-103. szám)

2019-04-08 / 96. szám

VOLESZÁK Gábor­ alamilyen különös oknál fogva mindig rokon­­szenvet tápláltam azok iránt, akik a rosszban is képesek meglátni a jót. E tekintetben Radoki János, a Puskás Akadémia - immár csak volt - vezetőedzője belopta magát a szívembe. Még csapata legutóbbi, Kisvárda elleni megsemmi­sítő, kiütéses A-0-s veresége után is eltökélt­ségének adott hangot, amikor nekiszegezték a kérdést, nem tart-e attól, hogy ilyen szereplés után esetleg megköszönik a munkáját. A száját elhagyó határozott „Nem!" tökéletes végszava volt felcsúti pályafutásának. Szó se róla, kommunikáció terén sosem volt elveszett ember. Januári székfoglalójakor aláhúzta, hogy nem tartja magát varázslónak, a rengeteg mun­kában hisz. Majd építészeti meglátásait fejte­gette, mondván: ha valaki házat épít, a pincé­vel kezdi, márpedig a pince nála a védekezést jelenti. Ha csak a bajnoksá­got vesszük (pedig a Soroksár elleni kínos kupabotlás is megérne néhány sort...), Rado­ki János csapata a kilenc bajnokiján kilenc gólt szerzett, miközben tizenhetet kapott. Ebből ne­kem az derül ki, hogy még az alapokat sem sike­rült letennie, nem hogy a pince szintjéig felhúz­nia a falakat. A Puskás Akadémia a szakvezető irányításával a sereghajtó Haladástól három, az aranyra hajtó Ferencvárostól, legutóbb pedig az abszolút újonc Kisvárdától is négy-négy gólt ka­pott - miközben egyet sem szerzett. De van itt más is: Radoki János letámadást és rengeteg sprintet akart látni a csapatától. Ehe­lyett gyakran csak tanácstalanul szaladgáló já­tékosokat és hajmeresztő védelmi, védekezési hibákat láthattunk. Közben az elszántságából és munkakedvéből cseppet sem veszítő szakvezető abban bízott, hogy legalább fél év alatt felszínre hozhatja a csapatában rejlő lehetőségeket. Csak az a baj - mondta még március elején -, hogy miután begyakoroltak valamit az edzésen, a já­tékos két hét múlva elfelejtette, ezért túl sokszor kell ismételnie magát. Ekkor többekben felvetődött a kérdés: csakugyan kizárólag a labdarúgók tehetnek-e a felcsúti mélyrepülésről? Radoki János szavaiból ítélve igen - erre utalhatott a szombati nem. Belátom, szimpatikusabb lett volna, ha kitér arra, hogy a Kisvárda ellen miért nem voltak tiszták a fejek, miért jöttek az újabb hibák, vagy hogy kész-e már a pince. TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A BARCELONA-AT­­LÉTICO MADRID (2-0) SPANYOL BAJNOKI FUTBALLRANGADÓRÓL. AZ INTERNETES POR­TÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Atletico Fanatic „Ami tetszett, hogy 10 emberrel is egész kulturált futballt mutatott a csapat. Tudom, a sok Barcelona- és Real Madrid-szurkoló csak a bajnoki címben tud gondolkozni. Nekünk ez is ha­talmas eredmény. Anyagi lehetőségeink messze elmaradnak, a felét költhetjük, mint a két gigász. Ha minden 10. évben nyernénk bajnoki címet, egy atléticósnak az is maga a mennyország." Beno_ „Bajnoki címet érő három pont Suárez tökéletes csavarásával a La Liga legerősebb csa­patának legyőzésével. Kemény dió volt az ATM, mint mindig!" Darth_Maul „Abszolút jó ítélet született, egyszer s mindenkorra le kellene számolni a bíró képébe üvöltözéssel. Simeone és a többiek az Atléticónál pedig igazi sportemberek, nem sírnak az ítélet ellen, nem a piros lapra fogják, nem bíróznak, hanem tisztességgel viselik a vereséget. Büsz­kék is tehetnek magukra, hogy 10 emberrel is így játszottak a világ egyik legjobb csapata ellen, és csak Suárez és Messi zsenialitásának köszönhe­tően kaptak ki. Oblak elképesztő formában véd, hihetetlen képességei vannak. ” NEM TARTJA MAGÁT VARÁZSLÓNAK. )!_“’ Hangos Himnusz és győzelem Korok, gaza van Németh Antalnak, a tehetségek jövője nem három meccsen múlik. Az Eb-selejtező elit­körében egy ponttal záró, utolsó helyezett, gólt nem szerző U19-es labdarúgó-válogatottunk szö­vetségi edzője ugyanakkor lapunknak adott interjújá­ban elmondta, min múlhat. Pontosabban végigvette, mi vezetett ahhoz, hogy a norvég, a német és a horvát ifjak megelőzzék a mieinket. Elmondása szerint rengeteg múlott a horvátok elleni meccsen (0-2), amikor a második gól után­­ idézem: „A játékosok lélekben feladták. (...) Utána már nem volt a srácokban kellő lelki- és mentális erő, hogy fel­­álljanak a padlóról.” Ezenkívül az riválisok fizikai fö­lényben voltak és egyáltalán „a nagy átlagot tekintve az ellenfelek testileg és mentálisan is érettebbek. Ezek a magyar fiúk talán két-három év múlva lesznek izom­­zatilag, csontozatilag és mentálisan olyan állapotban, ahol most az ellenfelek tartanak." Két-három év múlva - ennyi tehát a lemaradásuk kortársaikhoz viszonyítva, testileg és lelkileg, ami ugyebár csak háttér. A futballtudáshoz képest. Németh Antal azt is becsülettel elmondja, hogy „ha kijutottunk volna, a problémák ugyanúgy léteznének, ígéretes játékosaink vannak, gyenge pontokkal”. Igen ám, de ha kijutunk, akkor nem valószínű, hogy a hibák­ról, a gondokról sok szó esne. Ünnepelnénk a gyereke­ket, ahogy lelkesen köszöntöttük az U17-es csapatot, amely ott lesz az Európa-bajnokságon. Mielőtt tovább­mennék, megemelem a kalapom Preisinger Sándor előtt. A társaság edzője az emelkedett hangulat ellené­re is elárulta, hogy a csoportgyőztes belgáktól azért is kaptunk ki, mert „voltak fizikai korlátaink", ezért (is) „a helyén kell kezelni a kijutást, az esélyeket” az írországi Eb-ről szólva. Nem hiszem, hogy sokan felfigyeltek Preisinger edző önkritikus (fél)mondataira, az öröm ilyenkor rendre félresöpri a realitást. Pontosabban csak utólag, egy-egy kudarc után derül ki, hogy valami nem stim­melt. Ez nem újdonság, legyen elég csupán futball­­történetünk legjobb válogatottjára, az Aranycsapatra utalnunk. A berni (vesztes) döntőig minden szép és jó volt körülöttük, ám utána... Szakmailag persze nem lehetett belekötni a játékosokba, a vezetőkbe, hiszen fantasztikus tudású futballistákról volt szó és persze fantasztikus eredményekről, ám a világbajnoki döntő elvesztése volt akkora sokk, hogy lassan-lassan elő­kerüljenek az addig legfeljebb lesben álló kritikusok, mi több, ellenségek. Nagyot fordult a világ az „évszázad mérkőzése” (1953) után 1955-re. Az angolok elleni legendás 6:3 után kitüntetés kitüntetést követett, a szövetségi kapi­tány, Sebes Gusztáv például „a magyar labdarúgósport fejlesztése terén hosszú időn át kifejtett munkájának elismeréséül” kapta meg a Munka Vörös Zászló Érdem­rendjét, míg segítője Mándi Gyula „a válogatott csapat technikai felkészítésében elért kiváló eredményei elis­meréséül” vehette át a Munka Érdemrendet. A szakmai rész az indoklás jóvoltából csak itt volt tetten érhető, mert egyébként, a kor szellemének megfelelően a po­litikai oldal dominált. Mert azzal senki sem foglalkozott, legalábbis a nyilvánosság előtt, hogy a csapat mivel lepte meg az angolokat (Hidegkúti hátravont szerepe, a két szélső gyakori helycseréje például), annál több szó esett arról, mekkora dicsőség ez „a béke és a szocializmus ügyé­nek”. Akkora, hogy a Lőrinci Hengerműben „Mi, a Zaja Ifjúsági Brigád tagjai elhatároztuk, hogy a hat gólra a terv hattonnás túlteljesítésével válaszolunk”. Az sem véletlen, hogy a Népsport beszámolója szerint, amikor a budapesti visszavágón (7:1) Tóth II József megsze­rezte a magyar csapat ötödik gólját, Sebes kapitány odafordult Mándihoz: „Derék fiú ez a Jóska. (...) A mun­kahelyén is kiváló.” GONDOLOM AZT 15, HÁNY ÉS HÁNY FUTBALLEDZŐ ESNE MOST NEKEM SZÍVESEN A VÉLEMÉNYEMÉRT, PERSZE SZIGORÚAN TUDOMÁNYOS ALAPON. MERT AZ A LEGFONTOSABB. A TUDOMÁNYOS, MEG AZ ALAP­KÉRDÉS, HOGY A LABDA IS TUDJA-E. * '.VCT| Aztán 1954 végén, egyértelműen a világbajnoki cím elmaradása miatt már ott tartottunk, hogy a „sporto­lóink között az általánosnál elterjedtebb a burzsoá gondolkodás és magatartás". Aminek oka „az edzők gyenge politikai és szakmai felkészültsége” is. Az igazi támadás azonban 1956-ban indul be, amikor már az eredmények sem jöttek. Sebes válogatottja júniusig egyszer sem nyert, háromszor kikapott, két döntetlen mellett. A Szabad Nép vezércikke adta meg az alaphan­got, úgymond, visszamenőleges kritikával, mondván, a „labdarúgás messzemenő túlértékelésével a magyar sportéletnek mindig a fényes oldala maradt az előtér­ben, ez jólesett, ez hasznos volt, ez egyeseknek még ugródeszkául is szolgálhatott - a súlyos hibák, a mu­lasztások, a fogyatékosságok szerényen meghúzódtak a sikerek árnyékában". A pártlap Sebes Gusztávot is megszólította, az volt a véleménye, hogy „csak formálisan gyakorol önkritikát, de valójában nem érdekli őt tíz- meg százezrek véle­ménye. Ezt mutatja az is, hogy jobbára csak amolyan »álproblémáról« szól nyilatkozatában, s csak felülete­sen érint egyes fontos kérdéseket”. A sporthivatal és az MLSZ közös határozatban állította pellengérre Sebest („Egy személyben szervezője és összeállítója volt a csapatnak”) és a játékosokat, mert a „visszaesés (...) a válogatott csapat tagjainak helytelen magatartásából és a válogatott csapat körül tevékenykedők helytelen módszereiből következett be”. Jut eszembe minderről Faragó Tamás örökbecsűje. Az olimpiai bajnok pólósklasszis szerint ugyanis az emberbe nem akkor rúgnak bele, amikor kell, hanem amikor lehet. Tudom én, hogy sem a siker, sem a kudarc után nem könnyű a földön maradni. Mégis illene, sőt kellene, hi­szen - visszatérve a kiindulóponthoz - tizenévesekről van szó, akik még jócskán pályafutásuk elején tartanak. Sőt a legelején, legalábbis ha az ellenfeleket nézzük. Például az U17-eseknél bennünket simán legyőző bel­gáknál bizonyos Jerémy Doku már öt meccsen játszott az Anderlechtben, nálunk pedig az MTK-s Zuigéber Ákos még csak álmodozik arról, hogy a nagycsapatban szerepeljen. Megjegyzem, az ő nevét is csak azért is­merik többen, mint a társaiét, mert a norvégokat és a bosnyákokat is az ő góljával győztük le. Németh Antal egyébként azzal is magyarázza, hogy az ellenfelek fölénk nő(het)nek, hogy más a biológiai élet­koruk, mint a mieinknek. Erről legyen elég annyi, hogy nem a születési idő határozza meg, hanem a szervezet állapota. Nos, Németh edző szerint ebben voltak jobbak az ellenfelek, azt mondja, hogy „ennél a korosztálynál szívesen megnéznék egy olyan felmérést, amely meg­mutatja a valós biológiai életkorukat". Mármint a mi­einknél. Nekem is meggyőződésem, hogy tanulságos lenne egy ilyen vizsgálat, nem is nagyon értem, miért nem került még rá sor, elvégre - ahogy visszatérően hallom, olvasom - ki tudja, hányféle gép, műszer, fel­mérés segíti az ifjak felkészítését. Korszerűséggel te­lis-tele a padlás. Ezzel együtt nem tudok mit kezdeni azzal, hogy „a já­tékosok lélekben feladták” (U19), s hogy „voltak fizikai korlátaink” (U17). Mert annyit azért elvárnék az edzők­től (itt: nevelőktől), hogy mire legkiválóbb tanítványaik eljutnak a válogatotthoz, tartsanak már a minimumnál: hajtani kell! Ha a tudás nem is veri az egeket, legalább a hozzáállás stimmeljen. A „fizikai korlátok" esetében hasonlóan látom, biológiai életkor ide vagy oda, az erőt könnyebb „beletenni" a gyerekekbe, mint a focitudást. Gondolom én, a továbbjutástól és a kieséstől függetlenül. És gondolom azt is, hány és hány edző esne most nekem szívesen a vélemé­nyemért, persze szi­gorúan tudományos alapon. Mert az a legfon­tosabb. A tudomá­nyos. Meg az alap. Kérdés, hogy a labda is tudja-e. MALONYAI Péter korosztályok 2019. április 8., hétfő nemzeti ipart Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdacsapatának edzője az oldalvonal mellett a tőle megszokott érzelemgazdagsággal élte meg az orosz Rosztov-Don elleni BL-negyeddöntőt - a képet látva bizonyára anélkül is kitalálják, nyert vagy vesztett-e a csapata, hogy a 10. oldalra lapoznának. TÖRÖK Attila

Next