Nemzeti Sport, 2019. május (117. évfolyam, 131-146. szám)

2019-05-16 / 131. szám

DEÁK Zsigmondi zt hiszem, missziót teljesítettünk Szerhij Reb­rov másik, civil arca bemutatásával, mert így kiderült, ez az arc mosolyogni is tud. Az itt töltött hónapok alatt ugyanis a Ferencváros labdarúgó­­csapatának ukrán vezetőedzőjéről kialakult egy sztereotípia, amely statisztikáknak élő, zord, ér­zelemmentes, vonalas posztszovjet szakemberről árulkodik. A meccseken sem mutatott egyebet, megjelenése, gólöröme, minden rezdülése szoli­dan visszafogott volt, látni nem, legfeljebb érezni lehetett a benne dúló indulatot. Az idény közben felvetődő konfliktusok kezelése csak ráerősített erre a képre, Rebrov nem lelkizett a megváltozott helyzetét nehezen elfogadó Bedével vagy Lanzafa­­méval, kitette őket a keretből kicsit gondolkodni, majd visszavette őket, s láss csodát, ment tovább a szekér, immár a lehiggadt játékosokkal együtt. A Petrjak-ügy során sem „dőltek" az érzelmek a mesterből, pedig aztán ha valakinek, neki duplán kínos és szívbe markoló lehetett, hogy az általa idehozott, patronált honfitárs minden erőfeszítése ellenére váratla­ SZERHIJ REBROV mil a hazai rivá- 15 EMBER, MÉGHOZZÁ list választotta. JÓPOFA. Ehhez ,ké­­pest most végre megtudtuk, Szerhij Rebrov is ember, méghozzá jópofa, a családjának, sportágának és hobbijának élő. A donecki tánctanár anyuka és apuka már eleve nem szokványos indulás egy focistának, a matematika mint kedvenc iskolai tantárgy még kevésbé, a rádióamatőrségről nem is beszélve. Ráadásul humornak, öniróniának sincs híján, leg­alább akkorát nevezett első, angolul adott interjú­ján, mint anno csapattársai a Tottenhamnél. No és persze az sem mellékes, hogy utána összeszorí­totta a fogát, pontosabban kinyitotta a száját és a fülét, s néhány hónap alatt megtanulta a nyelvet. Nevezhetjük ezt a civil életben alkalmazott sporto­lói attitűdnek - kitűzött magának egy célt, s meg­valósította, avagy megnyerte a meccset. Ezt most sem feledhetjük, hogy megismertük a magánember Rebrovot. Örülhetünk, hogy a famí­lia az arab világban töltött évek után Budapestet a mennyországnak érzi, s a kis Nikitának is megvan a megfelelő évi - mégis, az ukrán tréner tetszési indexét alapvetően az eredményei határozzák meg, ahogy az a versenysportban megszokott. A bajnoki cím magabiztos elhódításával letette a névjegyét, a következő lépcsőfok a nemzetközi előrelépés, elvégre ezért szerződtették. Ha sikerül, Nikitának iskolát is kell nézni, a fővárosunkat felkereső uk­rán turisták pedig továbbra is rendszeresen paro­­lázhatnak majd a mosolygós Rebroval. 'cikC­ML TEGNAP INTERJÚT KÖZÖLTÜNK AZ RB SALZ­BURG 18 ÉVES, KÉTSZERES VÁLOGATOTT KÖ­ZÉPPÁLYÁSÁVAL, SZOBOSZLAI DOMINIKKAL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉ­NYEKBŐL IDÉZÜNK. realist.Szerintem nagyon korrekt, ahogy felépítik. Jók a nyilatkozatok is. A Salzburgtól meg­tanul­hatna néhány magyar klub, így is lehet csinálni. Az NB I éppen jó lenne utánpótlásképzőnek, mert a bajnokságot senki sem nézi. Fradi, Vidi harcoljon az El-, BL-indulásért, a többiek meg csináljanak pénzt utánpótlásképzésből." Excelsior „ Eddig teljesen rendben van a srác, sok sikert neki továbbra is. Remélem, két lábbal marad a földön a későbbiekben is, és jó lenne, ha a média sem kezdené azonnal túlhype-olni, mert abból már láttunk egy-két nagyon rossz példát..." ( pappen „A cikket kötelezően elolvastatnám a honi labdarúgásban dolgozó valamennyi »szak­emberrel«, utána kikérdezném őket, és aki nem tudta értelmezni az írást, azonnal elbocsátanám... Megsüvegelendő az Apuka hozzáállása! Sok sikert Dominiknak!" Azxworb jó felépítésű, a fizikumára sem lehet panasz, úgy gondolom. Ilyen mentalitással sok baj nem érheti, nyilván az idő majd őket igazolja, ha ezen az úton haladnak tovább. Hajrá!" karpov2 .Szívből kívánom, hogy sikerüljön, amit leírtak, csak annyi ilyen sikersztorit hallottunk már, aminek egytől egyig NB I és NB II lett a vége. Saj­nos. De ha ő lesz az első, aki befut, akkor megér­demli. Jól fel van építve a karrierje!" róla a mezt! fS£?|ft, ' ¡^2‘| ___ §EE~B a*— j fpftV=r Ilii Ip§ Ilii SaL z- ­ Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA Nyugati főcsoport­­döntőjének első mérkőzésén Kevon Looney (Golden State Warriors) és Damian Lillard (Portland Trail Blazers) még arra is ügyelt, hogy harmo­nizáljon a mozgásuk - a kép alapján a legszigorúbb zsűri is 10 pont közelire értékelné a gyakorlatot, bár Looneynak vélhetően fontosabb, hogy csapata 116-94-re győzött. REUTERS ■»apus ib... csutos f#%Sk f 1 » LMin­ t székelyföldi fiatal vett részt az U 16-os­­ magyar jégkorong-válogatott április eleji székesfehérvári edzőtáborozásán, amelynek három napja során Mayer Péter vezetőedző elsősorban az egyéni technikai és taktikai fejlesztésre helyezte a hangsúlyt. A Csíkkarcfalván 2016-ban lét­rehozott Székelyföldi Jégkorong Akadémia növendé­kei első alkalommal jutottak ilyen alkalomhoz. Ha nem is feltétlenül első oldalas a hír, némi figye­lemre mindenképpen érdemes, hiszen abban ma már alig van vita, hogy a magyar versenysport elkövetkező periódusának egyik fontos merítési lehetőségét a kül­honi magyarság kínálja. Főleg olyan körülmények kö­zött, hogy a magyar kormány nemzetpolitikai törekvé­sei és intézkedései nyomán egyre tágulnak a sportbeli nemzetegyesítés intézményes keretei. A közelmúlt történései némi pluszaktualitást is köl­csönöznek a jelenségnek. Az idei, különböző osztályú jégkorong-világbajnokságok ugyanis úgy alakultak, hogy 2020 tavaszán hosszú idő után újra azonos ér­tékcsoport keretében, tétmérkőzésen találkozhat a magyar és román felnőttválogatott. Míg a magyar csapatnak sikerült bent maradnia a divízió 1/A-ban, a román együttes a divízió 1/B győzteseként készülhet a magasabb szintű megméretésre. Összességében természetesen örvendetes a helyzet, hiszen tizenöt székelyföldi játékos képezi a szintet lépő román válo­gatottak gerincét, így alig lesz majd jövőre érdektelen meccs nekünk, magyaroknak, hiszen két csapatnak is szurkolhatunk. Ezzel együtt szoknunk kell még ezt, hiszen az el­múlt évtizedben olyan mértékben elkanyarodott egy­mástól a két ország jégkorongsportja, hogy azt hittük, immár sohasem találkozik. Míg a magyar válogatott időközben a hoki alpesi magaslatait is megjárta, a mindig is székely többségű román csapat a szuterén homályában botladozott, igazából semmi sem jelezte előre az idei bravúrt.­ “ Mi, akik már emlékezhetünk a múlt század korai kilencvenes éveire, tudjuk, hogy ez nem volt mindig így. A rendszerváltás után egész csapatra való szé­kelyföldi jégkorongozó szerződött magyar klubokhoz, és szinte valamennyien hamar magyar állampolgárok lettek. A kereső testvéreknek már korábban elegük lett Romániából, a fiatalabbik, Csaba meghatározó tagja volt a Jászberényi Lehel 1989-1990-es baj­nokcsapatának. Érte, illetve a Szokol Kijev igencsak nyugdíjgyanús, a magyar jégkorongviszonyokat azon­ban így is felforgató orosz-ukrán sorának kedvéért rendszeresen elzarándokoltunk a Lehel gyár területén lévő jégpályára. A jászberényi csoda letéteményese, Koha Csaba pandúrgulyásának ízét ma is a számban érzem, de azt az érzést is gond nélkül felidézem, ami­kor egy-egy embert próbáló trakta után a meccs első harmadának történéseiről csak hallomásból értesül­tünk, addig ugyanis a szervezetünk minden energiáját az emésztésre volt kénytelen fordítani. De maradandó hokiélményként raktározhattuk el a kék köpenyes, nagy bajszú portás bácsit is, akinek kapusházi tele­fonjáról tudósítottuk lapunkat. Legalábbis addig, míg úgy nem döntött - akár a mondat közepén is -, hogy elég volt, lenyomta a készülék villáját, jöhetett a kö­vetkező. AZ IDEI, KÜLÖNBÖ­ZŐ OSZTÁLYÚ JÉGKORONG­­VILÁGBAJNOKSÁGOK UGYANIS ÚGY ALAKULTAK, HOGY 2020 TAVASZÁN HOSSZÚ IDŐ UTÁN ÚJRA AZONOS ÉRTÉKCSOPORT KERETÉBEN, TÉTMÉRKŐ­ZÉSEN TALÁLKOZHAT A MAGYAR ÉS ROMÁN FELNŐTTVÁLOGATOTT Szóval friss fuvallatot vittek a székelyek az anyaor­szági hokiba, azáltal is, hogy a fiatalok hamarosan a magyar nemzeti együttesbe is bekerültek. Az időseb­bek - Antal Károly, Borsos Attila, Csata Csaba, Sala­mon Jenő, Vargyas László vagy Dragomir György - már válogatottként jöttek Magyarországra, és bár Románia színeiben kellett maradniuk, klubjuk nem légiósként, hanem „magyarként’' számott'velük. Bartalis István, Sofron István vagy Mihály Árpád már a magyar csa­patot erősítette, a második nagy­ kivándorlási hullámot mégis 2010-re datálják Csíkszeredában. Akkor heten igazoltak a Fradihoz. A játékoskiáramlás azóta is fo­lyamatosnak tekinthető, csakhogy immár főleg ifjú­sági korúak alkotják a társaságot: 2015-ben például a sportiskola 18 hokist veszített el, többségük Győrbe szerződött, néhányan székesfehérvárira és debreceni­re váltották a szeredai életet (a ’99-esek edzője, Antal Károly is a kisalföldi városban kötött ki). Méghozzá úgy, hogy fiatalkorú játékosokról lévén szó a csíkszeredaiak nevelési ellenszolgáltatásra sem számíthattak. A du­naújvárosi jégkorongot megalapozó, majd szövetségi kapitányként is jelentősét alkotó idősebbik kereső, Ár­pád az egyre fiatalodó hokis „népvándorlás” hátterében akkoriban azt is felvillantotta, hogy ha egy fiatalt bevá­logatnak valamelyik román korosztályos válogatottba, más színeket már igen nyögvenyelősen ölthet magá­ra. Márpedig ők sokkal inkább otthon érzik magukat Magyarországon, mint a román válogatottban. Nem beszélve a jobb körülményekről, a magasabb színvo­nalról, a továbbtanulási lehetőségekről. Sokan azért fejezik be szívesebben az anyaországban középiskolai tanulmányaikat, mert a román nyelv és irodalom érett-­í­ségi sok magyar gyerek életét keserítette meg. Hogy ezek után miből nőtt ki az idei tallinni csoda, a román válogatott feljutása? Igazából senki sem tudja. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke, Tánczos Barna (a szövetség korábbi elnöke) sem hitte, hogy ez lehet a vége. Pedig az ő „regnálása” alatt formálódott ennek a csapatnak a magja, amely a 2013-as, Brassó-Pojánán rendezett téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválon mutatta meg magát a világnak első alkalommal. A tehetséges generáció tag­jainak többségét nem is sikerült otthon tartani, többen is különböző európai országok gimnáziumait végezve reménykedtek rangos hokis pályafutásban - többnyire jelentős szülői tehervállalás mellett. Igazán megkapasz­kodnia azonban egyiküknek sem sikerült, és az anyaor­szági próbálkozások sem jártak sokkal jobb eredmé-­­ nyekkel. Józannak tetsző szakmai értékelések szerint két-három játékosnál több a most feljutó csapatból sem férne a magyar válogatottba, talán ez is magyarázza, hogy az idei világbajnokságon mindössze két erdélyi gyökerű hokisnak jutott hely Jarmo Tolvanen, illetve Ma­­joross Gergely keretében. Szimbolikusnál sokkal többnek aligha tekintjük az öt székelyföldi hokis srác közelmúltbeli meghívását az U16-osok bővített keretébe. A felcsíki hokiakadémián zajló munka azonban ígére­tes, annyiban mindenképpen, hogy az immár versenyké­pes feltételrendszer és a kanadai „infúzióval” felerősített edzői szakmai tudás felgyorsíthatja a felzárkózást. Mert az ihletett forma és a szerencsés konstelláció találko­zásából született feljutás ellenére sincs egyelőre azonos szinten a romániai jégkorongozás a magyarral. Pedig bőven lenne rá igény, hiszen, mint jeleztük, ennek a csa-­­­patnak a kétharmadát is magyarok alkotják. Plusz felhajtóerőként hatna, ha Romániának sikerülne megszereznie a 2020-as divízió 1/A-világbajnokság rendezési jogát. A vb potenciális helyszíne­­csakis székelyföldi vagy brassói lehet, ami önmagában is premiert ígérne, ugyanakkor mindkét válogatottnak „hazai” pályát jelentene. És nem csak a garan­táltan telt ház révén, bár a közös élmény egészen biztosan önmagában is új impulzusokat ad­hatna a magyar és a romániai jégko­rongnak. Magyar-magyar hokicsúcs CSINTA Samu­ et A 1 -M Mjgm, c //»­mb­T­ i­gm 11 sem mm sport

Next