Nemzeti Sport, 2019. június (117. évfolyam, 147-160. szám)

2019-06-01 / 147. szám

THURY Gábor földkerekségen két kiváltképpen népszerű sportág európai döntőjét rendezik klubszin­ten. Madridban ma Tottenham-Liverpool mér­kőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjában, Kölnben a férfi kézilabdázók négyes döntője a program szombaton és vasárnap. A labdarú­góknál a végjátékban nincs magyar együttes, míg kézilabdában a Veszprém ötödik alkalom­mal feszülhet neki, hogy megnyerje a trófeát. Ez utóbbi tény vélhetően meg is határozza a horti sportrajongók viszonyulását a két eseményhez, bár gyorsan tegyük hozzá, hogy a kézilabda BL elődöntőjének két mérkőzése után a tévében a futball BL-fináléról sem maradunk le. A madridi meccs érdekességét az adja, hogy akárcsak az Európa-liga döntőjében, a BL-ben is két angol együttes találkozik, ez kétségkívül a brit dominanciát bizonyítja az európai klubfutballban - még akkor is, ha Maurizio Sarri (Chelsea), Unai Emery (Arsenal), Mauricio Pochettino (Totten­han) és Jür­gen Klopp (Liverpool) személyében a kvartett egyik együt­tesének sincs szigetországi edzője (ráadásul az El-döntőben pályára vonuló 22 között egyetlen angol volt...). Ez persze nem jelent semmit, mert a kézilabda BL négyes döntőjének mezőnyében (Kielce, Veszprém, Vardar, Barcelona) valameny­­nyi résztvevő különböző nemzetiségű, ám csupán a Barcelonának van azonos nemzetbeli szakve­zetője. Sőt, ha az edzők oldaláról nézzük, a négy­ből négy csapat trénere spanyol állampolgár, de ebből nem következik, hogy automatikusan a spanyol bajnok nyeri meg a BL-t. Mi, magyarok azt szeretnénk, hogy a Veszpré­mé legyen a trófea, ám a vágyak nem keverhe­tők össze a valósággal, más kérdés, hogy Nagy Lászlóéknak reális esélyük van a végső sikerre. Csakhogy a játékosok zsigereiben is ott van az egy év szünet után ismét bajnoki aranyérmes két döntős kudarca a Lanxess Arénában. Talán nem is a Barca elleni 2015-ös vereség fájhat nagyon, hanem a Kielcétől 2016-ban kilencgólos előnyről hetesekkel elbukott csata. Fiatalkoromban egy-egy hazai bajnoki vagy ku­padöntő alkalmával gyakran így zengett a lelátó: „Most vagy soha!” Majd a kórus a választásra is utalt: „Inkább most!” Igen, a kölni négyes döntő­ben is ez a vezérlő elv, ehhez szombaton a Kiel­­cét kell legyűrni, másnap pedig a Vardart vagy a Barcelonát. S ha valakinek ez kevés, szombat este szoríthat a Tottenhamért vagy a Liverpoolért. NAGY LÁSZLÓÉK­NAK REÁLIS ESÉLYÜK VAN A VÉGSŐ SIKERRE. A TEGNAPI SZÁMUNKBAN MEGÍRTUK, HOGY A KÖVET­KEZŐ BAJNOKSÁGRA MÁR NEM DAJKA LÁSZLÓ KÉSZLI FEL A KISVÁRDA FUTBALLCSAPATÁT. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉ­NYEKBŐL VÁLOGATOTTUNK. Vasas Fan Budapest „Doll-lal a Fradi az élen állt, elzavarták, Sapkával 4. volt a Honvéd és kupadön­tős, indul az El-ben, Dajka benn tartotta a gárdát, nem folytathatja. Segítsetek már, most ezek logikus váltások, vagy a Vasas-vezetőség csinálta helyesen, amikor hagyta, hogy a csapat (a 3. helyről) kiessen Michael Henninggel úgy, hogy nem váltotta te!" Piet Van Smith „Nem elküldik hanem új pozíciót keresnek neki a cikk szerint. Itt valami nem kerek..., ami előrelépés lenne, az max. Révész helyének átvétele lenne, ami elég meglepő. Abban biztos va­gyok, hogy a munkájával meg voltak elégedve, ezért érthetetlen számomra, hogy jövőre nem ő lesz az edző." mikiler .Odavitték, hogy tartsa bent a csapatot, azután meg elküldik. Ki érti ezt?" spartan71 „Annak a híve vagyok, hogy ha nincs eredmény, menjen az edző! De ezt nem értem... Be­vallom, amikor Dajka odakerült, azt sem értettem, mit keres ő ott, miért épp ő, azonban el kell ismerni, hogy kiváló eredményt ért el az elmúlt tavasszal!" hűti Ili „Megbukott. Nem jött össze a Bajnokok Li­gája." M után a b^nokság vége Ma eile« csaknem két hétben csend tara« Ksvádán, sejtheti volt hogy taté­rt* valami. Történve s keßett hiszen Oa^a lászló vezetőedaS megbízatása lejért így vagy hoszabbitan kellett­­ volna­ vele, vagy pedig megteszem a munkájét. Végül egy*­vévonal sem pH be, mai bér nem Dapca László lesz az új bajnokságba! a tóvárit vezeti edzője, még az sem zártaté­la, hogy ■Mmarásáfan. „Veretőidzőként 2019. június 1., szombat nemzetisport Ösm­entpí­t százmillió N­ ew York, Chicago és Los Angeles után az ősszel Philadelphiában is megnyitja hangulatos fodrász­szalonját a Blind Barber. A 4000 négyzetméteres, kétemeletes birodalom otthona egy 1887-ben átadott épületben lesz, amelyben a hagyományos borbély­szolgáltatások mellett gasztronómiai élvezetekben is ré­szesülhetünk - adta hírül nemrég a The Inquirer című helyi lap. Első ránézésre ennek semmi köze a sporthoz, minek erre pazarolni a karaktereket, haladjunk tovább. Ha viszont van olyan mázlink, hogy az új cég tulajdonosi szerkezetét is megnézhetjük, illetve kapunk némi pluszinformációt, máris megcáfolhatjuk az első benyomásunkat. Az üzlet társtulajdonosa Bryce Harper, a Philadelphia Phillies base­­ballcsapatának ütője (posztját tekintve outfieldere), minden idők harmadik legnagyobb sportszerződésének birtokosa. Harper a mostani idény előtt 13 idényre szóló, összesen 330 millió dollárt fialó megállapodást kötött a Philliesszel, amelynek része volt, hogy Blind Barber-boltot nyithat a vá­rosban. És Harper szinte sehol sincs a legjobb szerződést aláíró, ugyancsak baseballos Mike Trouthoz képest, aki a következő 12 évben majdnem 430 millió dollárt kap a Los Angeles Angelstől. Az őrült szerződéseket már megszokhattuk az amerikai csapatsportokban, igaz, eleinte nem feltétlenül az össze­gek nagysága verte ki a biztosítékot. A szintén baseballos Bobby Bonilla például olyan alkut kötött a New York Mets együttesével, hogy 2035-ig minden évben legalább egy­millió dollárt kap - ő már 18 éve visszavonult, az egyezség lejártakor pedig 72 esztendős lesz. Rollie Fingers, az Oak­land Athletics egykori dobójának kontraktusában szerepelt, hogy a legjobb bajusz birtokosaként jár neki évi 300 dollár, további 100-at pedig a műalkotáshoz szükséges fixáló megvásárlására kapott. Nekem talán a legdöbbenetesebb a The Spirits of St. Louis két tulajdonosának, Dan és Ozzie Sim­ának az NBA-vel kötött egyezsége volt: az eredetileg az ABA-ligában szereplő hét csapat közül a Spirits egyike volt annak a négynek, amely 1976-ban nem nyert bebocsátást az NBA-be. A „nagytesó” üzletet kötött a fivérekkel: ha per nélkül belemennek, hogy nem lesz csapatuk az NBA-ben, akkor élethosszig részesednek a paradicsomba bebocsát­tatott négy ABA-gárda televíziós bevételeiből. Az NBA 38 év és úgy 800 millió kifizetett dollár után tudta kivásárolni Sim­áékat a megállapodásból. Régebben azért az ilyen szerződések inkább a véletlenek vagy az extremitások miatt jöttek létre (ki az az őrült, aki ba­juszszépségversenyt tart a csapatán belül, és ezt még jutal­mazni is hajlandó?!), manapság viszont már az üzletpolitika részét képezik. Csak az ilyen elemek rövid távon egyre ki­sebb százalékát alkotják az anyagi oldalnak, hiszen maguk a szerződések alapdíjai „szaladtak el” nagyon, és ezek miatt kapjuk fel a fejünket az ilyen piszlicsárénak tetsző dolgokra, mint a fodrászat megnyitója. Ha megnézzük egy játékos és egy sportszervezet vagy műsorszolgáltató közötti szerző­dések listáját, a legjobb tízben csak olyan megállapodások szerepelnek, amelyek összértéke legalább 240 millió dollár. Az összegek reklámok, boltok, minden egyebek nélkül ér­tendők, csak a fizetést takarják. A sportvállalkozások eljutottak odáig, hogy ma már ezt megtehetik és megengedhetik maguknak. A Forbes magazin szerint 2018-ban a sportpiacon 106 legalább egymilliárd dol­lárra becsült franchise működött. A legjobb 50 között az ame­rikai major sportok (NFL, NBA, MLB) képviselői mellett csak futballklubok találhatók, ami viszont elsőre meglepő, hogy a legjobb hosszú távú szerződéseket garantáló egyletek listáján szinte kizárólag baseballegyüttesek szerepelnek. A legjobb 11 (a tizedik pozícióban holtverseny van) között 10 MLB-s AZ EGÉSZ BIZNISZ FELSŐ HATÁRÁT MEGJÓSOLNI IS LEHETETLEN. A TELEVÍZIÓS BEVÉTELEK NŐNEK, A MERCHANDISINGBŐL SZÁRMAZÓ ÖSSZEGEK, A DIGITÁLIS PIACBAN ÉS A FANTASYJÁTÉKOKBAN MÉG MINDIG FELBECSÜLHETETLEN LEHETŐSÉG VAN, ÍGY AZTÁN MESSZE MÉG A VÉGE A FELFELÉ TARTÓ SPIRÁLNAK. gárda található, valamint a DAZN streamszolgáltató (utóbbi Canelo Alvarez bokszolóval, akinek öt év alatt 365 millió dol­lárt ad, de ennek sokkal inkább piacszerzési oka van). Az NFL, az NBA és a futball „kimaradásának” sportjogi és szakmai okai vannak, kezdve a fizetési sapkával, folytatva a szerződé­sek hosszának limitálásával, illetve az erősen központosított bevételelosztási rendszerrel, befejezve a meccsszámmal. A bevétel alapján például az NFL-ben és az NBA-ben is lehet­nének „élethosszig” tartó megállapodások, hiszen előbbihez áramlik be a legtöbb pénz (az őrült tévés bevételekre a né­zettségen túl egy magyarázat: egy-egy meccs alatt akár 150 hirdetést is meg lehet jeleníteni a képernyőn...), az utóbbinál pedig minden franchise értéke meghaladja az egymilliárd dol­lárt, de itt a mesterségesen beépített szabályozók működnek. A labdarúgásban pedig öt esztendőnél hosszabb időre meg­kötött szerződésnél mindenki eltátja a száját - Saúl Niguez (Atlético Madrid) 2017-ben aláírt kilencéves megállapodását nem is igen lehet hova tenni. A baseballban viszont mindent lehet. Jöhet (kölcsönös egyetértés esetén) a röghöz kötés, a fizetési sapka lágy és könnyen átléphető (a luxusadót lazán kifizetik, van olyan franchise, amely két évtizede minden évben így tesz), a játé­kos-szakszervezet messze a legerősebb - a másik oldalról viszont dől a lé. Az MLB központja éves szinten 10 milliárd dollárt gyűjt össze (nála csak az NFL áll jobban), a csapatok a regionális csatornákkal különmegállapodásokat köthet­nek (a talán legnagyobb piacú Los Angelesben az Angels és a Dodgers is 100 millió dollár felett kaszál évente ebből a forrásból), egy 162 meccses alapszakaszban az átlago­san 42 ezres befogadóképességű arénáknál a meccsnapi bevétel is tisztességes, így aztán lehet bőkezűen bánni a játékosokkal. Ráadásul minden sportág közül a baseball a leginkább „énközpontú”, itt lehet a legjobban számszerűsí­teni a játékosok egyéni produkcióját, így itt lehet a legjobban diverzifikálni a béreket. „A liga nagy bevételt produkál. És a baseballban ki tudod számolni az egyének teljesítményét. Mert világos, hogy az egyén számít” - mondta David Berni, a Southern Utah University közgazdasági professzora. A hosszú távú, nagy összegű sportszerződések az ügy­nöki piacot is fellendítették. A jelenleg legtöbb bevételt el­könyvelő ügynök, Scott Boras csak a baseballban van érde­kelve, a klienseitől kapott éves jutaléka 108 millió dollár, a nála „letétben" lévő szerződések összértéke bőven milliár­dos nagyságrendű. Érdekes módon vele egy futballmene­­dzser, Constantin Dumitrascu tartja a lépést, neki nagyjából ugyanennyi a jutaléka, köszönhetően többek között Edinson Cavaninak, Philippe Coutinhónak és Fernandinhónak. Ők a piacon hosszabb ideje jelen lévő szereplők, viszont akadnak más iparágból érkező, gyorsan karriert csiná­ló „versenyzők” is. Jay-Z-t rapperként és 22 Grammy-díj büszke tulajdonosaként alighanem jobban ismerik, viszont 2013-ban létrehozta a Roc Nation Sports nevű ügynöksé­gét, amely mára 900 millió dolláros szerződési csomagú üzletté vált. Nem rövid távú kimúlás lesz a sorsa, hiszen ügyfelei között ott van az NFL-ben szinte zöldfülűként is meghatározó Juju Smith-Schuster, Leonard Fournette, Saquon Barkley, Todd Gurley négyes is, a befutott sztárjai legnagyobbika pedig Kevin Durant, a Golden State Warriors NBA-címvédő, jelenleg nagydöntős csapatának ásza. Az egész biznisz felső határát megjósolni is lehetetlen. A televíziós bevételek nőnek, a merchandisingből származó összegek szintén (az NBA előző gazdasági évében 25 szá­zalékkal emelkedett az innen érkező pénz nagysága), a digitális piac- /if - ban és a fantasyjátékokban még mindig felbecsülhetetlen lehető­ség van (pedig az NFL-nek már most 1,5 milliárd dollárt fizet az erre szakosodott DirecTV), így aztán messze még a vége a felfelé tartó spi­rálnak. Lassan érdemes elgondolkozni, hogy lehet vala­ki sztársportoló vagy sztárügynök az Egyesült Álla­mokban. Mindkettő jó be­fektetésnek tetszik. MONCZ Attila vb . Madridban nem szokatlan, hogy minden a futball körül forog - ez mostanság különösen így van, hiszen szombat este a spanyol fővárosban játsszák a Bajnokok Ligája döntőjét. imageimages

Next