Nemzeti Sport, 2019. június (117. évfolyam, 161-175. szám)

2019-06-17 / 162. szám

II • 2019. június 17., hétfő­n A Nemzeti Sport retrómelléklete Népspart AZ ELSŐ VIDÉKBEK — Amsei Ignác Békéscsabáról, Solti Mihály Szegedről lett válogatott Salamoni döntős Amsei Ignácot és Solti I Mihályt egyaránt nevezhetjük az első vidéki válogatott labdarúgónak, attól függ honnan nézzük... Tény, Solti a „vidékibb", a szegedi humusz hajtása, míg a kispesti Amsei meg sem melegedett Csabán. A tudományok megannyi területén szül(t) konfliktust, hogy kit ismerjenek el egy-egy találmány szülőatyjának. Példaként hozható fel a rádió szaba­dalmához köthető, több évtizedig tartó jogi háború: Nikola Tesla lopással vá­dolta meg és beperelte az Amerikában asszisztenseként dolgozó Guglielmo Marcordt, aki 1909-ben a fizikai Nobel­­díjat is megkapta a rádió feltalálásáért. Sok-sok tárgyalást és pert követően az Amerikai Legfelsőbb Bíróság már csak 1943-as halála után adott igazat Teslá­nak. Vagy ott az izzólámpa, amelyet mindenki a szabadalmakat bőszen fel­vásárló Thomas Edisonnak tulajdonít, holott az első megbízhatóan működő villanykörtét Joseph Wilson Swan al­kotta meg, az első ember, akinek a há­zában izzólámpák ontották a fényt. Ehhez képest kevésbé fajsúlyos kér­dés, és egyszerűbbnek is tűnik meg­válaszolni: ki az első vidéki játékos, aki felölthette a magyar labdarúgó­válogatott mezét? Gondolhatnánk, a meccsidőpontnál nincs egyértelműbb bizonyíték, mégis két nevet kell meg­említenünk, két olyan játékosét, akik öt hónap különbséggel kaptak meghívót. De hogy is van ez? Amsei Ignác vagy Solti I Mihály? A kapus vagy a balszélső? A Kispesten született, a KAC-ban futballozó Amsei 1919 decemberében az FTC-be kérte átigazolását, amit ké­sőbb visszavont, de kitartott távozási szándéka mellett, így végül elhagyta szűkebb pátriáját - 1921-ben Békéscsa­bára, a Csabai AK-hoz szerződött. Ép­pen a Viharsarokban eltöltött hónapok alatt, 1921. december 18-án rendezték a Magyarország-Lengyelország mér­kőzést (1:0), amelyen Kiss Gyula szö­vetségi kapitány Zsák Károlyt állította kapuba, aki viszont egy vendégakció­nál a nagy réssel érkező lengyel csatár elé vetődve a kezén,és a fején is megsé­rült. Hősiesen végigvédte a félidőt, ám a szünet után, már 1:0-nál Amsei ug­rott be a helyére, és lehozta kapott gól nélkül a második negyvenöt percet. A hirtelen reflektorfénybe kerülő exkis­­pesti kapus azonban hamarosan lelé­pett Csabáról, 1922 januárjában már Budapesten tartózkodott, és kivárta az időt, hogy májustól szerződtethető legyen. S hova bútorozott be? Hát, az Üllői útra! Vagyis Amsei az első, aki vidéki klub tagjaként játszott a válo­gatottban, de - főként hogy meg sem melegedett Békéscsabán - vidékinek jóindulattal sem nevezhető. Ellenben Solti - ahogy egy 1926. de­cemberi Hétfői Rendkívüli Újságban fogalmazott a szerző - „az ősmagyar szegedi humusz hajtása", aki sohasem hagyta el a Tisza-parti nagyvárost. A vidékbajnoki címet védő Szegedi AK- ban keltett feltűnést játékával, és 1922 májusában meghívást kapott a válo­gatott edzéseire. Dupla „jelenlétre" kellett készülnie Kiss Gyula szövetségi kapitánynak, merthogy a német fővá­rosban Berlin-Budapest, míg Krak­kóban Lengyelország-Magyarország mérkőzést rendeztek május 14-én. Ér­dekesség, hogy a budapesti együttes­ben kaptak helyet a rutinos válogatott játékosok (Mandl Gyula, Fogl II Ká­roly, Kertész II Vilmos, Blum Zoltán, Orth György, Hirzer Ferenc­­ és a szö­vetségi kapitány is ezen a meccsen ült a kispadon), míg a hivatalos válogatott találkozón hat (!) újonc kapott bizal­mat, hárman pedig másodszor rúgták a labdát címeres mezben. Solti min­denesetre igen hatékonyan használta ki a lehetőséget, a 3:0-s győzelemből két góllal vette ki a részét. A fentiek ismeretében hozott sala­moni döntés így hangzik: Amsei az első, nem fővárosi klubból behívott labdarúgó, Solti pedig az első vérbeli vidéki futballista, aki bemutathatta tu­dását a nemzeti csapatban. És akkor nézzük röviden, hogy ala­kult kettejük sorsa... Amsei 1922. június 4-én játszotta első tétmeccsét a Ferencváros színeiben, a Magyar Kupa elődöntőjében hibátlanul védett a II. Kerületi TVE ellen (4:0), majd az Újpesttel vívott, 1:0-ra megnyert meg­ismételt fináléban (az első 2:2-re végző­dött) is főszerepet vállalt: „Amsei végleg bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges kapuvédő, aki még sok sikerhez fogja segíteni az FTC-t.” Nos, a zöld-fehérek 1926-ban le is taszították a trónról a sorozatban tíz bajnoki aranyat ünneplő MTK-t, csak­hogy Amsei Ignác nélkül! Tudniillik a „Pók" 1925-ben Olaszországba távozott, korabeli vélemények szerint nem akar­ta felvenni a kesztyűt a Fradiba azon a nyáron érkező fiatal Huber Rezsővel. A következő bajnoki címhez sem volt sok köze, hiszen 1927 áprilisában tért visz­­sza Anconából, és csak egy meccsen, az utolsó előtti fordulóban állt a gólvona­lon. Aktív részese volt az első magyar Közép-európai Kupa-sikernek 1928-ban, de például sem az ez évi, sem az 1933-as MK-döntőben nem védett, jóllehet csa­pattagként ezt a két trófeát is magáénak mondhatta. Nagy port vert fel, amikor az 1929. októberi örökrangadón lábra vető­désével nyül­törést okozott a Hungária 21 éves, akkor már ötszörös válogatott fedezetének, Kalmár Jenőnek, de ő maga is kórházba került vesezúzódás miatt. Utolsó idényében, 1932-33-ban Háda Jó­zsef teljesen kiszorította az együttesből, mindössze egy-egy bajnoki és kupatalál­kozón volt jelenése - ez utóbbi, a Bocskai ellen 1933 márciusában 3:1-re megnyert MK-negyeddöntő volt a végállomás. Novemberben gyomorátfúródás miatt súlyos állapotban került az Amerikai úti kórházba, de felépült, és az Üllői úton maradt: fiatalokkal foglalkozott, illetve masszőrként is dolgozott. Későbbi sorsáról kevés az informá­ció, és amit eddig olvasni lehetett, ab­ban is sok a pontatlanság, a valótlan­ság. Utánajárva arra jutottunk, hogy 1939 februárjában érkezhetett hajón Brazíliába, és áprilisban már a Sao Pa­ulo edzőjeként tevékenykedett. Nem hagyott mély nyomot, 7 győzelem, 2 döntetlen és 9 vereség után októberben távozott. Ami biztos (eddig sehol sem emlegették), 1945. április és július kö­zött az Atlético Mineiro szakmai mun­kájáért felelt, 1947. februártól Sao Pau­­lóban utánpótlástréner volt, de nem töltötte ki 1949-ig szóló szerződését, augusztusban eljött. Innentől kezdve tényleg fehér folt az élete, Brazíliában és Argentínában folytatott masszőri munkáról szól a fáma. Az eddig közölt halálozási dátuma és helye -1974. júli­us 15., Rio de Janeiro - is vélhetően té­vés, ugyanis a New York-i Magyar Élet 1973. szeptember 29-i száma Buenos Airesből kapott hírre hivatkozva már beszámolt elhuny­táról... Míg Amsei kilenc alkalommal ka­pott helyet a válogatottban, Solti 1922. májusi bemutatkozása után már csak egyszer, 1923. októberben a svédek ellen lépett pályára, de nem nyújtott meggyőző teljesítményt a 2:1-es győ­zelmet hozó mérkőzésen. „Gyors, jól lő, jól ad be, de sajnos a hatalmas fizikumú svédeket túlontúl respektálta, ami miatt bizony kihívta a közönség kritikáját. Amel­lett túlságosan elöl tartózkodott, kész pré­dája volt az offside kicsikarására dolgozó svédeknek. A második félidőben semmi sem sikerült neki, lámpaláz is érzett rajta." Nyúlfarknyira korlátozódott tehát válogatott szereplése, ellenben 1926- tól kulcsembere volt a profi bajnokság­ban szereplő szegedi Bástyának, amely 1930-ban kupadöntőbe jutott, és 5:1-re kikapott a Bocskaitól. Játékos-pályafu­tását 1930 áprilisában fejezte be, és a játékvezetés felé fordult. 1941-42-ben irányította a déli labdarúgó-kerület válogatottját. Civilként a második világháborúig a bankszakmában, az 50-es évek második felében a bajai TE­­FU-nál dolgozott, 1964 és 1970 között a Csongrád megyei napilapba, a Délma­­gyarországba mint külső munkatárs írt cikkeket. Nagyon várta a montreali olimpiát, de kilenc nappal a láng fel­­lobbanása előtt elhunyt. Szabó Gábor Az edzőjével, Tóth-Potya Istvánnak kezelő Amsei Ignác (jobbra) meg sem melegedett Békéscsabán, míg Solti I Mihály (kis képünkön) mindvégig vidéken, Szegeden futballozott A vesztesek derűlátása 1939. június. Nagykanizsa, dél­után 6 óra 30. Ekkor hagyta el az Új­pest vonata az állomást, és visszagon­dolva arra az alig tíz percre, amelyet az újpesti fiúk ott töltöttek, kiderült, már régen fogadtak Nagykanizsán ilyen bizakodó vesztes csapatot. A futballisták mosolyogva néztek ki az ablakon, Langfelder Ferenc igazgató magabiztosan vette ki a szivart a szá­jából, hogy üdvözölje a megérkezés pillanatában a kanizsai szurkolókat. A játékosok derűsen beszélgettek az érdeklődőkkel a rövid várakozási idő alatt, majd egyhangúlag Joós Pétert, a tartalékot találták a legalkalmasabbnak arra, hogy elmondja véleményét a milá­nói AS Ambrosiana-Inter elleni vesztes (1:2) Közép-európai Kupa-meccsről. „Nagyon szép mérkőzés volt, ha­tártalan újpesti balszerencsével - ma­gyarázta a kanizsaiaknak. - Ennek a balszerencsének a tudata teszi éppen derűlátóvá a csapatot. Ezért veszi mindenki biztosra, hogy továbbju­tunk a KK-ban." Langfelder Ferenc elmondta még, hogy az Újpest kedden és szerdán tart edzést, csütörtökön pedig elbújik vala­mi rejtekhelyre, és onnan csak a mér­kőzés kezdetére jön vissza. Az Ambro­­sianáról azt mesélték a lilák, hogy csak pénteken indul el Milánóból, és szom­bat reggel érkezik Budapestre. Az újpestiek vonata négyperces késéssel indult el Budapest felé. A vonatvezető azonban ígérte, hogy behozza a kis késést. „Remélhető­leg az Újpest is követi a példámat, s behozza az egygólos hátrányát­­ és megmenti a magyar futball becsüle­tét." A lilák június 25-én 3:1-re nyer­tek, és továbbjutottak Voleszák Gábor NÉVJEGYEK AMSEL IGNÁC Született: 1899. január 17., Kispest Elhunyt 1973. szeptember, Buenos Ai­res vagy 1974. július, Rio de Janeiro Sportága: labdarúgás Posztja: kapus Klubjai: Kispesti AC (­1921), Csabai AK (1921-22), Ferencváros (1922-25, 1927- 33), Anconitana Ancona (olasz, 1925-27) Legjobb eredményei: Közép-európai Kupa-győztes (1928), 3x magyar baj­nok (1927*, 1928,1932), 4x Magyar Ku­pa-győztes (1922,1927,1928,1933) Első válogatott meccse: 1921. december 18. (Magyarország-Lengyelország 1:0) Válogatottságainak száma: 9 (1921-31) *­ Csak az utolsó előtti, 17. bajnoki for­dulóban (1927. május 18., Sabaria-Fe­­rencváros 2:3) játszott, miután április­ban visszatért Anconából. SOLTI MIHÁLY Született 1898. december 9., Mezőhegyes Elhunyt: 1976. július 8., Szeged Sportága: labdarúgás Posztja: balszélső Klubjai: Szegedi AK (1916-1926), Bás­tya FC (1926-30) Legjobb eredményei:bajnoki 5. (1929), 2x bajnoki 7 (1927, 1928), bajnoki 8. (1930), vidékbajnok (1921,1922)* Első válogatott meccse: 1922. május 14. (Lengyelország-Magyarország 0:3) Válogatottságainak száma/gólok: 2/2 (1921-22) *­­ 1926-ig, a profi bajnokság bevezeté­séig csak fővárosi csapatok alkották az élvonal mezőnyét

Next