Nemzeti Sport, 2019. július (117. évfolyam, 176-190. szám)
2019-07-01 / 176. szám
j ZSOLDOS Borno ajon hogy érezhetik magukat most a Ferrarinél, amikor három hét leforgása alatt két kísértetiesen hasonló helyzet megítélésénél két különböző döntés született, és mindkétszer ők lettek a kárvallottak? A június eleji Kanadai Nagydíjon a futam záró periódusában az első helyért csatázó Sebastian Vettel nem hagyott maga mellett elegendő helyet, leszorítva ellenfelét a pályáról, amiért öt másodperces időbüntetéssel sújtották. A június végi Osztrák Nagydíjon a futam záró periódusában az első helyért csatázó Max Verstappen nem hagyott maga mellett elegendő helyet, leszorítva ellenfelét a pályáról, amiért nem sújtották büntetéssel. Logikus, nem igaz? Az még hagyján, hogy a sportfelügyelők tanácskozása miatt vasárnap a leintés után három órával még nem tudhattuk, ki is a hivatalos győztes, de a Ferrari szurkolói tényleg jogosan tehetik fel a kérdést: ha Montrealban büntettek, Spielberg- HA MONTREALBAN ben miért nem? BÜNTETTEK e témakörben újból ugyanazt a problémát vethetjük fel, mint a Kanadai Nagydíj után, vagyis hogy a sportfelügyelői döntések nem elég következetesek, pedig egy állandó grémiumon igenis számon lehetne kérni az esetleges kettős mérce alkalmazását. Míg a labdarúgásban vagy más csapatsportokban megoldhatatlan, hogy a világ minden mérkőzését ugyanaz a bírói stáb vezesse, az F1-ben lenne erre mód, és tekintve a sportág júniusi versenyeit, valószínűleg kívánatos is lenne. Mint mindennek, persze ennek is vannak árnyoldalai - például, ha az állandó sportfelügyelők valamiért pikkelnek egy versenyzőre -, ez azonban még mindig könnyebben kezelhető probléma, mint a kísértetiesen hasonló szituációk homlokegyenest eltérő megítélése. A józan ész és a sportág érdeke Kanadában és Ausztriában is egyaránt azt diktálta, hogy ne büntetés döntsött a győzelem sorsáról, ahogy a futballban is minden értelmes játékvezető „továbbot" int e mérkőzés utolsó perceiben intr.Anullás állásnál egy nagyon kétes helyzetben a büntetőterületen belül. Ám a Kanadai Nagydíj sportfelügyelői egy „könnyű síppal befújt tizenegyessel" kiengedték a szellemet a palackból, és olyan veszélyes precedenst teremtettek, amelyre joggal hivatkozhat bárki. Sajnos most is. Copa: Uruguaynak három gólját is elvették, 11-esekkel kiesett TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A COPA AMÉRICA PERU-URUGUAY (0-0, TIZENEGYESEKKEL 5-4) NEGYEDDÖNTŐJÉRŐL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. ChicoVagyek „A Copa Américán a negyeddöntőben 8-ból 7 csapat gólképtelen. 4 meccs, 2 gól. Dél-Amerikában! Halott a foci." Bak nyuszi „ Suárez elintézte Uruguayt... Mindig lesen bóklászott - azt kell mondanom, most jól döntöttek a gólok visszavonásánál -, aztán a végén szépen kihagyta a tizenegyest." Lester: „Megcsókolhatják a peruiak a brazil bírót. Suárezé biztosan nem volt les, a VAR-on is látszott, mégsem adták meg, Cavanié is veteményes. Egy támadó mindig a kapu felé dől, a védő meg kifelé, de ettől ez még nem les. Kellene egy 50-60 centis lessáv, amit berajzolnak, és akkor lehetne reálisan megítélni, hogy abból ki merre, hogyan lóg ki. Ezek az ötcentis lesek... Vicc kategória. Nyilvánvaló, hogy aki a kapu felé tart, annak a feje, válla előrébb lesz, mint azé, aki kifelé mozog, akkor is, ha a lábuk ugyanott van." mormula55 „Lester”, miért kellene csókolgatni a brazil bírót? A partjelző beintette a leseket, ő ennek ellenére kérte a VAR-t. A videót nem ő értékelte, a fülére mondták a VAR eredményét." SPIELBERGBEN MIÉRT NEM? 2019 július 1., hétfő nemzetisiMMI Táncrend közelmúlt híre, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése egyhangúlag támogatta a bréktánc programba kerülését a 2024-es párizsi játékokra. Köszönhetően a szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet aktivitásának és annak a lehetőségnek, hogy a NOB 2016-ban úgy döntött, a mindenkori házigazda „új, fiatalos” sportágakkal színesítheti az ötkarikás sportágak sorát. Bevallom, még nem volt szerencsém egyetlen bréktáncversenyhez sem, mégis drukkolok az ötkarikás elismertetéséért. Egyik oka, hogy tavaly, a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián honfitársam, Török Enikő egyéniben 11., francia párjával pedig 9. lett. Ne becsüljék le a helyezéseket, hiszen a 18 esztendős hölgy - mint mondja - csaknem tízéves gyakorlásnak köszönheti, hogy eljuthatott a világ élvonalába. A másik indokom edzője, Fodor Lajos. Pontosabban, amit a sportágról állít: „Szabadság. Szenvedély. Érzelmek. Kihívás. Boldogság. Önkifejezés. Csalódottság. Kudarc. Akaraterő. Végzet. És még sorolhatnánk.” Ám a legjobban önmérséklete fogott meg, hiszen hozzáteszi: „Persze ez sok más táncról és sportágról is elmondható." És mégis a bréktánc áll kimagasló lehetőség előtt. Mert egy-egy sportágban csúcs, ha ott lehet az olimpián. És szégyen, ha lekerül onnan. Emlékezhetünk még a birkózók 2013-as küzdelmére, hogy ne vágják sutba őket az öt karika jegyében. A veszély valóságos volt. Megúszták, fellélegezhettek, de az eset jelezte, hogy a hagyományok érdeklik legkevésbé a NOB hatalmasait. Hogy mi vezérli őket, nehezen követhető, nálam leginkább a megfelelés vágya. A kornak, a közvéleménynek, a látszatnak tessék választani. Most éppen az ökölvívás van veszélyben, a birkózáshoz hasonlóan ősi olimpiai sportágat (csak 1912- ben hiányzott a játékokról) megfosztották attól a jogától, hogy saját korifeusai járjanak el a tokiói olimpia ügyeiben - a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) elnöke, a japán Vatanabe Moritari vezette stáb határoz kvalifikációról, lebonyolításról, mindenről. Az ok árulkodó. A szövetség volt és jelenlegi vezetőjének személye, közelebbről korrupciós és egyéb (bűn) ügyeik háborították fel a NOB-ot, s kényszerítették fenyegetőzésre (kizárásil).Nincsenek illúzióim a nagy.... szövetségek vezérkarának erkölcseiről, de azért nem a sportolókat kellene nevetséges helyzetbe hozni, az ilyesmi a purifikátoroknak sem áll jól. Aki kikerül - elmerül. Miközben az is tetten érhető, hogy a programalkotásnál a legfőbb ösztönző a látszat. Olyan ez, mint amikor a rendszerváltás előtt az országgyűlési szavazás kiírását megelőzően rögzítették, hogy százalékos arányban hány férfi és nő, fiatal és idős(ebb), értelmiségi és kétkezi (milyen van még?) munkás üljön a padsorokban. Nos, a NOB is figyel az arányokra. A különféle változtatgatások után Tokióban 51.2:48.8 százalék lesz a férfiak/nők aránya, a versenyszámok megoszlása pedig férfi: 48.6, női: 45.8, vegyes: 5.6. A fiúk és a lányok tehát majdnem egyenlő arányban képviseltetik magukat, a feladat éppen úgy kipipálható, mint annak idején mifelénk a szavazásokon. Aki ott van, verheti a mellét, hiszen olimpiai sportágként kiemelt figyelemre számíthat - természetesen anyagilag is. És persze a győztesek is jól járnak, hiszen nem mindegy, hogy ötkarikásan lesz-e a világ legjobbja valaki, vagy egyébként. Ahhoz képest, hogy a legendás báró az antik nevelési eszményt igyekezett felújítani az olimpiával, eléggé messzire kerültünk Coubertintől. „A szellem és az izom régen különvált frigyét szeretném feléleszteni" - áll emlékirataiban, s az is, hogy az ifjaknak rendelkezniük kell „az antik világéhoz hasonló etikával, amely a lovagkor bizonyos szakaszában is létezett". Coubertinnél az olimpia csak eszköz - „az erkölcsi nemességnek és tisztaságnak, valamint a testi erőnek és derekasságnak egyaránt iskolája". "IÁ AZ ESZKÖZBŐL EGYÉRTELMŰEN CÉL LETT, MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐEN, HISZEN AZ EGZISZTENCIA MINDENEKFELETT. NEM ROSSZ ÜZLET OLIMPIAI BAJNOKNAK LENNI, ÁM EMIATT NE TÖRJÜNK PÁLCÁT A SPORTOLÓK FELETT. Az eszközből egyértelműen cél lett, magától értetődően, hiszen az egzisztencia mindenekfelett. Nem rossz üzlet olimpiai bajnoknak lenni, ám emiatt ne törjünk pálcáig, sportolók felett. Már csak azért sem, mert ez az a fejezet, amelyik talán leginkább hajaz a resteri hagyományokra Az akkori bajnokoknak szobrot emeltek, ám fontosabb volt, hogy nem kellett adót fizetniük, ingyenjegyet kaptak a színházi előadásokra, államköltségen éltek, pénz- és természetbeni juttatásokban részesültek. A háborúban - ne feledjük, az ókorban vagyunk - ha fogságba estek, azonnal és váltságdíj nélkül szabadon bocsátották őket. A bajnokok tekintélye ma is tetten érhető, nálunk különösen. Az olimpiai siker mindig a sportmozgalom középpontjában állt. Jellemző, hogy a negyvenes évek végén azért láttunk neki a kajak-kenu fejlesztésének, azért szavazták meg a kiemelt támogatását, mert a sportvezetőség úgy vélte, ebben a sportágban könnyebb betörni a világ élvonalába, mint másutt. Akinek pedig sikerült - és ez már valamennyi sportágra igaz -, megérdemelt minden földi jót. Természetesen nem csupán nálunk, így aztán egyre erősebb lett a verseny. És egyre több a pénz - nem csupán a jutalmazásra, a felkészülésre is. Egy tanulmány szerint az ötvenes évek végéig a futballt leszámítva a sportágakat még nem fertőzték meg az anyagiak, mondhatni, mellékes szerepet játszottak. A sportolót egyéni és - nem túlzás - nemzeti ambíciók vezették. A kimagasló tehetségeké lett a győzelem, érthetően, hiszen hol voltak még akkor a rendszeres napi kétszeri edzések. Később már a szorgalom legalább akkora szerepet játszott, és ehhez jött még az idő - csak az lett képes a helytállásra, aki az életformáját a sikerek középpontjába állította. Az állam partner volt ebben, így lett - közhellyel élve - olimpiacentrikus a magyar sport (is). A vezetőség mindent az ötkarikás diadaloknak rendelt alá. Emlékezetes a hetvenes-nyolcvanas évek alapelve, lényege, hogy a csapatjátékokkal nem kell törődni, mert tíz-tizenöt ember csupán egyetlen aranyérmet hoz, míg az egyéni sportágakban egy per egy az arány, így aztán három csoportra osztották a sportokat. Az atlétika, az úszás, a birkózás, a kajak-kenu, a kerékpár, az öttusa, a sportlövészet, a súlyemelés, a torna és a vívás vitte a prímet, a csapatjátékot a labdarúgás (mindig külön szám) és a vízilabda képviselte, ezek a sportágak úgymond „különleges elbírálást” érdemeltek, miközben a futballt leszámítva az érdeklődés nem verte ki náluk a biztosítékot. Arra ott volt például a kézi- és a kosárlabda, a jégkorong, ám azoknál a „szinten tartás" volt a cél. A koncepciónak persze voltak torzulásai a népszerűség lesöprése mellett is. Hogy saját példával éljek, amikor egy kollégámmal valamelyik kis faluban arról kérdezgettük a helyi sportkör vezetőjét, hogy szoktak-e pingpongozni, tollaslabdázni, esetleg a kocsma mellett kuglizni a fiatalok, olyan megsemmisítő pillantás volt a válasz, hogy elszégyelltük magunkat. A magyarázattól viszont köpni-nyerni nem tudtunk: „Mint újságíróknak, illene tudniuk, hogy nem mindegy, milyen sportokat fejlesztünk. A sporthivatal világosan előírta, hogy az olimpiai sportágakkal, elsősorban az egyéni sportokkal kell foglalkoznunk, a többi nem érdekes.” Csak az olimpia számított, pontosabban az arany. Amikor a sportlövő Hammerl László 1964-ben Tokióban nyert, a magyar táborban sokan kérdezgették: „Ez meg ki...?” Ahogy a Moszkvában (1980) győztes társa, Varga Károly , esetében IS- Ám aztán csak az volt a fontos,hogy plusz egy arany, hét pluszpont a nemzetek versenyében, előrelépés az éremtáblazaton. noo.c*?' ^onussns/sA.r i Változott persze a világ, ám az nem, hogy a játékok jegyében teszi a dolgát a sportoló. Ma már, ha kijut az olimpiára, az is növeli a presztízsét, azaz: a minden bizonnyal programba kerülő bréktánc képviselői már most kihúzhatják magukat.Az pedig, hogy nálam a tánc inkább művészet, mint sport, tudják be a maradiságomnak. Ha majd Tokióban nézem, a falra nem mászok tőle. Még úgy sem, hogy már az is olimpiai sportág. MALONYAI Péter A hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokság előtt a jegyre áhítozó rajongók nem sajnálják az időt: aki belépőt akar, nem árt, ha sátrat ver a patinás All England Lawn Tennis & Croquet Club pénztárainál. REUTERS