Nemzeti Sport, 2019. július (117. évfolyam, 176-190. szám)
2019-07-09 / 184. szám
nem» ^Art 2019. július 9., kedd JÁTÉKOSSORS INTERJÚ PÖLÖSKEI ZSOLTTAL Sajnos vége. PIETSCH TIBOR Szóval, vége? Sajnos vége - felette a Nemzeti Sport érdeklődésére a pályafutását 28 évesen befejezni kényszerülő, az NB I-ben az MTK-ban, a Vidiben és a Honvédban futballozó Pölöskei Zsolt. - Volt egy-két álmatlan éjszakám, amíg meghoztam a döntést, de mindent összevetve arra jutottam, tíz műtét után nincs értelme tovább húzni. Ha már nyár van, megkezdem a felkészülést, de már a karrieremet követő időszakra. Mielőtt kijelentette volna, hogy ennyi volt, orvosokkal is konzultált? Beszéltem az utóbbi két-három operációmat elvégző doktor Tállay Andrással, aki megerősítette, hogy a bal térdem nagyon rossz állapotban van. Nem csoda, kétszer elszakadt benne a keresztszalag, szükség volt mozaikplasztikára is, és akkor a kisebb beavatkozásokat nem is említem. Csak a bal lábamat nyolcszor kellett műteni. A jobbot meg kétszer. Ha úgy veszem, a tíz kerek szám, ezen a ponton lezárható egy fejezet. Július huszonegyedikén lesz egy éve, hogy legutóbb pályára lépett az NB I-ben. Már akkor benne volt a pakliban, hogy a Haladás elleni három kettes győzelem jelenti a búcsút az élvonaltól? Olyannyira nem, hogy egy héttel később kezdő lettem volna a Kisvárda ellen, csakhogy a bemelegítés közben roppant egyet a jobb térdem. Novemberben még játszottam három meccsen a Honvéd kettőben, de valójában már nem volt visszaút. Amikor kimondtam, nincs tovább, kellett néhány nap, amíg feldolgoztam magamban, hogy amit hatévesen elkezdtem, huszonnyolc évesen be kell fejeznem, szerencsére a szüleim, a feleségem és a közeli barátaim végig mellettem voltak. A hétköznapjaira nincs hatással a tíz műtét? Leguggolni éppenséggel nem tudok, és ha sokáig ülök egy helyben, akkor is elkezd sajogni. Nem beszéltem róla, de a pályám érdemi részének végén már csak fájdalomcsillapítókkal tudtam játszani, miii több, a nehezebbnek ígérkező edzések előtt is gyulladáscsökkentőt vettem be. Ennek már nem láttam értelmét, nem akartam, hogy az egészségem rámenjen a futballra. Kicsit már így is ráment, nem szerettem volna tovább rontani a helyzetet. Sejti már, milyen irányban indul el? Mindenképp a sportágban akarok maradni. Könnyen lehet, hogy a nézők napokon belül találkozhatnak velem, csak már nem a pályán, hanem az MA Sport stúdiójában. Nem félek az előttem álló feladatoktól, tele vagyok ambícióval. Hosszabb távon edzőként vagy vezetőként képzelem el a jövőmet, az MLSZ sportigazgatói képzése például igencsak csábító. A labdarúgásban nőttem fel, amit eddig megtapasztaltam, valamint amit ezután tanulok, azzal szeretném majd segíteni a magyar focit. Néha nem töpreng el azon, hogy mi lett volna, ha... Néha igen, de akkor sem kesergek. Valamennyire, persze fájó, hogy sosem tudhatom meg, mire lettem volna képes, ha elkerülnek a sérülések, ám ha folyton amiatt gyötrődnék, milyen peches vagyok, jelentős problémákkal küszködnék a mindennapi életben. Úgyhogy inkább előre nézek, méghozzá jókedvűen, bizakodva. Kapott annyit a futballtól, hogy azt mondhassa, megérte a sok szenvedés? Százból kilencvenkilenc labdarúgónak jóval könnyebb út jut, mint nekem. Tizenhét éves koromig minden varázslatosnak tűnt, az MTK- val szinte az összes korosztályos bajnokságot megnyertük, miközben nekem is ment a játék. Szerződtetett is a Liverpool. A tartalékgárdában játszottam, a jó teljesítménnyel sem maradtam adós, minden jól alakult. Mígnem egy edzésen letapadt a bal lábam - elszakadt az elülső és a belső szalag, sérült a porc, sőt a combcsont is. Fiatalon úgy voltam vele, gyorsan talpra állok, és minden megy tovább. Meglehet, fel sem fogtam, mekkora a gond. Több mint egy év eltelt, mire visszatértem, ám azon nyomban, az Everton elleni meccsen ismét elszakadt a bal térdemben a szalag. Borzasztó csalódott voltam, de még akkor is az volt bennem, hogy innen is felállok! Időközben lejárt a liverpooli szerződésem, és hazatértem az MTK-hoz. Akkor pedig a jobb lábamban szakadt el a keresztszalag... Na, akkor volt néhány kemény napom, még az is felvetődött, hogy abbahagyom. Volt azonban egy gyerekkori álmom: NB I-es futballista akartam lenni! Úgyhogy megint összekaptam magam, és 2012. október 19-én eljött az a pillanat, amire vártam: a Vidi ellen bemutatkozhattam az NB I-ben. Meglehet, más három ilyen súlyos sérülés után már feladta volna, én büszke vagyok arra, hogy újra és újra volt erőm talpra állni. Végül százöt első osztályú mérkőzésen játszhattam, és ha bajnok nem is lettem, a Vidivel kétszer voltam ezüst-, az MTK-val pedig egyszer bronzérmes. Már azon is mosolygok, hogy a fehérváriak azt megelőzően, illetve azt követően lettek aranyérmesek, hogy két évet eltöltöttem a klubnál, míg a Honvéd éppen azelőtt lett első, hogy odaigazoltam. Kicsit elcsúsztam... Sebaj, majd edzőként vagy vezetőként összejön az arany. Örülök, hogy nem megtört, a karrierjét sirató, hanem vidám és derűlátó ember ül velem szemben. Mindig pozitívan álltam azokhoz a szituációkhoz, amelyekkel a sors szembesített, ma sincs ez másként. Amin keresztülmentem, formálta a személyiségemet, tudom, merre tartok, nincs miért aggódnom. Van élet a futball után is. Tíz műtét után huszonnyolc évesen VISSZAVONUL A KÖZÉPPÁLYÁS, de kesergés helyett bizakodva tekint előre. NB I-ES MECCSEN lépett pályára a középpályás Született: 1991. február 19., Budapest Posztja: középpályás Klubjai: MTK (2011-2015), Mór Fehérvár FC (2015-2017), Bp. Honvéd (2017-2019) NB I-es meccs/gól: 105/13 Legnagyobb sikerei: magyar bajnoki ezüstérmes (2016,2017), magyar bajnoki bronzérmes (2015), Magyar Kupa-ezüstérmes (2012) 105 YDHJTMFC " ( cm., Pölöskei Zsolt kétszer bajnoki ezüstöt szerzett fehérvári színekben - az arany már nem jöhet össze... FOTÓ: FÖLDI IMRE PÖLÖSKEI Zsolt MINIFUTBALL RÁHANGOLÁS Magyar-angol Ausztráliáim Az ősszel izgalmas kihívás vár a magyar minifutball-válogatottra, amelynek tagjai egyelőre heti egy alkalommal, a csepeli minifociközpontban találkoznak. A csapattagok amatőrök, s egyéb elfoglaltságaik miatt nagy áldozatot hoznak, hogy az ország minden pontjáról a fővárosba utaznak és vállalják a közös felkészülést. A keret nyitott, Nagy Lajos edző nem felejti el hangsúlyozni, hogy miután zajlanak a minifutball-szuperliga küzdelmei, onnan is be lehet kerülni. „Már játszottunk edzőmérkőzést Szlovákiával Galántán, július tizenkettedike és tizennegyedike között pedig mi rendezzük az Európai Nemzetek Tornáját, amelyen többek között Bosznia-Hercegovinával és Horvátországgal is találkozunk -mondta Nagy Lajos a közeljövő öszszecsapásai kapcsán. - Szinte biztos, hogy az októberben, Ausztráliában sorra kerülő világbajnokság előtt még Szerbiával is játszunk felkészülési mérkőzéseket.” A végcél tehát Ausztrália, ahol érdekes csoportba kerültek a mieink: ellenfél lesz Líbia, amelyet két éve, a tunéziai vb-n úgy vertek meg legjobbjaink a nyolcaddöntőben, hogy a játékidő utolsó percében egyenlítettek, majd a hosszabbítás végén a kapus Tajti Bence rúgott óriási gólt a felezővonaltól. Ellenfél lesz Anglia is, a kvartett harmadik tagja pedig Szaúd-Arábia. „Ebben az esztendőben is frissült valamelyest a keret, olyan játékosokat kerestünk, akik gyorsak, dinamikusak, érzik a kispályás futballt, vagyis megfelelnek a szakág követelményeinek - ecsetelte a szakág erényeit Nagy Lajos. - Nem a kor számít, nagy fiatalításról nem beszélhetünk, de nyilván egy-egy változástól új lendületet remélek." Az ausztráliai világbajnokságon az eddigiekhez hasonlóan a minimális elvárás az, hogy a csapat lépjen tovább csoportjából. A korábbi évek teljesítménye alapján ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés. B. O. B. " GŐZERŐVEL KÉSZÜL AZ OKTÓBERI VB-RE a kispályán játszó válogatott, Nagy Lajos edző harminckét tagú kerettel dolgozik. HIRDETÉS -MEGHÍVÓ A Raszimov Invest Korlátolt Felelősségű Társaság „csődeljárás alatt” (székhely: 1125 Budapest, Lóránt köz 4. 2. em. 1., cégjegyzékszám: 01-09-174455, adószám: 24385909-2-43) a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 17. § (1) bekezdése alapján értesíti a társaság - mint adós - hitelezőit, hogy egyezségi tárgyalást tart az alábbiak szerint. A Fővárosi Törvényszék a 2019. május 21. napján kelt 23.Cspk.8/2019/7. sz. végzésével elrendelte a csődeljárást az adóssal szemben. A csődeljárás elrendeléséről szóló közlemény a Cégközlönyben 2019. május 22. napján került közzétételre, amely nap a Cstv. 9. § (2) bekezdése értelmében a csődeljárás kezdő időpontja. A bíróság által kijelölt vagyonfelügyelő a FISKÁLIS Gazdasági és Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1027 Budapest, Varsányi Irén u. 38. fszt.). Az egyezségi tárgyalást 2019. július 17. napján 12:00 órakor tartják az adós jogi képviseletét ellátó Sziklai & Andrejszki Ügyvédi Iroda (székhely: 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 11. IV/20. sz., e-mail: jogi@drsziklai.hu; telefon: 06-1-266- 7777; képviseli: dr. Treer Ferenc Mór ügyvéd) tárgyalójában, ahol a hitelezők a Cstv. 8. § (2) bekezdésében, a 14. § (1) bekezdésében, valamint a 17. § (3) bekezdésében felsorolt iratokat a tárgyalást megelőzően a megjelölt elérhetőségek egyikén előre egyeztetett, visszaigazolt időpontban - hétfőtől péntekig 10:00-15:00 óra között tekinthetik meg 2019. július 10. napjától. Ismételten felhívjuk a Tisztelt Hitelezőket, hogy a 11. § (1) bekezdésében megjelölt követeléseken túlmenően a csődeljárás kezdőidőpontját követően keletkező követeléseiket azok keletkezésétől számított 8 munkanapon belül jelenthetik be az adósnak és a vagyonfelügyelőnek,míg a szabályszerű meghívás ellenére személyesen vagy képviselője útján részt nem vevő hitelezőt a nemmel szavazók közé kell számítani. A követelés nyilvántartásba vételéért fizetendő díjat a követelés bejelentésével egyidejűleg kell befizetni a vagyonfelügyelő K&H Zrt.-nél vezetett 10400566-49515555-48571033 sz. pénzforgalmi bankszámlájára. A követelés nyilvántartásba vételének feltétele, hogy a hitelező annak 1 %-át - de legalább 5.000, és legfeljebb 100.000,- Ft-ot - nyilvántartásba vételi díjként befizessen a vagyonfelügyelő pénzforgalmi számlájára. A határidő elmulasztása esetén a követelés nyilvántartásba vételére nem kerül sor. ........................................................................................................................................--.....—----------— Liverpool varázsa Pölöskei Zsolt úgy került 2008-ban a Liverpoolhoz, hogy nem kellett próbajátékon részt vennie. Az angol sztárklub szakemberei egy hétig az MTK agárdi akadémiáján, majd az U17-es Európa-bajnokságon figyelték meg - a játéka mellett ama is kíváncsiak voltak, hogyan reagál bizonyos szituációkra, hogyan viselkedik a társakkal. A torna után azzal hívták fel, hogy szeretettel várják, és úgy csomagoljon, hogy nem jön haza egy ideig. „A sérülések ellenére szerencsésnek érzem magam, hogy két évig a Liverpool játékosa lehettem - mondta Pölöskei Zsolt. - Amikor az első napomat töltöttem a melwoodi edzőközpontban, Jamie Carragher volt a második ember, aki szembejött velem. Megkérdezte, hogy hívnak, milyen poszton játszom. A nevem hallatán jót mosolygott, a Zsoltot meg sem próbálta kiejteni. Amikor megtudta, hogy középpályás vagyok, viccesen megtörölte a homlokát, hogy akkor védőként még van néhány éve a csapatban. .. Apróságnak tűnik, nekem mégis sokat jelentett.” IBI