Nemzeti Sport, 2019. július (117. évfolyam, 191-206. szám)

2019-07-16 / 191. szám

THURY Gábor llenünk a jugoszláv válogatottban középső védőt játszott mindkét 1997-es vb-pótselejtezőn, de a Crvena zvezda 1991-ben BEK-győztes csapatában még bal oldali középpályás volt Szinisa Mihajlovics. S nemcsak válogatottként járt nálunk, hanem friss BEK-, mi több, Világkupa-győztesként is, ugyanis a jugoszláv bajnok stadionját betiltották, és a Bozsik­­stadionban rendezte meg az Anderlecht elleni BEK- csoportmeccsét. A jugók 1-2-ről fordítva 3-2-re nyertek az 1991 decemberében farkasordító hideg­ben lejátszott meccsen, elsősorban a mentalitásuk miatt - ezt a játékosként egyebek mellett remek lö­véseiről ismert Mihajlovics tette hozzá egy újságírói kérdésre. Az egykoron a Zvezdával, később Olaszországban szinte mindent megnyerő, azt követően edzői pá­lyára lépő szerb , 1-arina szakember azt­­ , azért nem gon-MENTALITÁS AZ dol­a, hogy élete ÉLET IGENLÉSÉBEN legnehezebb IS MEGNYILVÁNUL, mérkőzését 50 évesen, a Bolo­gna trénereként éli meg, s nem a pályán, hanem az életben. A betegségéről ő maga tájékoztatta a nyilvánosságot azt követően, hogy kiderült, leukémiája van. „Szem­benézek vele, kifeszített mellkassal állok elébe", mondta azt követően, hogy számot vetett egész­sége megromlásával. Embere válogatja, ki hogyan reagál(na) hasonló helyzetben, ám ha elfogadjuk a mondást, hogy a stílus maga az ember, akkor Mihaj­lovics úgy cselekedett, ahogyan egy legendás Crvena zvezda­ és jugoszláv válogatott játékostól elvárható. A szerb mentalitás az élet igenlésében is megnyilvá­nul, nem csupán a futballmérkőzéseken. A szomba­ton nyilvánosságra hozott hír kapcsán a közvélemény azt várta, a szakember lemond posztjáról, ám éppen ellenkezőleg: az intenzív kezelések ellenére, mellett is marad a kispadon. A Bologna (a válogatott Nagy Ádám jelenlegi klubja) csapatorvosa, Gianni Nanni si­etett leszögezni, ennek a betegségnek a gyógymódja jelentősen megváltozott és rendkívül hatékonnyá vált az elmúlt években. Tegyük hozzá, ilyen és ehhez hasonló esetekben nem feltétlenül egy kiesés ellen harcoló együttes stresz­­szel járó szakmai munkáját írják fel gyógymódként, ugyanakkor a mindennapi munka elterelheti a bőreke­met a betegségről. Mindezzel nyilván az olasz klub elöljárói is tisztában vannak, megerősítették, min­denben Szinisa Mihajlovics mellett állnak. Hazai példát említve: Bozsik József 1974-ben egy alkalommal ülhetett a magyar válogatott kispadján, ám már nem térhetett vissza, 1978-ban a szíve vitte el. De legyünk optimisták, súlyos betegsége után az argentin Eduardo Berizzo jelenleg paraguayi szövet­ségi kapitány. Szinisa a Bologna hivatalos honlapján azt üzente az egészségéért aggódóknak, hogy ezt a csatát is meg­nyeri. A mentalitásán nem múlik. TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A WIMBLEDONI TE­NISZTORNA FÉRFI EGYES DÖNTŐJÉRŐL, AMELYBEN NOVAK DJOKOVICS ÖT JÁTSZ­MÁBAN NYERT ROGER FEDERER ELLEN AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉ­NYEKBŐL IDÉZÜNK. Krisztina „Izgalmas döntő volt! Az nyert, aki fejben jobban ott volt! Örülök, hogy láthatom őket játszani, kiegészülve Nadallal! Ez a három teniszező olyan élményt ad nekünk, amit, ha ők abbahagyják, nem fogunk egyhamar látni." bebeto „Óóó, Roger, már megint mit vesztettél el... Játékban jobb volt, mint Djoko, megvoltak a tehető­ségei is, de már megint fejben nem volt elég erős. Az is milyen kemény, hogy 15 ponttal többet nyert, még­is kikapott. De amit Djokovics tud fejben, az tényleg egyedülálló a sport világában, ezt el kell ismerni. At­tól függetlenül, hogy ezt Roger rontotta el, mert rossz döntéseket hozott, nem Djoko ütött szenzációsakat. Nagyon drukkoltam Rogernek, mert nem tudom, hogy lesz-e még lehetősége GS-t nyerni." SJS „Gratula Djokovicsnak, Federer-szurkolóként viszont talán az elmúlt öt év legnagyobb csalódása volt ez a döntő. Az a 40:15 8:7-nél szerintem még évekig benne marad a svájciban.” Cranberries „Hatalmas meccs volt, gigászok csa­tája. Djokovics mentálisan hihetetlen, nem tört meg azután sem, hogy elveszítette a brékelőnyt az utolsó szettben.” 7174 Novak DJOKOVIC 2 11 A rövidítés ura Hajszál tiszonegy másodperc volt hátra a britek elleni meccsből, amikor Határ Bernadett labdát szer­­­­zett a palánkunk alatt, majd a másik oldalon­­ kihagyta a ziccert. Ha bedobja, feltehetően nye­rünk, ám jött két büntető a túloldalon, s nem jutottunk be a négy közé a női kosárlabda Európa-bajnokságon. Egy hajszálon múlott - tartják azóta is sokan, pedig... De erről majd később. Inkább azzal folytatom, hogy mindenkinek vannak emlékei arról, amikor nüanszokon múlott a kiemelkedő diadal. Hogy magyar szokás-e, nem tudom, de többnyire az marad meg az emlékezet­ben, amikor nem sikerült. Például Güttler Károlynak a szöuli olimpián, 1988-ban a 100 méteres mellúszás döntőjében. „Csúszni kellett. Moorhouse volt a szerencsésebb. Nem látszott, hogy a víz alatt ki érte el előbb a falat. Az óra, a villanyered­ményjelző tábla ilyenkor a legfontosabb. Moorhouse, Güttler és mindenki más azt nézte. A brit nyert. 1:02.06 az ideje. Károlyé 1:02.05” - így a Népsport tudósítása. Egy századmásodpercen múlott - alighanem ez a legemlé­kezetesebb hajszáltörténet mifelénk, minden bizonnyal a már-már kóros „csak ezüst” szemléletünk miatt. Mielőtt továbbmennék, gyorsan rögzítem, hogy a legegészsé­gesebben Güttler gondolkozik az ezüstjéről: „Nem úgy gondolok rá, hogy mit veszítettem, hanem úgy, hogy mit nyertem." Emlékszem, már ott, Szöulban is a pozitívu­mokat kereste, nem mondom, hogy nem bosszantotta az egy század, ám nem tört össze tőle. A tudósítás még hozzáteszi, hogy: „Egy századmásodperc. Rögtönzött számítás szerint 100 mellen ez 16 milliméter, azaz 1.6 centiméter. Ennyivel kapott ki a szenzációsan versenyző Güttler Károly a brit Adrian Moorhouse-tól. Talán, ha ki­csit jobban elkapja a rajtot, vagy ha nincs az a megfázás a múlt héten, esetleg kicsit hosszabb a körme." Hogy a több mint másfél centis köröm mennyire praktikus egy sportolónál, azt most hagyjuk, inkább maradjunk Szöulnál. Ahol - és erről szó sem esik - a mi javunkra is döntött egy századmásodperc. Száz há­ton ugyanis ennyivel előzte meg Egerszegi Krisztina (1:01.56) a keletnémet Cornelia Sirchet (1:01.57), s tört be a köztudatba. Meggyőződésem, hogy az ezüst kellett a 200 hát aranyához, lásd még önbizalom, természe­tesen a már akkor is vitathatatlan zsenialitása mellett. Edzője, Kiss László ugyanis a legjobb, sőt - mint mondta - a legeslegjobb esetben is legfeljebb a harmadik helyre várta őt. Azt pedig ne felejtsük el, hogy „Egér” akkor 16 esztendős volt, így az ezüst a lehető legalkalmasabb, a leglátványosabb, szó szerint kézzelfogható bizonyíték volt arra, hogy ne csak hallja, el is higgye, ahogy páratlan tehetségéről áradoztak. Lehet, hogy túlgondolom Egerszegi ezüstjét, én így emlékszem rá, de megyek is tovább. Még mindig úszás, és olimpia. Gyurta Dániel aranya 200 mellen a londo­ni játékokon. Itt azért több volt a különbség a javára a brit Michael Jamiesont megelőzve, mint Moorhouse és Güttler között, ám a 15 század is oly csekély különb­ség, hogy - még rágondolni is rossz - lehetett volna fordítva is. Ráadásul ehhez a parányi különbséghez is világrekordot kellett úsznia, ez azért sokat elárul a csata hevességéről. Persze mérhető sportágban, mint az idézett úszásban egyszerű a hajszálkeresés, csak rá kell nézni az órára. Mi azonban képesek vagyunk a csapatjátékoknál is rá, s még most sem a női kosarasok esetét folytatom. A fut­ballt veszem elő, az 1966-os angliai világbajnokságot, amikor a negyeddöntőben 2:1-re kikaptunk a Szovjetu­niótól. Tíz perccel a vége előtt­­remek magyar támadás bontakozott ki. Káposzta, Albert, Bene volt a labda útja, végül Rákosihoz került, aki egyedül állt Jasin kapuja előtt - de három méternyire a kaputól nem találta el a labdát”. Szegény Rákosi Gyula, mindmáig felemlegetik neki a kihagyott ziccert, most hagyjuk, hogy az örökzöld hiedelem („Nem győzhetünk a Szovjetunió ellen”) is visz­­szatérő magyarázat, a lényeg, hogy nem sikerült. És a közvélekedés szerint Rákosin múlott. MINDENKINEK­­ VANNAK EMLÉKEI ARRÓL, AMIKOR NÜ­ANSZOKON MÚLOTT A KIEMELKEDŐ DIA­DAL. HOGY MAGYAR SZOKÁS-E, NEM TU­DOM, DE TÖBBNYI­RE AZ MARAD MEG AZ EMLÉKEZETBEN, AMIKOR NEM SIKE­­RÜLT. ■■■ Itt is van ellenpélda. A Videotoné 1985-ben, amikor a csapat az itthoni 3-1 után Szarajevóban kiesésre állt a Zseljeznicsar ellen, lévén 0-2 az eredmény, ám­­a 88. percben góllá értek a fehérvári támadások: Disztl L. a hazai kaputól 20 méterre a balösszekötő helyéről a fel­jutó Csuhay elé játszott, s a védő 8 méterről, a jobbösz­­szekötő posztjáról úgy lőtt a hálóba, hogy a labda Skrba kezéről vágódott a kapufa tövénél a bal sarokba”. A vége 1-2, de döntős lett a Vidi. A sor még folytatható, ám badarság azt hinni, hogy csupán a sors, a szerencse, ne adj' Isten kudarc esetén oly szívesen emlegetett „magyar átok” döntött a kiélezett szituációkban. Semmi sincs előzmény nélkül­­ a sportban külö­nösen. Visszafelé haladva, a Videoton esetében biztos szá­mított, hogy korábban nem akármilyen csapatokat bú­csúztattak (Dukla Praha, Paris St.­Germain, Partizan, Manchester United), ami azért hozzájárulhatott, hogy - idézve a tudósítást - „ezen a mérkőzésen is a semmi­ből, teljesen vertnek látszó helyzetből tudtak önmaguk fölé nőni". És azt se felejtsük, hogy éppen a Zseljezni­csar ellen az itthoni meccsen a 83. percben szerezte a fehérvári csapat a harmadik gólt, ha ez szerencse, akkor forgandó. Ami az 1966-os szovjet-magyart illeti, a történtekhez, a vereséghez az is hozzájárult, hogy mindkét gólt kapus­hibából kaptuk, s Rákosi mellett Albert Flórián, Bene Fe­renc, Farkas János és Mészöly Kálmán is lőhetett volna gólt, de kétségtelen, Rákosié volt a legnagyobb ziccer. Gyurta Dániel aranyérménél, a 15 századmásodperc­nyi előnynél döntő volt a személyisége, ahogy a győze­lem után írtuk, „egyáltalán nem izgatta, hogy az elmúlt hónapokban bizony mázsás terhet kapott a vállára azzal, hogy mindenki aranyérmet várt tőle. Ha megkérdezték, mire számít Londonban, rendszerint csak mosolygott. Ugyan tisztességgel válaszolt erre a kérdésre és a többi­re is, ám ő irányított, s nem ment be olyan utcába, ame­lyikbe nem akart". Egerszegi esetében a későbbiek ismeretében termé­szetes, hogy felé billent a mérleg nyelve. Güttler pálya­futása is példás, hiszen 1996-ban, az atlantai olimpián is ezüstérmes lett, nyert Európa-bajnokságot (1993), s van még két vb- és nyolc Eb-érme. Magyarán maradt a világ élvonalában. Bevallom, az ő esete az egyetlen, amelyik megingat abban, hogy nincsenek véletlenek, nem mindenki kegyeltje a sorsnak, hiszen egynél jóval több aranyat érdemelt volna - sportemberi léte alapján mindenképpen. És akkor a női kosarasok. Náluk sem feltétlenül Határ ziccerbakiján múlott, hogy elmaradt a diadal. Mert miközben a 7. helyért megérdemelnek a lányok minden elismerést, a britek ellen csak volt 19 eladott labdájuk, s az első két meccs sikere után három ve­reség következett. Köztük a törököktől elszenvedett, a továbbjutás birtokában. Tudom, szakmai megalapo­zottsággal (játsszanak a fiatalok...) adták föl a mécs­esét, pontosabban nem volt érdekes az eredmény. Elfogadom a kapitányi indokot (ő a főnök), ám egyet nem értek vele. Sohasem jó, ha nem muszáj nyerni, az addigi lendület mindenképpen megsínyli. Vízilab­­dás példáim vannak rá, például egy vb-középdöntő, amikor onnan „szívességből” magunkkal vittünk egy csapatot, aztán az elődöntőben nem jött vissza a ko­rábbi ritmus, vége. Amiért hogy a bronzmeccsen visszakaptuk az ajándékot. És az is idetartozik, hogy Határ kevesebb szerepet kap a klubjá­ban annál, hogy 208 centis magasságának és 26 esz­tendejének megfelelő ru­tinnal álljon neki egy-egy sorsdöntő ziccernek. Hogy ennek oka abban rejlik, amit láttunk a britek elleni meccs végén, vagy azért láthattuk, mert a háttérbe szorul - nagy kérdés. Igazi ziccer. MALONYAI Péter 2019. július 16., kedd nemzetisport Az olasz női csapat tagjai a vízbe ugrás előtt a kvangdzsui vizes vb műúszóversenyének akrobatikus kűr számában a parton nem éppen kisasszonyos arcukat mutatták, aztán a vízben már mosolygósabbak voltak, és ezüstérmet szereztek.

Next