Nemzeti Sport, 2019. augusztus (117. évfolyam, 207-221. szám)
2019-08-01 / 207. szám
THURY Gábor a múlt század negyvenes éveinek végén rebesgették, hogy az FC Barcelona új stadiont kaphat, a végleges lökést Kubala László érkezése adta meg a katalán klubnak. Mindenki „Kuksit" akarta látni 1950-től kezdve, özönlöttek az emberek, de a Les Corts Stadion nézőterét hatvanezresnél nagyobbra nem lehetett bővíteni. Az új létesítményt, a Camp Nout 1957-ben adták át, jelenleg 99 ezer néző befogadására alkalmas. Felvetődött, s nekünk, magyaroknak különösen kedves elképzelés volt, hogy a Barca alapításának századik évfordulóján, 1999-ben a szurkolók által a csapat történetének legjobb játékosává választott Kubaláról nevezik el a Camp Nout, ám a grandiózus tervek végül egy 2009-ben átadott kétméteres szoborban öltöttek testet. A Calcio e Finanza olasz lap - a spanyol As szerkesztőségére hivatkozva - értesülései szerint évi cirka 25 millió euróért eladnák a lassan újjáépülő stadion nevét a jövőben, úgy, hogy a szponzor neve a Camp Nou elnevezés mellé kerülne. Két évvel ezelőtt már gyakorlati szinten felvetődött az átalakítás, akkor félmilliárd eurós költségvetéssel számoltak. A SZPONZOR az együttes a NEVE ACAMP NOU 2021-2022-es ELNEVEZÉS MELLÉ idényben , már KERÜLNE. LTSVen játszott volna. A 105 ezres befogadóképességű stadion átadása azóta 2026-re módosult, a bekerülési költség pedig 600 millió euróra nőtt. De nem is a beruházás növekvő költségvetése a sokkoló, hanem a névadási szándék, ráadásul az évi 25 milliós tétel nem tetszik akkorának, hogy érdemes legyen „vásárra vinni" a nevet. „Több mint egy klub”, hirdeti a Barcelona jelmondata, s ez sokáig helytálló volt, 2006-ig például mezszponzora sem volt az együttesnek. Ám eljött a szép új világ, mindenki és minden eladó, ám ami a 21. században a szórakoztatóiparnak nevezett labdarúgásban folyik, már emberi léptékkel nem mérhető, mi több, felfoghatatlan. Érdemes a La Liga másik élcsapatához is elkalandozni egy gondolat erejéig: a Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban játszik. Lehet kritizálni a királyi gárda játékospolitikáját, de Bernabéu volt az az elnök, aki felvirágoztatta a Realt - többek között az ő regnálása esjéjén került a csapathoz Puskás Ferenc és Alfredo Di Stéfano -, neve egybeforrott a klubbal, természetes, hogy a klubidentitás részeként a stadion az ő nevét viseli. Az érvek és ellenérvek erdejében a pénz nagy úr. Ne tagadjuk, Magyarországon is van rá példa, hogy nem egy-egy, a klubjáért minden áldozatot meghozó kiválóság nevét viseli a csapatnak otthont adó stadion, példának okáért a legnépszerűbb honi klub nevéből tűnt el az újjáépítés után az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián neve. Persze tudjuk, a működtetés és a fenntartás nyilván óriási összegeket emészt fel. Mégis felteszem a kérdést: biztos megéri? TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK AZ FTC TOVÁBBJUTÁSÁRÓL A LABDARÚGÓ BL-SELEJTEZŐ 2. KÖRÉBŐL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, oggi „Ezt a meccset gyorsan felejtsük el, örüljünk a továbbjutásnak! Ninja_MNK tudom, sokan kritizálják a Fradit a keddi teljesítménye miatt, azonban szerintem annyit adott ki magából, amennyi kellett. A horvátok elleni egészen más meccs lesz. Egészen más a pszichológiája egy olyan párharcnak, amelynek során idegenben kezd a csapat." Megmondó „Ez borzalmasan kevés lesz a következő meccsen." Toffi Magnum „Az El playoffig kötelező eljutnia a magyar bajnoknak, ez nem olyan nehéz feladat." Magyarország „A focinál nemcsak a labdát kell rúgni, hanem gondolkodni is kell. A gyenge ellenfél ellen döntetlennel is tovább lehet jutni, de egy győzelem azt jelentette volna, hogy a következő évben a sorsolásnál gyengébb ellenfelet kaphat, aki ellen nagyobb az esély a továbbjutásra. ” Sutar „A Zagreb elleni döntetlen után itthon győzünk" Spurs Knight „Erősebb és taktikusabb játék kell a Dinamó ellen. Nem lehetetlen küldetés a horvátokon is tovább lépni, mivel ez a Zágráb sem a régi, nagy hírű csapat. Nem kell tőle megijedni. ” 2019. augusztus –„ csütörtök is©n hetisport Alig fürdőruhában gár van, alig fürdőruhában Égetem magam a napon - így kezdődik a Neoton Família 1985-ös keltezésű, de azóta is számtalanszor játszott, többször átdolgozott Nyár van című slágere. A sportban viszont ez az évszak nem igazán a pihenés és a napozás ideje, a legnagyobb versenyek zöme ekkor, sokszor egymásba folyva zajlik. Olimpia, labdarúgó-világ- és Európa-bajnokság, más sportágak fő eseményei, az európai futballporond kezdete - mindig van valami. Az idén éppenséggel az első három nincs, ettől még az előző néhány hét olyan dömpinget hozott, amelyből a Nemzeti Sport sem maradhatott ki. Persze nem is akart. A Dél-Koreában zajló vizes és a hazai rendezésű vívóvilágbajnokság önmagában is hatalmas falat, ráadásul egyszerre kellett lenyelni, s még finom is volt mindkettő. A sportágak hazai olimpiai örökranglistáját vezető két sportág fiai és lányai kitettek magukért, a nagyhatalmi státuszt megőrizték, a „vizesek” még egy újabb vb-t is hazahoztak 2027-re, szóval volt mit ünnepelni, miről írni. Persze olyasmiről is kellett, ami úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés, de Kenderesi Tamás afférja az éjszakai bár táncosnőjével munka szempontjából épp olyan, mint, mondjuk, egy aranyérem története: meg kell találni a megfelelő műfajt, hangnemet, terjedelmet, írót, majd így tálalni a nagyközönségnek, lehetőség szerint minél előbb, minél frissebben. Ezt csak azért említem, hogy jelezzem, legtöbbünknek, sportújságíróknak ugyan a szakmánk egyben a hobbink is, ami kívülről nézve okkal irigylendő, ám nem egyszerű a dolgunk, s néha jelentős áldozatot kell érte hozni. Ha csak a mostani, kvangdzsui vizes vb-t nézem, kiküldött tudósítóink az ottani időzónának megfelelően délelőtt elkezdtek dolgozni, de este még nem tehették le a lantot, hiszen itthon akkor volt a munka dandárja. S fordítva, az itthoniak közül az élő közvetítéseket készítők, illetve a kinti anyagokat fogadók, szerkesztők a hajnali versenyeken már fent voltak, hogy este még tegyék a dolgukat. Akadt, aki ezenkívül a vívó-vb-n szintén tevékenykedett, ő a versenyek végeztével, jól megérdemelt szabadsága előtti búcsú e-mailjében úgy fogalmazott, „most azonnal eldobok papírt és ceruzát, mi több, terveim szerint a telefonomat ki sem veszem a bőröndömből". Ha valaki ebből panaszt vagy zokszót hallana ki, megnyugtatom, szó sincs ilyesmiről. Nekem is megadatott, hogy huszonhárom éve, az 1996-os atlantai olimpia idején, a gyakornok és a főállású újságíró határán ingadozva azzal bizonyítsam rátermettségemet, hogy délelőttől folyamatosan dolgozva, háromszor lapzártázva - hiszen egyre frissültek az eredmények Amerikából - hajnali fél háromig megírtam az olimpiai címlapot. Persze jobban esett volna többet aludni, de szurkolóként úgyis néztem volna a versenyek zömét, most viszont felelősséggel viseltettem egy egész orgánumért. 2016-ban Rio de Janeiróban, kiküldött tudósítóként pedig az rövidítette le a pihenőidőt, hogy a reggel kezdődő küzdelmek egészen az éjjelbe hajlottak, hiszen az úszást az Egyesült Államok televíziós piacára időzítették. Hosszú Katinkáról és a többiekről mégsem lehetett lemaradni, az új idők új szavának köszönhetően már aktuális időben az onlinera is kellett adni a print mellett, szóval a médiafalu ágyát legfeljebb két-három órát koptattam naponta. Apropó, lemaradás! Ha az ember egyedül tudósít végig egy óriási léptékű sportrendezvényt, futball-vb-t, olimpiát, óhatatlanul lemarad bizonyos eseményekről, mert nem tudja megduplázni vagy teleportálni magát. Ez lelkileg elég megviselő, de nem baj, a hazaiak figyelik a hírügynökségeket, a világhálót, csetelünk, üzenünk. AZ ÚJ IDŐK ÚJ SZAVÁNAK KÖSZÖNHETŐEN MÁR AKTUÁLIS IDŐBEN AZ ONLINE-RA IS KELLETT ADNI A PRINT MELLETT SZÓVAL A MÉDIAFALU AGYÁT LEGFELLEBB KÉT-HÁROM ÓRÁT KOPTATTAM NAPONTA. e-mailezünk, minden rendben így is, az olvasó megkapja, amit akar, s amit mi akarunk. De bizony két-három évtizede - hogy ne menjünk még messzebb, a szó szerinti távirati stílusig - ezek a lehetőségek enyhén szólva kevésbé voltak meg. Így fordulhatott elő például egy magyar újságíróval az 1992-es barcelonai olimpián, hogy egy érmekkel teli nap és terjedelmes tudósítása elkészülte után szállodai szobájában jól megérdemelt esti zuhanyzása közben a magyar himnusz ismert akkordjai kicsalták a víz alól a bekapcsolt tévé elé. Ott egy számára teljesen ismeretlen fiatalember állt koronás címeres melegítőben a dobogó tetején, nyilvánvalóan a barcelonai kulisszák között. „Úristen, megőrültem... Ez vajon ki lehet?" - gondolta szegény kolléga, aztán kiderült, Kovács Antal, alias Atom Anti a maga húsz évével valóban nem számított sem esélyesnek, sem ismertnek, tehát az újságíró okkal ment inkább a vívóterembe és az uszodába a cselgáncscsarnok helyett. S megnyugtatásképpen, az adott újságba azért természetesen beszuszakolták az itthoni szerkesztők a meglepetésaranyat, legfeljebb nem a kiküldött tudósító írt róla. Ez persze ciki, de az adott körülmények ismeretében túlélhető. No tehát, tessenek elhinni, nem fenékig tejfel a sportújságíró élete sem, főképp a nagy nyári versenydömping közepette, s előtte, utána kijár neki a szabadság. Nem tudom, ki hogy van vele, én ekkor sem kizárólag az „alig fürdőruhában égetem magam a napon" típusú pihenést kultiválom, kell benne lenni testmozgásnak, sportnak. Az idén egy csaknem negyventagú baráti társasággal és családom hatvan százalékával - két nagyobbik gyermekem a kajakidény közepette itthon maradt edzőtáborozni és versenyezni - olaszországi kerékpártúrán vettünk részt. Első nap Tarvisióból leereszkedtünk Gemona del Friuliba több mint hetven kilométeren át, a másodikon onnan Udinébe (csaknem hatvanas), majd a harmadikon Udinéből a tengerparti Gradóba (több mint hatvanas), ahol még három napot kempingeztünk, további biciklizésekkel a strandig, tengeri úszásokkal, kosarazással, miegyéb. S most büszkélkedhetnék, hogy milyen jól bírtam a kétszáz kilométert meghaladó tekerést, ha nem lett volna ott még rajtam kívül a többi felnőtt és gyerek, köztük saját tízéves kislányom, aki zokszó nélkül végignyomta az egészet. Szenzációs volt, igazi csapat-összekovácsoló program csodás tájakon és élményekkel, esténként közös játékkal (gyerekek), iszogatással és beszélgetéssel (felnőttek). Talán a napközbeni testi megerőltetés, az együttes „szenvedés" tette, de ilyenkor teljesen ellazulva olyan témák is felvetődtek, amelyek több évtizedes barátságunk alatt még soha, egymás családi életének a magasságába és mélységébe tekinthettünk bele a boldog születésektől a beteg gyermek elvetéléséig bezárólag. Ha az egyikünk megnyílt, megnyílt a másikunk is, s úgy vélem, ehhez sem ártott végigkerekeznünk együtt több mint kétszáz kilométert. Az egyik ilyen este azt a pólómat vettem fel, amelyet a riói olimpiára kaptam a MOB-tól, s az egyik kislány („civilben” tehetséges párbajtőrvívó) rákérdezett az eredetére. Válaszomat és további néhány hozzátett mondatomat hallva csak annyit jegyzett meg: „Jó lehet a munkád, biztosan nagyon szereted!" Nem tagadom, így van, s ezt csaknem az összes kollégám nevében mondhatom, még akkor is, ha időnként szinte elsodor minket az események árja. A vizes és a vívó-vb-ről már írtam, de a magyar klubfutballnak, egyben a Nemzeti Sport labdarúgórovatánál színfélt a nyár, a hazai csapatok nemzetközi szereplése az egyik legsűrűbb időszak. Igyekszünk mindenütt ott hétről hétre a leglehetetlenebb helyekről (például Razgradból, „Bulgária-külsőről", a Fradi BL-selejtezőjéről) tudósítani - egyrészt mert ki tudja, meddig jutnak a mieink, másrészt mert ezzel adjuk meg azt a pluszt, ami jár. Jár az olvasónak és saját szakmai követelményeinknek. Aztán majd kifekszünk kis időre alig fürdőruhában a napra, de közben arra gondolunk, hol várnak ránk a jövő nagy versenyei, meccsei vagy az aktív pihenést követő nagy beszélgetések. DEÁK Zsigmondi v Immmntm KADIR CALISKAN Énekelhetné a Metro együttes régi slágerét a szabadfogású iráni Ali Abolfazi Goli Zadegan Koluki (jobbra), aki a szófiai kadétok 51 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében épp szorongatja a kazah Zsahongir Ahmadzsanovot.