Nemzeti Sport, 2019. december (117. évfolyam, 341-354. szám)

2019-12-16 / 341. szám

GYORSABB, ELSZÁNTABB, KITARTÓBB, ALÁZATOSABB, OKOSABB ÉS TAKTIKUSABB A TÖBBINÉL olt egy fiú Himesházán. Olyan, mint a töb­bi - vagyis csak majdnem. Alázatos, okos, céltudatos, és úgy tudott küzdeni, mint nagyon kevesen. Michelisz Norbert naphosszat vívta csatáit a vi­lág versenypályáin - úgy, hogy közben ki sem mozdult a szobájából. Szimulátorral már poko­lian gyors volt, de közben valódi versenyautóról álmodott. A sztori ismert: Zengő Zoltántól esélyt kapott, többet is, és ő minden egyes lehetőséget megragadott, és berobbant a nemzetközi elitbe. Jöttek a sikerek: megnyerte a SEAT León Eu­rópa-kupát, az első világbajnoki futamát, nem sokkal később a túraautó-világbajnokság privát bajnokává koronázták, majd két éve ezüstérmet szerzett az abszolút értékelésben. A gyorsasá­gához kétség sem férhetett, a legna­gyobb siker, a baj­noki cím azonban váratott magára. Eddig. Tizenhárom évvel az első hazai Suzu­­ki-kupa-győzelme után a túraautó-vi­lágkupa királyává koronázták. Nem lett világbajnok, hiszen tavaly a sorozat stratégiai okokból világkupává alakult át, ugyanakkor az utóbbi évtized legerősebb túra­autós mezőnyében diadalmaskodott. Most tehát ő a szakág királya. És tényleg trónra ültették, aranysisakot kapott, a kezébe nyomták a harminckilós trófeát, ame­lyet büszkén, üvöltve emelt a magasba, utóbb a vállán vonszolta, mint egy sóval teli zsákot, mert túl súlyosnak bizonyult egy ilyen nehéz nap után. Kár lenne ugyanis tagadni, hogy Michelisz vasárnapja inkább hullámvasutazás volt, mint­sem diadalmenet. Megnyerte az első versenyt, de ami ezután követ­kezett, az elképesztően izgalmas, már-már drá­mai volt. Mintha egy hollywoodi forgatókönyvíró a végletekig akarta volna fokozni a feszültséget. Néhány lábon kihordott, lassú lefolyású infarktus, sok-sok koccanás és váratlan technikai gond, va­lamint a legfőbb rivális kapitulálása után azonban csak véget ért ez a nap is - méghozzá magyar sikerrel. A magyar gyorsasági autósport történe­tének legnagyobb nemzetközi sikerével. Volt egy fiú Himesházán. Olyan, mint a többi - pontosabban dehogyis olyan! Sokkal gyorsabb, elszántabb, kitartóbb, aláza­tosabb, okosabb és taktikusabb mindenkinél - ezért lett ő és nem más a túraautó-világkupa királya. Hittntnim byimair» futamon --_ -■--------ff ■“ mcnelisz vii3QKup3(iyozt6S! SPORTTÖRTÉNELMI TETT: MICHELISZ NORBERT A MAGYAROK KÖZÜL ELSŐKÉNT NYERTE MEG A TÚRAUTÓ (WTCRM V­LÁGKUPÁT. AZ INTER­NETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Forza Bianconeri „Történelmet írtál! Megérdemel­ted, megdolgoztál érte már 2017-ben is. Büszkék vagyunk rád!" nincs foci „Amit nagyon sokszor elvett Fortuna, azt most kamatostul adta vissza!" GoPatsForzaMilan „Nagyon szimpatikus Norbi. Kicsit talán már túl nyugodt is, de lehet, hogy ide inkább ilyen karakter kell. Nem sokat tudok erről a sportról, de jó volt végignézni egy ilyen futamot. Szép volt, Norbi!" Boggi007 „Gyemeri nem akart kiállni szerintem, abban bízott, hátha lesz valami Norbi kocsijával. Technikai sportról beszélünk, itt akkor van csak vége, ha vége van." kézidrukker „Őszintén szólva nem néztem ez előtt sok WTCR-t, de a mostani hétvégén minden időmé­rőt és versenyt megnéztem. Mindig öröm, ha egy magyar sikernek örülhetek. ’ Öregebb Kokler „Hosszú évek kemény munkája érett be, és mindenki tudta, te is mindvégig bíztál benne, hogy képes vagy rá, és megcsináltad!" hungarianfan „Norbi, bajnok vagy, évek óta érett már, most sikerült! Nagyon nagy gratuláció, egy kis faluból indulva az egész ország büszkesége lettél." a­s Érdeklődőkből már most sincs hiány - egy hónappal az építési munkálatok befejeződése után hivatalosan is átadták a tokiói Olimpiai Stadiont. Jövőre itt rendezik a játékok nyitó- és a záróünnepségét, az atlétikai versenyeket, valamint a futballtorna REUTERS néhány mérkőzését. 2019. december 16., hétfő nemzetisporf sün tüskéi alamikor a hetvenes években az volt a vélemény, hogy a tiltott szerek használatának négy oka van: 1. Pénzre és sikerre éhes szülők. 2. Becsvágyó, a mindenkori tanítványokból a lehető legtöbbet kipréselő edzők. 3. Utazni szerető és az állásukat féltő sportveze­tők. 3. Lelkiismeretlen sportorvosok. Ismétlem, a kategorizálás ősrégi, s persze magán viseli az akkori (szocialista) sport jellegzetességeit, de mostanra csak a szülők vehetők ki a körből. Akkoriban ugyanis akadt olyan papa és mama, aki azt mondta az edzőnek, hogy beadhat a gyereknek, amit csak akar, de jöjjön a siker, és persze vele a pénz, a kivételezettség. Maradtak mára a vezetők, edzők, orvosok, tehát tágabb értelemben azok, akiket roppant korszerűségünkben a stáb kitétellel illetünk. A vezetők közé besorolhatjuk még a politikai és államhatalom képviselőit is - legalábbis ha hiszünk a nemzetközi doppingügynökség (WADA) állítá­sainak, amelyek nyomán kezdeményezték Oroszország megbélyegzését. A szülők azért eshettek ki azóta a körből, mert az am­bícióik kevesek ahhoz, hogy akaratuk is legyen, kelle­metlenkedhetnek edzéseken, versenyeken, de beleszó­lásuk nincs a felkészülésbe, leszámítva persze, hogy a gyerek eleinte csak viszi a pénzt (felszerelés, utaztatás satöbbi). A családot most már a versenyző képviseli, aki teljes partner lehet abban, hogy úgymond rásegítsenek a produkciójára. Jogerős döntés még nincs, de az oroszok várhatóan korlátozva lesznek abban, hogy a sport jóvoltából tegye­nek szert (újabb) világhírre, elvégre ha nem vagy ott az olimpián, a futball-világbajnokságon (hogy csak a föld­kerekség két legnagyobb versenyét említsem) presztízs­­veszteség a javából, legalábbis a sport, pontosabban a teljesítmény oldaláról közelítve. Ha viszont azt nézem, hogy forog-e az ország neve a világban, a mostani bot­rány nagyobbat szól, mint tíz ötkarikás aranyérem. A múlthoz képest feltűnő az is, hogy a megbélyegzés oka nem az, hogy feltűnően sok orosz sportoló bukott meg az ellenőrzésnél, hanem hogy a tiltott szerek - a közlemény megfogalmazásánál maradva - rendszer­­szinten jöttek-mentek, beleértve a vizsgálati eredmé­nyek manipulálását is. A rendszerszinten kitétel azért fontos, mert ez emeli ki Oroszországot az átlagból. Tiszeker Ágnestől, a Ma­gyar Antidopping Csoport első emberétől ered a meg­különböztetés, aki tiszteletre méltó őszinteséggel tette hozzá, biztos benne, hogy például az Egyesült Államok­ban és Kínában is nagyüzemi módon terjednek a szerek, ám nem állami jóváhagyással, vagy ha igen - ezt már én teszem hozzá - a hivatalos beavatkozás nem bizo­nyítható. Ezzel együtt a modern jogban már nem divat a kollek­tív felelősség, még úgy sem, hogy éppen Oroszországban szép hagyományai vannak, azaz voltak a faluközösségek (obscsina) megregulázásában. Az pedig a kollektív bün­tetésnek mond ellent, hogy a tervek szerint a „szabad­lábon lévő” orosz sportolók ott lehetnek az olimpián, de nemzeten kívüliként, azaz se címer, se zászló, se him­nusz. Ami engem illet, szeretem a tiszta helyzeteket, tehát vagy igen, vagy nem, ám az is igaz, hogy sem az eltiltás, sem az engedékenység nem segít abban, hogy vége legyen a doppingolásnak. Az oroszok nyilván ga­ranciákat adnak majd, visszahelyezik őket a jogaikba, miközben igyekeznek ügyesebben eljárni a vegykonyhák birodalmában, a többiek pedig egyrészt dörzsölik a te­nyerüket, hogy nem ők, másrészt pedig óvatosságra intik a szerek körül szorgoskodókat. ELISMEREM, A TILTOTT SZEREK ELLENI HARC ERKÖL­CSILEG NÉLKÜLÖZHE­TETLEN, ÁM ABBAN NEM HISZEK, HOGY EJLÖN AZ IDŐ, AMIKOR A TISZTASÁG LESZ AZ ÚR RÁADÁSUL A VILÁGSZÍNVONALÚ TELJESÍTMÉNYHEZ VEZETŐ ÚT EGYÉB­KÉNT SEM EGÉSZSÉGES A nulla tolerancia olyan szép, mint az örök szerelem, hollywoodi forgatókönyvekben elképzelhető, de a va­lóság durvább. Jegyében csak a lebukottak mehetnek a kukába, ám ez csak a felszín. A mélyben van élet, s meglehetősen intenzív. A világ csak azokra figyel, akik már nevet szereztek maguknak a (sport)világban, fény, dicsőség, aranyak kísérik az útjukat, miközben a felmé­rések szerint például az edzőtermekben nem is nagyon titkoltan folyik az adásvétel. Mert az amatőröknél sem hiányzik a vágy, hogy gyorsan jussanak egyről a kettőre, ha ilyen meg olyan szerrel könnyebb, hadd szóljon. Mert az élsport lebukottjait ugyan túlzás áldozatoknak tekin­teni, ám nem ők számítanak, az eredményeik csak rek­lámként szolgálnak­­ a gyógyszer-kereskedelemnek. Mert ez a nagy üzlet, az anyagi haszon nem mérhető semmiféle verseny utáni jutalomhoz, járadékhoz, eg­zisztenciális és erkölcsi elismertséghez. Hogy példával is szolgáljak: bukott már bele nálunk szövetségi elnök abba, hogy más országból kívánta beszerezni a tiltott szereket, mint az elődje, a gyógyszerek útjának meg­változtatása a posztjába került. És láttam Ferihegyen a VIP-várón keresztül, tehát vámvizsgálat nélkül kisiető diplomatatáskás sportvezért a veszélyeztetettnek titulált sportágak egyikéből. Nem ma volt, de ezt csak azért em­lítem, mert a módszerek nyilván csak finomodtak azóta. Persze nem csupán a szállításban. Az viszont változatlan, hogy nem akad sportoló, aki föltenné a kezét és beismerő vallomással szolgálna. Arra sincs példa, legalábbis tudomá­som szerint, hogy a lebukott - büntetőjogi kifejezéssel élve - vádalkut kössön. Igaz, ahogy Tiszeker Ágnes mondja, a versenyzők többsége áldozat, aztán vannak, akik sejtenek valamit, de nem törődnek az egésszel, Apások szívesen játszanak a tűzzel, és vannak még, akik tudják, hogy tiltva van a szer, amellyel élnek, de bíznak a szerencséjükben. Ez egyébként tipikus bűnözői alapállás, én nem leszek olyan hülye, mint azok, akik lebuktak - mondogatják. Mert kérem, tudhatunk mi bármennyit arról, hogy kik, hol és mennyire gyógyszerezik magukat, csak az dop­pingol, aki­­ lebukott. Nagyot változott a közvélekedés a hőskor óta. Amikor 1960-ban a római olimpián a dán kerékpáros, Knud-Enemark Jensen eszméletét vesztve leesett a gépéről, s a kórházban két óra múlva meghalt, sokáig tartotta magát hír, hogy napszúrást kapott. Aztán kiderült, hogy a verseny előtt halálos dózisú amfetamint vett be. Azóta nincs olyan nagy viadal, amelyen ne élnénk a gyanúval, hogy a legjobbak doppingolnak, s tetszik, nem tetszik, jó esély van rá, hogy a gyanúnk nem alaptalan. Elismerem, a tiltott szerek elleni harc erkölcsileg nél­külözhetetlen, ám abban nem hiszek, hogy eljön az idő, amikor a tisztaság lesz az út. Ráadásul a világszínvonalú teljesítményhez vezető út egyébként sem egészséges. Tűrni kell hozzá a fájdalmat, a pihenésre, regeneráló­dásra sosincs elég idő, mert jönnek az újabb és az újabb versenyek, az izmok terhelése emberfeletti - és így to­vább, és így tovább. A különféle szerekkel ezekbe a fo­lyamatokba avatkoznak be a sportolók és a körülöttük lévők, nincs kétségem, hogy maradandó, esztendőkkel, évtizedekkel később kiderülő károkat okozva. A szájon át igénybe vett segítség legveszélyesebbjé­nek egyébként én a táplálékkiegészítőket tartom. Mert mondhatja a gyártó, hogy az alapanyagai tiszták, sem­mi káros anyag sincs bennük, képtelenség, hogy bármi tiltottat kimutassanak a vizsgálatok, akkora üzletről van szó itt is, hogy minden eszköz megengedett. Ebből következik, itt az ideje, hogy a gyógyszerke­reskedőkre csapjanak le az arra hivatottak, nem a dop­pingügynökségek, hanem a bűnüldözők, csak hát ne gondoljuk, hogy a hatalmas haszonkulcs mögött nem áll kapcsolati tőke - hogy finoman fogalmazzak. Amíg ez nem történik meg, még enyhülésre sincs esély doppingfronton. Maradnak Arnold Beckett és Manfred Donike örökzöld megállapításai, amelyeket nem először (és nem utoljára) idézek, ha a tiltott szerekről van szó. „Boncolni kelle­­jt ne, az az egyetlen hiteles próba..." - így Beckett professzor az el­lenőrzésről, a kölni labor egykori világhírű vezetője, Donike dok­tor pedig figyelmeztet: „A doppingolt sün már rég a célban van, amikor a kontrollnyúl odaér.” És ne feledjük, hogy a sün, ha veszélyeztet­ve éri magát, kevesebb mint egy másodperc alatt összegömbölyö­dik, és csak a tüskék mindenhol. Nincs esély ellene. MALONYAI Péter

Next