Nemzeti Sport, 2020. január (118. évfolyam, 15-30. szám)

2020-01-16 / 15. szám

nemzeti sport 2020. január 16., csütörtök BELGIUM JÁTÉKOSSORS A szakmai szempontokat az anyagiak elé helyező Eppel Márton a vezetőedző, BERND STORCK KIFEJEZETT KÉRÉSÉRE került a Cercle Bruges-höz. PIETSCH TIBOR H­ogy a lényegre törjünk: Éppel Márton kedd reggel elrepült Belgiumba, este fél évre szóló megállapodást írt alá a Cercle Bruges-zsel, szerda délelőtt már új csapatával edzett - és ha minden jól megy, vasárnap már pályára is lép az Antwerp elleni bajnokin. Alig háromszáz karakternél ter­mészetesen többet ér a történet. Az elmúlt hetekben, vagyis amióta eldőlt, hogy a 28 esztendős táma­dó nem hosszabbítja meg a kazah Kajratnál lejáró szerződését, szinte mindennap nekiszegezték a kér­dést: hol folytatja pályafutását? Nos, kedden nem sokkal 22 óra után az 1899-ben alapított belga egylet a honlapján világgá kürtölte: „Marton Eppel waar Cercle Brugge!” A játékos vágya ezzel teljesült. Ő ugyanis nem titkolta, az volt a cél­ja, hogy Nyugat-Európában futbal­lozhasson, hogy magasabb szinten is megméresse magát. Ha a belga bajnokság sereghajtójánál is, de erre megkapta a lehetőséget. Első „munkanapján" két olyan emberrel is találkozhatott az öltözőben, aki­nek nem kellett bemutatkoznia. Az egyik a korábban az Újpestben is megforduló Kylian Hazard, a másik­­ Bernd Storck. Afelől nincs kétségünk, hogy a vezetőedző részéről a bizalom ma­ximálisan megvan iránta. A szak­embert 2019 októberében nevezték ki a gyengélkedő csapat élére, nem titkoltan abban bízva, hogy ha az előző idényben „megmentette” a Mouscront, a Cercle Bruges-zsel megismétli a bravúrt. Úgy tudjuk, a német szakvezető kifejezett kérése volt, hogy a vezetők szerződtessék Eppel Mártont. Mint ahogy a csatár döntésében is fontos szerepe volt annak, hogy a vezetőedzőt Bernd Storcknak hívják. Hogy a szakveze­tő bízik benne, nem vitás: a támadó akkor kapott először meghívót a válogatottba, amikor ő volt a szö­vetségi kapitány. Az Oroszország elleni bemutatkozást (2017. június 5.) további három „közös” mérkő­zés követte, Eppel Márton legutóbb­i kezdő volt, lecserélték akkor hallgatta meg Bernd Storck taktikai utasításait, amikor Magyar­­ország 1-0-ra nyert a Feröer elleni világbajnoki selejtezőn (2017. októ­ber 10.). Az akkori győzelemnél is nagyobb tett lenne, ha a Cercle Bruges meg­hosszabbítaná élvonalbeli tagságát. A tizenhatodik helyezett gárda hát­ránya tudniillik hat pont a tizenötö­dik, már benn maradó pozíciót el­foglaló Beverenhez képest, ráadásul csupán kilenc meccse van arra, hogy utolsóból - legalább - utolsó előtti legyen. Érdekesség, hogy amíg Ep­pel Márton az elmúlt években a Bp. Honvéddal, majd a Kajrattal is a dobogós helyezésért, sőt a bajnoki címért küzdött, most a kiesés elke­rüléséért kell harcolnia. Persze mint minden feladatnak, ennek is megvan a maga szépsége. Arról nem szólva, hogy a képlet nem is lehetne egy­szerűbb: a zöld-feketéknek nincs más választásuk, mint győzelmekbe menekülni. Helyzetüket valamelyest könnyíti, hogy az első két „tavaszi” fordulóban otthon, a 29 062 néző befogadására alkalmas Jan Breydel Stadionban veselkedhetnek neki a remélt fel­zárkózásnak. Az ellenben nehezíti a dolgukat, hogy előbb a Bölöni László vezette Antwerp, majd az Anderlecht ellen kellene pontokat gyűjteniük. Noha a hírek szerint Eppel Márton remek fogadta­tásban részesült, nem járunk mesz­­sze az igazságtól, ha megjegyezzük: egy-két­­ netán győzelmet érő - gól nagyot lendítene a beilleszkedésén. Annak rendje és módja szerint szerettük volna magát az érintettet is megkérdezni az első benyomá­sairól, de klubja türelmet, egyben megértést kért: az első mérkőzést mindenképp szeretnék megvárni, amíg Eppel Mártont a sajtó „ren­delkezésére bocsátják”. Nyilatkozat hiányában is rögzíthetjük azonban, Eppel Márton több lehetőség közül választ­hatott, Ázsiából is jelentős érdeklődés volt iránta, de ő­­ mindenképpen Európában szeretett volna maradni, egyebek mellett azért, mert feltett szándéka, hogy visszatérjen a válogatottba. Belgium tökéletes terep arra, hogy megmutassa magát. A tárgyalás során örömmel tapasztaltam, hogy a korábban a belga bajnokságban futballozó­­ védenceimre, Juhász I Rolandra, Tőzsér Dánielre, Tóth Balázsra vagy éppen­­ Köteles Lászlóra mindmáig jó szívvel gondolnak vissza.­­ Hiszem, hogy Eppel Márton is olyan teljesítményt nyújt, amellyel kivívja mások f­elismerését, hogy a játékos vasárnapi bevetésé­nek nincs akadálya. Annak ellenére, hogy ezt megelőzően novemberben szerepelt tétmérkőzésen (2019. november 10.), fizikai állapotára nem lehet panasz, mivel az elmúlt időszakban a szívéhez bevallottan közel álló Honvéddal, illetve külön is edzett. Egyelőre nem vetődött fel annak a lehetősége, hogy visszatér oda, ahol eddigi karrierje legnagyobb sikereit érte el (2017, Kispest, bajnoki és gólkirályi cím), ám arra volt esély, hogy Ázsiába szerződjön. Merthogy módfelett csábító ajánlatok érkeztek onnan, értesülésünk szerint mesés összegek virítottak a különböző szerződéstervezeteken. Éppel Már­ton becsületére váljon, hogy a szak­mai szempontokat az anyagiak elé helyezte. Nem titkoltan azért is, mert bár legutóbb 2018 októberében volt válogatott, szeretné ismét magára ölteni a címeres mezt. A képlet me­gint csak egyszerű: minél több gólt ér el, annál közelebb kerül a nemze­ti együtteshez. Továbbá ahhoz, hogy ha sikerül kivívni a bennmaradást, a nyáron kedvező pozícióban ülhet le tárgyalni a folytatásról. Vagy eset­leg meghallgatja nevesebb klubok ajánlatait. A korábbi kapitány, Bernd Storck jól ismeri a nyolcszoros válogatott játékost EPPEL MÁRTON A VÁLOGATOTTBAN BERND STORCK IRÁNYÍTÁSA ALATT ............................. . ........TM ...........................................!!»TMTMTMTMTM­TM--TMTM--TMTMTM'»... Dátum Ellenfél (eredmény) Játszott perc Esemény 2017. június 5. Oroszország, felkészülési (0-3) 70* öngól 2017. június 9. Andorra, vb-selejtező (0-1) 90 2017. szeptember 3. Portugália, vb-selejtező (0-1) 61* 2017. október 10. Ferner, vb-selejtező (1-0) 75* Éppel Mártonra nagy megméretés vár a belga élvonal sereghajtójánál fotó: afp FILIPOVICS Vladan Eppel Márton menedzsere DUNASZERDAHELY FELKÉSZÜLÉS Marad a támadófutball H­azai környezetben készül a 2019—2020-as idény tavaszi szakaszára a DAC, a keret múlt héten pénteken találkozott először az idén. A munka január 23-ig Dunaszerda­­helyen zajlik, ezt követően kétszer edzőtáborba utazik a csapat, január végén Máltára, február elején a tö­rökországi Belekbe. Az év nagy vál­tozással indult, Peter Hyballa veze­tőedző helyét Hélder Cristóvao vette át, a játékosoknak így teljesen más stílust kell megszokniuk. „Váratlanul ért minket az edzővál­tás, s annak ellenére, hogy még csak néhány napja dolgozunk együtt az új stábbal, úgy érzem, kezdjük meg­találni a közös hangot - válaszolta érdeklődésünkre Vida Kristopher, a DAC támadója. - Nehéz megmonda­ni, milyen futball várható a csapattól a tavasszal, az eddigiek alapján úgy tűnik, maradunk a támadófutballnál, de visszaveszünk kicsit a nagy roha­násból, a »gegenpressingből«, és a labdatartásra helyezzük a hangsúlyt. Hélder Cristóvao nyugodt edző, a rá jellemző megfontoltságot szeretné viszontlátni a csapat játékán. Kíván­csian várom az edzőmérkőzéseket." A sárga-kékek részt vesznek a Tip­­sport Téli Ligában, a torna C-csoport­­jának a klub akadémiája ad otthont. A klub honlapjának tájékoztatása szerint a cseh másodosztályú Brno, a szlovák másodosztályú Skalica és a szlovák első osztályú Nitra lesz az ellenfél. Meghívást kapott az együttes a Tip­­sport Malta Cupra is, amelyre a máltai edzőtáborozás idején kerül sor. „Mivel még nem léptünk pályára edzőmérkőzésen, nehéz megmon­dani, pontosan milyen és mennyire eredményes lesz az új felállás. A keret eddig nem sokat változott. A sérülteket az utánpótlásból felkerü­lő játékosok helyettesítik, sok fiatal gyakorol velünk. Kalmár Zsolt visz­­szatérésére is várunk még, remé­lem, nemsokára velünk gyako­rolhat a pályán, és Vida Mátéval együtt a tavasz­­szal ismét összeáll a korábban jól mű­ködő Vida, Vida, Kalmár tengely." A dunaszerdahelyiek a helyen telelnek a Fortuna Liga ta­belláján, az első helyen álló Slovan Bratislava mögött tíz ponttal. A tekin­télyes előnyt a pozsonyiak remek for­mája - 18 mérkőzésen 16 győzelem, három döntetlen, egy vereség - miatt nem lesz egyszerű ledolgozni, Vida Kristopher nem is ezt tűzné ki a csa­pat elé elsődleges célként, inkább a kupagyőzelmet. „A bajnokságban jó lenne látó­­távolságon belül maradni a Slovan Vida Kristopher szeretne a tavasszal is kulcsember lenni a DAC-nál mögött, aztán ahogy pörögnek a fordulók, meglátjuk, mi lesz. A Szlovák Kupát viszont szeretnénk megnyerni. Ha sikerül, valamint a ligában is dobogós helyen végzünk, azzal, azt hiszem, teljesen elége­dettek lehetnénk." N.ZS. Vida Kristopher szerint MEGFONTOLTABB LEHET A DAC, az elsődleges cél pedig a kupagyőzelem. Magyar elődök Amit sokan tudhatnak: Eppel Mártonnak volt elődje, Torma Gábor 1990 és 1997 között jeleskedett a Cercle Bruges csatáraként, mi több, az 1996— 1997-es idényben a gárda házi gólkirálya is volt 18 góllal. Ezzel a gól­lövőlista második helyén végzett, csapata viszont kiesett. Amit kevesen tudhatnak: a klubnak volt magyar edzője is, méghozzá az 1938 és 1960 között Bruges-ben dolgozó Fenichel Hugó személyében. Labdarúgás 13 1 GÖRÖGORSZÁG SZUPERLIGA Az elsőség megszerzésére nincs sok esélye az immár Nagy Domini­­kot is alkalmazó hússzoros bajnok Panathinaikosznak, de a dobogó még összejöhet. is beszámoltunk róla, hogy Dominik elhagyta a Legia Warszawát, és kölcsönben a Pana­thinaikosz játékosa lett. Azt nyilván sokan tudják, hogy Görögország egyik legnagyobb klubjáról van szó, amely hússzoros bajnok, bár árnyalja a ké­pet, hogy az athéni együttes az elmúlt tizenöt évben csak egyszer (2010-ben) volt bajnok, ezt még egy kupagyőze­lem követte 200-ben. A ligaelsőség­gel záruló idény közel harmincezres átlagnézőszáma mostanra nagyjából ötezresre olvadt. Jorgosz Donisz csapatának ment­ségére szól, hogy a rossz bajnoki kezdés (négy forduló, két pont) után összeszedte magát, és a rangadókon viszonylag jól teljesít. A fő cél most az lehet, hogy az együttes bejusson a baj­noki rájátszásba, ennél szebb álmokat nem dédelgethet, tekintve, hogy tizen­kilenc pont a hátránya a listavezető Olympiakosszal szemben. Ez tetemes különbség, de a dobogós helyezés még összejöhet, hiszen a harmadik AEK csak hat ponttal van a Pana előtt. A szakértők szerint a védelem nem teljesít rosszul, de elöl javulásra van szükség - ebben segíthet Nagy Do­­minik. A csapat tizennyolc forduló alatt csak tizenkilenc gólt szerzett, ennek több mint harmadát (hetet) ráadásul tizenegyesből. SZ. E. M. GÖRÖG KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ Panathinaikosz Jannina (II.) 3-1 (0-1) (Panathinaikosz, NAGY DOMINIK nem volt kerettag) Továbbjutott: a Panathinaikosz, 3-2-vel

Next