Nemzeti Sport, 2020. március (118. évfolyam, 74-88. szám)

2020-03-16 / 74. szám

szervezés, a szervezkedés folyik a háttér­ben. Miközben egyre nagyobb méreteket ölt a vírusfertőzés, gondosan fertőtlenített irodákban komoly arccal beszélgetnek róla az illetékesek: mikor legyen a 2020-as labdarúgó Európa-baj­­nokság? Ez a mi formánk... Egyszer lennénk társrendezők, azonnal köz­bejön valami... Hiszen aligha kérdés, az Eb, amely éppen most lett volna a szabad, határok nélküli Európa nagy jelképe, turisták százezreit vonzza a rendező váro­sokba, ám azt látjuk, micsoda veszélyforrás lenne ez, amikor másról sem szólnak a hírek, csak ar­ról, hogy mindenki AZ EURÓPA- maradjon otthon BAJNOKSÁG és ne érintkezzen HATALMAS BULI ,fek,vebh * Eb'n hatvan-hetven ezer ember gyűlne egybe a lelátókon, a stadionok közül még több ember érzi jól magát a fesztiválhangulat­ban, az Európa-bajnokság hatalmas buli - mindez ma elképzelhetetlen. Bakitól Dublinon át Budapes­ten lesznek a mérkőzések. Lennének, vagyis a terv szerint lesznek is­­ már a helyes megfogalmazás is probléma, hiszen csaknem három hónappal a torna előtt minden bizonytalanná vált. Sajnos az szinte bizonyosnak tűnik, hogy a június 12-ére, este kilenc órára kiírt Olaszország-Törökország nyitó mérkőzést az e pillanatban teljesen kihalt Rómában nem rendezik meg, mint ahogy a többi mérkőzést sem­, vagyis aligha június 12-én. Akkor tehát mikor? Vasárnap jött a hír, a The Telegraph arról számolt be, hogy az elsőnek kigondolt 2021. nyári időpont helyett 2020 decembere lenne a megoldás - és ehhez kellene átszervezni az ösz­­szes nemzeti bajnokságot. Krízishelyzet van, de nem mellékes szempont, hogy több százezer jegyet már régen eladtak a meccsekre - lehet-e pótolni télen az Európa-baj­­nokságot? A stadionok már alkalmasak arra, hogy hidegebb időben meccset játsszanak a gyepsző­nyegen, de egészen más lenne a hangulata a téli Eb-nek, mint a hagyományosnak. Apróság, de a futball ünnepét sokan a szabadtéri kivetők előtt élik át - azért egy decemberi este nem a legvon­zóbb program kiülni a fűbe meccset nézni. Az UEFA kedden dönt, szinte biztosan felfüggeszt minden, jelenleg még zajló futballeseményt, és készül a vírus utáni időszakra. Míg az illetékesek a megol­dásokat keresik, mi csak várunk, reménykedünk, bízunk az egészségünk megóvásában - sokkal többet most nem tehetünk. Ha ennek az az ára, hogy karácsony előestéjén rendezzék Budapesten a portugál-francia csoport­meccset, ám legyen... A O! dtuMÁTi ml* mát vnmí nm i­imnwu | 2920.» 1422 « Kiütéses vereséget szenvedett a Honvéd a Kisvárdától A ZÁRT KAPUS LABDARÚGÓ NB I-ES FORDULÓ LEG­NAGYOBB MEGLEPETÉSÉT A HONVÉD-KISVÁRDA MECCS EREDMÉNYE (1-5) JELENTETTE. AZ IN­TERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEŐ VÉLEMÉNYEK­BŐL IDÉZÜNK. lampajajos „Rettenetesen elkeseredett lettem, mert kedvenc egyletem kellemetlen helyzetbe keve­redett." diosgyorioregfiú „Sanninót azért nem értem, mert hiába rakja tele a csapatot támadóval, ha nincs biz­tonságos védekezés. Csak szervezett védekezéssel lehet támadni. Olasz létére, a catenaccio hazájából érkezve minimum tudnia kellene." papista „Sannino nem annyira rossz edző, de Gróf, Holender, Eppel, Vadócz távozása lenullázta őket, helyettük meg gól ellen beoltottakat hoztak." balatonfelvidéki nemzeti park „A Kisvárda előttié a kalappal!" Misiszedres „Ez a csapat nem méltó a mez viselé­sére, az edző nem méltó, hogy a Honvédot irányítsa. Gondolom, hogy a játékosok most nem veszik fel a fizetést, az edzőnek nevezett személy sem, nem a pálya szélén kell színészkedni. ” Blaccus „Sajnos a Honvéd egy teljesen identitásvesztett csapat. Küszködés, néha jobb, néha rosszabb eredmé­nyekkel. De az a sikeres időszak, amihez hozzászoktak a Honvéd-szurkolók, sosem fog visszatérni." nemzeti sport Bach mosolya érem Thomas Bachot, a NOB elnökét, amint az olümpiai napsütésben, néhány perccel a láng meggyújtása után arcán a létező legfelhőtlenebb derűvel nyilatkozik. Hogy minden rendben lesz. Hogy a világ kormányai és nemzetközi intézményei tudják a dolgukat. Hogy az emberek kooperatívak. És hogy ő arra biztat minden sportolót, készüljön teljes erőbedobással, mert július 24-től kezdetét veszi a tokiói olimpia, amely fantasztikus eseménynek ígérkezik. Bach gondolatai és a bennünket kínzó félelmek között nem is lehetne nagyobb a szakadék. Legalábbis most. A remény persze él, hogy... Ám itt és most, Európa közepén, ahol lemennek a redőnyök, kulcsok fordulnak a zárban, és egyetlen krákogás elég, hogy rémképek kerítsék hatalmuk­ba a köhögőt, plusz mindenki mást, aki öt méternél köze­lebb áll hozzá... Nehéz ennyire jó képet vágni bármihez. A NOB elnöke ugyanakkor nem mondhat mást. Jelen pil­lanatban bizonyosan nem - mert felfoghatatlan volumenű és komplexitású az a csúcsesemény, amely mögött az ál­tala vezetett intézmény áll. Az olimpiáról az átlagos sportra­jongó is áhítattal beszél, a részvételre, pláne sikerre esélyes sportoló számára valóban az a viadal, amely minden más­nál fontosabb - felmérés híján csak gyanítom, az egyéni sportágak művelőin virító tetoválások jelentős százaléka az öt karikát ábrázolja -, akinek volt szerencséje csupán bele­szagolni egybe, az egyetért velem: tényleg semmihez sem fogható az a bizsergés, vibrálás, amit a játékok generálnak. Aki pedig valaha részese volt a szervezésének, az pontosan tudja, ez nem az a rendezvény, amelynél mindössze annyi volna a teendő, hogy hát látjuk, nagy, a para most világszerte, akkor összegyűlik a NOB vég­rehajtó bizottsága, és többségi szavazással odébb rakja az egészet októberre, netán 2022-re. Mert ez nem ki­zárólag tízezer sportoló, hétezer kísérő, ötezer bíró és pontozó, illetve 20-25 versenyhelyszín (plusz legalább ennyi edzőközpont) kérdése. Pusztán a média további 17 ezer embert jelent, s vele együtt három futballstadionnyi területen terpeszkedő közvetítőkocsit, műholdvevőket és jeltovábbítókat, kábelkötegek kilométereit, hogy az alapvetésnél kezdjük. A szurkolók százezreiről még nem beszéltünk, és minden másról, amely ezen embertömeg kiszolgálását célozza. A sportolókat szállító buszok ez­rei, százezernyi hotelszobában lefoglalt vendégéjszakák milliói, bérelt autók tízezrei, az esemény 17 napja alatt felszolgálandó ételek tonnái, italok hektoliterjei, a világ legnagyobb sportviadalának büszke támogatói által erre az időszakra időzített csinnadratta... Ezek itt leírt szavak - a valóságban állások ezrei, sőt, tízezrei vannak mö­göttük. És a kulcskifejezés: „erre az időszakra". Minden beszállító július-augusztusra készíti embereit, portéká­ját, amivel a nagy egész frenetikus sikeréhez hozzájárul a maga szintjén, módján. Bach pontosan tisztában van azzal, hogy négy hónappal a rajt előtt neki a szeme sem rezdülhet (nem is rezdült, te­szem hozzá - döbbenetes, milyen hibátlanul játssza a sze­repét), momentán ő az egyetlen jelentős vezető a bolygón, aki képes ilyen meggyőző mosollyal nyilatkozni a jövőről. Amíg lehet, az elnök egy halovány célzást sem fog meg­engedni magának, hiszen tudja, mekkora gépezet van moz­gásban továbbra is teljes fordulatszámon, és mit jelentene, ha le kellene állítani - aztán valamikor később újraindítani. Ez azonban csupán a lausanne-i olvasat, olümpiai nap­fényben megfürösztve. A főhősök térfelén azért akad gond bőven. Mert hát az olimpia mégiscsak elsősorban a sportolóké, és az ő életük egyre kevésbé tetszik megnyugtatónak. Először is, a kvali­fikáció kőbe vésettnek hitt rendjét a szemünk előtt cincálja szét a koronavírus. Aztán kontinentális és országos baj­nokságok állnak le, törlődnek, holott ezek a felkészülés lényeges mérföldkövei lennének (lettek volna). Továbbá egymás után zárják be a különféle sportlétesítményeket, azaz redukálódnak az edzéslehetőségek is. A PÉNZNYELÉSRE SZAKOSODOTTAKRA KRITIKUSABB PERIÓ­DUS VÁR. AHOGY KÍNÁBAN IS KITISZ­TULT A LEVEGŐ, ÚGY TALÁN A SPORT VILÁGÁBAN IS BEKÖ­VETKEZIK MINDEZ. Országonként változó rendeletek születnek, de máris nemtelen viták generálódtak például az olaszoknál, hogy milyen alapon engednek be valakit tréningezni egy helyre („nemzeti szempontból kiemelt sportoló”, szól a meghatá­rozás­­ és máris lehet anyázásig fajuló vitákba gabalyodni, hogy ki számít annak). Csak kérdem: ha 1988-at írnánk, a 14 éves Egerszegi Krisztináról elhinné egy bürokrata dön­téshozó, hogy neki a medencében a helye, mert olimpiát fog nyerni? Ugyan már. Fiatal, bőven van ideje, maradjon ott­hon, tanuljon. Jó, Krisztina egyszeri csodája a Teremtőnek, ugyanakkor felvetődik, most, amikor a sport természetes kiválasztási folyamatait adminisztratív eszközök kezdik mindinkább megakasztani, vajh’ hány ifjú tehetség fosztatik meg attól, hogy bejárjon valamilyen hasonló utat? Ám ez csupán egy kivételes eset kiragadása. Sokkal in­kább lélektépő abba belegondolni, hogy az olimpiára nagy reményekkel készülő versenyzők azért azok, akik, mert sikerre programozzák őket. És nem úgy, hogy július 23-án megnyomnak rajtuk egy gombot. Elképesztő precizitással felépített menetrend szerint készülnek, különösen az olim­pia évében szinte minden egyes napjuk percre pontosan ki van számolva - jó előre. Annak érdekében, hogy akkor (július 24. és augusztus 9. között adott napon, napokon) és ott (Tokióban, időeltolódás, fomaság, miegymás) képesek legyenek a csúcsteljesítményre. Nem július elején és nem augusztus közepén. Már egy hét betegség vagy sérülés mi­atti kiesés is nyomot hagy, de talán még kiküszöbölhető bi­zonyos szinten. Ám ha káosz költözik a tökéletesen hangolt program helyére, akkor dől minden. Most az olyan egyedi történetekről ne is beszéljünk, hogy valaki úgymond élete formájába lendül©­­ akár még a saját várakozásait is felülmúló módon jön a flow, duzzad az önbi­zalomtól, ami alapján teljes joggal bízhat abban, hogy ezen a nyáron valami fantasztikus történik vele... Ám ugyanezen a hullámon lovagolni októberig­­ már teljesen más. 2022 - az pedig nem is más, hanem gyökeresen különböző történet lenne, amelynek nemhogy a végki­menetele, de még a kezdete sem sejthető, hiszen addig jöhet bármi, sérülés, betegség, magánéleti válság vagy trauma, összekülönbözés az edzővel, párostárssal, for­mahanyatlás és kereten kívülre kerülés... És természetesen pontosan tudom, hogy ezek az egyéni történetek a nagy egész szempontjából mit sem számíta­nak. Sőt, maga az olimpia sem számít akkor, amikor világ­­járvány tombol körülöttünk, és azért fohászkodunk, hogy mi ne legyünk részesei semmilyen formában, ha lehet, még egy köhintés szintjén sem, nem is beszélve szeretteinkről. Egyelőre vészforgatókönyvek készülnek az aktuális helyzet kezelésére. Idővel talán arra is jut megfelelő szellemi kapaci­tás, hogy ne csupán a már elszenvedett és az ezután bekö­vetkező károkat mérjék fel, de az újrainduláshoz szükséges lépéseket is kivételes észszerűséggel határozzák meg. Előre szólok: a sportvilágra is kőkemény kihívások várnak. Egy sor olyan cég roppan meg (ha éppen nem megy csőd­be), amelytől a szponzori bevételeket várják. Emberek milliói vesztik el állásukat vagy kapnak erősen megkurtított fizetést, s kell emiatt lemondaniuk a meccsjegyek megvásárlásáról. Meg a speciális sporttelevízió-előfizetésről, amely miatt az elitsport kánaánját garantáló, olykor már-már horrorisztikus jogdíjakat megajánló tv-társaságok jelzik majd: sajnáljuk, nemhogy többet nem tudunk adni, de még annyit sem, mint eddig. Leginkább azért nem, mert ama bizonyos cégek nem hirdetnek náluk (plusz magyar adalék: a tao ugyebár a nye­reségadó bizonyos százaléka - mi tagadás, jelenleg nem ama áll a barométer, hogy hatalmas pluszokat érnek majd el a vál­lalatok, kivéve a klotyópapír-, kézfertőtlenítő- és szájmaszk­gyártók, plusz a liszt- és cukorforgalmazók). Maradnának a kormányok, de nekik a reccsenőfélben lévő nemzetgazdasá­gokba kell életet lehelniük, illetve az őket megválasztók szá­mára reményt nyújtani, ami az épp elénk táruló jövőkép alap­ján nagyon is konkrét és irdatlan nagyságrendű költségvetési ráfordításokat követel majd. Most a kabinet elé járulni, hogy no de nekünk is kéne még néhány tízmillió készülődésre, új melegítőre, edzőtáborozásra, öltözőfal-meszelésre - nagyon úgy fest, nem efféle idők jönnek, pontosabban nem az elmúlt időszak pénzügyi fortissimója folytatódik. Akárhogy is, az igazán jók túlélik a krí­zist. Szövetségi szinten, klubszinten, az egyén szintjén. És alighanem az olimpi­án is teljesíteni fognak. Akár most nyá­ron kell beleállniuk, akár októberben, akár két év múlva. A pénznyerésre szakosodottakra, a mestersé­gesen felpumpált lufikra kritikusabb periódus vár. Ahogy Kínában is kitisztult a levegő, úgy talán a sport világában is bekövetkezik mindez. És akkor még őszintébben is lehet majd mosolyogni, mint Bach elnök úr bármikor, midőn kamerát lát. CSURKA Az idők szavára hallgatva változnak hétköznapi szokásaink is: ma már senkinek sem jut eszébe baráti kézfogással üdvözölni a másikat, így természetesen Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője is az öklét ütötte össze a Paks elleni hétvégi mérkőzés előtt a játékvezetői hármassal. J­­­y ifik lW* * WM RÉT! Zsolt

Next