Nemzeti Sport, 2020. május (118. évfolyam, 113-124. szám)

2020-05-02 / 113. szám

V INTERJÚT KÖZÖLTÜNK KOVÁCS KÁLMÁNNAL, A KISPESTIEK KORÁBBI VÁLOGATOTT FUT­BALLISTÁJÁVAL. AZ INTERNETES PORTÁLUNK­RA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, csak a Bayern „Honvéd-drukkerként a kedvenc csa­tárom volt akkoriban. Nagyon bírtam a játékát." torins&1 „Együtt kezdtünk el focizni még Kispes­ten. Nagyon sokat köszönhet apukájának is, mert ott volt szinte minden edzésen. Iszonyat szigorú volt, a legkisebb hülyéskedésre is azonnal reagált. Később már engem is kiosztott, ha lazáztam. Kokó már akkor is fényévekre kiemelkedett közülünk. Ténylegesen nem is volt gyengesége, na jó, talán a testalkata. Elképesztően jól cselezett és mindig rá­ment a gólszerzésre. Ami megmaradt bennem vele kapcsolatban, az a hatalmas tehetsége, a remek já­téka, és hogy mindig jókedve volt. Mindig benne volt a csibészkedésben is." 45729094 „Az egyik legönkritikusabb magyar fut­ballista. Tényleg nehezebb volt légiósnak állni akkor. Sajnos sok utánpótlás-játékosunk azért lesz légiós, mert megveszik kilóra őt, a családot és az ügynökét is. Aztán kullog haza pár év múlva." Hobbs Girds „Dombi Tibi tőte leste el a 16-oson belü­li trükkös elesések mikéntjét." Tekumsech „Azért az a gyerekeknek milyen menő lehet, ha egy volt válogatott focista a testnevelő ta­náruk." Tokióban ismét 449 napot mutat a visszaszámláló - akárcsak egy évvel ezelőtt. A japánok töretlenül bíznak abban, hogy ha 2021 -ben is, de fellobbanhat az olimpiai láng. AZ EGÉSZSÉG ÉS A GAZDASÁG CSATÁJÁBÓL RENDRE A PÉNZ KERÜLT KI GYŐZTESEN.­vatosan fogalmazok, de attól még igaz, mint­ha lassan-lassan életre kelne a sportvilág. A csütörtöki kormányrendelet egyértelműen esélyt ad rá - természetesen az éppen aktuális korlátozó intézkedések legteljesebb figyelembevételével. Annyit máris tudhatunk, hogy a futballbajnokság május 23-án indulhat újra, s van esély a Formu­­la–1 hungaroringi futamára is. Természetesen zárt kapuk mellett, ám ez is több a semminél. Vagy nagyon is sok - attól függ honnan nézzük. Ha a FIFA vezető orvosa, Michel D’Hooghe vélemé­nyét vesszük alapul, jobb az óvatosság. A doktor meglehetősen szkeptikus, a zárt kapuk ellenére lát veszélyt a folytatásban. Arra gondol, hogy pél­dául a drukkerek összejönnek, hogy ne hunyjon ki a közösségi élmény, s ugyebár, ha gólt lő a csa­patuk, nem feltétlenül a „követési távolság” a leg­fontosabb. Illúziói pedig nincsenek, azt mondja, a futballban eddig az egészség és a gaz­daság csatájából rendre a pénz került ki győztesen, most viszont az élete kell hogy legyen az előny. Nem árt tehát a fo­kozott figyelem és fegyelem - int -, hiszen csak találgathatunk, ho­gyan alakul a vírushelyzet hónapról hónapra. Abban sem vagyok biztos, hogy a porondra szólí­tottak mindegyike a levegőbe dobálja a kalapját a folytatásról hallván. A Manchester City klasszisa, Sergio Agüero nyilatkozata szerint a Premiere League játékosai finoman szólva is tartanak a visszatéréstől, nem annyira magukat féltik, mint a gyerekeiket, családjukat. Ezzel együtt persze nem tagadhatják meg mun­kaköri kötelességüket sem ők, sem mások. Igaz is, ha újra indulnak a csaták, mi lesz a fizetés­­csökkentésekkel, hiszen már nem áll fönn, hogy produkció, teljesítés nélkül jutnak pénzhez a sportalkalmazottak. Újabb jogi helyzet, ami újabb jogi megoldást követel(het), legalábbis a logika szerint. A Hungaroring közleményben állt ki a zárt kapus rendezés mellett, igazsága nehezen cáfolható: az országimázs szempontjából nem mindegy, hogy ha csak televízión is, de követhetik az érdeklődők a versenyt. Tudják be a túlzott aggodalmamnak, de akkor mi van, ha éppen nálunk éri utol a kór va­lamelyik pilótát, stábtagot, autósvezért, felteszem, az is hat - nem is kicsit - az imázsra. Örömködés helyett tehát most kutya kötelessége minden érdekeltnek, hogy legyen észnél, s szer­vezze meg, hogy a biztonság uralkodjon minden edzésen, versenyen. Mert igaza van Böde Dániel­nek, a Paks centere megint kimondta a frankót: „A futball játék, az élet nem az!” ­­ander Sagosen, a norvég válogatott és a Paris Saint-Germain Kielhez tartó klasszisa az európai és a nemzetközi szövetség versenyekkel kap­csolatos döntéssorozatát nyomdafestéket nem, de még online megjelenést is nehezen tűrő szóval minősítette: sz...r. Ha a világ egyik legjobb, legismertebb kézilabdá­zója ezt állítja, az legalább két kérdést felvet. Az egyik az, igaza van-e. A másik az, kijelentheti-e ezt egy interjúban, a széles nyilvánosság előtt, és ha igen, egy gyengébb teljesítménye láttán vajon valamely sportvezető fogal­mazhat-e úgy, hogy remek mérkőzést élvezhettünk, kár, hogy Sagosen sz...! volt. Kezdjük az első felvetéssel! Az európai és a nemzet­közi szövetség, az EHF és az IHF illetékesei legalább nem keltik azt a látszatot, mintha a koronavírus helyett teljes egészében ők irányítanák a folyamatokat, vagy mintha pontosan tudnák, mit hoz a közelebbi és a távolabbi jövő. Ez is haladás. Ha céljuk volt egyáltalán az egységes elvi alapú, koherens döntéshalmaz, azt nem sikerült elérni. Ha arra törekedtek, hogy minden területen életszerű megoldásokra jussanak, akkor azt nagyobbrészt igen. Következzenek a részletek! Mivel júniusban nem fejezhetők be a női Európa­­bajnoki és a férfi világbajnoki selejtezők, az idén decemberi dán-norvég kontinenstornára és a jövő ja­nuári egyiptomi vb-re a legutóbbi Eb-végeredmények jelölik ki a résztvevőket. Tehát az utolsó, lezárult ver­seny a mérvadó. A Bajnokok Ligájában az egyenes ki­eséses szakasz elmarad (a nőknél egy kiskapu nyitva áll, azon kicsit később lépünk be), a final four mező­nyét az aktuális csoportkörök első két-két helyezettje adja. Azaz itt nem a legutóbbi, normális véget érő, ha­nem a most félbeszakadó idény sorrendje számít. Az EHF-kupában pedig semmi, de semmi, mert a teljes folytatást törlik. Annyi a közös nevező, hogy a döntés egyetlen esetben sem a pályán született meg. Ott ugyanis momentán nem lehet játszani. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert a magyar bajnokságok kapcsán is sokan fájlalták és szóvá tették, joggal, de sajnos tét nélkül. Érintett csapataink természetesen elsősorban saját szemszögükből értékelik a fejleményeket. Két váloga­tottunk megnyugvással, bár mindkettő nagy valószínű­séggel kijutott volna az Eb-re, a vb-re. A női BL-ben a Győr, a férfiaknál a Veszprém a négyes döntő tagjaként, kedvezményezettként nyilvánvalóan nem bánja, hogy így alakult. A csoportjában harmadik Szeged elesett a Veszprém elleni negyeddöntőtől és első finalista esélyé­től, ezért érthetően dohog. A férfi EHF-kupában szereplő tatabányaiak ugyancsak nem örvendeznek, a nőknél elő­döntős, a címvédés lehetőségétől megfosztott siófokiak ezúttal roppant visszafogottak, mintha indulataikat „ha­zai pályán” már levezették volna. Nagy feszültséget az gerjeszthetne, ha a női BL-ben - ez az a bizonyos kiskapu - a szeptember 5-6-i buda­pesti final four előtt két nappal ugyanitt lezavarnák az egymeccses negyeddöntőket (a sorozat orosz főszpon­zora a jelenleg kieső Rosztov-Don érdekében nem riad vissza a nyomásgyakorlástól), a férfiaknál azonban kí­sérletet sem tennének erre. Igaz, itt még nyolcaddöntők is lennének, de azok nagyjából lefutottak, ellentétben a negyeddöntőkkel. Emellett az is érvként szolgál, hogy a december 28-29-i rendezés nem hagy alkalmat előcsa­­tározásokra, és korábban a kölni aréna is foglalt lehet, de ez így kevés. Hiszen nincs rá hely, nincs rá idő alapon az iskolai „testszakkör” elhagyható, de a férfi kézilabda BL-negyeddöntő a női megrendezése mellett azért még­sem. 15 RENDNEK KELL LENNIE FEJEKBEN, LELKEKBEN, ÖLTÖZŐKBEN ÉS IRODÁKBAN EGYARÁNT, MERT A REND CSAK ÍGY, A MAGA EGÉSZÉBEN ÉRTELMEZHETŐ, ÉRZÉKELHETŐ. HISZEN RÉSZEREDMÉNY ÉS RÉSZSIKER VAN, DE RÉSZREND NINCS. Nekünk a történtek még egy leágazását szükséges érintenünk. Miközben lazán túllépünk azon, hogy a férfi­vé- és a női Eb-selejtezők elmaradnak, magától értetődő­nek vesszük, hogy a nemzetközi szövetség, az IHF egy évi halasztással, jövő tavasszal változatlan formában rendez­né meg az olimpiai kvalifikációs tornákat. Pedig némi utá­­nagondolással ez egyáltalán nem egyértelmű. Egyrészt, ha nagyon bedugul a 2021-es naptár, esetleg még jövőre sem lehet szabadon utazni, nagyobb létszámban, például négy komplett csapattal egy létesítményben sportolni, a mi győri négyesünk és tokiói esélyünk is áldozatul eshet. Ráadásul itt is volna mihez visszanyúlni, 2008-ig ismeret­len is volt ez a viadal. Másrészt, a mezőnyök alapját a két 2019-es vb, valamint a 2018. decemberi női és a 2020. januári férfi Eb adja; ez a 2020. nyári olimpiára rendben is lenne, csakhogy 2021 júliusáig rendeznek még idén év végén egy női Eb-t és jövő év elején egy férfi-vb-t. Logikus lenne azokról tudomást sem venni? Ez kis túlzással olyan, mintha a 2021-es tokiói gyorsúszás indulóinak listáját a 2020. június 30-ig elért eredmények alapján rögzítenék. (Csak látszólag beszélek magunk ellen, pedig nem női vá­logatottunk pozícióit ingatom, hanem a fiúk előtt nyitnék még egy utat.) Mindezt mérlegre téve sem érthetünk egyet Sagosen­­nel, állítása formája mellett a tartalmával sem. Mert az EHF-et és az IHF-et is az a kényszer nyomja, amellyel néhány hete a magyar szövetség is találkozott: akkor is kell dönteni, ha nincs jó és mindenki számára üdvös dön­tés, csak legkevésbé rossz. Ezzel rá is térünk a bevezetőben említett második kérdésre. Ki miről és miként nyilatkozhat? Minden va­lamirevaló, jelentős célok és feladatok mentén szer­veződő közösségben elengedhetetlen némi kohézió és szolidaritás. Ennek befelé és kifelé egyaránt meg kell nyilvánulnia. Ha minden rendben van, ez könnyen megy. Ha nincs, akkor nehezebben - de ezek az érték­mérő szituációk. A hazai és nemzetközi kézilabdában az elmúlt hetek e tekintetben számos érdekességgel és tanulsággal szolgáltak. Játékosok, vezetők, mindenféle aktív és pasz­­szív szereplők sarkos nyilatkozatokat tettek, tesznek. Olyanok is, akik sohasem voltak érdemi döntéshely­zetben. Olyanok is, akik voltak, de akár többszörösen is alkalmatlannak találtattak, egyes állomáshelyeiken romhalmazt hagyva maguk után. A bőrüket naponta vásárra vivő, inuk szakadtáig küzdő sportolóktól köny­­nyebb szívvel elfogadható az „ami a szívemen, az a számon” típusú kommunikáció. Ha hergelik, használják őket, még az „ami a más szívén, az az én számon” is. Hiszen mégis rájuk épül az egész sportág. Mindeneset­re pikáns, hogy miközben országra, Európára, világra szóló kemény kritikákat fogalmaznak meg, szűkebb pátriájukról elvétve sincs hasonló tartalmú közlendő­jük. Például sohasem hallani olyasmit, hogy „az edzőn­kön túllépett az idő, fogalma sincs a mai kézilabdáról, a keret alkalmatlan arra, amit játszatni akar velünk, nem készül fel az ellenfelekből, csak pörgeti a videót, ha egy forinttal többért hívnák valahová, már menne is, nem hiszünk benne, évek óta egy szót sem tud kinyögni magyarul”. Vagy valamely klubvezetőről afféléket, hogy „köze nincs a kézilabdához, de osztja az észt, már a taktikához is ért, pedig csak a pénz miatt jött, de ő egy kanyit nem hozott még, a fizetések sokszor hónapokat csúsznak, ha beválik valami trükkje vagy kívülről ki­segítik, akkor hirtelen mindig újra nagyon okos lesz". Vagy ne lenne ilyen tréner és klubvezér? Olyan hazai és külföldi sportvezetőről, sportdiplomatá­ról viszont valóban nem tudok, aki esetenként másokról merészelne a széles nyilvánosság előtt abban a hangnem­ben beszélni, amelyet neki olykor el kell viselnie. Jelesül, „X összevissza igazolgat, az orránál fogva vezetik a me­nedzserek. Y agyonsztárolt átlövő, de sokszor nem is mer a kapura nézni, néha mintha kedve sem lenne ehhez az egészhez. Z-nek nem volt egyetlen értékel­hető védése sem, pedig kapus nélkül­­ *■ nem lehet nyerni." Már egy-egy ilyen félmondat is gátakat szakítana át. Hát , " , még ha Sagosen egy gyengébb pro­dukcióját az ő északi érdességé­vel minősítené valaki. A konklúziót nem egyszerű f­ megvonni. Annyi azért meg­kockáztatható, hogy rend­nek kell lennie fejekben,­­ lelkekben, öltözőkben és­­ irodákban egyaránt, mert­­ a rend csak így, a maga egészében értelmezhető, is érzékelhető. Hiszen rész­­eredmény és részsiker van, de részrend nincs. s a ! M fc# f@ j! H Wm Szívek és szájak BALLAI Attila 2020. május 2., szombat nemzetiapésa

Next