Nemzeti Sport, 2020. május (118. évfolyam, 113-124. szám)
2020-05-13 / 122. szám
mit az elmúlt hónapokban már sejteni lehetett, most hivatalossá vált: a Ferrari nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel 2020 végén lejáró szerződését. Szomorú kimondani pláne egy négyszeres világbajnok esetében de az események alakulását tekintve logikus döntés született, hiszen a rendkívül drága versenyző 2017-ben és 2018-ban sem tudta bajnoki címre váltani autója remek teljesítményét, 2019-ben pedig egy tapasztalatlan ifjonc is simán a földbe döngölte csapaton belül. Nem csoda, hogy a Ferrari ezek után csak egyéves szerződést és alaposan megvágott fizetést kínált fel pilótájának. Vettel viszont úgy érzi, F1-en belüli státusa feljogosítja arra, hogy a korábbiakhoz hasonló feltételekkel tartsák meg Maranellóban, MÁR NEM és mivel az ál-MEGVÁLTÓKÉNT, ITT iS CSUPÁN egymáshoz, a szó-MEGTARTítás maradt az EMBERKÉNT egyetlen út. Persze TEKINTENEK RÁ. közleményében a versenyző hangsúlyozza, az anyagiak nem játszottak szerepet a döntésben, ám mindenki tudja, ebben a közegben a fizetés a legrelevánsabb fokmérője, ki menynyire megbecsült tagja csapatának. Képzelhetjük, hogy ezen a szinten egyetlen sztárpilótának sincsenek megélhetési gondjai, a presztízs miatt mégsem viselik el, hogy nagyságrendekkel kevesebbért vezessenek, mint hasonlóinak vélt kaliberű társaik. Vettel úgy fogalmaz, a közös sikerek eléréséhez tökéletes harmóniára van szükség, így ha a felkínált szerződéssel egyértelműen azt éreztetik vele, már nem megváltóként, csupán megtűrt emberként tekintenek rá, nincs értelme maradnia. A probléma az, hogy jelen helyzetben kicsi annak az esélye, hogy a Red Bull vagy a Mercedes menedéket adna neki, kisebb istállóknál pedig 53 győzelem, 120 dobogó és négy vb-cím után nehéz lenne motivációt találnia. Persze elvi síkon szóba jöhet a McLaren vagy a Renault, de egy 32 éves versenyző ilyen volumenű sikerekkel a háta mögött aligha bizsereg a gondolattól, hogy feladata mostantól egy középcsapat fellendítése lesz - ami vagy sikerül, vagy nem. Ha csak Lewis Hamilton nem akar feltétlenül helyet cserélni vele, Vettel Fl -es kalandja ezzel nagy valószínűség szerint véget is ér, főleg, ha figyelembe vesszük a közleményében megfogalmazott filozofikus gondolatait az élet valódi prioritásairól. És egy anyagilag semmitől sem függő, háromgyermekes családapa életében vajon melyek is lehetnek azok...? ZSOLDOS Barna% 4 A . Felejthetetlen év TEGNAP INTERJÚT KÖZÖLTÜNK GERA ZOLTÁNNAL, AKI Tíz ÉVE EURÓPA-LIGA-DÖNTŐT JÁTSZOTT A FULHAMMEL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Kistiló „Gerzson kihozta magából a maximumot." Brhnn „Gera óta nem is volt igazi magyar focista." magas87.Brhnn - Csak szólok, Szoboszlai messze magasabb szinten van jelenleg, mint Gera volt 18-19 évesen." geniusfifa „magas87 - Meg sem közelíti azt a technikai tudást, ami Gerával született. Azt az akaratot, győzni akarást meg végképp nem. Gera csúszott-mászott, ha kellett. Persze szurkolok Szoboszlainak, most sokkal magasabb szintű csapatban játszik, mint Gerzson húszévesen, de nem érzem azt az átütő tehetséget nála. De cáfoljon rám, minden magyar futballszurkolónak az lenne az igazi öröm." Iwiki„Gera technikája sokszor ment át akrobatikába, ezért is szerettük annyira a Fradiban kezdetben." JoeGan- „Egyszer meghívták az utánpótlás örömére egy rendezvényre Gerát meg még kettő másik futballistát, talán Urbánt meg Hajdút. Ültek a széken, és a végén versenyt hirdettek nekik, ki tud többet ülve dekázni. Gera tudta a legtöbbet, 99-et (egy próbálkozásból), de szerintem szerénységből ejtette csak te." Laza „Tíz év távlatából is köszönöm! Jó egészséget, és sok sikert edzőként!" srrrrr. r esz még olyan, aki különösebb gömbérzék nélkül érkezik egy labdajátékba, mégis a világ valaha volt egyik legjobbjává válik? Mert az edzésre menet a VI. kerület kellős közepén, az Izabella utcában a házuk kapujától a trolimegállóig folyamatosan lóbál egy sárga vízilabdát a járókelők meghökkenésére. Minden reggel, minden délután, minden este. És mert az öreg Csasziban élt a kora reggel, este pedig az úszómestereknek kell kiküldeniük a már csupán térdig érő vízből, miután a nagy kőfalnál aznap ezredszer is gyakorolta azt a lövőmozdulatot, amelyik más, genetikailag jobban kódolt társának úgymond benne volt a csuklójában. Teniszeztem vele, fociztam mellette, tényleg nem volt kifejezett barátságban a labdával. Hanem a vízben. Ott uralta. Mert betörte. Mert akarta. Lesz még olyan, aki társaival annyit kap egy esti ifiedzésen utasításba, hogy ússzatok négyezer métert, aztán az edző lelép, így aztán a csapat fele kiszáll 300 méter után, a többiek szép fokozatosan, fél távnál pedig már csak egyvalaki marad a vízben, ő, aki leússza mind a négyezer métert? Lesz még olyan, aki junior Európa-bajnokságon egy 8-7- re megnyert mérkőzésen hét gólt lő az oroszoknak? Lesz még olyan, aki felnőttválogatottbeli bemutatkozása alkalmával a negyedik negyedben két góllal megfordítja a kétszeres olimpiai és világbajnok jugoszlávok elleni meccset 18 évesen? Lesz még olyan, aki tipikus, a gimiben bukdácsoló, az újságíróknak rendesen válaszolgatni képtelen vadsuhancként némi szövetségi segítséggel bejut az egyetem humánszakára, és mire elvégzi, kifogástalan mentalitású, modorú, teljesen médiaérett egyéniséggé lesz? Lesz még olyan, aki több fájó kudarcot követően, a legnagyobb sztárként elfogadja az új szövetségi kapitány érvelését, hogy nem feltétlenül kell neki mindig elnyerni a gólkirályi címet, mert sokkal értékesebb, ha később szólítják az eredményhirdetésre, nem a legeredményesebb játékosként, hanem az aranyérmes együttes tagjaként? Lesz még olyan, aki képes lelkileg feldolgozni, hogy egy szerencsétlen orvosi kenőcsválasztás miatt egy lehetetlen doppingügybe keveredik, és emiatt egy visszataszító sportdiplomáciai játszma tetszőlegesen tologatható bábujává válik? Négy különböző szinten négyféle ítéletet szabnak ki rá, aszerint, hogy éppen melyik nagyhatalom képes befolyásolni a döntéshozókat, leginkább annak érdekében, hogy ne lehessen ott a sydneyi olimpián. Ő ezt át- és végigéli úgy, hogy nem játszhat, nem edzhet a többiekkel, és akad olyan döntnök, aki a szemébe mondja, hogy mit szólnál, ha engednélek játszani és pénzt keresni az olasz klubodban, de elvenném tőled az olimpiát? És nem boríthatja rá az asztalt, nem köpheti le, nem küldheti el sehová. Tűrnie kell, amíg végre az egyetlen független fórum, a CAS meghozza azt az ítéletet, amelynek köszönhetően megkapja az esélyt a játékokra, hogy az új aranygenerációval végre a hőn áhított, legmagasabb csúcsra érjen. Lesz még olyan, aki eltiltottként a lelátóról végignézi, amint a társak álomjátékkal kivívják az Európa-bajnoki címvédést, majd a vízben érte tüntetnek, ő azonban nem megy le hozzájuk, nem kezd integetni a nézőtéren, nem mutogat, sem egyezményes kézjeleket, sem magát, hanem csendben kivonul az oldalbejáraton? Lesz még olyan, aki nyolc hónapnyi kihagyást követően, alig negyedév alatt képes visszaverekedni magát a világ legjobb csapatába? Aki végigküszködi aztán az olimpiát, viszont a döntőben a meccs legjobbjaként négy gólt szerez - ahogy 2000 őszén mondtuk: többen jártak a Holdon, mint ahányan ezt elmondhatták magukról. Lesz még olyan, aki miután meghódította az összes csúcsot, azaz elérte a pólós Grand Slamet (olimpia, vb, Eb, világkupa, plusz az új világliga). 2004 nyarán, egy belgrádi kettős világligameccs délelőttjén, miután sérült bordája miatt este nem játszhat, nem megy vissza társaival a hotelbe, hanem egyedüliként kint marad a Tasmajdan nyitott medencéjében, és ejtéseket gyakorol, lövéseket, egyetlen labdával, üres kapura? Azaz mindegyik után utánaúszik a labdának, kiveszi a ENNEK FÉNYÉBEN, VAGY SOKKAL INKÁBB ÁRNYÉKÁBAN, LÁTHATJUK, MIÉRT OLYAN IRDATLAN ÉS HOSSZÚ TÁVON KOMPENZÁLHATATLAN VESZTESÉG, HOGY BENEDEK TIBOR ELKÖSZÖNT A VÍZILABDÁTÓL, kapuból, vissza öt méterre, újabb lóba, ejtés, úszás, vissza... Ötvenszer, százszor, másfél órán keresztül. Mint anno a Csasziban. Csak akkor tizenéves volt, tele reményekkel. Most túl a harmincon már tele érmekkel. És mégis csinálta, elszántan, vasakarattal. Hozzáteszem: szakadó esőben. Lesz még olyan, aki immár kétszeres olimpiai aranyérmesként, világ- és Európa-bajnokként felhív egy úszóedzőt, hogy a soron következő nyári olimpiáig szeretne nála hetente legalább kétszer stílusjavító edzésekre járni? Mert tudja, hogy rossz a technikája, és ezzel sok energiát veszít - ami neki 36 évesen egyáltalán nem fér bele, pláne, hogy csapatkapitány is, azaz az olyannyira vágyott harmadik aranyérem elérésének mindent, de mindent alá kell rendelni, mindennek optimálisnak kell lennie, hogy mindenre jusson idő és kellő erő. Még egyszer: egy olyan játékosról beszélünk, aki mindent megnyert és mindent többszörösen ennek ellenére bejelentkezik az amúgy is döglesztő edzések mellett plusz úszógyakorlatokra. Lesz még olyan, aki huszonévesen önmagát igazi harcossá képezi bokszzsákok püfölésével, viszont ezzel tönkrevágja a kézfejét, és attól fogva kizárólag csuklóvédőben képes játszani, azt viszont úgy, mintha minden tökéletes lenne? Aki két olimpiai arany után a már korábban diagnosztizált szívritmuszavara miatt inkább elköszön a válogatottól, de miután rendbe teszik, visszatér, részt vesz az ötödik olimpiáján (beállítva Gyarmati Dezső magyar rekordját), és bekerül a sportág pantheonjába, mint egyike a tizenegy háromszoros olimpiai bajnoknak? Lesz még olyan, aki csapatkapitányként képes úgy meccsbe hergelni társait, ahogy soha senki azelőtt a válogatottban? Akiről azt mondják a többiek, hogy a vízben elég belenézni a szemébe, amiből olyan tűz árad, hogy nincs az a helyzet, ami onnantól fogva reménytelennek tetszene. Lesz még olyan, aki egy rémesen alakuló Eb-bronzmeccs utolsó negyede előtt friss másodedzőként finoman odébb tessékeli a szövetségi kapitányt, és másfél percet végigordítva olyan lelkiállapotba hozza az addig teljesen szétesően szenvedő pólósokat, hogy azok egy 7-1 -es utolsó negyeddel verik szét az olaszokat? Lesz még olyan, aki aztán újdonsült szövetségi kapitányként, egy rakat újonccal rögtön világbajnoki címig vezeti a magyar válogatottat? Lesz még olyan, aki ugyan ötödikként végez egy olimpián a nemzeti csapattal - a mezőny egyetlen, a rendes játékidőben veretlenül maradó együtteseként, egy rossz negyed és egy elbukott ötöspárbaj miatt -, mégis az egész pólósszakma szinte térden áll előtte, hogy maradjon? Lesz még olyan, aki egy évvel azután, hogy végül mégiscsak otthagyja a kapitányi posztot, boldogan kiabálva és öklét rázva ünnepel a lelátón, amikor a válogatott gólt lő a budapesti világbajnokság legélesebb meccsein? Lesz még olyan, aki előbb kipróbálja magát egy klub irányítójaként, majd visszatér a medence partjára, és edzőként kezdi formálni a jövő generációit? És hetente egyszer hajnal hatra hirdet fakultatív, egyéni képzést kínáló edzést a tizenéves srácoknak, amelynek kapcsán azt is le tudja mérni, ki akar igazán nagy bajnok lenni - és természetesen idővel telt ház van az extra alkalmakon. Lesz még olyan, aki az új szabályrendszerben brutálisan fizikaivá váló, eredményesen már szinte csakis a felnőttek izomtömegével űzhető sportágban a legjobb nyolc közé vezet egy gimnazistákból álló együttest, teljesen friss szemlélettel, játékbeli újításokkal, a kiváló egyéni képzettséget kamatoztatva? Lesz még olyan, akinek a keze alatt szinte kötelezőnek érzi az összes tizenéves, hogy az edzések után még maradjon pluszgyakorlatokra, ám azok bármeddig tarthatnak, nem adódhat olyan helyzet, hogy a mesterük ne utolsóként távozzék az uszodából? Lesz még olyan, aki ennyire látja és átlátja a játékot, és pályaívének hála tökéletesen hiteles mindenki szemében, még szókéban is, akik egyébként szeretik úgy hinni, hogy felülről/magasabbról szemlélhetik a történéseket?. Nos, a válasz minden valószínűség szerint az, hogy... Nem, sajnos nem lesz. És ennek fényében, vagy sokkal inkább árnyékában talán még inkább láthatjuk, miért olyan irdatlan és hosszú távon egyszerűen kompenzálhatatlan veszteség, hogy Benedek Tibor 47 évesen elköszönt a magyar vízilabdától. CSURKA Gergely 2020. május 1., szerda nemzetisport ff| Mm Mb M ijA II- WC I?n 1 ff JBm ff f|f; H . £11 W mit■ ' sál Mi sem jelzi jobban a járvány lassú lecsengését, mint hogy Zlatan Ibrahimovic Svédországból visszatért Milánóba. Az AC Milan sztárja már alig várja a folytatást, igaz, csapatának van néhány gyógyulófélben lévő koronavírusos labdarúgója, ugyanakkor például a Maldinik már jól vannak REUTERS