Nemzeti Sport, 2020. június (118. évfolyam, 140-153. szám)

2020-06-11 / 149. szám

1141 Sportmix ÚSZÁS AKI KÉRDEZ, KÉSELY AJ­NA A­z egyik depressziós időszakot követően önkifejezésként, a másik súlyos betegségből adó­dóan, a kemoterápiát követően kényszerből vágatta le a haját. Most az Instagramon élő beszél­getés során találkozott egymással a mélypontról kikapaszkodó úszó, Késely Ajna és az elmúlt egy évben a leukémiával megküzdő kosaras, Gereben Lívia. A két hölgy élőben, a nyilvános­ság előtt „ismerkedett" egymással, cserélt eszmét sikerekről, örömök­ről, küzdésről, a koronavírus-jár­vány pozitív és negatív hatásairól és természetesen az előttük álló célokról. Gereben kendőzetlen őszinteség­gel beszélt betegségéről, arról, hogy családjával miként mentek keresztül életük legkeményebb kihívásán. „Egyik nap még a pályán voltam, teljes erőbedobással játszottam, másik nap annyira rosszul éreztem magam, hogy feldagadt az ínyem, nem tudtam enni, nagyon rossz volt a közérzetem... Hatalmas volt a kontraszt. Amikor megtudtam, hogy beteg vagyok, tudtam, nem omolhatok össze, hiszen testileg és lelkileg is nekem kell megvív­nom ezt a csatát. A testi fájdal­makkal nekem kell megküzdenem, ezért muszáj erősnek maradnom" - vallotta a húszesztendős kosaras, aki szerint a kemoterápia olyan volt, mint egy „falhoz lökés". A betegsége alatt nyertek értelmet azok a szavak, hogy mit jelent gyengének lenni, ha fájdalmaid vannak vagy ha képtelen vagy enni. A két sportoló arról is beszélt, mit érdemes feladni, eltolni, félre­rakni a célok érdekében, s mind­ketten egyetértettek abban, hogy a magánéletet, a barátokat, a valódi örömforrásokat nem szabad kivenni a fókuszból, mert kellenek az em­berek, a tettek, érzések, amelyek feltöltik őket a nagy küzdelmek megvívására. A beszélgetés során szó esett női praktikákról, társkapcsolatokról és természetesen sok más, érdekes témáról. Akit érdekel a Késely-show, jövő szerdán keresse őt az Instagram­­oldalán! L. Á. Kendőzetlen őszinteséggel Eb-ezüstérmes úszónk, KÉSELY ANNA VIDEÓS MŰSORVEZETŐNEK ÁLLT, beszélgetésre invitál érdekes embereket: első vendége a leukémiával megküzdő kosárlabdázó, Gereben Lívia volt. TENISZ FÉRFIAK KLEIN RON R­oger Federer Twitteren jelen­tette be, hogy jobb térdében ismét artroszkópos beavatko­zást kellett elvégezni, mert az elsőt követő rehabilitációja nem alakult megfelelően, visszaesést tapasztalt, többször is fájdalmat érzett, ő viszont százszázalékosan szeretne visz­­szatérni a legjobbak közé. Az újabb műtéttel az is eldőlt, hogy a 20-szo­­ros Grand Slam-bajnok svájcit leg­közelebb - remélhetőleg - 2021-ben látjuk ismét a pályán, idén kizárólag a gyógyulásra koncentrál. Hogy a 38 éves zseni felépülésével kapcsolatban nincs minden rendben, több nyilatkozatból is sejteni lehetett. Ő maga mondta a spanyol Rafael Na­­dallal zajló Instagram-beszélgetés közben, hogy két-három hétig ag­gasztóan lassan haladt a­ gyógyulása; edzője, Severin Lüthi egy svájci újság­ban árulta el, hogy nem úgy alakultak az elmúlt hónapok, ahogy remélték, amikor pedig a szerb Novak Djokovi­­csot arról kérdezték, miért nem hívta meg Federert az adriai versenysoro­zatára, azt felelte, ő úgy tudja, nincs minden rendben a svájci térdével. Az viszont a sportágban általános megállapítás, hogy Federer nem csu­pán egészségügyi okok miatt hagyja ki az idény hátralévő részét - már ha lesz hátralévő rész a koronavírus-jár­­vány miatt... Svájci sajtóhírek szerint a térdfájdalma talán műtét nélkül is kezelhető lett volna, ám Federer végül a beavatkozást választotta, inkább a 2021 -es Australian Openen térne visz­­sza tökéletes fizikai állapotban, mint az idei US Openen fájdalomcsillapí­tókkal. Korábban azt mondta, annyi a bizonytalanság a versenyzés folytatá­sát illetően, hogy edzeni sincs kedve, ahhoz meg pláne, hogy nézők nélkül lépjen pályára a US Openen... Úgy tűnik, az amerikai szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy augusz­tus 31-től, zárt kapuk mögött ren­dezik meg a kemény pályás Grand Slam-tornát, amelyen a játékosok az edzések előtt és után nem hasz­nálhatnák az öltözőket és a zuhanyo­zókat. New Yorkban csak a repülőtér melletti szálloda és a teniszcentrum között mozoghatnának, a Billie Jean King Nemzeti Teniszközpontba pedig csupán egy stábtaggal léphetnének be. Svájci szakírók állítják, Federer nem akart ilyen körülmények között játszani­­ egyébként Djokovics sem, erről bővebben keretes írásunkban­­, és a szabályok értelmében a családja sem utazhatott volna vele az Egyesült Államokba, ami különösen nem tet­szett neki. Twitter-bejegyzése alatt sorjáz­nak a kommentek, amelyek Federer elmaradó 21. Grand Slam-trófeáját siratják, ám egyáltalán nincs arra ga­rancia, hogy a svájcinak reális esélye lett volna a győzelemre a fájós térdével, sőt, a speci­ális körülmények sok meglepetést eredmé­nyezhetnek, ráadásul az augusztus-szeptemberi időszak várhatóan rendkívül sűrű lesz, ez szintén nem neki kedvez. Ha a Grand Slameket nézzük, kizárha­tó, hogy a US Open után két héttel leggyengébb borításán, salakon ját­szott volna a Roland Garroson, és 38 évesen m­ár az egymás hegyén-hátán rendezett mestertornákon sem lenne bölcs elindulnia, tehát reálisan „csak" a US Openről marad le a műtét miatt, továbbá könnyen előfordulhat, hogy a 19-szeres GS-bajnok Nadal és a 17-szeres GS-győztes Djokovics is kihagyja a viadalt. A „hogyan tovább" kapcsán egyelőre akad­nak kérdőjelek. Fe­derer 2020-ban csak az Australian Openen indult, amelyen - többek között Fucsovics Mártont négy játszmában legyőzve - az elődöntőig jutott, ezt követően műtötték meg a térdét. A tervek sze­rint a füves pályás szezonban tért vol­na vissza, ám a koronavírus-járvány miatt az eseményeket törölték. Profi karrierje során még sohasem hagyott ki ilyen hosszú időt, de az sem for­dult elő korábban, hogy a négy Grand Slam-tornából csak az egyiken sze­repelt az adott évben. Federer közle­ményéből úgy tűnik, valóban tervezi a 2021-es visszatérést, hiszen még mindig imádja a teniszt, és a családja is támogatja pályafutásában - a kö­vetkező idényre egyelőre Halléra és Wimbledonra jelentkezett be, a 2020 szeptemberéről elhalasztott bostoni Laver-kupa szintén biztos pont, de ha felépül januárig, valószínűleg indul az Australian Openen is. A teljes bizony­talanságban­­ ne feledjük, a járvány esetleges második hulláma né­hány hét alatt keresztbe tehet a tervezett folytatásnak - in­kább a „tutira” ment, és hosz­­szabb egészségügyi szünetet tartva felkészül arra, hogy 2021-ben, 40. születésnapja előtt egy utolsó nagy dobással zárja le páratlan karrierjét. TENISZ NŐK Bencic Felvidéken DUDUCZ TIBOR jelenti Somor­áról Belinda Bencic pesszimista az idény folytatását illetően, ám az nyugtatja, hogy az elmúlt hónapo­kat Pozsonyban vészelhette át. A világranglista-8. teniszező a már­ciusban elhalasztott Indian Wells-i premiertorna helyszínéről egyenesen Pozsonyba repült, ott töltötte az elmúlt hónapokat. „Örülök, hogy sikerült elkapnom az utolsó gépek egyikét, így az el­múlt nehéz hetekben együtt lehettem a barátommal. Pozsonyban minden adva volt, nagyon jó az egészségügyi helyzet, remek edzéslehetőségek vannak - árulta el a Nemzeti Sport­nak Bencic, aki a napokban a felvidéki Somorjára látogatott. - Nagyon bol­dog vagyok, amikor játszani látom a gyerekeket. Nekem is voltak példa­képeim, és próbáltam tőlük sok min­dent ellesni. Ezért ha időm engedi, szívesen találkozom a fiatalokkal." A 23 éves teniszező a konyhában is többször fordult meg: „Igyekszem minél jobban elsajátítani ezt a mes­terséget is. A múltban minden egyes étel elkészítése előtt fel kellett hív­nom anyut. Ma már ez nem így van, szuper, hogy megtanultam főzni. Fő­leg marhahúsból készítek ételeket, de már sikerült rétest is sütnöm!" Bencic ezen a héten a pozsonyi Slo­van színeiben a szlovák Extraligában lép pályára, amire nagyon büszke a nagypapája, mert ő a Slovan hokicsa­patában szerepelt korábban. „Remek lehetőség, hogy az egyes szövetségek ilyen hazai tornákat szerveznek, mert szerintem idén nem lesznek ATP- és WTA-tornák. Az idény újraindítása kapcsán nagyon fontos lesz, hogy szeptemberben megrendezik-e az US Opent"- mond­ta Bencic, aki a nyáron Roger Federer oldalán is játszhatott volna vegyes pá­rost a tokiói olimpián, ám a játékokat elhalasztották, Federer térdét pedig megműtötték... Bencic reméli, jövőre pótolhatják az eseményt, azt pedig so­sem felejti el, hogy a 20-szoros Grand Slam-bajnok oldalán Hopman-kupát nyert. Az egész eseményen mosolygó Bencic azt még elárulta, nagy álma, hogy egyszer az ő nevével kezdődjön a WTA világranglistája. CS-SIKERNÉL tart egyelőre Federer Federer: 2021­ A 38 esztendős Roger Federer bejelentette, újabb térdműtétje miatt EBBEN AZ ÉVBEN MÁR NEM LÉP PÁLYÁRA, ám a következő idényben szeretne százszázalékos fizikai állapotban visszatérni. V . Djokovics valószínűleg kihagyja a US Opent Úgy tűnik, Novak Djokovics nemcsak panasz­kodik a tervezett amerikai korlátozásokkal kap­csolatban, hanem drasztikus lépésre is elszánja magát: kihagyja a US Opent! A világelső szerb Belgrádban készül ad­riai ligájának első állomására, és a napok­ban többször is arról beszélt, hogy szerinte elképzelhetetlen ilyen szigorú szabályok mellett a játékra koncentrálni, ráadásul sé­­rülésveszélyes, ha csak az edzőjét viheti a teniszközpontba, a fizioterapeutáját és az erőnléti trénerét nem. A játékosok tanácsá­nak elnöke egy szerb televízióban szerdán ki­jelentette, valószínűleg salakon kezdi újra az idényt szeptember elején, ami azt jelentené, hogy nem utazik New Yorkba. „Sok játékos­sal beszéltem, és mindenki nagyon negatívan reagált arra, hogy szeretne-e ilyen extrém és lehetetlen körülmények között játszani a US Openen.” Djokovics több videót is feltöltött az Instagramra, amelyeken speciális salakos mozgásokat gyakorol, tehát valószínűleg komoly az elhatározása. Nemrég azt mondta Rafael Nadal is, hogy a jelenlegi körülmények között nem szeretne New Yorkba utazni - ráadásul a „salak királyának" a US Open után két héttel rajtoló Roland Garros külö­nösen fontos, és az egészségére nagyon vigyázó spanyol aligha vállal ilyen rövid időn belül két Grand Slam-tornát. Ha Federer után Djokovics és Nadal sem in­dul New Yorkban, az óriási csapás az amerikai szövetségnek, amely egyébként is súlyos anyagi veszteségeket szenved, hiszen 2019-ben 853 ezer rajongó látogatott el a US Openre, az idén viszont nem engedhetnek be nézőket. A „nagy hármas" hiánya várhatóan a szponzori bevételekre is hatással lesz, viszont teret engedhet a fiataloknak: a mezőnyben momentán nincs 31 év alatti Grand Slam-bajnok a férfiaknál, a „legifjabb” a­­ horvá Marin Cilic, aki 2014-ben nyert a US Openen. 2020. június 11., csütörtök nemzetisport videó nso.hu .

Next