Nemzeti Sport, 2020. november (118. évfolyam, 304-318. szám)

2020-11-16 / 304. szám

THURY Gábor ergio Ramos 177. alkalommal lépett pályára a spanyol labdarúgó-válogatott színeiben a Svájc ellen 1—1 -es döntetlenre végződő Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Ezzel válogatottsági rekorder lett az öreg kontinen­sen, ugyanakkor a találkozón két tizenegyest is kihagyott - habitusára jellemző, egy pillanatig sem habozott, hibája után odaállt a második büntetőhöz is. Ha van spanyol álom, akkor Ramos a megtes­tesítője. Szülei egy panelház ablakából szóltak le a futballozó Sergiónak, ha haza akarták hívni, s mint annyi más későbbi világklasszis, hamis igazolással kezdett játszani. A Sevilla FC hamar kiszúrta magának, durva volt, mint a pokróc, edzésen a saját csapattársát is lerúgta. Malonyai Péter publicisztikájában olvashatnak néhány SZÜLEI „ütőemberről”, nos, EGY PANELHÁZ ABLAKÁBÓL jobb „bunkóként" SZÓLTAK LE kezdte. Florentino A GYEREK Pérezzel kapcsolat-SERGIÓNA- ban mindenkinek az jut az eszébe, hogy a Real Madrid elnöke Luis Figo, Zinédine Zi­dane, a brazil Ronaldo, David Beckham, később Kaká, majd Cristiano Ronaldo megszerzésével rendre világsztárt csalogatott a Realba - azt már kevesebben tudják, hogy az akkor 19 éves Ramost is ő vette meg 2005-ben potom 27 millió euróért, ezzel ő lett a harmadik leg­drágábban igazolt tizenéves futballista. Noha játéka letisztult, sohasem ment a szomszédba egy kis keménykedésért. Amikor 2010-ben a Real 5-0-ra kikapott a Barcelonától, előbb felrúgta Lionel Messit, majd Carles Puyol ellen elkövetett szabálytalanságáért ki is állították - nemcsak játéktudásban követte nagy elődjét, Fernando Hierrót, hanem a kiállításokban is... Mégis azt mondom, ilyen védő kell a védelem tengelyébe, remekül fejel, tekintélye van, ha kell, odacsap, nagy harcos és még gólerős is. Ahogyan a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque mondta róla: „Ő az a játékos, akire minden csapatnak szüksége van." Nem mellékesen világ- és Európa-bajnok. Noha a labdarúgás csapatsport, a spanyol védő megcélozhatja az egyiptomi középpályás, Ahmed Hasszán 184 válogatott mérkőzéses csúcsát. Mit lehet ehhez hozzátenni? Vámos, Ramos! Gyerünk, Ramos! Hamilton nyert a kaotikus Török GP-n - immár hétszeres világbajnok hmtsc­­sita­­g •@­íiW*­­Fotó A*B. A FORMULA-1 VASÁRNAPI FUTAMÁN LEWIS HAMILTON MEGSZEREZTE HETEDIK VB-CÍMÉT, S EZZEL BEÉRTE A LEGENDÁS MICHAEL SCHUMACHERT. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. MclarenDave985 „Történelmi győzelem volt, s nem csak a hetedik vb-cím tette azzá. Félelmetes, mennyire tökéletes futamot hozott Lewis, az első megingást követően tudatosan , épített arra, hogy kitartsanak a gumik. Lelépte a mezőnyt. Az évtizedben szinte minden esős futamot ő húzott be. ” d­arndlOO „Űrautó ide vagy oda, azért ez a pali tud is, remekül tud alkalmazkodni a vál­tozó körülményekhez, alapjáraton penge, és piszok jól megy. Az meg már egy másik lapra tartozik, hogy úgy nyeri ezeket a világbajnoki címeket - elismerve minden szempontból persze a tehetségét hogy valódi ellenfelek nincsenek. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy Hamilton még akkor is versenyben lenne a vb-címért, ha olyan csapattársai lennének Mercedes erősségű autóban, mint Verstappen, Leclerc, Alonso vagy éppen Vettel, csak akkor ennyire simán azért nem menne. ” Tamás777 „Hatalmas gratula Hamiltonnak! Lé­legzetelállító produkciót nyújtott. Megérdemelten lett hétszeres világbajnok, kétségtelenül a valaha volt egyik legnagyobb pilótává vált ebben az évben, a számok tekintetében is." Noha a lelátók a vasárnapi isztambuli Formula-1 -es futamon is üresen maradtak, a szervezők megadták a módját az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton köszöntésének: a brit pilóta képét a pálya fölötti óriás reklámtáblára is kivetítették. Továbbiak a Török Nagydíjról a 14-15. oldalon. Motorsport Images I­­mage Images 1 ctimport ALAPVONAL A szigor dicsérete öt héttel ezelőtt ezeken a hasábokon kellő tisz­telettel búcsúzott el a 78 esztendősen elhunyt Nobby Stilestól (november 2., Félvak törpe) Ballai Attila szerzőtársam, leszögezve, hogy hiába volt a végletekig szigorú a pályán, hiába volt félelmetes, ha rámosolygott ellenfelére (köszönhetően annak, hogy meccs előtt kivette a protézisét), remek labdarúgó volt (1966: világbajnok, 1968: BEK-győztes). Más volt a világ akkoriban, az volt a dolga Matt Busby legendás Manchester Unitedjében és az angol válogatottban, hogy takarítson, megbénítsa az ellenfél legjobb csatárát. Igazi csapatember volt tehát, számít­hattak rá a többiek, s noha a legtöbben a keménysége jóvoltából emlegetik, jó játékos volt. Durva pedig csak az előítéletek miatt, jellemző, hogy 1960 és 1971 között 349 mérkőzést játszott a Unitedben, de csupán egyszer állították ki. Akkoriban a legtöbb csapatban természetes volt a szerepkör, kellett valaki, aki­­ ütött. Megtorolta például, ha valamelyik csatártársával keménykedni próbáltak a védők. Ilyenkor előrement és jelezte: mi is itt vagyunk... Ne higgyük, hogy nem tudtak futballozni, tudtak ők, csak éppen­­ más volt a dolguk. Nálunk is. Hogy szakmailag is megtámogassam az általam - nem rosszindulattal - ütőembereknek nevezett játékosok fontos szerepét, Baráti Lajost idézem. A legendás szövet­ségi kapitány egyik beszélgetésünk során elárulta, hogy legszívesebben beválogatta volna a dorogi Prohászka Já­nost, aki nemcsak jó labdarúgó volt, hanem kemény is. Nem durva - szögezte le -, de elfért volna a csapatában, amelyben - így mondta - csak művészek voltak, nem akadt senki, aki a futball íratlan törvényei szerint odalé­pett volna, ha kellett. Albert Flóri, Bene Ferenc, Farkas János, Göröcs Titi kapott rendesen elöl, s hiányzott a szigor a védelmünkben. Baráti bevallotta, egyszerűen nem merte behívni, mert akkor a fővárosi klubok a fejét vették volna. Akkora volt a választék fedezetposzton, hogy Mathesz Imre (Vasas), Solymosi Ernő (Ú. Dózsa) vagy éppen Nagy István (MTK) hol játszott, hol nem, helyükre kerülhetett volna Prohászka, mert ugyebár a másik fedezet, Sipos Ferenc (MTK, Bp. Honvéd) tagsága megkérdőjelezhetetlen volt. Ezzel együtt, amióta csak futball a futball, szívesen­ minősítik durvának a kemény játékosokat. Az Újpest bekkjét, Fogl III Józsefet 1928-ban kezdték ki, de ő csak megvonta a vállát, és így beszélt: „Én tudom, mikor kell keményen játszani, engem az ellenfél dirigál. Ha fairen játszik, akkor én is. Ha durván, akkor én is. Magamat sem kímélem.” Tegyük hozzá, Fogl III 16 esztendőn át (1916-1932) szerepelt az Újpestben, 250 bajnoki mécs­esé volt, s csak ötször állították ki. A téma szinte állandó volt, 1943-ban a Nemzeti Sport elemzett is. Megállapítása szerint a durva játékost mesz­­sziről meg lehet ismerni, ha méltánytalanságot észlel „egy cseppet, sem titkolja, hogy vöröset lát mérgében. Nem is titkolhatja, mert hiányzik belőle a színészke­dés, őszintén mérges. (...) Megfenyegeti a tettest. (...) Mérföldekre látható mozdulatokkal igyekszik magának elégtételt venni. Az eredmény: kiállítás." Ezzel szemben a lap által „hideg dancsolónak” elnevezett típus „mosolyogva gyűlöl. (...) Technikás játékos. (...) Úgy tud dancsolni, hogy sokszor még a leterített játékos sem tud róla, azt hiszi, hogy valami szerencsétlen véletlen történt." Ez akkoriban látott napvilágot, amikor az anekdota szerint a Fradinál Lázár Gyula így intette az ütközni, becsúszni sem átalló Lakat Károlyt: „Nyugalom, fiam, itt úriemberek játszanak, amikor ők támadnak, ők tá­madnak, amikor mi, akkor mi...” Megjegyzendő, Lakat ,­J MA PE MÁS A FUTBALL AZT MONDJÁK, MINDENKINEK MINDENT TUDNIA KELL A PÁLYÁN, SZERINTEM EZ EGYSZERŰEN LEHETETLEN. AZ ÁLTALAM FELIDÉZETT KORBAN MÉG MEGFOGHATÓ, KÖNNYE­BBE­N ELSAJÁTÍTHATÓ SZEREPEK VOLTAK, arról is híres, hogy Puskás Öcsi tartott az őt szorosan fogó, „egyébként példamutatóan sportszerű eszkö­zöket alkalmazó” játékostól, akit egyébként 273 NB 1-es mérkőzésén (1941—1952) mindössze háromszor állítottak ki. Amúgy az Aranycsapat sem nélkülözte a fegyel­mező védőt. Buzánszky Jenő Lóránt Gyuláról mondta, hogy „kegyetlenül oda tudott lépni ellenfeleinek a 47-es méretű csülkeivel, ha felhergelték, ugyanakkor megbízhatóbb teljesítményt nyújtott­ felelősségteljes szerepkörében poszttársainál". Szabálytalansága után feltette a kezét, bűnbánó volt, nem győzött szabadkozni, de a lényeg­­ ismét Bujánszkyt idézve -: „A csatár már pszichikai hátrányban volt. (...) Dolgozott a majré benne, respektálta az izomkolosszust.” Egyébként Lóránt 1943 és 1955 között 211 mérkőzést játszott az NB I-ben, s csak háromszor állították ki. Berendy Pálnak (Vasas) még jobb a mérlege (1952-1967, NB I: 382 mérkőzés), őt egyáltalán nem küldték le a pályáról. Pedig a legszigorúbb emberfogók közé tartozott, erről Tichy Lajos tudott sokat mesélni. Nem mellesleg ő is tudott futballozni, pályafutása elején balösszekötőt játszott, sőt, 1953-ban a Szombathely ellen (7:1) mesterhármast ért el. A hatvanas években megint előkerült a túl kemény játék, megint csak nem mentesen az előítéletektől, az álszentségtől. A Vasas válogatott balbekkje, Ihász Kál­mán (1957-1974: 364 meccs az NB I-ben, két kiállítás) nem kertelt. Elmondta, hogy a kemény, férfias stílus híve, így megesik, hogy túl erőteljesen lép oda. „Például amikor a mi csatárainkat meg akarják félemlíteni, s a já­tékvezető nem elég erélyes” - fogalmazta meg a lénye­get. Azt pedig hozzá kell tenni, hogy pályafutása elején ő is csatár volt, például akkor is, amikor az ifiválogatott kapitánya volt az 1960-ban megnyert UEFA-tornán. A Fradiban sokáig Dalnoki Jenő volt a célpont. Ő valóban nem ment a szomszédba egy kis keménysé­gért, de 1950 és 1966 között, 283 NB I-es mérkőzése során csak négyszer állították ki. Ez ellentmond a róla elterjedt véleménynek, amely a Fradi-tábor „Puha vagy, Jenő...!" rigmusára épültek. És persze a Sándor Csikarnál vívott legendás párharcaira, amelyeknél azért az MTK klasszis szélsője sem volt ma született bárány. Enyhén szólva, Havasi Sándor Dalnoki után lett kipécézve a Ferenc­városból (1961-1971, 127 meccs az NB I-ben, egy kiállítás), ő egy másik nézőpontból magyarázta időn­kénti erőteljesebb futballját: „Kétségtelen, hogy ideges természetű játékos vagyok, s ez azért is van, mert ne­hezen tudok bekerülni a csapatba, s ha ez sikerül, nagy igyekezetemben előfordul, hogy nem a leghiggadtabban játszom” - mondta, s ne legyintsünk, hiszen ennek elle­nére négyszeres bajnoknak (1963, 1964, 1967,1968) és VVK-győztesnek (1965) mondhatta magát, kivette tehát a részét a Fradi sikereiből a hatvanas években. Persze csak az ökör konzekvens, nem lett volna magyar a futball, ha nem fordult volna elő, hogy mások éppen a finom, elegáns játékot kritizálják. Például a Videoton, majd az Ú. Dózsa klasszis középhátvédjénél, Kovács Józsefnél. Ő mindössze 18-szor volt válogatott, maradjunk annyiban, hogy többet érdemelt volna, nálam mindenképpen. De figyeljük, mit mondott 1979-ben: „Az is igaz, hogy a dur­vaság nem az én világom! De ha meggondoljuk, Börzsey, Beckenbauer vagy Passarella éppen eléggé példázták teljesítményükkel, hogyan kell az ellenfél testi épségének veszélyeztetése nélkül megszerezni a labdát...” Ma persze más a futball, azt mondják, mindenkinek mindent tudnia kell a pályán, szerin­tem ez egyszerűen lehetetlen. Az általam felidézett korban még meg­fogható, könnye­bbe­n elsajátítható szerepek voltak, a védő védekezett, a fedezet vagy az összekötő irányított, nem feltétlenül a „10-es”, mert például Göröcsnek 8-as volt a hátán, a szélső rohant, mint a nyúl, a csatár gólt lőtt, s nem tudta magáról, hogy „táma­dó”. A kilences akkor volt „hamis”, ha csalta a futballt. Azért az őszinteségnek is van varázsa. MALONYAI Péter

Next