Nemzeti Sport, 2021. május (119. évfolyam, 117-130. szám)
2021-05-02 / 117. szám
f BABJAK Bence - érzelmek mérgezhetnek. A tétel bizonyítására elég csak egy pillantást vetni a Red Bull-család európai ékkövének számító lipcsei egyesületre, amelynek elképesztő ütemű fejlődése és felemelkedése a német szurkolók körében legalább annyi ellenérzést váltott ki, mint elismerést. A tradíció hiánya és az unalomig ismételt ötven plusz egyes szabály kijátszása - többnyire ezt a két érvet tűzik zászlajukra az RB Leipzig iránt ellenszenvet érző csoportok, miközben a gyűlölködés éppen a lényeget takarja el a szemük elől. Nevezetesen, hogy az osztrák energiaital-gyártó cég által pumpált pénz csak alapot, nem pedig garanciát jelent a sikerre. Az eurómilliók puszta ténye kevés lett volna ahhoz, hogy A CSÚCSOT OSTROMLÓ NYUGATEURÓPAI EGYÜTTES SIKERTÖRTÉNETÉT MAGYAR VÁLOGATOTT LABDARÚGÓK IS ÍRJÁK. az egykori NDK-s város első számú futballcsapata a német másodosztályból a Bajnokok Ligája elődöntőjébe és három éven belül kétszer a Német Kupa fináléjába jusson. A kulcs sokkal inkább a tudatos szakmai koncepcióban, a hosszú távú stratégia melletti elköteleződésben, a megfelelő szakemberek kiválasztásában, no meg a szellemiséget és a stílust méltón képviselő futballisták megtalálásban rejlik. Magyarországról nézve azért is érdemes a szakmai vonal mellett maradni, mert egyfelől az arab sejkek és az orosz oligarchák megjelenése óta a hirtelen érkező eurómilliárdokra már csak Németországban csóválhatják fejüket a hagyományok sárba tiprása ellen tiltakozó drukkerek, másfelől az utóbbi évtizedekben jelentősen megtépázott magyar labdarúgásnak felbecsülhetetlen érték, ha a csúcsot ostromló nyugat-európai együttes sikertörténetét magyar válogatott labdarúgók is írják. A lipcsei klub május közepén fennállása első trófeájának megszerzéséért lép pályára Berlinben, és az odáig vezető úton a mostani idényben húsz kapott gól nélküli tétmeccsnél járó, immár évek óta Európa egyik legjobb kapusaként számon tartott Gulácsi Péterre, valamint a térdsérülése után összeszorított foggal küzdő, a kezdőcsapatba visszakerülő Willi Orbánra egyaránt kulcsszerep hárult. Az itthonról nehezen átérezhető ellenszenv helyett tehát érdemesebb a szakmára összpontosítani. Pláne akkor, ha a nyugati sikertörténetet magyar labdarúgók főszereplésével írhatják tovább. NB I: Az ember elérzékenyül egy ilyen pillanatban - Kanta József A KÉK-FEHÉR SZÍNEKBEN TÖBB MINT HÁROMSZÁZSZOR PÁLYÁRA LÉPŐ KANTA JÓZSEF, AZ MTK-MOL FEHÉRVÁR MECCSEN FEJEZTE BE PÁLYAFUTÁSÁT. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, maestrozom „Technikás, és a helyén van az esze, a hozzáállása is példaértékű. Sok sikert kívánok Újpestről a következő fejezethez!’ Imre21 Jó játékos volt! Sokszor tartottam tőle, amikor pályára lépett a csapatom ellen, mert veszélyes a srác. " Ittiripitti:Több ilyen ajkai csávó kellene az NB I-be!" mohikanAS „Kanta nem saját nevelés, ajkai srác, csak kábé tizennégy esztendős korában került az MTK-hoz. Mi, ajkaiak pedig büszkék vagyunk rá!" Trotyika „Szimpatikus figura." Schalkefan 1904 „Kanta végül góllal búcsúzott. Igaz, kapottal és nem egy általa szerzettel. ’ hűha „Nagy kedvencem voltál, köszönünk mindent innen, Diósgyőrből is!" Kikit „Hej, Kanta Józsi! A lehető legjobbakat, annak ellenére, hogy sok borsot törtél az orrunk alá. Jó pályafutásod volt. Azért jó, hogy néha van sportszerűség is ebben a mai világban (egy diósgyőri)." Zsooo7: „Ha minden poszton több csapatban is legalább ilyen ügyes magyar játékosok játszottak volna...!" Jókai More .Kanta Józsi előtt le a kalappal, ő még ismeri a klubhűség fogalmát." 2021. május 2,, vasárnap nemzetisport Vár még acélváros? értem csütörtök este a Diósgyőr-Újpest meccset, és közben azon gondolkodtam, vajon meddig lehet a sorsot kísérteni? Aztán a mérkőzés végére kiderült, valószínűleg eddig lehetett, és nem tovább. Ez sem volt kevés, mármint időben, mert produkcióban nagyon is. Hiszen a tizenkét csapatos rendszer bevezetése óta a DVTK folyamatosan és egyre csak a kiesés elől menekül űzött vad módjára, de mostanáig utolsó erőtartalékainak, az ellenfelek gyengeségének vagy elképesztő szerencséjének köszönhetően ötször egymást követően is benn maradt. 2016-ban kilencedikként, 2017-ben tizedikként, azonos pontszámmal áll., tehát már alászálló MTK-val, amely az utolsó fordulóban döntetlent játszott Pakson, de ha nyer, az végzetes helycserét jelentett volna. 2018-ban ugyancsak a záró körben, a Videoton feletti 2-1-gyel sikerült megkapaszkodni, még épp a szakadék szélén. A kicsivel korábban becserélt Makrai Gábor a 88. percben szerezte meg a túlélést jelentő gólt, és tízezernyi sóhaj szakadt fel, amikor a fehérvári Pátkai Máté jó húsz méterről dörgő kapufát lőtt, egyrészt, nem ment be, másrészt, így aztán senki sem vádaskodhatott bundával. A Diósgyőrhöz hasonlóan 36 pontot gyűjtő, de azzal kieső Balmazújváros sem. 2019-ben sem futotta többre a tizedik pozíciónál, a 2020-as kilencedik az előző évekhez képest már „biztos” kötelező gyakorlatnak számított. Ám a csapat hívei legfeljebb megkönnyebbülést éreztek, örömöt már réges-régen nem. Több ezer ember lelkével együtt rezdülni, agyával együtt gondolkodni természetesen bajos, meg sem kísérlem. De egyével nagyon is lehet. Hát még ha régi barát és diósgyőri futballőrült az illető. Mint Kuksi. Végig ő járt az eszemben a csütörtöki szenvedés láttán, bár ez így szerinte nem pontos, legalább szenvedtek, beledöglöttek volna a fiúk az Újpest elleni 0—0-ba, ami minden valószínűség szerint az utolsó esélyt kínálta, mert akkora szerencse már nincs, hogy ezt is megússzák. Még az ezt megelőző, bravúros hármas győzelmi sorozat után sem. Kuksi szerint „zúgjanak is ki", és ezt nem az első vagy a századik elkeseredés hozta ki belőle, hanem a hit, hogy az NB II felér majd egy tisztítótűzzel. Mondja ezt az a korombéli, egykor fanatikus miskolci fiú, akinek mindene volt a csapat. Illetve, ahogyan sajátosan megfogalmazta akkoriban, az „egyik mindene”, a másik meg az Edda. Amikor az 1970-es évek második felében megismerkedtünk egy balatoni úttörőtáborban, mindkettő fénykorát élte, feszített is a srác rendesen. Eszébe nem jutott volna a diósgyőri várral, Lillafüreddel vagy Miskolctapolcával büszkélkedni, de az Edda és a DVTK miatt fél méterrel a föld és az ország minden szegletéből odasereglett kölykök fölött lebegett. Megértettem, mert szigetszentmiklósi gyerekként mi sem kérkedtünk soha az Ádám Jenő Múzeummal, a Csepel Autógyárral, az Árpád stranddal, bezzeg azzal mindig és harsányan, ha legyőztük a Halászteleket, a Szigetújfalut, kézilabdában a Tökölt! Kuksi mindkét kedvence összeállítását fújta, szinte fohászként ejtve ki Pataky Attiláék és Tatár Gyuriék nevét. Utóbbi mellett Veréb, Salamon, Kutasi, Oláh, Görgei, Szántó, Váradi (nem a Béla, az Ottó) örökre belém is vésődött. Ők nyerték meg 1977-ben a Magyar Népköztársasági Kupát, nem is akárhogyan: négyes, körmérkőzéses finálét rendeztek, és a borsodiak a Ferencváros, az Újpesti Dózsa, valamint a friss bajnok Vasas előtt, óriási meglepetésre, hazavitték a trófeát. Miként 1980-ban is, a kettő között pedig összejött a bajnokságban is egy bronz, már Borostyánnal, Fükővel kiegészülve. Az olimpiai válogatottba időnként nyolc-kilenc játékost adott a gárda, de többen, esetenként öten a nagyok közé is befértek. Az UEFA-kupa 1979-1980-as AMELYNEK FŐ VONZEREJE, KINCSE A DVTK VOLT, AKKOR. ÉN IS MIATTA, ÁLTALA SZERETTEM MEG EZT A LEGALÁBBIS HAZAI PÁLYÁN MINDIG SZENVEDÉLYESEN FUTBALLOZÓ CSAPATOT, A TÖBB TÍZEZERNYI, RAJONGÁSÁBAN ÉS DÜHÉBEN IS FÉLELMETES SZURKOLÓT. kiírásában ,a bécsi Rapid, majd a skót Dundee United, kiverése, egyaránt kettős győzelemmel, már-már a mondák világa, négy évtized távolából lassan azok sem hiszik el, akik a saját szemükkel látták. Mi éppen abban az életszakaszunkban jártunk, amikor lelkünk érése befejeződött, alapértékeinket onnantól soha többé nem tagadtuk meg. Kivéve, ha azok váltak hűtlenné hozzánk, azaz elsősorban inkább önmagukhoz. Kuksi szerint ez történt az Eddával Slamovits István, „Slamó” kiválásakor, ezért a mai napig határozottan vallja, az együttes 1983-ig létezett, és két nagylemezt adott ki: az elsőt és a másodikat. Onnantól „egy mindene” maradt, a DVTK. Ki is tartott mellette. Ha az én kedvencemmel, a P. Mobillal és a szülőhelyét nem feltétlenül idealizáló „Acélváros, nehéz, szürke nappalok” sorral kóstolgattam, ő azzal folytatta: „Ez a város, Miskolc mindig várni fog.” Amelynek fő vonzereje, kincse a DVTK. Volt, akkor. Én is miatta, általa szerettem meg ezt a legalábbis hazai pályán mindig szenvedélyesen futballozó csapatot, a több tízezernyi, rajongásában és dühében is félelmetes szurkolót, a fura stadiont, amelynek külön meredező lelátóiból mintha egy óriás tépett volna ki darabokat. Csakhogy ez a szerelem sem tartott örökké. Nem az enyém, hanem Kuksié. Tomiszlav Szivics szerződtetésekor roppant meg először igazán, addig kizárólag magyar edzők ültek a kispadon, köztük Bukovi Márton, Mathesz Imre, Puskás Lajos, Palicskó Tibor, Tornyi Barnabás, Temesvári Miklós, Csank János, Gálhidi György, Sisa Tibor, és mindegyikük előtt az aranykor mestere, Szabó Géza. Nem idézhetem, miként vélekedett a barátom Szivicsről, mert semmi kedvem pereskedni, maradjunk annyiban, visszafogottan szólva szemfényvesztőnek nevezte. Ekkor azonban még élt a hagyomány tisztelete és az összetartás. A húszévesen, leukémiában 2016-ben elhunyt Rakaczki Bence megmentéséért, gyógykezeléséért szervezett pénz- és vérgyűjtés, a fiatal játékos halála másnapján a többezres, csendes tisztelgés a stadionnál sok mindenre képes belső erőt, kohéziót mutatott. Ráadásul újra magyar edzők jöttek, akik közül Kuksi Horváth Ferit és Bódog Tamást sajnálta leginkább. Ő bennük a remény forrását látta, nem a bajét, utóbbit úgy fogalmazta meg, hogy a csapatnak tulajdonosa van, de gazdája nincs. A közelmúltban valóban úgy tűnt, mintha az Északi-középhegységben uralkodó széljárás fújta volna össze a különféle légiósokat. Miközben például a Pakson felépített színmagyar keret pénteken nemcsak negyedik helyét tette biztossá, hanem 75 góljával rekordot állított fel a 12 csapatos bajnokság történetében. Kuksi mindezekért önmagával is viaskodva szenvedte végig az Újpest elleni, csütörtöki meccset. Nem is tudta, miért szorítson. Egyrészt a néhány hónapja felállt új vezérkar részéről tiszta hangokat és szándékokat érzékelt, és abban bízik, hogy ezek a másodvonalban, abban a bizonyos tisztítótűzben, ahol eleve tilos légiósokat foglalkoztatni, nem elenyésznek, hanem megerősödnek. Másrészt persze kiesni mégis borzasztó, de így legalább csak az marad, akinek szívügye a város, a csapat. Legyen így! Annál is inkább, mert ha a csoda nem menti meg hatodszor is a Diósgyőrt, és búcsúzik, sőt esetleg a Debrecen sem jut vissza, akkor Magyarország nyolc legnépesebb településéből hétnek nem lenne első osztályú futballcsapata. Bár ilyen irányú, átfogó kutató.SokkJbszően nem készültek, azt hiszem, ez világszerte egyedülálló. De e különlegességre végképp ne legyünk büszkék,hgyhogy az Idén ki üljön is fel a tavalyi trauma hatására tulajdonost és koncepciót váltott „Loki”,a jövőre a remélhetőleg újjászülető DVTK, aztán ébresztő, Szeged, — . Pécs, Győr, Nyíregyháza, d&zsKjf Kecskemét! Kuksi amúgy legbelül nem adta fel abbéli meggyőződését, hogy Slamó egyszer még visszatér az Eddába. Ehhez képest pedig igazán hétköznapi, logikus fejlemény lenne, ha a Diósgyőr is újra elfoglalná méltó helyét a magyar labdarúgásban. BALLAI Attila Legutóbb tavaly november 8-án, a 10. fordulóban rendeztek nézők előtt mérkőzéseket az OTP Bank Ligában. Az első élvonalbeli meccs, amelyen visszatérhettek a szurkolók a lelátóra, a szombati ZTE FC-Kisvárda találkozó volt. A ZTE Arénánál nagy volt a nyüzsgés a kezdés előtt, s végül - a jogszabályi követelményeknek megfelelve - 975 drukker foglalt helyet a lelátókon. SZABÓ Miklós