Nemzeti Sport, 2021. május (119. évfolyam, 117-130. szám)

2021-05-05 / 120. szám

f BABJÁK Bence z emberek többségéhez hasonlóan Michael Oenningen is nehéz kiigazodni. Adva van a labdarúgásról Németországban egyetemi előadásokat tartó szakember, aki bronzéremig és Magyar Kupa-döntőig vezette a Vasast, majd a következő idényben kiesett vele. Egyiket sem felejtették el neki Angyalföldön, ám amikor később, a Magdeburg edzőjeként egyik szabad hétvégéjén kiment az Illovszky-stadi­­onba, az angyalföldi drukkerek barátságosan üdvözölték. Márpedig ha a komolyzene-kedvelő és fiktív regényén évek óta dolgozó, ötvenes évei közepén járó szakvezető az élvonalbeli búcsú „főkolomposa", aligha számíthatott volna szívélyes fogadtatásra. Ő volt az, aki két idényen belül előbb az NB I-ből, majd a német másodosztályból búcsúzott aktuális . A NEGYEDIK KERÜLETBEN EGYELŐRE TÖBBET TELJESÍTETT A VÁLLALTNÁL, csa­patával, hogy aztán a görög Ariszt óriási meglepetésre a nemzetközi kupaindulást jelentő helyig vezesse. Néhány labdarúgó hálával szorította meg a kezét, amikor a média előtt a csendes, kimért szakember útmutatásainak is köszön­hetően válogatott meghívót kapott, mások értetlenül fogadták, hogy mellőzésük után még csak indoklást sem hallhatnak. Sokan csak mosolyogtak vagy éppen hitet­lenkedtek, amikor a télen - a Fehérvár és a Ferencváros elleni súlyos zakó után - arról beszélt, jó úton jár csapata. Amikor hétfő este a bennmaradást kiharcoló együttes vezetőedzője­ként - nem az ő bűne, hogy az Újpestnek ezért kellett harcolnia -, aranyéremmel a nyakában helyet foglalt a Puskás Aréna sajtótermében, és a zárt ajtón keresztül is behallatszó újpesti örömünnep közepette válaszolt az újságírók kérdésére, már jóval kevesebben kérdőjelezték meg optimista kijelentéseit. A tréner, aki képes magyar labdarúgó nélkül pályára küldeni az újpesti kezdőcsapatot a Magyar Kupa-fináléban. Akinek meghökkentő és nehezen elfogadható döntését aztán a trófea elhódítása némiképpen igazolta. A győzelmet sohasem kell megmagyarázni, és a negyedik kerületben egyelőre többet teljesített a vállaltnál. Michael Oenning távolról sem tökéletes, érde­mei mellett a hibáit is felsorolhatnánk - ám a külvilágnak mutatott pókerarc és a kimért, a kényes kérdéseket többnyire kerülő nyilatko­zatai mögött éppen ettől a kettősségtől válik emberivé. TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK AZ ÚJPEST-MOL FEHÉRVÁR (1-0, HOSSZAB­BÍTÁS UTÁN) LABDARÚGÓ MOL MAGYAR KUPA-DÖNTŐRŐL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, jbaton „Az Újpest célfocival hozta a meccset. A Vidi nagy csalódás, már sokadszor." sprenc­e „Az év igazolása Oenning lett. Megérde­melte az Újpest, jobban (akart), mint a Fehérvár. A kupában azért remélem, gyűjt koefficienspon­­tokat, azok mindenkiért kellenek. ’ Dario 1 „Az újpesti csoda ismét sikerült. A Fe­hérvár toronymagas esélyesként volt elkönyvelve, szinte már mindenki előre győztesnek kiáltotta ki. ” Medve8864 „Megdöbbentő, hogy egyetlen ma­gyar sem volt az újpesti kezdőben." csehkároly85 „Egyik piros sem volt jogos, a gól előtt elég kétes, hogy nem volt-e les, és elvettek egy szabályos gólt a Viditől. Ezeken kívül gratula az Újpestnek!" Tamás777 „Elég sok megaláztatásban volt részünk a Viditől, volt hát mit törlesztenünk. Ter­mészetesen megkönnyítette a helyzetünket a két - vitatható - kiállítás, de addig sem játszottunk alárendelt szerepet. A kupaszereplés remélhető­leg ráébreszti a talajt - bárki legyen is az­­, hogy legfőbb ideje a keret alapos megerősítésének. Nem mehet tovább, hogy évről évre a kiesés réme fenyegessen bennünket." Pecsétmizéria Kcsit félve írom le ezeket a sorokat, mivel alapve­tően osztom a vidéki egyesületek, alsóbb osztályú „kiscsapatok" vezetőinek azon álláspontját, hogy a sajtó csak akkor foglalkozik velük, ha valami botrány tör ki körülöttük. Esetleg olyasmi történik, amin kedvükre köszörülhetik a nyelvüket a poénkodásra mindig hajlamos újságírók. Miközben a jelenség része az örök urbánus-ru­­rális vitának, sok igazságot is hordoz, a hírversenyben való éllovas pozíció megszerzése vagy megtartása bizony sok esetben felülírja a mélyre ásás kötelességét. Hogy mégsem megyünk el lekicsinylő legyintéssel a sajóbábonyiak minapi ügye mellett, éppen azt kívánja megüzenni, hogy komolyan vesszük őket. Az eset törté­neti előzményei: a BVSC-Zugló-Sajóbábonyi VSE NB Ili­as labdarúgó-mérkőzés előtti ellenőrzéskor kiderült, hogy a vendégek mindkét kapusának orvosi igazolása lejárt, valamint további három labdarúgónak sincs érvényes pecsétje, így aztán nem is léphetnek pályára. A nem mindennapi esettel való szembesülést követően a sajóbábonyiak edzője, Mészáros Ferenc elhagyta a Szőnyi úti pályát, tettét azzal indokolva, hogy hasonló amatörizmushoz nem hajlandó a nevét adni. Ilyen csak a hetvenes évek közepén esett meg vele, mondta a korábbi 21-szeres magyar válogatott labdarúgó, amikor a kaj­­dacsi ifiben futballozott. Kényszerűségből a középhátvéd Tóth István állt a vendégkapuba, amelyet a BVSC végül csak háromszor vett be, a 3-1-es eredmény semmiféle feltűnést sem kelt, hiszen nem történt más, mint hogy a Keleti csoport második helyén álló együttes hazai pályán verte meg a hátulról második helyezettet. Azon is lehetne vitázni, hogy a pécsiek hajdani csatára vagy inkább az őt kínos helyzetbe hozó sajóbábonyi ve­zetők követtek-e el „cserbenhagyásos gázolást” - amúgy útjaik azóta közös megegyezéssel elváltak -, ezúttal azonban talán érdemesebb a klubkultúra minőségéről elmélkedni egy sort. Miként fordulhat elő hasonló malőr az országos labdarúgó-bajnokság bármelyik osztályában csaknem fél évszázaddal az említett hetvenes évek után? A mindenféle informatikai robbanások ellenére talán túlzás lenne elvárni, hogy - akár az érvényességi határhoz közeledő jogosítvány esetében­­ riadóztasson a számító­­gépes rendszer, bár így belegondolva nem is lenne akkora blődség. A műszaki fejlesztések jelentős részén amúgy is váratlanul adódó hibák szoktak hatalmasat lendíteni. Vélhetően azonban ez a feladat még jó ideig az emberi odafigyelés hatáskörében marad, azaz az intéző vagy technikai vezető vagy a munkatársa időről időre ellenőrzi a tényállást. És miután végigfutotta a számítógépes táb­lázatot vagy átnyálazta az igazolásokat, indokolt esetben jelzi a illetékesnek vagy egyenesen az érintetteknek, hogy rövidesen időpontot kell kérniük a sportorvoshoz. Feltételezve és megengedve, hogy egy NB III-as csapat költségvetésébe nem feltétlenül fér bele egy orvos teljes vagy részleges munkaidejű foglalkoztatása. De létezik egy másik jelzőrendszer is: a meccsek előtti játékvezetői ellenőrzés. Az előírások szerint mérkőzés előtt a bíróbrigád valamelyik tagjának kötelezően át kell néznie az igazolásokat, meggyőződnie az érvényességük­ről. Nincs kétségem afelől, hogy ez az esetek túlnyomó részében így is történik, bár az osztályok csökkenő sorrendjével ellentétes irányban szokott nőni az enge­dékenység. „Tudod, Józsikám, csak jövő héten tudunk menni a pecsétért, de hát nincs annak a srácnak semmi baja, eszik-iszik rendesen, a nagyapja is százesztendős korában ment el, akkor is a lova rúgta agyon" típusú mondatoknak jómagam is voltam fültanúja, amikor játék­vezetői ambícióit kiélő jó apámat kísérgettem meccsekre. Igaz, az is a hetvenes években volt, és az is igaz, hogy nem BVSC-kaliberű helyeken, hanem többnyire puritán berendezésű falusi öltözőkben. Mindezzel csak EGY PILLANA­TIG SEM KÍVÁNOM AZT SUGALLNI, HOGY A SAJÓBÁ­­BONY ESETÉBEN IS HASONLÓ SÜL­­­LYEDÉSVESZÉLLYEL LENNE DOLGUNK. VALÓSZÍNŰSÍTHE­TŐEN EGYSZERŰ EMBERI MULASZTÁS VEZETETT ODA, HOGY AZ EDZŐ AUTÓBA VÁGTA MAGÁT, KIJELENTVE, NEKI ELÉG EBBŐL. ■ fitümtm***** akkor lehet gond, ha tényleg baj történik, márpedig olyan csapatokból is megengedhetetlenül sokan ma­radtak a gyepen, amelyeknél reggelente orvos ébreszti a futballistákat. Keresztényi jóhiszeműségemben odáig vetemedem, hogy még a következő párbeszédet is el tudnám képzelni: „Figyelj, Pistám, ennek a fiúnak a jövő héten lejár a sportorvosija, figyeljetek rá, mert nem engedhetjük pályára.” „Rendben, Józsikám, kösz, hogy szóltál, rajta leszünk." De talán hagyjuk is e patriarchális viszonyrendszer felemlegetését, mert amennyi jó volt benne, annyi ros­­­szat, visszaélést is szült. A kutya amúgy is valahol ott van elásva, hogy a klubok többségénél a minimális alapok sincsenek meg. A Sajóbábonyi Vegyész SE-nél vannak nagyobb hagyományokra visszatekintő egyesületek, de azért az 1952-es alapítási év sem lebecsülendő. A sport felértékelődésének, állampolitikai szintre emelkedé­sének évei voltak azok, és akik abban a közegben dol­gozhattak, kiemelt státusúvá váltak, még ha Sztahanov élmunkás nevét nem is illett velük egy napon emlegetni. Megbízható, jó elvtársakkal az élükön, eggyel lejjebb pe­dig „csak” megbízható emberekkel, akik talán álmukban is felriadtak, ha beléjük villant, hogy Nagy II Bélának két hét múlva lejár a sportegészségügyi igazolványa. Miközben sok egyesület megőrizte régi vágású nevét, a finanszírozási kavalkádban többségük elveszí­tette az ilyen típusú „napszámosait”. Nemcsak azért, mert az öregek nyugállományba vonultak, majd egy rendezettebb világba költöztek, hanem azért is, mert az újdonsült klubtulajdonosok igyekeztek egyre kevesebb emberrel megoldani a feladatokat, annak minden kö­vetkezményével. A fokozódó teher alatt növekvő hiba­százalékkal, illetve a meg nem fizetett, de agyonszekált ember plebejus munkamoráljával. Konjunktúralovagok játékszereiként együttesek jelentek meg a semmiből, majd tűntek el a süllyesztőben. A köztes időben pedig többnyire csak a külsőségekben - a VIP-büfé kínála­tában, a státusautók márkájában - hasonlítottak egy szolid alapokon nyugvó sportvállalkozáshoz. Szövet­ségi tisztségviselők beszélhetnének arról az amatöriz­­musról, amellyel egy-egy csapat képviselője beállított hozzájuk szerződésbejegyeztetéstől fegyelmi jellegű kérdésekig terjedő ügyekben. E klubok többsége ahhoz a hajóhoz hasonlított, amely felvont zászlóval, har­sogó kürttel szeli a habokat, miközben a fedélközben néhányan megfeszített erővel igyekeznek betömködni a réseket, ahol minden pillanatban az elsüllyedés veszélyével áramlik be a víz. Abban a reményben, hogy­­ sikerül elérni a következő kikötőt, illetve hogy egyszer megérik a szárazdokkba vontatás pillanatát, ahol alapos újjáépítésen eshet át a konstrukció. E pillanatot azonban csak kevesen érték meg. Egy pillanatig sem kívánom azt sugallni, hogy a Sa­­jóbábony esetében is hasonló süllyedésveszéllyel lenne dolgunk. Valószínűsíthetően egyszerű emberi mulasztás vezetett oda, hogy az edző autóba vágta magát, kijelent­ve, neki elég ebből. A szervezeti tevékenységnek viszont ahhoz is lehet némi köze, hogy az SVSE az utóbbi évek­ben páternoszterként közlekedik a megyei bajnokság és az NB III között. Most éppen lefelé, és nem a Szőnyi úti blama miatt, hanem azért, mert 33 forduló alatt mind­össze 24 pontot sikerült összegyűjtenie. Nem lévén tisztában a borsodi futball erőviszonyaival, nem tudhatom, ta­lálkozunk-e 2022 nyarán a sajóbá­­­­bonyiakkal a harmadik osztályban, d­s én mindenesetre szurkolok nekik. Annak is, hogy a kiesést követő szin­te kötelező megtisztulás a hasonló apró ügyek zök­kenőmentessé tételét is tartalmazza. Mert az már a klasszikus időkben is egyértelmű volt, hogy hajózni kell. Futballozni is. De valahogy úgy, hogy a sporttelep név­adó hőse, a szomszéd­ban született néhai Borostyán Mihály se forduljon a fal felé. CSINTA Samu A hétfő esti futball Magyar Kupa-döntőn az újpesti tábor is szerephez jutott: a Puskás Aréna lelátójára kipattanó labdát az egyik drukker mintaszerű lövéssel küldte vissza a játéktérre. TUMBÁSZ Hédi

Next