Nemzeti Sport, 2021. június (119. évfolyam, 146-160. szám)

2021-06-01 / 146. szám

okszor, sokféleképpen megénekeltük már, hogy magyar szempontból milyen felfoghatat­lanul szenzációs három hetet hozott a mögöttünk hagyott Giro d’Italia - de még mindig kell idő, hogy megemésszük és megfelelő kontextusba helyezzük Valter Attila és Dina Márton várakozásokat felülmúló teljesítményét. Magam éppen a Tour de Hongrie-n voltam, amikor Valter Attila abszolút sportágtörténelmet írva átvette a vezetést a világ egyik legnagyobb sporte­seményén, a Girón. (Talán idővel ezt a mondatot is képesek leszünk majd megszokásból, hitetlenkedő fejcsóválások nélkül leírni... - egyelőre nem megy). A TdH karavánjának tagjaként végig „szolgálatot tel­jesítő” Valter Tibor, Attila édesapja és korábbi edzője számolatlanul kapta a megérdemelt gratulációkat ismerősöktől, ismeretlenektől, hogy a végén talán már a mosolygó izma is kellemesen belesajdult. Mi pedig olyan jeleneteknek lehettünk szem- és fül­tanúi, amelyek tényleg csak „futballmércé­­vel” mérhetők: rendőrök, men­tők, polgárőrök; a kávézókban, éttermekben, de még az utcákon is úton-útfélen kíváncsi civilek, kicsik és nagyok ültek le, álltak meg néhány perc erejéig, s nézték vissza telefonjukon ama bizonyos hatodik szakasz összefoglalóját, a hihetet­len pillanatot, amikor Valter Attila átveszi a rózsaszín trikót. Ami a következő, felejthetetlen napokban kö­vetkezett, már történelem: az újranyitó kocsmákban és teraszokon mindenütt a Giróra tapadtak a kíváncsi szemek, a fővárosban rózsaszín díszkivilágításba borult a Puskás Aréna, az ország egyik végében egy cukrászda Walter-süteménnyel állt elő, a másikban a miséző pap az istentisztelet kellős közepén vette elő a rózsaszín stólát hősünk tiszteletére, akinek nevét versbe is foglalták, magyar gyerekek pedig a maglia rosában tekerő „Valter Attilákat" rajzolgattak határon innen és túl­­ hasonló ingerek kiváltására legutóbb tényleg csak a 2016-os foci Európa-bajnokság emlé­kezetes magyar menet^l^ygli képes. A sohasem látott kerékgorláz a napnál is fényesebben világított rá, hogy bárk­i fermi fTfídik­, Magyarorszá­gon imádják a bringasportot, eddig is imádták, csak nem „hangosan”, de most, hogy született egy roppant szerethető, hatalmas sportági űrt betöltő hősünk, végképp teljes a mámor. Az pedig hab a tortán, hogy az elmúlt hetekben a Valter-parádénak köszönhetően világszerte hány százmillió ember tanulta meg (vagy újra) Magyaror­szág nevét - mindez a 184 indulóból elért 1 A. helynél is nagyobbegyvertény. DÍSZKIVILÁGÍTÁSBA BORULT A PUSKÁS ARÉNA, EGY CUKRÁSZDA WALTER­­SÜTEMÉNNYEL ÁLLT ELŐ. TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK A NŐI KÉZILABDA BL GYŐR-CSZKA MOSZKVA (32-21) BRONZMECCSÉRŐL AZ INTERNETES PORTÁ­LUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Heineken67 „Azért ez a bronz és a bajnoki ezüst hosszú idő után belefér. Nagyon sokan cserélnének velük. Lehet, hogy nem kevés pénzbe kerül ez az eredménysor, de valahol ár-érték arányban kijön." Beobachter „Közhely, hogy minden csapat csak annyira tud játszani, amennyire az ellenfele meg­engedi neki! Most a Győr csak ennyit engedett az oroszoknak." Abatori „ Martin ezzel az összeállítással elismerte, hogy elszúrta szombaton.” kamanduka13 „Szerintem nem egy-egy meccset vagy kihagyott hetest kell értékelni, hanem kor­szakokat. Amit a győri lányoktól kaptunk az utóbbi években, az életre szóló élmény. Köszönet érte!" Elemer Gremsperger „Ezek a lányok letettek már annyit az asztalra, hogy nem kell sunnyogniuk egy bronz miatt, de ha kikaptak volna, akkor sem." Kartluis „A tempohandball hozta meg a harmadik helyet. Élvezhetőbb is volt a játékunk." ardilles „ Valószínűleg, ha a Győr a Vipersszel került volna össze az elődöntőben, akkor a norvégokat is hat-hét góllal megverte volna." River Plate 1992 „Köszönet Görbicznek és Amorim­­nak azért a temérdek sok munkáért és csodálatos pillanatért, amit szereztek nekünk. ” . kedd nemit sport Folyékony kenyer­ em tudom, a tények diktálják, esetleg a kifejezés ment ki a divatból, de mostanában nincs hír arról, hogy bárkit is sportszerűtlen életmódja miatt bélyegeznének meg. Látom persze a közösségi oldalak jóvoltából, hogy a legnagyobbak egymást licitálják felül bulikkal, népes vendégsereg eszik, iszik, viháncol, de ez biztos belefér, hiszen ritkán tudunk zaftos büntetésekről. Ugyanakkor igencsak változó, mikor mi fért bele a sportolói létbe. Kívülről megítélve, mert ne legyenek kétségeink, a versenyző legfeljebb félt attól, hogy lebu­kik, de nem feltétlenül tette a magáévá a szigorú ítészek követelményeit. Más volt a világ egykoron, természetesnek számított, ami ma elképzelhetetlen. Amikor 1928-ban Budapest válogatottja Berlin ellen készült a Hungária úton (és nyert 8:0-ra), miközben odakinn ömlött az eső, fújt a szél, Tóth Potya mester Bukovi Márton gyomorpanaszára így reagált: „Akarsz egy kis rumos feketét?” Bukovi akart, de rum nem volt a közelben, így konyakkal jött a kávé. A konyak szót meghallva a többi futballista is feltartotta a kezét, Tóth Potya végül mindenkinek engedélyezett egy kortyot. „Hűvös van kint, nem fog ártani” - kommentált. A konyak akkorra már legendás szernek számított, hiszen 1904-ben a St. Louis-i olimpián a maratonin győz­tes Thomas J. Hickset konyakkal is frissítette edzője. Azt talán mondani sem kell, hogy az életmóddal kapcsolatos viták a­ nagy kudarcok után erősödtek fel igazán. Amikor 1941-ben a futballválogatott 7:0-ra kikapott Kölnben Németországtól, azonnal megszellőz­tették, hogy a játékosok erőteljesen keresték a hölgyek társaságát, többet ittak a megengedettnél, szokásuk volt, hogy reggeli után visszafeküdtek(!), „így szoktuk meg...!’’ - érveltek, s még arra is fittyet hánytak, hogy idejében induljanak ki a stadionba, a megbeszélt idő­pontban még a szobáikban­­ kártyáztak. Az MLSZ hivatalos lapja a szigor jegyében közzétette a sportszerű élet tízparancsolatát. Nem volt benne semmi olyan, amit ne tudott volna mindenki, az ivás, a dohányzás, a mértéktelen evés tiltása szerepelt benne, figyelmeztetve a pihenés fontosságára. Kisebb kampány lett a témából, a Nemzeti Sport például nevét elhallgatva megszólaltatott egy elzüllő futballistát, az alcím szerint „Ezúttal maga az elrettentő példa beszél”. Kortársi visszaemlékezés szerint Cseh II László, a legendás „Matyi” vallott, de ezt csak a­­ tények kedvéért. Története egyébként tipikus, s aligha csak a háború előtti korra jellemző. Még nem volt 16 éves, amikor már a felnőttek között játszott, a tehetségével vívta ki a lehetőséget. A meccsek után az idősebbek magukkal cipelték egy kis lazításra, s noha addig azt sem tudta, mi az alkohol, hamar megszokta a sört, a bort. „Most már felnőtt vagy!" - biztatták a többiek, amikor a taxiból kiszállva hazatámogatták. A folytatás is közhelyszerű. Ha jól ment a játék, fize­tett neki mindenki („A potya ital könnyen csúszik” - kom­mentált), egyre több lett életében az átmulatott éjszaka. Időnként megbukott, a vezetőség elé citálták, ahol fo­­gadkozott és megbocsátottak neki. Legalábbis addig, amíg ment a játék. Amikor a produkcióján meglátszottak a hétköznapjai, egyik napról a másikra kegyvesztett lett. Egy ideig még a neve miatt vitték, igaz, egyre rosszabb feltételekkel. A szervezete megsínylette az életformáját, hirtelen roppant össze, a beszélgetés végén azt mondja, sajnálja, hogy nem voltak vele szigorúbbak. A cikk pedig azzal zárul, hogy „hallottuk, a játékos bohémségnek ez a szomorú áldozata még mindig iszik”. Ezer és egy ilyen példa akad a futballban, a sport­ban, miközben persze rengeteg a tanács, az intés. Dr. Dusóczky Andor, korának vezető sportorvosa például ugyancsak 1941-ben cikket írt a témáról a Nemzeti IGENCSAK VÁLTOZÓ, MIKOR MI FÉRT BELE A SPORTOLÓI LÉTBE KÍVÜLRŐL MEGÍTÉLVE, MERT NE LEGYENEK KÉTSÉGEINK, A VERSENYZŐ LEGFELJEBB FÉLT ATTÓL, HOGY LEBUKIK, DE NEM FELTÉTLENÜL TETTE A MAGÁÉVÁ A SZIGORÚ ÍTÉSZEK KÖVETELMÉNYEIT Sportban. Az utazásokra hegyezi ki a mondandóját. Ne feledjük, akkoriban még a vonat volt az úr, így a csapatok nem egyik pillanatról a másikra érkeztek meg fellépésük színhelyére. A legfontosabb - írja -, hogy ne együnk unalmunkban az úton, s ha eszünk, semmiképpen se fűszereset. „Így például a szalámi, a különféle zamatos kolbászfélék teljesen elesnek” - szögezi le. Főként, mert szomjúságot okoznak. Kétségtelen, „kiválóan alkalma­sak arra, hogy előkészítsék a gyomorterepet a borözön számára - a válogatott játékos azonban nem erre való”. Kissé szembement az uralkodó szokásokkal, legyen elég annyi, hogy még nekem is volt részem olyan edzői tanácsban, hogy naponta egy szál gyulai kolbász a jó erőnlét záloga. Becsülettel követtem az ajánlást, soha rosszabb utasítást, ám fogalmam sincs, hatott-e a fizikumomra. Megjegyzem, évtizedekkel később is megszokott volt a vidékre utazó futballcsapatainknál, hogy útközben leszálltak, s a meccs előtt jól beebédel­tek. Emlékszem egy Fradi-útra, amikor a rántott hús, sült krumpli, somlói galuska kombó dívott, a többség kenyeret is evett, nem is egyet. Ma már az ilyesmi elképzelhetetlen, napjaink sporto­lói már inkább táplálkoznak, „bevisznek”, mint esznek. És persze a kor csodái, a táplálékkiegészítők, ám a fogalom kissé idegen tőlem. Igen, maradi vagyok, azt tartom, hogy például a Fradi említett ebédjénél a bécsi szelet volt a táplálék, az uborkasaláta - mondjuk - a kiegészítő. Magyarán, táplálékot legjobban táplálék egészít ki, de ez legyen az én gondom. Visszatérve a doktor úrhoz, meglehetősen modern el­veket vallott. Ma is megállja a helyét, hogy a nagy sport­teljesítmények kétféle módon jönnek létre. Az egyik: véletlen folytán, a különféle körülmények szerencsés összetalálkozása következtében. A második: öntudatos, rendszeres, fáradságos előkészület után. Ehhez tartozik az is, hogy tudatosan minden lehetőt megteszünk a győzelem érdekében.” Ám ennél is érdekesebb, hogy a meteoropatákról, tehát az időjárásra érzékenyekről is beszél, mert tapasztalta, hogy sokan indokolatlanul visszaesnek a formájukban, amikor - megfogalmazá­sában - megváltozik a teljes meteorológiai környezet. Egyszerre lesz más „a hőmérséklet, a légnyomás, a szél ereje és iránya, a levegő sugárátbocsátása, szen­­­nyezettsége, nedvessége, elektromos állapota”. Ebben is megelőzte a korát Dusóczky doktor, hiszen ma már a jobb helyeken figyelnek a meteoropatákra, a frontérzé­kenyekre, megjegyzem, igen helyesen. Azt azonban ne higgyük, hogy a tudomány és a tapasz­talat jóvoltából gyökeresen megváltoztak volna dolgok. Húsz évvel a doktor úr cikke után a Népsportban a sör a téma. Válogatott sportolók között járva az újságíró így foglalja össze a véleményeket arról, miért sörrel oltják a szomjukat edzés, verseny után: „A sörben még van sok más anyag is, ami hasznos. A sör folyékony kenyér. Kell a kondícióhoz.” Meg aztán a megszokás. Ahogy a negyvenes évek elején Cseh „Matyit”, 1961-ben Farkas Jánost pécézték ki, vele példálóztak. Az akkor 19 esztendős ifjúról előbb azt írták, hogy a magánélete kifogásolható, „hajlamos a köl­tekezésre, nagystílű életmódra". A Labdarúgás cikke kész az ítélettel („A Vasasban, a magyar labdarúgásban nem maradhat meg olyan játékos, aki csak góllövésre alkal­mas! Nekünk egész emberekre van szükségünk!”), nem sokkal később azonban örömmel közli, hogy megnősült, lakást kapott, esténként siet haza. Egy­­ ideig legalábbis, mert edzője, Illovszky Rudolf kifakad: „Nem úgy él, ahogyan kellene!” Nem mondom, hogy nem volt igazsága a korholásnak, de fonto­sabb és sajnálatosabb, hogy ekkor bélyegezték meg, ekkor lett rossz példa - ahogy tőle hallot­tam. Haláláig bántotta, ám mi inkább a klas­­­szisára emlékezzünk, például az 1966-os vb-n a braziloknak lőtt pazar góljára. Ha látták, még a rendre előkerülő farizeu­sok is szívesen meghívták volna egy pohár sörre. Talán kettőre is. Ami azért tanulság. MALONYAI Péter A környezetet is óvják az ausztriai Seefeldben edzőtáborozó német futballválogatott tagjai - ahogy a kapus Manuel Neuer példája is bizonyítja, a játékosok kerékpárral érkeznek a tréningre.

Next