Nemzeti Sport, 2021. július (119. évfolyam, 176-190. szám)

2021-07-01 / 176. szám

ESI 2021.­július 1. csütörtök ma ez maximum” Boldogan pózolt a kupával, amelyet a világbajnok franciák elleni, Puskás Aréna-beli Eb-csoportmérkőzés legjobbjaként kapott az UEFA-tól FOTÓ: GETTY 2015. november 12. Norvégia-Magyarország 0-1 Az Eb-pótselejtezőn a tizenhatos jobb csücskénél kapott labdát, jobbal átvet­te, majd fordulásból ballal kapura lőtt, a labda pedig Orland Nyland kezéről a jobb alsó sarokba vágódott. 2012. szeptember­­ 2. Puskás Akadémia-Gyirmót 5-2 Az akkor még az NB II-ben játszó közép­pályás a saját térfelén, a kezdőkörnél ka­pott labdát, megállíthatatlanul tört előre, majd tizenhét méterről jobbal, középről, középmagasan a bal sarokba lőtt. 2018. július 24. Asztana-Midtjylland 2-1 Az Európa-liga-selejtezőben az Asztana első gólját szerezte, majd a dánok egyenlítése után a 04. percben ismét villant a jobb oldalról kissé befelé tolta a labdát, és 28 méterről jobb külsővel kilőtte a bal sarkot 202! -NK Osijek-Lokomotiva Zagreb 2-0 A horvát bajnokin Ivan Santini ívelt jobb oldalról a kapu elé, Kleinheis­ler pedig futtából, ballal, tizenöt méterről kapásból óriási gólt rú­gott a bal felső sarokba. 2021. május 15. Lokomotiva Zagreb-NK Osijek 0-2 A párosítás és a végeredmény ugyanaz, és a magyar játékos bombagólja sem maradt el a kaputól 28 méterre kapott labdát, kicsit vezette, majd jobbal kilőtte a bal felső sarkot. Immár két Eb-n is a meccs legjobbjának választották Kleinheislert Bár a Magyarország-Franciaország mérkőzésen világklasszisok sora lépett pályára az ellenfélnél, az Európai Labdarúgó-szövetség Kleinhieisler Lászlót választotta a mérkőzés legjobbjának. „A magyar középpályás védekezésben hatalmas munkát végzett, továbbá nagyszerűen kötötte össze a védelmet és a támadóhar­­madot” - indokolta a döntést Corinne Diacre, az UEFA technikai megfigyelője. A középpályás másodszor érdemelte ki az elismerést, a 2016-os kontinenstornán az Ausztria elleni csoportmeccs (2-0) után a szö­vetség szintén neki adta a meccs játékosa címet, a francia sport­lap, a L’Équipe pedig az első csoportkör után beválasztotta a for­duló válogatottjába. Jött el az időszak, amikor valóban képes voltam kihozni magamból azt, ami ben­nem volt. Akkor hittem, most pedig érez­tem, hogy képes vagyok azon a szinten teljesíteni, amit elvárok magamtól. Ezzel együtt, amit korábban mondtam, tartom: ez nem a maximum, még fejlődhetek. Kívülről úgy tűnt, öt évvel ezelőtt a lendület vitte előre, le-föl robogott, de talán túl sok energiát égetett el feles­legesen. Ezzel szemben mostanra sok­kal letisztultabb a játéka, jobban oszt­ja be az erejét. Szerencsére ezt több helyről visszahal­lottam, örülök, ha más is így látja. Min­dig tanulni és fejlődni akartam, nem vé­letlen, hogy öt éve külön edzővel, Apró Attilával dolgozom, aki a mentális és a szakmai részre egyaránt figyel. Min­den meccs után elemezzük a hibáimat, ezekből tanulhatok igazán, és szeren­csére a futballban mindig van fejlődési lehetőség. Emellett tényleg nem égetem feleslegesen az energiámat. Korábban egy-egy ítélet után le tudtam volna ha­rapni a játékvezető fejét, most inkább gyorsan elindulok a másik irányba... A nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a pályán kívül is fejlődött. Korábban rendre kerülte az interjúkat, most pe­dig összeszedetten és profin nyilat­kozott a Franciaország elleni találko­zó után. Ezen a téren is tanult, vagy az évek magukkal hozták a rutint? Ez nem szakembernek köszönhető, egy­szerűen csak kimondom, amit érzek, és ami belülről jön. Igaz, hogy korábban nem szerettem nyilatkozni, a kamerák előtt kissé ideges voltam, mert úgy érez­tem, nem tudom eléggé visszaadni azt, amit gondolok. Ez zavart, talán ezért sem szerettem,interjút adni. Szerencsé­re ez mostanra megváltozott, de ezen a téren is van még mit csiszolni. Bár még nem ért véget az Eb, a kö­vetkező kihívás a vb-selejtezőcsoport folytatása lesz a magyar válogatottnak. Ezzel a teljesítménnyel meg lehet cé­lozni a második helyet? Erről majd később értekezzünk! Most csak annyi történt, hogy bizonyítot­tuk, ilyen játékkal a legerősebb ellenfe­lekkel szemben is lehet esélyünk. Ha a folytatásban is ugyanígy küzdünk egy­másért, sokra vihetjük, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre remek szak­mai stáb vezet minket, mindenki a kö­zös célért küzd, nincsen széthúzás, nincs egyénieskedés. És persze olyan csapatkapitányunk van, mint Szalai Ádám, aki a benne égő tüzet az összes játékosnak át tudja adni, valamint arra is minden percben figyel, hogy a takti­kát mindenki maximálisan betartsa. Ez a két tényező kulcsfontosságú a csapat teljesítményének szempontjából. A válogatottól Eszékre kanyarodva, a napokban vezetőedzője, Nenad Bjelica úgy fogalmazott, szeretné, ha a klub­nál maradna, bár tisztában van vele, sok ajánlat érkezett önért. Elképzel­hető, hogy távozik Eszékről? Erről még korai beszélni. A következő napokban szeretném kipihenni a bajno­ki idény és az Eb fáradalmait, minden más várhat. Akkor még azt árulja el, mit üzenne azoknak a gyerekeknek, akik szintén nehezebb körülmények között élik a mindennapjaikat, és Európa-bajnoki részvételről álmodoznak? Azt, hogy ne adják fel az álmaikat, és semmi se törje meg az akaratukat! Minden edzésen hajtsanak kifulladá­sig, mindig hallgassanak az edzőjükre! Bennem ez a szemlélet már gyerek­ként kialakult, mindig ilyen voltam, de érettebb fejjel is azt mondom, nincs más út. (Jegyzet a 12. oldalon) A III. Kerületnél N­ovák József beszélt először Laciról, kollégám Csobánkán fi­gyelt fel rá. Azt mondta az egyik edzői értekezleten, van egy kis vörös gyerek, akit feltétlenül látnom kell. Hallgattam rá, megnéztem, és valóban, vaknak kel­lett volna lenni, hogy ne vegyem ész­re a tehetségét. A nevelőapja azt mond­ta, nem magyar futballt játszik, ami az első perctől látszott is. Már tizen­­két-tizenhárom évesen megvolt benne a kellő agresszivitás, amint elveszítet­te a labdát, azonnal rohant utána. Egy­szer kéthetes nyári tábort tartottunk a gyerekeknek, amelyen arra kértük őket, próbáljanak a gyengébbik lábukkal lőni és passzolni. A többiek nem érezték, hogyan kell leszorítaniuk a lábfejüket, Lacinak viszont egyszer kellett megmu­tatni, és már lőtt is jobbal-ballal. A Nor­végia elleni idegenbeli Eb-pótselejtezőn is a gyengébbik lábával szerezte a győz­tes gólt. BOGNÁR György a Paks vezetőedzője, a III. Kerület és a Puskás Akadémia korábbi szakmai igazgatója Jó keretünk van, ám ha Kleinheisler Lász­ló, aki iránt sokan érdeklődnek, távozik, szükségünk lesz új futballistára. Közép­pályásunk szerződése jövő nyáron lejár, most lehetne a leghasznosabban értéke­síteni őt, ha nem hosszabbít velünk. Az Osijek egyértelműen szeretné, ha marad­na, meglátjuk, neki mi a Nenad BJELICA az Eszék vezetőedzője a germanijak.hr-nek Mészáros Lőrinc: Laci az eszéki szurkolók kedvence Májusban hosszabb interjút adott lapunknak Mészáros Lőrinc, a magyar középpályás nevelőegyesülete, a Puskás Akadémia elnöke, a beszélgetésben pedig az egykori növen­dék is szóba került. „Természetesen az N­­B I-es csapatunk tagjai közül is a saját nevelésű futballistáink áll­nak a szívemhez legközelebb - mondta a Nemzeti Sportnak Mészáros Lőrinc. - Tóth Balázs és Spandler Csaba kitűnő idényt produkált, az U21-es válogatott Deutsch Laci is, és büsz­keséggel követjük Sallai Roland egyre sikeresebb Bundesliga-szereplését, valamint Kleinheisler László eszéki bombaformáját. Vele kapcsolatban hadd mondjam el, hogy amikor szerettük volna hazahozni a Puskás Akadémiához, bár nem volt biztos helye Eszéken, a horvát bajnokságot választotta, mondván, ha ott sikerül helytállnia, nagyobb esélye lesz bekerülni a válogatottba. Tudatosan, és mint kiderült, helyesen dön­tött, ma Laci az eszéki szurkolók kedvence, jól játszik, sorra a gólokat, edzője is nagyon elégedetten beszél róla, és a má­sodik Európa-bajnokságára készülhet.” LABDABÚBÚEUROPIt-BAJBIDHSAN ISI Supporter of Budopest, Host City Csobánkai nevelőapja szerint nem kellett felfedezni KLEINHEISLER LÁSZLÓ NEVELŐAPJA, HORVÁTH JÁNOS, vagy ahogyan a Pest megyei Csobánkán becézik, Fakó alig állt kötélnek, azzal hárítva el érdeklődésün­ket, hogy az újságírók elferdítik a szavait - nem feltétlenül szándékosan, tette hozzá. Nem járult hozzá, hogy fotót készítsünk róla (illusztrációnk egy korábbi beszél­getés alkalmával készült), ám sikeres fia kapcsán a következőket mondta lapunk­nak: „Én csináltam belőle futballistát, nem kellett felfedezni, mert már kétéves korában jó barátságban volt a labdával. ” Fakót még nagymamája nevezte el eredetileg Pákónak, de idővel az egyik ékezet lekopott, s az egyik mássalhang­zó is átalakult. Az 59 éves Horváth János elmondta, családja férfi tagjai nem fut­balloztak rosszul, ezt a válogatott Pin­tér Sándor és a volt szövetségi kapitány, Egervári Sándor is tanúsíthatja. „Elszálltak az évek, de a futball az éle­tem” - tette hozzá, és még azt is elmond­ta, hogy a Csobánkai brazilok-Pomá­­zi honvédek bulimeccseken az előbbi csapat színeiben rendre pályára lépett. Kleinheisler Lászlót amúgy a környé­ken lakó korábbi 57-szeres válogatott, Halmai Gábor vitte a pomázi csapatba, míg az ötvenszeres válogatott Bognár György - aki anno egyéni képzést tartott Pomázon - később a III. Kerületi TVE- hez, majd a Puskás Akadémiához. Fakó jó szívvel gondol a korábban a családot is meglátogató, a fiatal futballistát rend­re felkaroló Bognár Györgyre. Arra a fel­vetésre, hogy a magyar-francia mérkő­zésen a meccs emberének választott Kleinheisler László milyen viszonyt ápol nevelőapjával, azt válaszolta, az Eb után már járt náluk, sőt segíti is a családot. T.G.

Next