Nemzeti Sport, 2021. szeptember (119. évfolyam, 237-251. szám)

2021-09-10 / 246. szám

.­■i.i­ti 2021.szeptember 10.,péntek B­BI DEBRECENI SPRINTER ÚJRA 13 MÁSODPERC ALATT ÉRJ CÉLBA 100 M GÁTON Kozák Luca jól futott Liga-döntőben a Gyeri VINCZE SZABOLCS A világ legjobb atlétái idén még egyszer összemérték erejüket és tudásukat a zürichi Gyémánt Li­ga-döntőben, amelynek egyetlen magyar indulója, a gátfutó Kozák Luca szépen helytállt. A DÖNTŐ EGYETLEN MAGYAR indu­lója Kozák Luca (DSC-SI) volt 100 mé­ter gáton, más honfitársunk nem kapott lehetőséget a Gyémánt Liga-sorozat kétnapos fináléjában, amelyen ahhoz képest, hogy nem sokkal vagyunk túl az olimpián - ami nyilván a szabadté­ri szezon főversenye volt kiugróan jó eredményeket hozott. A női 100 gát rajtját először visszalőt­ték kiugrás miatt, majd az újraindított futamot a nigériai Tobi Amusan nyer­te meg 12.42-es Afrika-csúccsal. Kozák Luca 12.90-nel a hetedik helyen végzett, a debreceni sprinter idén nyolcadik al­kalommal futott 13 másodperc alatt. „Kicsit szerencsém is volt, hogy meghí­vást kaptam, de egy percig sem gondol­koztam azon, elfogadjam-e - mondta a futama után a 25 éves versenyző, aki a szezon során egy Gyémánt Liga-verse­nyen indult és szerzett hét pontok Gates­­headben az erős szembeszélben máso­dik lett. - Nagy élmény volt ez a döntő, élveztem, hogy végre tele volt a stadi­on, csak most éreztem meg, mennyire hi­ányzott a közönség... Összességében szép, tiszta volt a futásom, főleg a második fele, nem volt benne nagy hiba, és az időered­ménnyel sem lehetünk elégedetlenek." Kozáknak nem volt nagy elvárása a döntőben, csak élvezni akarta a futást, és úgy érzi, reális eredmény született. Férfiak: 100 m (­0.4). Gyémánt Liga-baj­nok: Fred Kerley (amerikai) 9.87.200 m (+0.5). Győri: Kenneth Bednarek (amerikai) 19.70.400 m. GyLb: Michael Cherry (ameri­kai) 44.41.800 m. GyLb: Emmanuel Kipkurui Korir (kenyai) 1:44.56.1500 m. GyLb: Timothy Cheruiyot (kenyai) 3:31.37.5000 m. GyLb: Berihu Aregawi (etióp) 12:58.65. 110 m gát (+0.6). GyLb: Devon Allen (amerikai) 13:08.400 m gát. GyLb: Karsten Warholm (norvég) 47.35.3000 m akadály. GyLb: Benjamin Kigen (kenyai) 8:17.45. Magas. GyLb: Gianmarco Tam­­beri (olasz) 234. Távol. GyLb: Thobias Montier (svéd) 817 (+0.1). Hármas. GyLb: Pedro Pichar­do (portugál) 17.27 (+0.2). Rúd. GyLb: Armand Duplantis (svéd) 606. Súly. GyLb: Ryan Crouser (amerikai) 22.67. Diszkosz. GyLb: Daniel Stahl (svéd) 66.49. Gerely. GyLb: Johannes Mer (német) 89.11. Nők: 100 m (+0.6). GyLb: Elaine Thompson-Herah (jamaicai) 10.65.200 m (+0.6). GyLb: Christine Mboma (namíbiai) 21.78.400 m. GyLb: Quanera Hayes (amerikai) 49.88.800 m. GyLb: Keely Hodgkinson (brit) L57.98.1500 m. GyLb: faith Kipyegon (kenyai) 3:58.33.5000 m. GyLb: Francine Niyonsaba (burundi) 14.­28.98.100 m gát (+0.4). GyLb: Tobi Amusan (nigériai) 12.42, ...7. Kozák Luca (magyar) 12.90.400 m gát. GyLb: Femke Bol (holland) 52.80.3000 m akadály. GyLb: Wo­rn h Jeruto (kenyai) 9:07.33. Magas. GyLb: Ma­. Távol. GyLb: Ivana Hármas. GyLb: Yulimar Rojas (venezuelai) 15.48 (+0.3). Rúd. Gy­Lb: Anzselika Szidorava (orosz) 501. Súly. GyLb: Maggie Ewen (amerikai) 19.41. Diszkosz. GyLb: Valerie Allman (amerikai) 69.20. Gerely. Győri: Christin Hussong (német) 65.26 az ideje pedig azt mutatja, hogy kitart a jó formája, pedig nem volt könnyű összeszednie magát az olimpiai haj­tás után. Vasárnap még fut az országos csapatbajnoki döntőben, majd kedden Zágrábban zárja le az évet. A várakozásnak megfelelően reme­keltek az idény legjobb atlétái, a norvég Karsten Warholm a 400 gátat, a svéd Ar­mand Duplantis a rúdugrást nyerte meg, az olasz Gianmarco Tamberi pedig két­ségtelenül pályafutása legjobb évén van túl, élete első olimpiai győzelme mel­lé megszerezte első Gyémánt Liga-győ­zelmét is - az előbbit nézők nélkül, az utóbbit a zürichi Letzigrund harminc­ezer szurkolója előtt. A BMjahm Kozák Lucának nagy élmény volt a döntő, élvezte, hogy végre megtelt a stadion szurkolókkal Nem tolongtak a sztárok Nápolyban A MAGYAROK KÖZÜL csak Jakabos Zsuzsanna lépett rajtkőre a Nemzet­közi Úszóliga (ISL) ötödik fordulójában. Sőt, valójában a DC Tridenet képviselő úszóról még ezt sem lehet elmondani, hiszen 200 méter háton „vette igény­be" csapata - pontot sajnos nem hozott az együttesnek a magyar lány, hiszen a nyolcadik, az utolsó helyen végzett (2:06.84), ám a számot a [akaboséhoz képest túl jó idővel (2:01.66) megnyerő amerikai Lisa Bratton (Toronto Titans) elrabolta a pontot is. Az ISL-sorozat ötödik meccsén egyébként sok nagy név nem tolon­gott a nápolyi helyszínen, bár azért To­kió kétszeres ezüstérmese (100, 200 m hát), az ausztrál Kyle Masse (Toronto Titans) vagy a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Tom Shield (LA Current) nem mondható rossz úszónak... A sorozat kétnapos fordulójában négy csapat méri össze az erejét csütörtökön Nápolyban a Toronto Titans állt az élre, a második helyen a DC Trident, a harmadi­kon az LA Current, a negyediken pedig az Iron várja a pénteki folytatást. K. E. ÚSZÁS: : Ismét lesz szeminárium tatabányán Tovább kell adni a tudást Ismét dzsúdószemináriumra vár­ja az olimpiai bronzérmes Cser­­noviczki Éva és az olimpiai ezüst­érmes Hajtós Bertalan a sportág képviselőit. A szeptember 19-i eseményen sztárvendéggel, a vi­lág- és háromszoros Európa-baj­­nok Jane Bridge-dzsel is találkoz­hatnak az érdeklődők. TAVALY NYÁRON NAGY SIKERT ARATOTT a Csernoviczki Éva és Haj­tós Bertalan által szervezett tatabá­nyai dzsúdószeminárium, amely az első ilyen esemény volt Magyarországon. Idén az olimpia miatt őszi időpontra szervezték az eseményt, amelyen elő­adást tart a világ- és háromszoros Eu­­rópa-bajnok brit Jane Bridge is, aki az Európai Cselgáncsszövetség alelnö­­ke, az oktatásért felelős bizottság elnö­ke, nem mellesleg testőrként is dolgo­zott Sylvester Stallone és Alain Delon mellett. Vagyis minőségi cselgáncsban, speciális technikákban nem lesz hiány a szeptember 19-i tatabányai eseményen. ..Serdülő korosztálytól a felnőttig min­denkit szeretettel várunk. Ezen a szemi­náriumon különböző technikai elemeket, specialitásokat mutatunk meg a cselgán­csotoknak, amelyeket jól tudnak majd al­kalmazni versenyhelyzetekben" - mondta Csernoviczki Éva, aki bízik benne, hogy sokan csatlakoznak az eseményhez, hi­szen Jane Bridge neve garancia, magas színvonalat képvisel a sportágban, Haj­tós Bertalan pedig Magyarország egyik legtechnikásabb dzsúdósa volt, így él­mény lesz vele a közös munka. Hogy mekkora az igény a tatabányai­hoz hasonló szemináriumra? „Francia-, Spanyol- és Olaszországban rendszeresek az ilyen jellegű képzések, aktív vagy már visszavonult cselgáncso­sok próbálják meg átadni tudásukat - tette hozzá Csernoviczki. - Nálunk ta­valy volt először ilyen esemény, nyilván a rendszert ki kell alakítani, de szerintem évente két-három alkalommal lenne rá igény. Magyarországon nagyon sok olyan versenyző van, akitől lehet tanulni, kár lenne a sok évtizedes tudást, tapasztala­tot veszni hagyni. ” Csernoviczki Éva azt is elárulta, ha pályafutását befejezi, mindenképpen a sportágban marad, nem áll tőle távol a dzsúdóoktatás. L. Á. SPORTMIX i 15 I Formula-1 14.30: Olasz Nagydíj, I. szabadedzés 18.00: Olasz Nagydíj, időmérő edzés Labdarúgás 19.00: szerb bajnokság, Szpartak Szu­botica-Topolya 20.00: CIP Bank liga, DVSC-Gyirmót TV-MASCA 9.00: Kajak-kenu, STP-világbajnokság, hosszú táv, Balatonfüred 13.30: Atlétika, Gyémánt Liga, Zürich 14.25: Formula-1, Olasz Nagydíj, I. szabadedzés 16.45: Formula-2, olasz verseny, időmérő edzés 18.00: Formula-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés 20.00: Labdarúgás, If­I. Debrecen-Gyirmót FC Győr 20.30: Baseball, MLB, Chicago Cubs-San Francisco Giants 19.00: Parts, World Cup of Parts, 2. nap 14.00: Kerékpár, Brit körverseny, 6. szakasz 18.00-3.00: Tenisz, US Open 20.55: Labdarúgás, francia bajnokság, Lorient 19.05: Jégkorong, Ifj. Ocskay Gábor-emlékmérkőzés, Hydro Fehérvár AV19-Gyergyai HK __, 9.00: Gyorsaságimotoros-vb, Aragóniai Nagydíj, Moto3, M­otoGP, M­oto2,1. szabadedzés 13.15: Gyorsaságimotoros-vb, Aragóniai Nagydíj, Moto3, MotoGP, Moto2,2. szabadedzés 21.00: Labdarúgás, angol másodosztály, Birmingham-Derby County PÉNTEK JÉGKORONG Ifj. Ocskay Gábor-emlékmérkőzés, férfiak. Hydro Fehérvár AV19-Gyergyói HK (romániai), Székesfehérvár, ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 10.15. Felkészülési mérkőzés, férfiak. Titánok-Győri ETO, Székesfehérvár, C-pálya, 18 ................................. KAJAK-KENU SUP-világbajnokság, Balatonfüred, döntők, 9. éld-, remény- és középfutamok. 14........... KÉZILABDA K&H Liga, férfiak: Pick Szeged-NEKA, Szeged, 18. Kecskeméti TE-Piroska Szörp-FTC, Kecskemét, 18. Nők: DVSC Schaeffler-Kisvárda Master Good SE, Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 18..... KOSÁRLABDA 12. Horváth Zoltán-emléktorna, férfiak, Szombathely, BC GGMT Vienna (osztrák)­­KK Igokea (bosnyák), 17.30. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-EMP Beograd (szerb), 20. PV­SK-Matro-kupa, férfiak, Pécs, Lauber-sportcsarnok. Döntő. 18.30. A 3. helyért. 16. Sitku Ernő-emléktorna, férfiak, Nyíregyháza. Döntő. 10. A 3. he­lyért. 10.52. Göcsej-kupa, férfiak, Zala­egerszeg. Egis Körmend-Sopron KC, 18. Nők. BKG-Prima-ZTE NKK, 15.45. Szaniszló Sán­­dor-emléktorna, nők, Miskolc, Egyetemi, körcsarnok: MBK Ruzomberok (szlovák)-TFSE­­MTK, 13. Young Angels Kosice (szlovák)-Alu­­invent DVTK Miskolc, 15. Fűzy Ákos-Tapodi Péter-emlékmérkőzés, nők: Uni GyőrMély- Út-Sopron Basket, Győr, Egyetemi csarnok, 18. Felkészülési mérkőzés, nők: VBIAICEKK Cegléd-PEAC-Pécs, Albertirsai SI.............. LABDARÚGÁS OTP Bank Liga, DVSC-Gyirmót, Debrecen, 20. Simple Női Liga, Soroksár-ETO FC Győr, SZOMBAT JÉGKORONG Szuperkupa, férfiak: DEAC-ETO-Telekom, KAJAK-KENU SUP-világbajnokság, Balatonfüred, i tők: 10. elő- és reményfutamok 14.40 KÉZILABDA KSH Liga, férfiak: Budakalász Kert.­­füredi KSE, Budakalász, 17. SBS-Eger-Dabasi KC VSE, Eger, 18. He-Do B. Braun Gyöngyös-Grund­­fos Tatabánya KC, Gyöngyös, 18. Bajnokok Ligája, nők. B-csoport: Győri Audi ETO KC­­Vipers Kristiansand (norvég), Győr, Audi Aréna, 18. K&H Liga, nők: Vasas SC-Alba Fehérvár KC, Sterbinszky Amália Sportcsarnok, 17. Duna­újvárosi Kohász KA-Hungast Szombathelyi KKA, Dunaújváros, 17. MTK Budapest-Mátra-Budaörs, Népfürdő utca, 18. Érd-Váci NKSE, Érd, 18....... KOSÁRLABDA 12. Horváth Zoltán-emléktorna, férfiak, Szombathely. Döntő, 18.30. A 3. he­lyért: 10.52. Göcsej-kupa, férfiak, Zala­egerszeg. Zalakerámia ZTE KK-Egis Körmend, 18. Nők. Sportdarázs-SMAFC-BKG-Príma, 15.45. Szaniszló Sándor-emléktorna, nők, Miskolc, Egyetemi körcsarnok. TFSE-MTK­Young Angels Kosice (szlovák), 13.............. LABDARÚGÁS OTP Bank Liga. Bp. Honvéd-Ferencváros, Bozsik Aréna, 14.45. Paks-MTK Budapest, Paks, 17.45. Mezőkövesd-lol Fehérvár FC, Mezőkövesd, 20. Simple Női Liga. DVTK-Ast­ra-Activtek HFC-fl­le. Diósgyőr, 16. MTK-Puskás Akadémi VÍZILABDA E.ON ob I, férfiak: Kaposvári VK-Debreceni VSE-Master Good, Kaposvár, 16. BVSC-Zugló- PannErgy-Miskolci VLC, Laky uszoda, 17. Tigra- ZF-Eger-A-Híd VasasPlaket, Eger, 17. OSC K­jbu­­da-Metalcom-Szentes, Nyéki uszoda, 19. Pécsi VSK-Mecsek Buszért-FTC-Telekom, Pécs, 19..... VASÁRNAP KAJAK-KENU SAP-világbajnokság, Balatonfüred, közép­futam­ok, 9. döntők. 13..............­­___ KÉZILABDA K&H Liga, férfiak: Fejér-B.Á.L. Veszprém-KOSÁRLABDA Felkészülési mérkőzés, férfiakTorna Asz­­falt-OTKH Kecskemét-Kaposvári Csekemét, 17 LABDARÚGÁS OTP Bank Liga: Puskás Akadémia-Kisvárda, Felcsút, 17. Merkantil Bank Liga. III. Ker- Budaörs, TVE-sporttelep, 16. Nyíregyháza-Ajka, Balmazújváros, 16. Dorog-Haladás, Tatabánya, 16. Budafoki MTE-Tiszakécske, Budafok, 16. Békéscsaba-Soroksár, Békéscsaba, 17. Pécs- Csákvár, PMFC-stadion, 17. Szolnok-Vasas, Tiszaligeti Stadion, 17. Kecskeméti TE-Siófok, Széktúr Stadion, 17. Szeged-Szentlőrinc, Szeged, 17. ETO FC Győr-DVTK, ETO-park, 20. NB III. Keleti csoport: Békéscsaba lI-SBTC, Békéscsaba, II. Hajdúszoboszló-Törökszent­­miklós, Hajdúszoboszló, 13.30. Tiszaújváros- Hidasnémeti, Tiszaújváros, 16. Eger-Putnok, Eger, 16. Kisvárda II-Jászberény, Kisvárda, 16. BKV Előre-OEAC, BKV Előre Sporttelep, 16. DVSC II-Tállya, Debrecen, 16. Tiszafüred-Sényő, Tiszafüred, 16. Füzesgyarmat-Újpest II, Füzes­gyarmat, 16. Kazincbarcika-DVTK II, Kazinc­barcika, 17.30. Közép-csoport: Ferencváros II-Mohács, Népligeti Sportcentrum, II. Honvéd II-Cegléd, Honvéd MFA-utánpótlásközpont, II. Paks Is­ Iváncsa, Paks, II. lakó-Rákos­­mente, Makó, 16. Balassagyarmat-Szekszárd, Balassagyarmat, 16. Gerjen-Hódmezővásárhely, Gerjen, 16. ESMTK-Kozármisleny, ESMTK-sta­­dion, 16. Dabas-Dunaújváros, Dabas, 16. Vác-MTK II, Vác, 16. Monor-Dabas-Gyón FC, Monor, 16. Nyugati csoport: Mól Fehérvár II-ETO Akadémia, Fehérvár, II. Puskás Akadémia lI-Gárdony, Felcsút, II. Veszprém-Gyirmódli, Veszprém, 16. Érd-Kelen SC, Érd, 16. Nagyka­­nizsa-Sopron, Nagykanizsa, 16. BVSC-Pápa, BVSC-Zugló-stadion, 16. Andráshida-Balaton­­füred, Andráshida, 16. Komárom-ZTE II, Komá­rom, 16. Bicske-Mosonmagyaróvár, Bicske, 18. Kaposvár-Tatabánya, Kaposvár, 19. Simple Női Liga. Ferencváros-Haladás, Kocsis Sándor Sportközpont 15.................___....... APRÓHIRDETÉS ELERHETŐSEG: +36 1 999-6465 aprohirdetes@mediaworks.hu EREDETI Potencianövelők. Tel. 06/30/617-3327 (800865)

Next