Nemzeti Sport, 2022. január (120. évfolyam, 16-30. szám)
2022-01-17 / 16. szám
AMIKOR EZEKET A SOROKAT OLVASSÁK, a 26-szoros Grand Slam-győztes teniszező, Novak Djokovics már nincsen az ötödik kontinensen, ergo a címvédő, a világelső januárban Melbourne-ben nem érheti el 21. sikerét, amivel csúcstartó lehetne. Nem ismertetném részletesen a tengerikígyó hosszúságú történetet, néhány elemét emelném csupán ki. Djokovics pestiesen szólva „bepróbálkozott” a nyíltan oltásellenes sportoló nemcsak abban bízott, hogy a szervezők feltételeinek megfelel - mivel átesett a koronavírus-fertőzésen, egészségügyi okból nem lehet beoltva, és ezt két egymástól független orvosi szakvélemény megerősíti, s így vízumot kaphat, hanem abban is, hogy végleges kiutasítására már csak azért sem bólintanak rá a hivatalos szervek, mert jelenlétével nyomást gyakorol a döntéshozókra. Képletesen szólva betette a lábát az ajtó és a küszöb közé, ciki lenne rácsapni az ajtót... Mindez megtetézve háborgással - hogy nem kivételeztek a klasszissal, karanténhotelbe zárták -, szimpátiatüntetést szerveztek mellette, amire a járványt a világon az egyik legjobban kezelő ország helyi lakosai is az utcára vonultak - persze nem Djokovicsot éltetve. A két álláspont - érthetően - elvi kérdéssé merevedett. Az ausztrál szövetségi kormány álláspontja egyértelmű, az egészségügyi miniszter, Greg Hunt világossá tette, hogy a fertőzésen közelmúltban átesőknek kötelező a kéthetes karantén. Scott Morrison miniszterelnök is a törvény betartása mellett foglalt állást. A Djokovics-saga során az is kiderült, hogy a december közepén megfertőződő bajnok nem kerülte a nyilvánosságot, mi több, a szavahihetősége is megkérdőjeleződött, ügynöke félrevezető információt adott a kérdésre, hogy a betörtést megelőző két hétben megfordult-e más országban. Hunt és Morrison álláspontjainak logikus folyományaként Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter azzal utasította el Djokovics vízumkérelmét, hogy - fogalmazzunk így - Ausztrália oltási programját negatívan befolyásolja. Üzenetértékű indoklás, amely kerüli a kisstílű hogy is volt történetmesélést, egyértelművé teszi: a sportoló oltásellenes mentalitása káros az ország lakosságára nézve. A teniszező és stábja fellebbezését a bíróság elutasította, Djokovics formálisan három évig nem teheti be a lábát Ausztráliába, bár „bizonyos körülmények teljesülése mellett” vannak kivételek. A szerb sportoló tudomásul vette a döntést. Sportnyelven fogalmazva, Nole feladta. Ilyen sem volt még. 99 Nem kivételeztek a klasszissal. TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK A NŐI KÉZILABDA BL GYÖR-METZ (39-30) CSOPORTMECCSÉRŐL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Szuper2014 „Szép volt, ETO! Ha a Fradi is tartani tudná a jelenlegi pozícióját (minimum), nagyon szép női kézilabdatavasz elé nézhetnénk.” Waarnemer „A Galaktikusok gyönyörű együttállásának egyetlen kulcsa, titka van, ez Ambros Martin, a Mágus! Ahogy mondani szokták a művelt győriek, az ETO legjobb igazolása volt a nyáron. A Galaktikusok csak akkor nem nyerik meg a BL-t, ha elviszi az összes játékost a razzia.” River Vamos „Gratulálok, ez elképesztő volt. Szép volt, csajok, a teljes keretű, az idén szinte biztos francia bajnok és 14 esélyes csapat ellen, jobbszélső nélkül.” szuezSO „Ha Háfrának nem lesz önbizalma, akkor nem sok időt tart Győrben.” Gabbo28 „Nagyon jól játszottak, szinte mindenki, Sztankovics és Farkas 17 éves ij esztő erő rejlik a latban 2022.január 17.,hétfő Volt egyszer egy középcsatár MAGAS, SZÁLEGYENES, BIVALYERŐS, bűvöletesen szép fiatal férfi volt, Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári kedvelte a társaságát az emlékek szerint, és - a korabeli médiaviszonyok közt értve, persze! - mindenütt ismert lett nemsokára. 1947 őszétől a Fradi középcsatára, az országosan imádott klub kivételes gólvágója, s „háziúr”, egy kétemeletes, harminckét lakásos ingatlan tulajdonosa a Nefelejcs utcában. Ünnepelt alakja nemcsak a lelátóknak, hanem a lokáloknak is, benne a „sztárság”, a jólelkűség és a jámborság összeölelkezett. Szófogadó, tisztelettudó gyermek lehetett, hírlik, mentora, amolyan pótapja, Danninger János hentesmester, a Szentlőrinci AC elnöke néhanapi pofonjait megadóan tűrte, midőn a félbevágott szarvasmarhát, mint pillét vitte már a vállán, akkor is. Nem volt osztályelső ugyan, de a négy elemit meg a két polgárit kijárta becsülettel, ám a labda pattogása a könyveknél sokkal jobban hatalmába kerítette. Lelke alaprétegét megőrizte, jóságosan naiv, könnyen befolyásolható természetét is alighanem, mégis abban, amiben neki kivételes tehetség adatott - a világ élvonalába ért, olyan eredményeket hagyva reánk, amilyenek máig meghaladhatatlanok. Azok közt őrizhetjük, akikben a kiemelkedő képesség, a siker és teremtményvoltunk csodája nem vált el még pillanatra sem. Aki sztárként is esendő ember maradt, s a labdarúgás históriájának tanulságos, modellérvényű alakja nemkülönben. Születésének századik évfordulóján (1922. január 16-án látta meg a napvilágot) a tisztelgés mellett ezt gondolom legfontosabbnak számba venni tán, noha életének, játékos-pályafutásának alakulása, sorsa is beszédesen egyedi. Agykápráztató eredményei - L. Pap István minapi dolgozatában legutóbb számos összefoglalásban olvashatók. Csapatát szinte ő „vitte fel” 1944-ben az NB 1-be, s ott is tartotta góljaival. 1945- 46-ban és 1946-47-ben a Szentlőrinci AC középcsatáraként lett magyar gólkirály, 1948-49-ben meg a Ferencváros centereként jutott ugyanaddig, s aranycipős lett volna mindhárom alkalommal - no de ilyen lábbelit nem osztottak akkoriban még (csak 1968-tól). Az 1945-46-os idénybeli 66 .gólja máig Európa-rekord. Ennél többet (eggyel) csak a skót-amerikai Archi Stark ért el 1924-25-ben, igaz, ő 44 meccsen teljesítette, szemben Deák 34 találkozójával, ami 33 volt inkább, hisz kapusként lépett a pályára egyszer. 1946-47-ben 48-ig ért „csupán”, 1947-48-ban az első FTC-évében - 41-ig (Puskás akkor ötvennel lett gólkirály), ám az 1948-49-es bajnokságban a 140 ferencvárosi gólból 59-et vágott 30 találkozón, az 1945-46-os teljesítménynél is jobb átlagot elérve tehát. Produkált-e ilyen négyéves sorozatot a világ labdarúgásában valaki az élvonalban, nem néztem utána, de nem hiszem. Mi lehetett e példátlan gólképesség titka, ezt sem tudom, de vélem, az ebbéli adottság is a kivételesség ismérve egyértelműen. Gerd Müller jut eszembe a játékra csodálkozásom idejéből, aki - így láttam, s így gondolom máig - Puskáshoz, Peléhez, Cruyffhoz, Maradonához vagy akár a védő Beckenbauerhez mérten nem volt ugyan „futballzseni” (önmagában emlékezetes gól nincs is előttem tőle tán), ám egyedi módon s nagyon tudott valamit, ami a futball adta örömhöz elengedhetetlenül hozzátartozik. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt. Jókor lenni jó helyen és jól reagálni pillanatok alatt, ha nem is látványosan, de eredményesen, ez is e játékhoz való egyedi képességről (ha tetszik, zsenialitásról) tanúskodik. Nos, Deákról szólva - aki nem a német bombázóhoz hasonlított! - az őt játszani látottak kivételes gyorsaságát (még a százon 11.2-t tudó Rudas Ferenccel is bírta a lépést) s lövőerejét emlegetik, meg hogy a beadásokra ösztönösen jól érkezett. Nem volt képzettnek mondható, finom megoldásokkal aligha próbálkozott, ám - így az emlékezések - ha meglódult, nem lehetett megállítani, még a szintén nagy erejű Lóránt Gyulával a hátán is beért a kapuig. Állítom, nemcsak a magyar, hanem az egyetemes futballhistóriának is jelentős alakja. Játéka, maga a jelenség egy korszak végső felvonásának igen eredményes példája bizonyára. Mert a húszas évek végétől elterjedt, nálunk az áldatlan emlékű rendszervitától kísérve áttört módi - a tankszerű középcsatárral operáló WM-rendszer, aminek fő csillaga az angol Ted Drake volt - az ötvenes évekig uralta a sportág elitjét lényegében. A magyar Aranycsapat e vitát megkerülve, a formációt meghaladva (ez volt a 6:3 látványos demonstrációja a világ előtt) hozott - egymásba kapcsolódó áttételekkel máig ható - futballtörténelmi fordulatot, ám e gárdának hősünk épp nem lett, mert nem lehetett tagja már, s ez egész életében fájt neki. Gondoljuk el. Húsz nemzetek közti találkozón huszonkilencszer volt eredményes, 1.45-ös átlaga - ilyen magas meccsszámmal - világrekord. 1949-ben - Sebes Gusztáv kapitánysága idején - még mind a nyolc mérkőzésen szerepelt, haton gólt is szerzett, majd válogatottsági sorozata örökre megszakadt. Miért ejtette őt Sebes hirtelen? Szó, mi szó, az 1949-50-es bajnokság nemcsak az FTC-nek, neki is kevésbé sikerült - huszonegy gólt szerzett csupán -, keserűbb lehetett, s hogy felejtsen, az éjszakában is sűrűbben megfordult talán. Az átigazolásakor kapott házat, mihelyt felújíttatta, államosították, a '49 márciusi szökési tervnek is része lett valahogy, csapata nevét elvette az új hatalom 1950 elején, majd az idény végén jött a feketeleves. A betiltott Fradi-indulót harsogta egy siófoki vendéglőben, aligha szomjasan, az őt csendre intő két civil ávéhást leütötte menten, aztán választhatott: vagy a Budapesti Dózsába, vagy a börtönbe megy. Nem volt gyors fölfogású, ám most az eszére hallgatott, s enerváltan, elnehezültem évente tizenegy-két gólig érve játszott a liláknál tovább, miközben siratott klubja szurkolói - hisz a váltás okáról nem beszélhetett - szünet nélkül „gerébezték” őt Mondhatjuk, nemcsak a válogatottból, az első osztály élvonalából is kikopott - kikoptatták - huszonnyolc évesen. Sosem lett a régi már. Hírlik, a Puskásékról készült felvételeket évtizedek múltán sem bírta nézni, hisz hite, szíve szerint neki is a pályán kellett volna lennie. Miért nem lehetett ott se az olimpián, se Londonban, se a világbajnokságon, csak a Sebes hajtogatta „politikai megbízhatatlanság”, a bosszú volt-e oka ennek vagy más is, nem fontos ma már, ám valamit illik említeni talán. Hidegkútival volt egyidős, aki az ő posztján lett világklasszis egyértelműen, de más képességekkel megáldva, más szerepkört betöltve, mint hősünk, ez tudható. Mi lett volna, ha „Bamba” a válogatott centere 1949-50 után is, nem megválaszolható, de hogy ama futballtörténeti forradalmat hozó gárdának Deákkal a soraiban nagyon másképp, más stílusban kellett volna működnie, állítható talán. Mi veszett el e pályafutás 1950-es tönkretételével, ne firtassuk tehát, ám e kivételes történetet, meglehet, épp a csillogásból brutálisan méltatlanná fordult valójában teheti legendásan kerekké az emlékezet. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Mert nem volt a „haza bölcse” - e poént Szepes Béla olimpiai ezüstérmes györgyhajító és karikaturista sütötte el róla először talán -, ám tényének emlékezete a derűt, a csodálatot és a szeretetet egybefontan idézheti föl nekünk. Bájos, a maga nemében meghaladhatatlan történetet hallottam róla egyszer. Eszerint soksok labdát tett le a Duna-partra széles jókedvében, hogy átrúgja őket a folyón. Mindet elvitte a víz, ő meg nézett-nézett értetlenül. Hiszem, fényében volt valami eredendően gyermeki, s valami meseszerűen héroszi egy időben. A sózott marhavért, az olvasztott zsírt literszámra ledöntő, rettenetes erejű henteslegény, s az abszolút csatár, aki több ellenféllel a nyakában is a kapuig robogott. Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt. Meséljünk róla, s ha szívvel tesszük, köztünk lesz újra, higgyük el. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy középcsatár... IMWRlMi imagoi