Nemzeti Sport, 2022. május (120. évfolyam, 131-146. szám)

2022-05-22 / 137. szám

141 : THURY Gábor ÜDÍTŐ VOLT OLVASNI a Sepsi OSK labdarú­gócsapatának Román Kupa-győzelme után, hogy a bukaresti stadionban nem fütyülték ki a székely himnuszt - más kérdés, hogy a bizton­ságiak nem engedték kitűzni Székelyföld zász­laját -, amikor az Erdélyből érkezett szurkolók együttesük tiszteletére elénekelték. Mi több, a Himnusz is elhangzott, s mint Csinta Samu szombati publicisztikájából (Egymásra találás) kiderül, kikapcsolták a létesítmény hangosító­­berendezését, hogy ne zavarja meg az áhíta­tot. Jólesett a gesztus, mint ahogyan az is, hogy a ljubljanai divízió I/A-jégkorong-világbajnok­­ság magyar-román mérkőzése után a szlovén fővárosban a magyar szurkolók a román válo­gatott magyar játékosaival elénekelték a székely himnuszt is, ami utólag kisebb vihart kavart (a román reakció kevésbé esett jól). Nem esett jól azt olvasni, hogy a magánúton Erdélyben járó, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel találkozó Novák Katalin posztját diplomáciai purparlé követte: a köztársasági elnök számára a magyar az magyar, mindegy, külhoni-e vagy sem. Mire érkezett a román reakció: egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más ál­lamok polgáraival kapcsolatban. Vasárnapi számunkban arról is olvashatnak, a Puskás Ferenc mellett egyetlen magyar BEK- győztes labdarúgóról, Bölöni Lászlóról film ké­szül, továbbá a sátoraljaújhelyi Kazinczy Fe­renc Múzeumban identitáskérdések a futball­ban címmel beszélgetést tartottak, amelynek fókuszában a sport, azon belül a csapatsportok identitásképző szerepéről, mint a közösségi lét kifejezőeszkö­zéről esett szó. Nagyon leegyszerűsítve olybá tűnik, a szé­kelyek jól jönnek az ottani politikai kommu­nikáció számára, ha teljesítményükkel a ro­mán sikereket segítik elő. Erre a legjobb példa Bölöni László esete, akinek élete filmért ki­ált a dicsőszentmártoni kezdetektől a Steauá­­val - az edző Jenei Imre volt - elért 1986-os BEK-győzelmen át a román szövetségi kapi­tányi tisztségig, amelybe amolyan munkahe­lyi ártalomként beletartozott, hogy 2001-ben a mieink ellen sikerre vezesse Romániát. Men­­nyire volt nehéz megőrizni magyar identitá­sát? Hogyan lehetett élni? Ahogyan egyszer ő fogalmazott: becsületes román állampolgár­ként, aki magyarként is jól érezte magát. » Egyébiránt a románok szerint a székelyek dolgába országunk ne üsse bele az orrát Még akkor sem, ha a köztársasági elnök a már is­mert Antall József-i gondolatot viszi tovább, amely szerint a rendszerváltozás utáni első kormányfő 15 millió magyar miniszterelnöke­ként aposztrofálta magát. Amúgy gyanítom, a szomszéd időnként megszokásból tiltakozik, ő is tisztában van vele, Erdélyben mi is otthon vagyunk. Lehetőleg békében. f ! A köztársasági elnök számára a magyar az magyar. LEHETŐLEG BÉKÉBEN Visszahódította a bajnoki címet az ETO TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK A DEBRECEN-GYŐR (25-28) NB I-ES NŐI KÉZILABDA-MÉRKŐZÉSRŐL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK: handballwook „A Győr volt a pénteki meccs esélye­se, de a Debrecen 45 percig így is tartotta a lépést. A Fradinak szintén jó idénye volt, és csak gólkülönbség­gel kapott ki a klasszisokkal jobb erőkből álló Győrtől.” ardilles „Nagy grat a Debrecennek a tisztessé­ges küzdésért!” haskacsa „A Győr pontosan annyit adott csak ki magából, amennyi a győzelemhez kellett.” sun82 „Gratulálok a Győrnek! A Fradi a bajnokság­ban remekül teljesített, a korai BL-búcsú lehet fájó pont sokunknak. Jó eséllyel találkoznak még a csa­patok egymással jövő vasárnap. Hajrá, Fradi!” kandúrbanda17 „Amikor két volt békéscsa­bai kézilabdázót búcsúztatnak egyszerre két kü­lönböző klubban: Szekeres Klára és Kovács Anna, szép volt, csajok! Még előttem van a kép, amikor ők repítették a Csabát.” 2022. május 22., vasárnap Két jó jó HA ELFOGADJUK, HOGY ANNAK NINCS HÍRÉR­TÉKE, ha a kutya harapja meg a postást, csak an­nak, ha a postás a kutyát, akkor első nekifutásra nem érdemes túlelemezgetni, hogy a Győri ETO megnyerte a női kézilabda-bajnokságot. Szakmai, anyagi tekintetben a világ legkivételezettebb csa­pata, mégis, ki más végzett volna az élen?! Mond­juk, a Ferencváros. Amely tavaly - maradva a fenti hasonlatnál - postásként igenis megharapta a ku­tyát, azaz elvette tőle az aranyérmet és az idén is jókorát mart belé. Április közepén a Népligetben ugyanis öt góllal verte meg a Győrt, és mivel ide­genben ugyanennyivel kapott ki tőle, a két fő ve­­télytárs között létrejött a „meccsnull", így az ös­­­szes többi mérkőzés, s végül az összgólkülönbség határozott. Egyesek meg is jegyezték, nem jó ez így - mondván, ne az számítson már, ki szaggatja szét jobban a Szombathelyt -, mások ellenben azt, hogy ennél jobb nem is lehetne. Hiszen az utolsó pilla­natig minden kihagyott vagy bedobott ziccernek jelentősége volt; péntek este a Debrecen a második félidő derekáig tartotta a döntetlent az ETO ellen, és ha pontot szerzett volna tőle, a Fradi megvédi a bajnoki címét. Vagy akkor is, ha az utolsó öt fordu­lóban laposra veri minden játszótársát. A győriek trénere, Ambros Martin az Elek Gyula Arénában elszenvedett 29-24 után a maga fondor­latos módján ki is fejezte ebbéli aggályait, kétszer kiemelve, hogy „fairséget” vár Magyarországtól. Valószínűleg arra utalt, hogy reméli, hátralévő el­lenfelei nem „fekszenek le” a Ferencvárosnak. Nos, nem volt mitől tartania, mert a csúcsrangadót kö­vető két fordulóban a Kisvárda ereje végső megfe­szítésével, saját maga számára tét nélkül, a máso­dik félidőt egy góllal meg is nyerte Szucsánszkiék ellen, majd a Vác is csupán 30-29-re adta meg ma­gát, ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a gólkülönbség a Győrnek kedvez majd. De a DVSC jóvoltából így is a végsőkig kiélezett maradt a csata. Ha viszont nem az alapszakasz alapján hirdetnének végső sorren­det, hanem rájátszással, oda-visszavágós döntővel fejelnék meg az idényt, akkor az FTC március végi, debreceni győzelme után két hónapra be lehetett volna csukni a boltot, tökéletesen érdektelenné vált volna a teljes folytatás, mert kőbe lehetett vés­ni, ki­zár a fináléra feljogosító első két helyen. Mint a férfiaknál. Ahol „óriási meglepetésre” Szeged-Veszprém döntő lesz. Megint. Legutóbb 2001-ben fordult elő, hogy nem e két gárda oszto­zott az aranyon és az ezüstön (a Dunaferr ékelő­dött be közéjük), azóta mintha eleve elrendeltetett lenne a szereposztás. A szegediek ezért áprilisban lazán kikaphattak Gyöngyösön, levél sem rezdült. Ha a nőknél bevett szisztéma lenne érvényben, ezzel elvesztették volna a bajnokságot, így mind­össze annyi történt, hogy otthon kezdik a finálé oda-visszavágós párharcát. (Adódik a kérdés, mi­ért különbözik a lebonyolítási rend a két szakág között; azért, mert a klubok képviselői így, erre a két eltérő módira szavaztak a női és a férfiligá­ban. Ettől persze még nem biztos, hogy helye­sen tették.) Csakhogy otthon kezdeni egyáltalán nem feltétlenül hátrány, sőt: a legutóbbi négy ki­írás alkalmával kivétel nélkül az kerekedett felül, aki pályaválasztóként rajtolt. 2017-ben és 2019- ben a Veszprém, 2018-ban és 2021-ben a Szeged (2020-ban pedig a koronavírus, mert nem hirdet­tek végeredményt.) Akik keveslik az elsőnek járó kedvezményt, azok nem ok nélkül felvetik, hogy akkor , már menjen két győzelemig a derbi, ter­mészetesen úgy, hogy az éllovas először és har­madszor is házigazda. Akárhogy is, de az idén is kalkulálható, ha nem is három, hanem kettő, a­z Az idén is kalkulálható, ha nem is három, hanem kettő, a végletekig feszült, fordulatos összecsapás, a teljes kézilabdás év méltó lezárása, csúcsra járatása. Általában ez a fő érv mindenféle playoff, ráadás mellett. Az ellenérv pedig úgy szól, hogy mesterségesen gerjesztett izgalom ez, olyan, mintha a maratoni futás mezőnyét 42 kilométerhez érve arra köteleznék, várják be egymást, aztán az utolsó, nem egészen kétszáz méternek veselkedjenek neki egyszerre, hadd szórakozzon a nép, végletekig feszült, fordulatos összecsapás, a tel­jes kézilabdás év méltó lezárása, csúcsra járatása. Általában­ ez a fő érv mindenféle‘playoff, ráadás mellett. Az ellenérv pedig úgy szól, hogy mes­terségesen gerjesztett izgalom ez, olyan, mintha a maratoni futás mezőnyét 42 kilométerhez érve arra köteleznék, várják be egymást, aztán az utol­só, nem egészen kétszáz méternek veselkedjenek neki egyszerre, hadd szórakozzon a nép. Ahol árnyalatok döntenek a résztvevők között, ott ez valóban fenekestül boríthat fel mindent, a kibicek legnagyobb gyönyörűségére. A 2014- 2015-ös román férfi kézilabda-bajnokság alap­szakaszát például hiába nyerte meg szenzációs teljesítménnyel a Székelyudvarhely, a rájátszás negyeddöntőjében akadt két rossz napja, és ki­esett a nyolcadik helyre épp csak becsúszó Torda ellenében. Ennek a kiegyensúlyozottságnak is lát­hatók előnyei, bár részben ezért nem jut soha ro­mán férfiklub a BL-ben a final four közelébe sem, hiszen az angol mondás is úgy tartja, ha egy fu­tamban sok jó ló van, az azt jelenti, hogy­ egy­ ki­magasló ló sincs. Nos, nálunk van legalább kettő, így aztán a kö­vetkező hétvégén, a női MK fináléjában újabb Győr-FTC párharc várható, és a fiúknál is csupán az hiúsította meg a sokadik Szeged-Veszprém ku­padöntőt, hogy már egy körrel előbb összekerül­tek. Az örök kritikusok szerint ez hiba, ki kellett volna őket emelni. Szerintem viszont nagyon nem. Úgyis nyilvánvaló, hogy kettejük mérkőzésén dől el a serleg sorsa, akkor is, ha a „legjobb 128 közé” ju­tásért találkoznak szembe, akkor is, ha a legvégén. De ha utóbbira garanciát kapnának, az összes töb­bi klubnak el sem kellene indulnia az MK-ban, így viszont legalább tíz egylet dédelgethette azt az ál­mák hogy egy-két közepes bravúrral és szerencsés sorsolással a bajnokságban elképzelhetetlen ma­gasságba érhet, és lám, a „kis Veszprém” - hiva­talosabban a Fejér-B.Á.L. Veszprém - vágya való­ra is vált. Amúgy pedig a szurkoló és a semleges néző, a sportág egésze számára is még mindig sokkal jobb, ha két nagy uralja a pályát, mintha egyetlenegy tenné. Miként a Ferencváros az elmúlt napokban lezárult férfi vízilabda- és futballidényben. Előb­biben playoff, utóbbiban háromszori körmérkőzé­ses alapszakasz határozott - de egyre ment. Nem ezen múlik. Lebonyolítástól függetlenül a nagyok a végén úgyis célba érnek. Vagy ha esetleg még­sem, magukra vessenek. A Győr-Fradi és a Sze­ged-Veszprém vetélkedésben legalább bármi - és annak az ellenkezője is - előfordulhat, ez különö­sen annak fényében értékelendő, hogy a labdarúgó NB I jó ideje egyirányú utcává vált. A Fehérvár 2018-as elsősége óta a Ferencváros negyedszer végzett az élen. Nem mellékesen egy­szer sem éppen hogy­, hanem időrendben halad­va 13, ismét 13, 20 és 12 pontos előnnyel. A sportág hazai históriájában a mostani a negyedik alkalom, hogy egy klub zsinórban negyedszer bajnok. Elő­ször az FTC produkált ehhez foghatót (1909-1913 között ötször nyert), másodszor az MTK (1914-1925 között tízszer, a háborús esztendőkben kétévi szü­nettel), harmadszor az Újpesti Dózsa (1969-1975 között „mesterhetes­”), most ismét a Ferencvá­ros. A korábbiakhoz képest azzal a különbséggel, hogy ezúttal esélyes kihívónak híre-hamva sincs. A múltból itt felejtett, az ifjabb nemzedéknek a je­len erőviszonyai alapján egészen értelmezhetet­len minősítés, az „örökrangadó” jövőre technikai okokból eleve elmarad, hiszen az MTK kiesett, de a többi, egykori és közelmúltbeli nagycsapat sem tett többet az idén, mint megmenekült. Úgyhogy sóvárogva nézhetjük ma az angol és az olasz liga utolsó fordulóját, amelyben a Manches­ter City és a Liverpool, illetve a Milan és az Inter között eldől az arany sorsa. És ha már kellőképpen kiirigykedtük magunkat, jusson eszünkbe, hogy kézilabdában - szinte ugyanezen a nívón - meg­adatik nekünk a Győr-Fradi és a Veszprém-Sze­ged. Hasonló feszültséggel, indulatokkal, bizony­talansággal. Mert itt a postás is olyan étvággyal - a témához igazodva, sikeréhséggel - harap, hogy alig lehet megkülönböztetni a kutyától. Attól még, hogy ez évek óta így van, nem árt észrevennünk és mél­tányolnunk. Mert a sportra és különösen a szurkolói lélek­tanra is érvényes Simone Weil alaptézise: meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

Next