Nemzeti Sport, 2022. július (120. évfolyam, 191-206. szám)

2022-07-20 / 195. szám

Wl. július 20- szerda MÜNCHENBŐL ELTŰNIK MEGYVEM-ÖTVEN GÓL Robert Lewandowski távozása új korszakot nyithat BABJAK BENCE Egy az egyben lehetetlen lesz pótol­ni a Barcelonához szerződő lengyel klasszist, Robert Lem­andowuskit, így megtörténhet, hogy a német rekordbajnok szakít a klasszikus kö­zépcsatárra építő játékkal. VAJON SZAKÍTANAK-E a több év­tizedes tradícióval Münchenben? Mi­közben a katalán sajtóban Robert Lewandowski érkezése óta a Barce­lona bajnoki címe, valamint a Ka­rim Benzemával való rivalizálása a fő téma, a lengyel támadót elveszí­tő Bayern Münchennél egyelőre az újratervezés zajlik. Úgy tűnik, egye­lőre házon belül sincs teljes egyetértés abban, melyik lenne a legjobb megoldás. Julian Nagelsmann vezetőedző arról beszélt, hogy a következő idénytől ki­számíthatatlanabb lesz a csapat játéka, miközben Manuel Neuer súlyos veszte­ségnek nevezte a 33 esztendős klasszis távozását. Hasan Salihamidzic sport­­igazgató szerint a következő idényre nagyjából negyven-ötven gól­­ tűnt el, ezt kellene valahogy szétosztani a lab­darúgók között, miközben a klub ve­zérigazgatója, Oliver Kahn optimistább hangot ütött meg, amikor arról beszélt, hogy számos nagy játékos elhagyta már a Bayernt, ám a klub egyikük távozása után sem zuhant össze. „A stílusunkkal próbáljuk a stabilitást képviselni. A trend nagyjából öt éven­ként cserélődik, mi viszont mindig klas­­­szikus középcsatárral­ akarunk játszani, a labdabirtoklásra törekszünk, és rá akar.Ez egyetlen attól, hogy a világban épp mit tartanak követendő példának”- mondta a Nemzeti Sportnak tavaly nyáron Jochen Sauer, a Bayern Campus igazgatója, amikor lapunk meglátogatta a német re­kordbajnok utánpótlásközpontját. A probléma itt gyökerezik: feladja-e a klub az identitását, szakítson-e a klas­­­szikus középcsatárra épülő játékkal, vagy próbálja meg hasonló­ stílust és minőséget képviselő csatárral pótolni a hétszeres Bundesliga-gólkirályt? Az utóbbi évtizedekben a klasszikus befejező csatárra épülő játékrendszer hozta meg a sikereket, ráadásul a né­met Sky összeállításából kitűnik, hogy a vezetőség csak elvétve fogott mellé, amikor ki kellett választani a megfelelő játékost. Az utóbbi két évtizedben Gio­­vane Elber, Roy Makaay, Mario Gomez és Mario Mandzukic sem okozott csaló­dást. Ráadásul a szűkebb európai elit­ben szinte az összes csapat visszatért a középcsatárokhoz, Erling Haaland szerződtetésével még a sokáig „hamis kilencesekkel” operáló Manchester City is váltott. Csakhogy a nemzetközi piac a hagyományokra és a tradíciókra sincs tekintettel, jelenleg nincs olyan közép­csatár Európában, akinek jelenléte ga­rantálná a negyven-ötven gólt, szer­ződtetése és fizetése pedig beleférne a klub szigorú gazdasági politikájába. Cristiano Ronaldóra korábban Oli­ver Kahn kategorikusan nemet mondott, Harry Kane-t még a németeknél jóval na­gyobb büdzsével gazdálkodó Manchester City sem tudta szerződtetni tavaly nyá­ron, Darwin Núnezre már lecsapott a Li­verpool, Romelu Lukaku épp most tért vissza az Interhez. A sort hosszasan lehet­ne folytatni, ám a végeredmény ugyanaz: a Bayern minőségi romlás nélkül nem tudja egy az egyben pótolni a lengyelt A nyáron szerződtetett Sadio Mané inkább szélsőként szerepelt a Liverpoolban, so­sem volt rákényszerítve arra, hogy a ka­punak háttal állva vívjon fejpárbajokat és a támadósorban rendelkezésre álló Leroy Sanénak és Serge Gnabrynak sem ez az erőssége. Ráadásul a Bayern kedden vé­dőt szerződtetett, mégpedig 80 millió eu­róért Matthijs de Ligtet aki a Juventustól érkezett... A középpályán is van gond, hi­szen Leon Goretzka térdét megműtötték A kérdés talán nem is kérdés immár - Robert Lewandowski távozása új kor­szak hajnalát jelenti Münchenben. Versenyfutás a csatárposztért­­gólerős támadó kerestetik a Bayernnél. Robert Lewandowski (kis kép) helyére FOTÓ: GETTY IMAGES, FCBftRCESONF1.COM tHMkfkflBill HIRDETIK KI A GYŐZTESEKET Megválasztják az előző évad legjobb játékosát és edzőjét Az Európai Labdarúgó-szövet­ség (UEFA) közzétette annak a tizenöt futballistának és hat edzőnek a nevét, akik közül ki­választják az előző idény leg­jobbját, érdekesség, a listán nincs ott Cristiano Ronaldo és Lionel Messi sem. KERESIK A LEGJOBBAKAT. Az UEFA év legjobbjai szavazás során a Bajno­kok Ligája, az Európa-liga és az Euró­­pa-konferencialiga 2021-2022-es idé­nyében csoportkörbe jutó csapatok edzői mellett az Európai Sportmédia (ESM) tagjai - köztük a Nemzeti Sport - is részt vesznek a szavazásban. Magyar­országról újságíróként Szöllősi Györ­gyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét kérték fel a szavazáson való részvételre. Mivel az FTC ebben az idényben az Eu­­rópa-ligában szerepelt, így a csa­pat akkori edzője, Peter Stöger is leadhatja a voksát. Az UEFA au­gusztus 25-én Isztambulban, a Bajnokok Ligája csoportkö­rének sorsolásakor adja át az év labdarúgójának és az év edzőjének járó díjakat. A rendszer idén megvál­tozik, ugyanis nem választ­ják meg a 2021-2022-es évad posztonkénti legjobbjait, helyette az UEFA technikai elemzőcsoportja korábban már megválasztotta a Bajno­­­­­kok Ligája Év csapatát, s ebben az évben szintén ők választják meg az Európa-liga legjobb játékosát A tizen­­ötös listán öt olyan játékos szerepel, aki a 2021-2022-es kiírásban a Liverpoolt erő­sítette, mellettük négy Real Madrid-já­­tékos neve került fel, köztük Karim Benzemáé, aki parádés idényen van túl. Érdekesség, hogy Lionel Mes­si és Crisitiano Ronaldo sem szerepel a listán. Az edzők között hat jelöltet vezett . meg nő­az UEFA, köztük van a BL-győztes Carlo Ancelot­ti, az Európa-ligát nyerő Oliver­­ Glasner és az Ebl-ben diadal­­­­maskodó José Mourinho. A té­máról bővebben az nso.hu ol­dalon olvashatnak. J. A. AZ UEFA ÉV LABDARÚGÓJA-DÍJ JELÖLTJEI Trent Alexander-Arnold (angol, Liverpool), Karim Benzema (francia. Real Madrid), Thibaut Courtoís (belga. Real Madrid), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Fabinho (brazil, Liverpool), Filip Kosztics (szerb, Eintracht Frankfurt), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Sadio Mané (szenegáli, Liverpool), Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain), Luka Modric (horvát. Real Madrid), Lorenzo Pellegrini (olasz. Roma), Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool), Bernardo Silva (portugál, Manchester City), Virgil van Dijk (holland, Liverpool), Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid) AZ UEFA ÉV EDZŐJE-DÍJ JELÖLTJEI Carlo Ancelotti (olasz, Real Madrid), Unai Emery (spanyol, Villarreal), Oliver Glasner (osztrák, Eintracht Frankfurt), Josep Guardiola (spanyol, Manchester City), Jürgen Klopp (német, Liver­pool), José Mourinho (portugál, AS Roma) * * LflBDflBUCflS 19 j Kanadai csatár Vételi opcióval kölcsönvette a kanadai Richlord Ennint(23) a Budapest Honvéd a lett Spartaks­­tól. A csatár Torontóban született és a helyi klub akadémiáján kezdte futballistakarrierjét majd a második csapatában szerepelt 2017- ben érkezett Európába, először Olaszország­ban, az amatőr ligában futballozott, utána pedig a lett Spartaks szerződtette. Kölcsönben Litvániában és Oroszországban is játszott, korábban pedig a kanadai U17-es és U20-as válogatottban is lehetőséget kapott. a korábbi válogatott hátvéd Juhász Roland (39) lett a III. Kerületi ÍVE sportigazgatója. A 95-szörös korábbi válogatott hátvéd 2020 nyarán vonult vis­­­sza a profi labdarúgástól, legutóbb a Mol Fehérvár FC pályaedzője volt, a klubtól feb­ruárban távozott. A III. Kerület a legutóbbi idényt az OIB II-ben töltötte, ám az utolsó helyen zárt, és kiesett a harmadosztályba. mmmm mérkőzés Debrecenben Az ukrajnai háború károsultjaiért jóté­konysági felkészülési találkozót rendez a Debreceni VSC július 24-én 18 órától: a Loki ellenfele az ukrán első osztályban szereplő Veresz Rivne lesz. A tervek szerint ingyenes lesz a belépő. EEH Hanna volt szövetségi kapitány unokája Bár már hetek óta Egerben gyakorol, mos­tanra vált hivatalossá, hogy Mezey Kevin (17) az OIB III Keleti csoportjában­­ szereplő Eger SE-ben folytatja pályafutását. A Vácról érkező védő az MLSZ-esetműdíjas," korábbi szövetségi kapitány, Mezey György unokája. EüülllIMlillQ játékost a Real Sociedad A Real Sociedad szerződtette Kubo Takefuszát (21) a Real Madridtól. A spanyol bajnoki cím­védő ugyanakkor nem mondott le teljesen a 18-szoros japán válogatott középpályástól, hat és fél millió euróért csak a játékjoga felét adta oda a San Sebastián-i klubnak. A futballista a Barcelonában nevelkedett, majd játszott az FC Tokió, a Mallorca, a Villarreal és a Getafe csapatában is, most 2027 nyaráig írt alá új csapatához. Nyár a Mandinernél! Az akció érvényessége: 2022. június 27. - 2022. július 24. Kedvezményes előfizetési csomagok garantált ajándékokkal! ® @ @ @ © ® | mandiner | mandiner.hu/el0fizetes a polgári karakter * Az akció érvényessége (Családi, Bodri bor és Senior csomag): 2022. június 27. (hétfő) 00:00 - 2022. július 24. (vasárnap) 23:59. * A Nyár a Mandinernél ajánlatunk (Családi, Bodri bor és Senior csomag) kizárólag azon új előfizetőkre vonatkozik, akik a megadott kuponkód felhasználásával, valamint az akcióban meghatározott időre a www.mandiner.hu/elofizetes oldalon kombinált (nyomtatott és digitális) előfizetést kötnek. * A garantált ajándékokat csak belföldi címre kézbesítjük, az előfizetéstől számított 15 munkanapon belül. * Az ajándékok fogyasztói ára: Sobri Jóska Élménypark családi belépője: 30 000 Ft, Bodri bor: 2000 Ft, vászontáska: 1000 Ft * A kedvezményes előfizetői árak nyomtatott lap előfizetése esetén: 3 hónapos, 15% kedvezményes ár 7920 helyett 6730 Ft, 6 hónapos, 20% kedvezményes ár 15 240 helyett: 12 180 Ft, 12 hónapos, 30% kedvezményes ár 28 920 helyett: 20 220 Ft.

Next