Nemzeti Társalkodó, 1831. január-június (1-26. szám)
1831-06-11 / 24. szám
zárdékozott meg a’ természet minden щи, sikai tálentommal. Kívánni lehetne, hogy Hazánk’ valamely Tudóssá psychologiai okokból magyarázná-meg ezen nemzet’ musikára való hajlandóságát, ’s fedeznéfel a’ Culturának azon grádussát, mely reá leginkább lehetne alkalmaztatható. Hogy a’ jó tónus, finom életmód, nyájas udvariság’elterjesztésére mily hasznos béfolyása légyen hazánkban is a’ derék Udvaroknak, tagadni nem lehet. Onnan mint valamely napból ömlik szerte minden feny, minden társalkodási kellem. Tsak légyen gondos ügyelettel minden ifjú magára, nehogy a’ házamos udvari életet tsapodárrá ’s alatson mászó hízelkedővé formálja. ’S vajha minden Uraink szemesen vigyáznának, hogy Udvarok a’ bujaság’s több társalkodási vétkek’ asylumává ne váljon; így méltóbb jussal érdemelhetnék, hogy a’ hazai miveltség’ nagyjainak is neveztessenek. Boldog haza, melynek nagyjai igyekszenek a’ miveltség’ hajnalát egére deríteni ! Mily erővel hasson az ifjú szív’ kimivelődésére a’ haza’ szép ’s derék leányaival való társalkodás , kiktől nem elfajúlt érzést, hanem a’ magasb szép ’s jó eránt forró részvételi tiszteletet tanulhat, mutatja a’mindennapi tapasztalás. Egy hibától kell itt azonban az ifjúnak szorgalmatosan őrizkedni , t. i. nehogy nyugtalan természete pillangói tséltsapsággá fajúljon, ’s eggyik szeretője’ öléből a’ másikéba repkedni megszokja. A’ példa legjobb tanítómester, az emberi szív örömöst kíván másoknak majma lenni, mint a’járni tanúló gyermek ; a' szívnek ezen eredeti hajlandóságát soha sem kell elfojtani, ott, hol kielégítése által erköltseinken jobbíthatunk. Ezeket gondolom a’ miveltségről említésre méltóknak; ha itt—ott valamit elfejelték , vagy nem elég érthetőleg felь, botlásaim’, fogyatkozásaim’ igazítását, kipótolását Örömest fogadom, sőt kérem a’ hozzá értőktől. Minden tárgy tsak úgy irattathatik le tökélletesen , ha többen is megvisgálják; ’s a’ józan kritika mely nem a’ személysértésben hanem a’ tárgy’ tisztább felvilágításában mutatja ki hatalmát, hatos eszköze lejénd a’ miveltségnek. Fogarasi János: Az Erdély Magyar Fejedelmei alatt utazókat oltalmazó Szentegyházas- és Kápolnás-Oláhfalu’ lakosai, nem Moldovaiból hozatott Oláhok, hanem Székelyek voltak. Következőleg, a’mostani Oláhfalviak sem Oláhok’, hanem Székelyek’ Maradékai. Professor Szigetin Gyula Mihály Úrnak , ezen Nemzeti Társalkodó 77 lapján, Udvarhelyszék statistikai leírásában, következő szavai állanak: “Van a’ nemes székben két véghely, eggyik napkeletre Zetelaka , a’ másik délre Oldfalu.-----Ez neveztetett a háborús időkben, Moldovából a Fejedelemtől Praesidiumnak hozatott ’s ott megtelepített Oláhokról; ezen Oláhfalviaknak Privilégiuma külömböző Fejedelmektől Báthori ’Sigmondtól , Bethlen Gábortól ’sat. külömböző időkben adatott, azon szolgálatjokért , melyre hívatattak, hogy az utazókat a sok vadaktól, és tolvajoktól oltalmaznák, ’s mostani lakhelyekre is , a’ tolvajos erdő torkába azért helyheztettek.“ Ha illő figyelemmel olvastuk e’ szavakat, azokkal ez adatott értésünkre : Az Oláhfalvaiaknak valaha más lakhelyek volt; nem a’ mostani. Mostani lakhelyekre, az Udvarhely-széket Csík-széktől elválasztó hargita nevezetű tolvajos erdő torkába , azon út mellé, mellyen a’nevezett két Szék kozott a’ közösülés foly, ők más helyről hivattattak , oda neur