Nemzeti Társalkodó, 1834. január-június (1-26. szám)
1834-04-01 / 14. szám
ф 219 ф ’s szóbeli erőlködései felett arany idő darabjainak maradnak , előttem legalább. Elhalgatom a’ mindennapi tollviadalokat. A’ kinek Tanszeme látta, van füle hallotta. Éppen most olvasám a’ Pesti Sas sok becses lapjait. Látám bírálatokról a’ szép értekezéseket; ’s ime éppen ott olvasók csúf rágalmazást, az ék’ sorsán szánakodó Ódákat pasquilokat. Megfelel e ezekben Ynti ar a’szép bírálat sajátságainak? személy nem annyira dolog érintés, csipkedés az egész. Ebfeletti Jérémiási siralmak helyett, mind az érdeklettet, mind az Olvasó közönséget ’s írókat arra kell vala tanítni, a’ kárhoztatott szó helyett mi szóval éljenek ; ’s így csúfság helyett jót tesz vala a’ nemzeti nyelvel. De talán kákán göcsöt keresve öndacza elfelejteté az elme ama számvetését, melyet bennem felébresztvén e’ tárgyban , úgy találám az állal, hogy nincs más szavunk, mellyel ezt tökélletesen kipótolhassuk : mert szép, dísz, becs, becs, kellem, remek, drága, kincs, báj ’s t. i. mind nem felelnek meg szorosan az ék szó értelmének. Nem jó, ezt könnyű gúnyoló parancs (dictatori) hangon kikiáltani; de hát mi jó? merjük kérdeni, ’s várjuk a’ feleletet. Ékés, ékesség, asszonyig királyi ékesség , ( klenodium ) mind számkiűzetnek? szegényül a’ helyesen gazdagítandó nyelv. Pedig ha a’ leányt ékes ékesség ’s t. e. elfogadjuk, az anyát ék miért számkivetjük ? Azonban vagyon a’ javas ék nem íké? mint Erdélyben sokaknál, inkább? És