Nemzeti Társalkodó, 1834. január-június (1-26. szám)

1834-04-01 / 14. szám

ф 219 ф ’s szóbeli erőlködései felett arany idő darab­jainak maradnak , előttem legalább. Elhalgatom a’ mindennapi tollviadalokat. A’ kinek Tanszeme látta, van füle hallotta. Éppen most olvasám a’ Pesti Sas sok becses lapjait. Látám bírálatokról a’ szép értekezé­seket; ’s ime éppen ott olvasók csúf rágal­mazást, az ék’ sorsán szánakodó Ódákat pas­­quilokat. Megfelel e ezekben Y­nti ar a’szép bírálat sajátságainak? személy nem annyira dolog érintés, csipkedés az egész. Ebfeletti Jérémiási siralmak helyett, mind az érdek­lettet, mind az Olvasó közönséget ’s írókat arra kell vala tanítni, a’ kárhoztatott szó he­lyett mi szóval éljenek ; ’s így csúfság he­lyett jót tesz vala a’ nemzeti nyelvel. De talán kákán göcsöt keresve öndacza elfelej­­teté az elme ama számvetését, melyet ben­nem felébresztvén e’ tárgyban , úgy találám az állal, hogy nincs más szavunk, mellyel ezt tökélletesen kipótolhassuk : mert szép, dísz, becs, becs, kellem, remek, drága, kincs, báj ’s t. i. mind nem felelnek­ meg szorosan az ék szó értelmének. Nem jó, ezt könnyű gúnyoló parancs (dictatori) hangon kikiáltani; de hát mi jó? merjük kérdeni, ’s várjuk a’ feleletet. Ékés, ékesség, asszonyig királyi ékesség , ( klenodium ) mind számki­­űzetnek? szegényül a’ helyesen gazdagítan­dó nyelv. Pedig ha a’ leányt ékes ékesség ’s t. e. elfogadjuk, az anyát ék miért számki­vetjük ? Azonban vagyon a’ ja­vas ék­ nem ík­é? mint Erdélyben sokaknál, inkább? És

Next