Nemzeti Ujság, 1844. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)

1844-02-17 / 14. szám

vén, hogy már megszűnt a vita, s mindennek vége szakadt, kiknek karóik voltak, azokat el­hányván, mindnyájan csendesen visszatértek a se­­minariumba. Ezeket, mondom, nem mentegetés gyanánt említem, de bizonyosan enyhítenek a dol­gon , mert hol illy rettegés uralkodik, kivált egy 120 fiatal emberekkel tömött házban; ott csaku­gyan könnyebben történhetik az illy kicsapongás, és illy kor mállásokban az elöljáróságnak is nehéz s ollykor lehetetlen azt meggátolni. Ez a szomorú eset valóságos rajza; azok, miket itt is említetni hallánk, hogy a clerikusok pisztolokkal, s egyéb illyféle fegyverekkel voltak légyen el­látva,­ hogy polgári vért ontottak, vagy pedig, mit szinte hallatok már ezelőtt, ső­t különbféle tudósításokban olvastatok, miszerint a kitörésre a seminariumból harang szóval volt adva a jel, s hogy kereszt alatt, különbféle énekeket han­goztatván mentek volna a csatatérre a clerikusok, hogy egy karókkal megrakott szekeret fölforgat­ván , a karókat szétkapdosták, s több efféle, ezek mondom , nem egyebek, mint czifrák, mil­­lyenekkel bizonyos portékák fölszoktak ékesittet­­ni, hogy szemet szúrván mentül jobb áron ela­dathassanak. Ez a seminariumra nézve elegendő­, talán több is kelleténél. Sokszor mondatott már, és egypár percz előtt is említé egy m­­ur, hogy a jelen horvátországi in­gerültség a protestánsok ellen való ellenségeske­désnek tulajdonítandó , s ennek oka főkép a papság­ban létezik. Én minap mást olvastam egy magyar lap­ban , t. i., hogy a horvátok a magyarországi tót ajkú protestánsokkal egyesültek , s mintegy szövetkeztek légyen ; mi is tanulságul szolgálna annak bebizonyí­tására, hogy a nemzetiség és nyelvféle buzgólko­­dás még hathatósabb a vallásos felekezeti buzgól­­kodásnál. Eme két állítás együtt igaz nem lehet, mert egyik a másiknak egyenesen ellentmond. Az én vé­lekedésem , sőt a logika szabályai szerint, hol va­­lamelly eseménynek okai közel fekszenek , és nyil­vánosak, ott nem kell messze fekvő, és mysteriosus o­­kokat keresni. Még­pedig mellyek legyenek a jelen Horváthonban létező ingerültségnek fő okai? azt va­lóban mindenki sejdítheti; mi pedig , kik azon része­ket lakjuk, ezt tudjuk bizonyosan, mert láttuk hogy eredeti, és miként növekedett az, úgy­szólván lép­csőről lépcsőre. Nem akarom én ezen okokat elő­számlálni , csak röviden említem, hogy alsó Slavo­­niának Horvátországtól tervezett, még­pedig tettleges elszakítása, a nyelv ügyében tett bizonyos rendelkezé­sek, horv­ország municipális állásának, az adó dolgára nézve, ostromlása, némelly levelek viszszaigazítása eme szerencsétlen turmezei sérelem, kapcsolt ré­szek követeinek eddigi állása az országgyűlésen va­lóban olly dolgok , mellyekből könnyű azon inge­rültséget következtetni , mert ha ezek még itt is Magyarországban, milly nagy, és mellyet olly an­nyira azok nem érdekelnek, illy ingerültséget okoz­tak, hogy ne okoztak volna még nagyobbat Horvát­országban , melly kicsiny, és mellyre nézve ezen kér­dések még sokkal életbe vágóbbak? Egyébiránt én korántsem állítom, hogy eme nemzetiség és nyelv­­beli ingerültség nincs összeköttetésben ama vallásos ingerültséggel; sőt azt, mit minap m. gr. M. J. úr e részben mondott én egészen magamévá teszem, csak avval a különbséggel, miszerint én azt, hogy je­lenleg a társarságokban a protestánsok iránti ide­genkedés nagyobb, mint az előtt volt, ama nyelv­beli ingerültség eredményének inkább tartom, mint okának, mert természetes dolog, hogy, minekután­­na kivált egy nagy protestáns authoritás több ízben és egyenesen kimondotta , miszerint a magyaroso­dás a protestantismussal szoros összeköttetésben áll, a Horvátok azt gondolják, hogy ha tehát a pro­testánsok hozzájuk bejönnek, az ő nemzetiségük, és nyelvük még inkább fog veszedelmeztetni ; sőt, hogy e szerint a protestánsok mind magyarok lévén, más részről pedig a magyar nyelvre mindig nagyobb és nagyobb szükség támadván Horvátországban is , bejövén a protestánsok, ama csekély hivatalokat, mellyek ott léteznek, elfoglalandják s így ők s utó­daik saját hazájokban keresetmód s kenyér nélkül maradandnak. Mindezeknek okait a papságra tolni, igen kényelmes dolog; de valljon az igazságon ala­­pu­l­ es más kérdés. Tudjuk, hogy valamint régi i­­dőkben , kivált a római császárok alatt, minden sze­rencsétlen események okai keresztényekre tolattak közönségesen, úgy annakutána illy vádakkal a pa­pok szoktak volt vádoltatni. Nevezetesen pedig múlt század végétől fogva ezen szellem majd csaknem Eu­rópának minden nemzeteit bejárta. Magyarhonban is fájdalom szinte nagy mértékben kezd mutatkozni, és jelenleg Horvátországban is találtatnak egyének, kik a szerencsétlen esetek még azon okait is a papság­ban keresik, mellyeket gyakran közel magok körül, és ollykor ollykor saját magukban biztosabban gya­níthatnának, és szerencsésebben föltalálhatnának. Hi­szen már franczia forradalomféle eszmékkel is kez­denek vádoltatni a papok , valamint legközelebb is hallottunk egy illyféle tanúbizonyságot felolvastat­ni. Mi legyen a dologban? nem tudom, mert­ erről mindeddig semmit sem hallottam, de ép én ebből gya­nítom, hogy nem sok valódi van benne. Tudjuk milly könnyű illy egyes bizonyságokat szerezni, és melly hi­telt érdemeljenek azok,kivált hol pártok léteznek,inge­rültség uralkodik. Hallottam más részről, hogy Zágráb megye és Zágráb városa egy közös kikül­döttséget rendelt ama szomorú eset okainak, s ered­ményeinek megvizsgálására, és hogy ezen kikül­döttség több mint kétszá­z tanú , még­pedig léttel erősítetett vallomásait szedte már össze, s hogy ezen vallomások egészen más dolgokról szólanak­, és ellenkezőleg azokkal, mellyek itt jelenleg muto­­gattatnak. De ezekről itt, és most ítéletet hozni nem lehet, ez csak a vallomások minden részrőli össze­hasonlítása , az érdeklett személyek meghallgatása, szóval bírói eljárás útján történhetik alaposan s igazságosan. Egyébiránt ezen vádra nézve csak azt bátorkodom megjegyzem általánosan, hogy, noha néhány forradalmak hisztériáját magam is olvastam, egyet sem tudok, melly a papság által idéztetett volna elő; a papságról beszélek, nem egyes elve­temedett papi személyek kárhozatos törekvéseiről, hiszen a 12 apostolok között is találtatott egy Júdás. Tudjuk, hogy viselte magát a papság amaz iszonya­tos franczia revolutioban; tudjuk hogy az egyes elpártolt személyeket kivévén , százankint számű­zésbe menni kívántak inkább az egyház szolgái, és minden nyomorúsággal küzdeni, sokan halált szenvedni, mintsem a forradalom elveivel megba­rátkozni. Tudjuk viszont, hogy a revolutio hősei mindenek előtt, a papságot igyekeztek elnyomni , tudván, hogy ők áltak leginkább kárhozatos czélok útjában. Tudjuk miszerint jelenleg is leginkább a papság buzgóságának tulajdonítandó, hogy franczia­­honban a revolutio hydrája úton nem emeli föl fejét, s százezerek vérét­ nem szopja. Ez részben tehát Horvátország papságára nézve is megnyughatnak azon méltóságos urak, kik aziránt aggodalmukat nyilváníták. Gyakran vádoltatott már Horvátország papsá­ga, hogy az illyr literaturának buzgó ápolója, elő­mozdítója. De itt is szükség tisztán látni a dolog­ban; tudniillik szükség tudni, valljon mi legyen ezen Illyr literatura ? Valamint az úgy­nevezett Illyr nyelv nem egyéb mint a’ Horvát, vagy is inkább slavoniai nyelvnek egy finomabb dialectusa, úgy az illyr literatura sem egyéb, mint ezen nyelvnek, azaz a társországokban létező honi nyelvnek mű­velése , csinosulása. Már valamint a magyar nemzet­nek gyalázatjára bizonyosan nem, hanem inkább dicsőségére válik, hogy anya­nyelvét olly forrón szereti, azt olly buzgón ápolja, s emelni törekszik, úgy más nemzeteknek, kiknek a sors, vagy is az isteni gondviselés más anyanyelvet adott, sem lehet vétkü­l tulajdonítni, ha ők ennek előmozdítására, pallérozására törekednek. Én legalább még a Hot­­tentotára sem tudnék neheztelni azért, mert anya­nyelvét szereti: ez egy olly természetes értelme az emberi szivnek, hogy azt abból kiirtani is alig le­het. Annál megbocsáthatóbb pedig ez olly nemzet­nél mint a horvát nemzet, mellynél tudniillik nem létezik ama nyelvek különbsége, mint példának okáért itt Magyarországban, Horvát- és Slavonia­­országokban, kivévén azon kevés németeket , kik városokban találtatnak, a többi népség mind tiszta horvát , vagy slavonita. Hogyha tehát csinosulni kí­ván a nemzet , ha hasznos ismeretek gyarapítását akarja belkörében eszközleni; erre bizonyosan más módja, más vehiculuma nincsen saját honi nyelvé­nél. Hogy ebben a papság tetemes részt veszett, azt senkinek sem kell csodálnia, mert természetes, hogy akám­elly nyelv csinosulásán leginkább azok vesznek részt, kiknek hivatásuk s kötelességük másokat ugyanazon nyelven oktatni. Azonkívül egy olly hazában, hol csak kicsiny az olvasó publicum, mint Horvátországban, midőn literaturáról vagyona szó, a papság természetesen nem kis szerepet ját­szik. Hogy én volnék ezen literatúrának egy külö­nös előmozdítója, mint ez szinte , több ízben , ki­vált egy más nyilvános helyen, sőt mindenfelé a vármegyékben is, pedig nem kis tűzzel állitatott, az valóban a valósággal meg nem egyez. Két illy li­­terarius , avagy­is tudós intézete van Horvátország­nak , mennyire én értesítettem; sem az egyikben , sem a másikban , én mindeddig a legkisebb részt sem vettem, noha aziránt fölvalók szólítva, pedig több ízben, és noha azért reám sokan nehezteltek is, és talán nem minden ok nélkül, hogy tudnillik a zágrábi püspök és banális helytartó semmi részt sem akar venni a honi nyelv és literatura előmoz­dításában. De én ezt nem tettem. Gondolom többet tőlem kívánni nem lehet, mert azt követelni, hogy én még a consistoriumot is tiltsam el, miszerint ne merje a derűst az illy, egyébiránt is nyilvános, és királyi censura alatt álló intézetről tudósítani, holott máshol is consistoriumok nemcsak honi, hanem franczia, olasz s egyéb könyvekről tudósítani szok­ták a papságot — ez már valóban túlságos köve­telés volna, és ki ezt tőlem kívánhatja, azt kérem, tessék magát egy szempillantásra a zágrábi püspök­nek , és banális helytartónak képzelni, még­pedig magyar születésű embernek , s kezét mellére tévén maga magát megkérdezni, és lelkiismeretesen ma­gának megfelelni, valljon helyzetemben ezt tette , vagy okosan tehette-e volna? Hiszen az is monda­tott, sőt mindenfelé íratott, és hirdettetett rólam, miszerint én olly ellensége volnék a magyar nyelvnek, hogy még magyar plébániákra is csu­pa horvát születésű, és horvát ajkú egyéneket alkalmazok, vagy ajánlok. Ha ezi­ránt egyes esetek fognak előadatni, mint veszem ész­re , hogy készülőben van a dolog, ezekre én meg fogok felelni , pedig előre mondom, kimerítőleg fo­gok felelni. Egyébiránt kiki könnyen gondolhatja, hogy hol pártok léteznek, ott azok, kik a középe­gyenes után járni szoktak, kivált ha előjárói hiva­tallal vannak­­fölruházva , semmikép el nem kerülhe­tik, hogy vagy az egyik , vagy a másik , ollykor mind a két párt részéről , gyanúsításokkal ne il­lettessenek. Ez az én sorsom is, így nem­régiben szememre lobbantatok , hogy én a horvát nyelvnek és nemzetiségnek volnék ellensége , kérdezvén mi­­kép jönne ez , minthogy csak minap lettem volna illyrek főnökévé avattatva ; a felelet az volt, hogy Verőcze vármegyében a papság tetemes részt vett a horvát nyelv pártolásában, hanem azon 17 plébá­nos közöl, kik Verőcze vármegyében lakván a zágrábi consistonum alá tartoznak, egyetlenegy sem jelent meg a közgyűlésen ; mi­ is annak jele volna, hogy attól eltiltottak legyen. Ilyen a sorsuk azon elöljáróknak, kik pártok közt­, és az ingerültségek s szenvedélyeknek közepette laknak. De ezek bár­milly kellemetlenek legyenek­ is, engem az egyenes, törvényes úttal ezentúl sem fognak előmozdítani annál kevésbé pedig, mert erősen hiszem, hogy az igazságot nyomni ugyan lehet egy ideig, de elnyom­ni nem; és hogy a tiszta mag megmarad , ha ros­­táltatik­ is, ha szellőztetik­ is , mert a szél csak a pelyvát szokta szétszórni, elkapdosni. Már most azon magos uraknak kellene részle­tesen felelnem, kik olly erős kifejezésekkel éltek csekély személyem ellen. De egy részről cs. királyi írőherczegségednek kegyes intéseire figyelvén, más részről pedig gondolván, hogy jobbadán m­egva­­gyon ezekre a felelet azokban, miket mind az döb­bent alkalomkor, mind­ pedig mostani két fölszólalá­­somban előadni bátor valók ; minden egyéb válaszo­lásokkal fölhagyok, csupán csak mélt. gr. E........ J. . .. , és méltóságos gr. P.... J....... uraknak akarok néhány állításaikra s észrevételeikre felelni, minthogy erre elkerülhetlenül kényszerítve látom magamat. Mélt. gróf E.........megszokta már mindazo­kat , kik az ő pártjához , vagy­is a turmezei párt­hoz (mert én e kettő közt különbséget nem látok) nem tartoznak , az illyrismus kárhozat massájáho­l­­számitani, nem csoda tehát,hogy engemet is olly nyíl­tan s egyenesen, e becsületben szerencséktet. Demé­­tóztassék elhinni a mélt­ut,ho­gy az illyrek,s az ő nagy­,­sága pártosain kívül, létezik még a társországok­ban egy harmadik neve az embereknek, vagy ha pártnak tetszik nevezni, egy harmadik párt, melly valamint az illyr tulságokat nem csak soha sem pár- 108

Next