Nemzeti Ujság, 1844. július-december (39. évfolyam, 1-104. szám)

1844-10-26 / 68. szám

TARTAI­OM. Hazai napló. Korunk ügyei. (1444. és 1844.) Egy­házi tized (vége.) Országgyűlés. (312. ker. ülés: hi­telintézet iránti főrendi válasz, országos utak. 313. ker. ülés: balparti vasút iránti főrendi válasz és országos utak. .. A n.váradi kápt. és horvátorsz. követ beszédei.) Vi­déki lev. Pozsegából (közgy. a követek lemondanak , Varasdmegye levele a taropolyai gróf ellen). Külföldi telegraph. Külföldi napló. Spanyol-, Poroszország. Török határszélek. Trapvizinga. Budapesti Híradó. Pesti Hírlap. Hirdető._____________________________________________ MAJcAI Mornank­i n agydi. 4­44-1- és 484-1­ No­vember 10. lészen négy­száz esztendeje, hogy Várná­nál a húsz éves és tiz napos] Ulászló fejét Murad csordáiból Chodsa Chifr janitsár, miután Chain­ud­­za janitsár által megsebesített csata-ménéről lebukott, leszelte, s vért csepegtetve lándzsájára tűzte rettentésül őseinknek. Magyarország, ha Hunyadyval meg nem ajándékozza az ég, kétségtelenül ekkor jutandott azon sorsra, melly nyolczvankét évvel ezután érte a szo­morú visszavonások és egyet nem értés martalékát. Sötéten , mint vihar ülte alkonyat tűnik föl lelkünk, előtt a múltnak emléke, s bámulunk, hogy annyi vértárasz­tó csapások után el nem pusztult fajunk, el nem ve­szett országunk, és a történet nem emlékezik rólunk úgy, mint sírban nyugvókról. Hogy ez nem történt ed­dig — árva lelkünkre mondjuk —, meg vagyunk győ­ződve, gátlására semmit sem tettünk. A ki nem hiszi, forgassa az írást, és 800 évet túlhaladó történeteink alig mutatnak pasist, mellyre a béke angyala szilárdításunk, alakulásunk, és fölvirágozásunkat eszközlendő, leszáll­hatott volna, a fölvergődésnek egyes pillanatai, gyönge vonalai akép lepnek meg bennünket, mint Amerika óriás rengetegeiben napsugár a magányos vándort. Ezen négyszáz évi időköz nemzetünk életében csak szomorú jeleneteket visszasugárzó tükör, egy nagy epos, melly tanúságul adja az egyetértés szükségét , szent kö­telességét. Hány letarolt reménye hever e nemzetnek , mellyet a meghasonlás orgyilka kergetett idő előtti sir­­jába? ezt fölszámlálni a történetész tiszte; mi itt ün­nepet, gyászünnepet szentelünk az elhúnytaknak s áb­rázolatot idézünk föl a jelennek, — ábrázolatot,melly megrázza a szivet, hevitse a lelket, és irányozza a szellemet, s tanuljuk megismerni, hogy nem külerő, hanem az egyenetlenség zúzta tönkre hatalmunkat. Igaz, 400 év ugyanannyi perez egy nemzetnek életében, melly kecses tavaszaival , holdvilágos nyári estéi­vel, gyümölcsdús őszeivel s agg telével elrobog a vi­lág fölött, s mindenki hatályteljes drámákat ragad ma­gával az idő örvényébe; de mi, magyarok, ez idő alatt sem tanultunk okulni, s most is az okulás küszöbén ál­lunk. E négy századot egy hosszú, a csontvelőkig ha­tó jaj sirja át, egy olly kincssaj, melly a kéjmámor­ból fölrezzenthetett volna. Ez a négyszázad hányszor ragadta sírjához vérünket, és soha maga, csak min­dig a körülmények lánczolata mentette meg. A megha­sonlás hozta nyakunkra a tatárt, az egyenetlenség tet­te Várnát hírnevessé, viszálkodás buktatta meg Laj­ost Mohácsnál, s megszakadozott haza húzta a török jár­mot. Ez a 400 év nem mutat egy nemzeti örömperczet, ha csak királyaink koronázási díszleteit, mellyeknél a szív heves l lüktetése örömriadásra kiszté a népet, illye­­neknek nem akarjuk tekinteni. A mi magasztos történt, az ellenkező mellett elenyészik , mint a Libanon cédrusa mellett a boróka, s az is nem átgondolt eltökélés, ha­nem a fülbuzdulás eredménye volt. — Ezen négy század alatt 107 országgyűlés tarta­­tott a maihoz hasonló, halmazokban hozattak a törvények, minek élő bizonysága testes Corpus Jurisunk ; volt suj­­■ t­isos szónoklat, volt nagylelkűség föllobbanása, volt rögtönzött jóra tökélés, melly mindig írott malaszt ma­radt, és visszasülyedés követte. — Ha azt kérdjük, mikép tartattak meg ezen jobbnál jobb, tarkánál tar­kább törvények, mellyeknek századrésze tömérdek nyomort háritandott el a hazáról ha megtartatnak? ak­kor kiesik tollunk kezünkből, és pirulva kell megval- tanunk , hogy a magyar a törvényeket csak alkotni, de megtartani, testesíteni nem tudja. Hazánknak haj­danától legnagyobb átka volt a vélemény-gyűlölség, melly személy-gyülölséggé fajult, s a haza szivé­ben pártokat szült. ,’f) Óhajtható, ámbár nehezen re- *­ mélhe­t, hogy századunknak legyen föntartva a higgadt kritikai vélemény-szemle, s józan bonczolás. Ott, hol nálunk a közjó nem alacsonyitatott önhaszon palástjául, mindenkor kitűnt azon szép törekvés, miszerint a jóban, és boldogságban, jogban és jogosságban több ember­társainkat iparkodtunk részesíteni, s ép ez vala , s je­lenleg is ez tévedéseink forrása, mivel nincs elhatároz­va, hol, és mikép fogjunk a dologhoz? -­Napjaink­ban az uj eszmék, elvek, és tanok terjesztői tévutakra jutottak; a roszat, mellyet kiirtani szándékolnak, elis­merték; de a jóról, mellyet gyökeresiteni akarnak, ál­fogalmakat szereztek magoknak , s ott hol elveket állí­tottak rendszerük élére, csak paradoxonokra bukka­nunk, és balul cselekszenek, milyőn állításaik védelmé­re, s diadala kedvéért álokoskodásokkal fölköltik a szenvedélyeket, és a hazafiságot tűzik ki ürügyül. Elöt­tünk jó hazafi az , kinek szeme előtt mindig a haza java lebeg, s ki mind azoknak, kik azt kivárják, bármilly véleményn­ek, vagy politikai hitvallásnak legyenek, tel­jes szívből őszinte kezeket nyújt, és a véleményegységre erőszakolás nélkül józan elvek tisztelete mellett siet. Igen is, tisztelet mellett, mert a tisztelet olly erény, melly a társulat egyik alapját alkotja, napjainkban azon­ban a tisztelet annyira enyészni indult, hogy nem sokára csak neve marad fen szép nyelvünkben. Kár pedig elfe­ledni, hogy a tisztelet az engedelmesség faragonya minden szabad népnél, félelem csak rabszolgákat ösz­tönöz. Országgyűléseinknek nemzeti tanácskozások­nak kellene lenni, hanem a szenvedélyek és kény sík­jaivá válnak. A vélemény öszveütközése szükséges a fölvilágításra, de a szenvedélyek súrlódása csak zavart, és rendetlenséget szülhet; pedig vérünk, állásunk érde­kében áll a vélemények nyugalmas kihallgatása, s érett megfontolása , — mert erősen hisszük — és e hit vi­gasztal — hogy nincs a földön annyira elfajult, elkorcso­­sodott nép, mellynek történeti életében nem­ találkoz­nék annyi magasztos, melly fölvergődésre ne késztessen. Ha országgyűléseink történeteit kémlő szemekkel végig futjuk, valóban fölháborodik minden hazafiúi ér­zet, ha látjuk, hogy a hazafiságot, politicai erkölcsöt, és erényt részrehajlás , gőgös torzsalkodás, roszul lep­lezett hírvágy és személyesség (,,Privatas res sine pub­lica cura agitantes“ mond illy­ékről Tacitus) kor­mányozzák , de mind­ezek a követválasztásoknál mé­lyen elrejtőznek a választók színe elől. Valóban fájda­lommal olvassuk a történet tanúbizonyságát, hogy olly férfiak, kiknek szent hivatásuk milliók boldogsága fölött tanakodni, őrködni, olly férfiak, kikre milliók szemei fü­ggesztvék, kiket milliók vágyai kisérnek, kik a leendő korok jóllétét alapítják , és az utó­kor háláját igénylik, megfeledkeztek coryphaeu­­szi állásukról, s az ellenvéleményüeket salakkal do­bálják; és ez azon hiba, mellyet a műveltség és tudomány képviselőinek megbocsátani nem lehet, mert osztályuk lelkét ölik meg, és elveiken követnek el föl­­ségsértést. A százados sebek, mellyek folyvást vér­zenek, figyeltethetnének: milly fontos az egyetértés, milly fontos elleneivel a higgadt vitatkozás pályáján maradni, s midőn tanácskozás tárgya a közjó, szu­­nyadjon minden melléktekintet. — A szónoklat folya­mában megmelegszik a vér , a vér föl­költi az indula­tokat, és makacsság, és elkeseredés foglalják a jó­zanság helyét; mérges sarcasmusok nyilai szállongnak, az irónia tőrré változik, melly nem elvont tárgyakat, hanem egyéneket szurdal. Kelleténél több adatokat lehetne harczos apáink korából fölidéznünk , és ha épen akarnánk , salom­á­­sodó korunk sem volna példaszegény. Ha a dolgot kö­zelebbről te intjük, a pártok engesztelhetlensége min­dig idegen elemektől jő, és távol sem az elvek és ren­d­­szerek megférhetlenségéből, hanem a visszaélések s félreértésekből, mellyekben századok óta sínlődünk, származik a meghasonlás. És ezen visszaélések gátol­ták természetszerű haladásunkat, mert belőlök elége­detlenség sarjadozott; ez szülte a botrányos kihágá­sokat, mellyek nemcsak a gyökeres rész, hanem a jó s üdvös ellen is vegyesen irányoztatának, s ennek ki­vitelét akadályoztatták. A kedélyek fölzajlását a szii­­tárkodó syeophanták, kikre a politikának füstje s meg­szokott szólásmódok szállottak, mindig tudták hasz­nálni. Hlyeket különféle alakokban minden korszakban találunk; ezek hizelgenek a gőgnek, magas phrasi­­sokban hirdetik a hazafiságot, és megrészegítik az if­júságot; igy lesz azután a törvényhozás szent csar­noka a rombolás, zaj, kardcsörgetés szintere. Illy szen­vedélyek serkentek föl, midőn a Mohácsnál lebukott Lajos alatt egynémelly országnagy annyira megfeled­kezett magáról a tanácsteremben, hogy a tisztes Bor­nemiszának ősz szakállába kapni nem pirult. ,,Aetas parentum, peior avis, tulit Nos neiptiores , mox daturos Progeniem vitiosiorem.“ — Úgy látszik, Brougham lelke előtt nemcsak a bri­t országgyűlés alakja lebegett midőn a következő sorokat ir­ta : ,.Itt — úgymond a jeles férfi — korunknak legjobb szellemei, legjobb fejei, leghíresb szónokok, legböl­­csebb kormányfiak, legünnepeltebb honfiak állanak. Itt állnak ők , kiknek karai a honért fölemelkedtek , kiknek igéző szónoklata a sphaerákat megrázta, kiknek lángesze sugártengert özönlött, kik isteni sugallatokra méltók lennének, kiknek élete elvük tisztaságának vala szentelve, kik emléküket egy nemzedéknek, melly haladatos a jólétekért, mellyek szenvedéseik és ál­dozataikból sarjadozának, hagyták örökül. Itt állnak ők mindnyájan a világ e fényei, a dicsőség e feliste­nei; de itn itt nem a csarnok egy oldalára sorozva ál­lanak, pedig egy hazának szolgálnak! Ugyanazon egy tündöklő czel vala szemeik előtt, s még is erőködé­­seik megosztva voltak és nem egyesülve! Ádázul küz­döttek egymás ellen, és nem közösen támadtak meg egy közös ellent. Magasztos törekvéseik, emberit ha­ladó szellemi erejük nem a közjó előmozdítására ha­tottak , nem a haza elleneire valanak irányozva, hanem önmaguk közötti harczokra; egyik a másika fölött ün­nepelt diadalokat, saját kezeiktől eredt az ínség és nyo­mor. Valóság-e a mit látok, vagy csábalak az, melly szemeimet ámitja? Valóban egy okos nép férfiait látom­­, vagy egy mimcsapat koryphaeuszait? Vagy egy té­bolyda hajlokaiba vezettek talán egy pandaemonium boltozatai, mellyen addig jártak szemeim mig megfájul­­tak , s agy velem zavarodik?“ — — Mondhatni, igen élénk festés, melly után szeretnénk Ciceróval elmondani: ,,Ex pluribus malis quae-------------reipublicae sunt inus­ta, hoc tam­en honi est, quod didicit jam populus , quan­tum cuique crederet, quibus se committeret, et a qui­­bus caveret.­­ Most négy századnak sápadt nyomorja támadt föl sírjából, és óvatosságra int. Valóban ha végig tekint­jük bajaink légióját és kezünket szivünkre tesszük, ha az önszeretet elfogultabbakká nem tesz, meg kell val­lanunk : bonyolódott állapotunknak min magunk vagyunk okai, sör) mert szilárdan akarni nem tudunk. Ennek fejtegetéséhez hozzá sem fogunk, mert: História est testia temporum. 2o1) Mindig többet akartunk mint amen­nyit elbírni képesek volnánk, s ezt is vagy mikor már idejét múlta, p. o. országgyűlésünket rég kellett volna elrendezni, vagy ideje előtt, p. o. váltótörvényszékeink vannak bank előtt,vagy végre mindent egyszerre akartunk, mint jelen o.gyűlésen, mintha néhány hónap föladata lenne a közjó megfeneklett hajóját egyszerre kiemelni; így p. o. most az ősiséget eltörleni, szabad­ földet behozni, zsidókat emancipálni, esküdtszékeket állítani, törvénykezésünket rendszeresitni, adót kivetni, népünket, katonáinkat magya­­rizni, a serdülő if­júságot nemzetesitni, s honi nyelven tani­tatni,vas és vízpályákat épitni, szabad sajtot létesítni sat, kívánunk a nélkül, hogy megvizsgálnék alaposan: vall­jon elkészültünk-e ennyi malasztnak elfogadására. Innét van azután, hogy sok az irás, kevés a malaszt. Bár­csak minden kebelben szászszorosan viszharsogna azon igazság, hogy sok és hirtelen változtatások alkotmá­nyos országban soha sem maradnak fenyítetlenül. Ki ezt nem hiszi, ott áll Francziaország, a lázadalmak eme hazája, azon lázadalmak tanyafészke, mellyeket Napó­leonnak, a forrongás örököseinek vasakarata sem volt képes hirtelen zabolázni. Apáink gyakorlat által tanulták a törvényt ismerni. Mostani eljárásunk szerint sokszor sem gyakorlat sem el­mélet nem szükséges, és mégis kész a bíró, vagy törvény­hozó.Ha az erszény hatalma,a nexus s a kortesek borsim­í­­totta torka a haza atyáinak sorába méltatott,elég idő egy kis pesti hirlapi elveket, Fényes statistikáját, Orosz gesetzgebender Körper­ jét, Pölitz, S­ay, R­au, List, B­o 11 e c­k, sat. ez o­sztályba tartozó munkáit futólag s vegyesen választás nélkül átlapozni, és 12,000,000 lé­leknek boldogságáról tanakodni a nélkül, hogy a kár­tyalapokat kivéve a dicsőség, és a szavazatadás egy ál­matlan éjbe telnék; ha pedig megszállja a keblet a taps­vágy, vannak olly emberek, kiknek a szorgalom isme­reteket, de a sors pénzt a választásra nem adott, és igy elkészül egy kis beszédecske, mellyre, ha túlzásokkal tömve van, csakugyan el nem marad az éljen. Megjegyezni kívánjuk itt, hogy mondataink csak *) Jelenleg három párt létezik honunkban: Conserva­­tiv, liberális, és hallgató. Jellemezzük majd egykor mindenikét. Harminczkilenczedik 68. sz. Szombat. Előfizethetni minden cs. kir. postahiva­talnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. October hó 26in 1844. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik hetenkint négyszer egy egy ív. NEMZETI I .FIAM. Alapító KULTSÁSI ISTVÁN táblabiró, kiitilja Özvegye.

Next